Eger - hetilap, 1891
1891-10-13 / 41. szám
337 igen nagy tiszteletben tartották. A tisztelgő csókolás a szakáll- ról a kézre, — utóbb pedig, mint a legmélyebb hódolat és megalázkodás jelvénye, — a lábra ment által. Később a tisztelgő csók egészen mellőzte a test tagjait, s megelégedett az öltönyök szegélyével, sőt utóbb a megtisztelt egyén „nyomdokainak porával“ is. Némely népeknél szimbolikus alakot ölt, mint péld. a malájoknál, akik kiterjesztett karokkal közelitenek a megtisztelt egyén felé. Az, aki a köszöntést elfogadja, megragadja a köszöntő felé terjesztett kezét, s ajkaihoz vonja azt. — Egyébiránt egész serege van az ősnépeknek, akik a csókról még csak fogalommal sem bírnak; ami nem is csuda, mert péld. az oly népeknél, kik ajkaikban különféle eszközöket: karikákat stb. viselnek, a csókolózás tehnikailag is csaknem képtelenség volna. — Az orr, különböző időszakokban, szintén egyik eszköze volt az üdvözlési formalitásoknak ; még pedig kezdetben az úgynevezett „szimatolás“ vagy: „szaglálás“ alakjában, miként például manapság az ebek szokták egymást köszönteni. Az annemiták orrukat a köszöntött egyéniség ábrázatjához szorítják, s hatalmas szippantás szagolnak rajta. Az indián kiungták a köszöntés e módja közben még a kitátott szájukkal is szaglálóznak. A sunnik pedig üdvözölt emberüknek a kezét vonjak orrukhoz, s úgy szaglásznak rajta. Mindezek, a mi modern fogalmaink szerint együgyű, gyermekes jelvényei ama kifejezéseknek: „Isten hozott!“ — „Örülök, hogy szerencsém van!“ — „Az ön illata nekem igen élvezetes!“ sib. A Fidzsi-szigeteken a kéznek puszta megszago- lása egyike a tisztelet legmagasabb kifejezéseinek. Ezekhez tartozik az orroknak egymáshoz való fenése“ is, miként ez számos afrikai törzseknél, továbbá Uj-Seeland, Tahiti és Sand- wich-szigetek stb. lakóinál közönségesen szokásban van. Az orroknak egymáshoz fenésével némelyeknél együtt jár az erős or leszívás is, amikor az orrfenés csak nagyobb megerősítése a szimatolás által kifejezett tiszteletnek. A Hajós-szigeteken csak a hasonranguak dörzsölik egymáshoz orraikat: ellenben az alattvalók saját orrukat a föllebbvalóknak csak kezeihez dörzsölik, s úgy szaglásszák azokat. A kalmükök köszöntése abban módosul, hogy négykézláb másznak egymáshoz, s úgy dörzsölik az orraikat egymáshoz, migmás népek egyszerűbben végzik el ezt a köszöntést, mint péld. az uj-guineaiak, a kik, barátságuk s tiszteletük jeléül, csupán orraik hegyét érintik kölcsönösen egymáshoz. — Terményüziet (Sonnenschein V. terménykereskedő, r. tudósitónktól.) A terményüzlet helyzete némi részben javult, de az árak nem változtak. Jegyzett áraink: t. búza 8.80—9.40; vag- gonrakományoknál 20 — 30 krajczárral több, rozs és kétszeres 7.50—8.20; árpa 5—6. kukoricza (uj) 3.80—4.; zab 5.—5.50 frt. mm kint. Szépirodalmi csarnok. Az egri nagy-egyedhegyi remete. — Elbeszélés. — Irta: Id. Murányváry János. (Folytatás.) — Gyula, okom volna önre neheztelni. — — — — Ki nem érdekel bennünket, annak könnyen megbocsátunk! — Nem, nem! — folytatá Szeréna serényen, — gyötrő kitéréseivel, ezúttal nem menekszik tőlem. Mellőztetni mindenesetre fáj; de egy idő óta figyelmetlensége kétszeresen bántó. — Nem merem elemezni e vád valótlanságát. Oh Istenein, hát figyelmetlen-é teremtője iránt a szelíd áhítattal ihletett ember, ki elvonúltan az oltár zsámolyától, csendes magányában szeretett ideáljának áldozza minden gondolatát? — Gyula — szólt a jószivü gyermek kezet nyújtva, — ma nevemnap.ja van; hiszem, ön nem feledé ezt; —jól esett volna lelkemnek, bogy ha szavaiból nem, legalább néma tekintetéből engedte volna olvasnom,, miszerint emlékszik reám.. Divatos udvarlások utáni vágy soha sem csiklandozta hiúságomat, jól tudva, bogy a szép szavak többnyire értéktelen üres hangok, melyeket eltanúlt szokás erőltet a tisztelgők nyelvére: de a rokon lélek nyilatkozatát méltányolni tudom. — Kegyed még puha párnái közt alva szenderitő álmát, midőn én már kora reggel a kelő nap tiszta feljöttével Istenhez imát mondottam boldogságáért. — Köszönöm, — szorifá meg kezemet Szeréna elérzéke- nyülve, — én ébren voltam, haliam lépteit, s észrevevém, amint ablakredőnyöm ivei közé a kedvelt georgina-virágaimból egy csokrot helyezett. E gyöngéd figyelem mondbatatlan édes érzelmeket keltett szivemben. — Mint boldogít engem e nem várt kegyelet. — Nem várt? — Gyula, önt ábrándjai tulságokba ragadják. Az én hibám-e — tévé utána az elpirult leány, — hogy egy idő óta önt érdekelni csekély vagyok? ön huzamosb elmaradása, hideg visszavonulása, — ó! ezek nem csaló jelek, s szá- molhatua-e visszhangra a tolakodó szív, — zárta be szavát tört hangon s gyöngéden szorító kezét kezemben remegni éreztem. Szemében köny ült; s én e tényben üdvösségemet láttam felfakadni. Beszélni akartam, de a szó elhagyta ajkamat. Rövid szünet után az ajtón halk kopogás hallatott, Subich Sándor jött. Szeréna zavarodását eltitkolni törekedve erőltetett nyájas hangon viszonozta a rövid üdvözletét. — B icsánaf, nagysád —- kezdé az udvarias vendég bizonyos lágysággal — lehetetlen eltitkolnom meglepetésemet szokatlan felindulása felett, — valóban e jelenet nyomán nem nagy látnoki tehetség kivántatnék hozzá, hogy Nagysádot szerelmesnek higyjem. — Vas Gyula úr, — válaszola Szeréna szemérmesen, a napokban megszökött kanári-madárkámat juttata ismét birtokomba. — Ah ! Vas úr ? fordűlt félém az úri vendég, szokott simasággal, valóban büszke lehet ön érdemére s elismerést igénylő, — tévé utáuna czélzással — hogy a gondatlan madárkát talán nem is reménylett könnyű módjával — tőrbe kerítette. Jól felfogám e szavak értelmét, de Szeréna iránti kíméletből hallgattam. A beálló est együtt találá a névnapi vendégeket; a folytonosan robogó kocsik zöreje lassankint. elhangzott s a fénytől világított termek vigkedélyű népét külön csoportokra oszlatá a barna czigányok szép magyar zenéje. Minden arczon vidám megelégedés ült, — csak én merengtem egyedül. Táncz, zene, s a feltörő jó kedv tomboló zaja nem birt kiverni elmerültségemből, — mert Szerénát szerettem, — s féltettem. Nyugóra után szilaj féltékenységem rohamától gyötörtetve a megürült étterem egyik pamlagára vetettem magamat. Itt egyik szögletben tivornyázott még néhány jó czimbora, kiket a válogatott borokkal megrakott asztal kötött le magához. — Éljen a szép házi kisasszony! — kezdé egyik a borozók közűi s kurta felköszöntését a poharak hosszú csörgése kisérte. — Éljen Subich Sándor barátunk szép menyasszonya! — tévé utánna egy másik, s a körülállók néma kétkedéssel tekintettek egymásra. — Ötletnek helyes, — szakitá meg a pillanatnyi csendet egy a többinél szembeszökőleg alacsonyabb ragyavert emberke, kivel társai leginkább szerettek kötődni — kár, hogy valósága felett kételkednünk szabad. (Folyt köy.) Felelős szerkesztő Szabó Ignácz. Tűzifa és Kőszén eladás, Első rendű hasábos és gömbölyű tözifa a Szöllöskei és Felső Tárkányi erdőkön, valamint a Gólya közben lévő rakodóhelyen. Ugyszinte apróra felvágott és házba szállítva. Továbbá elsőrendű Porosz és Salgótarjáni darabos koszén házhoz szállítva következő árak mellett: Porosz kőszén szabadon szállítva 100 kgkint . . 1.50 „ „ 50 kg. zsákban ólmozva 100 kgkint . 1.60 Salgótarjáni kőszén szar adón szállítva „ „ . 1.15 „ „ Zsákokban ólmozva „ „ . 1.25 „ „ vaggon rakománynál „ „ . 1.10 Zsák nélkül megrendelhető Fischer Lajos (huspiacz) és (211) 3— Schmidl Sománál (Götz-báz.)
