Eger - hetilap, 1891
1891-09-22 / 38. szám
313 után lielypénz nem szedetik. Segédeszközök, irodalmi és egyéb tárgyak czéljaira szükségeltető 1/.,□ méterenkint 50 krjával lesz számítva. 3. §. Ezen kiállításra a bejelentések csakis szeptember hó 26-ig fogadtatnak el. A bejelentések és ezekkel egyidejűleg a helypénzek A borsodmegyei gazdasági egyesület titkári hivatalának Miskolczra küldendők. 4. §. Valamennyi bejelentett kiállítási tárgy legkésőbb 1891. szeptember hó 28-án portómentesen következő czim alatt indítandó útnak: Baromfi-kiállítás, Miskolcz. 5. §. A díjazás. Minden egyes fajta külön díjazás alá esik. A dijak következők: a) 3 drb. díszoklevél, b) arany-, ezüst- és elismerő oklevelek. 6. §. A kiállított tárgyak eladása csak a kiállítási iroda utján eszközölhető, mely közvetítésért az eladási összeg 10%-ja fog levonásba hozatni. A kiállításon el nem adott állatok, a mennyiben ezek vasúton érkeztek, a feladónak portómentesen küldetnek vissza. Az állatok élelmezéséről és a legszakszerübb felügyelet- és gondozásról a kiállítási bizottság fog gondoskodni. 7. §. Csakis egészséges állatok fogadtatnak el. — A kiállításra küldött beteg állatok azonnal vissza lesznek utasítva. Az állatok lebélyegzése és jelzése (festékkel, vagy a lábra vart különféle színes szalaggal) a kiállítók érdekében felette kívánatos. Miskolczon, 1891. szeptember hó. A baromfi-kiállítás rendező-bizottsága. — „Fenelányok spanyol indulója,“ énekhanggal zongorára jelent meg Nádor Kálmán zenemükiadóhivatalában; rég nem közöltünk már oly csinos zenedarab megjelenését, mint a Fenelányok indulója. Budapesten a megjelenés napján az első kiadást véglegesen elkapkodták, és nincs divatba ez alkalommal oly népszerű és kedvelt induló mint ez; mi minden zongorázónak a legjobban ajánlhatjuk. Czimlapját, mely kitünően sükeriílt, az előadó öt művésznő csinos fotográfiája díszíti. Bolti ára 75 kr. — Tűz. Folyó hó 14-én reggel l/# 8 órakor tűz ütött ki a Hatvani Il-ik negyedben, mely Szeredi Gáspár egri lakos Sza- lóki ut 39. népsorszámú háza tetőzetét elhamvasztotta. A tűz keletkezésének oka még eddig ismeretlen. A rendőrség a vizsgálatot meg indította. — Négykrajczárosok bevonása. Az állampénztárak utasítva vannak, hogy a hozzájok érkező négykrajczárosokat az általános forgalomba ne adják, hanem a központi állampénztárba szolgáltassák be, honnan aztán a pénzverő hivatalba fognak szállíttatni beolvasztás végett. Hogy miféle pénzdarabok fogják majd helyettesíteni a nemsokára néhaivá válandó „suszter-tallérokat“, azt még nem tudjuk, de valószínűleg az öt krajczáros ezüst pénzek fognak forgalomba hozatni. — A hirhedett angol-amerikai ékszertolvajok, kik időről-időre az urópai kontinensen is vendégszerepeinek, közelebbről Brüssel- ben csináltak egy legújabb mesterfogást. E rendkívül veszedelmes czimborák már 1882-ben Berlinben tettek kísérletet páratlan leleményességük- s ügyességükkel, de akkor beletört a bicskájuk. Az alkalommal tudniillik a rettegett banda három tagja Berlinnek a „Hársak alatt“ czimű főutczájában egy előkelő ékszerüzletet akart kifosztani, de csak a szándéknál maradtak. Az üzlet tulajdonosa rendkívül ovatos volt: mindjárt kezdetben gyanút táplált a vásár iránt, s azon ürügygyei rázta le a kitanult czim- borákat nyakáról, hogy az általuk megvenni kívánt ékszerek nincsenek birtokában. A három jó madár azonban, kik Berlinben Bemer, Davis és Reynolds álnevek alatt szerepeltek, más utón jutott közelebbi ismeretségbe a berlini rendőrhatósággal. Az akkoriban az állami bankban történt 20,000 marknyi lopást nekik tulajdonították, s e miatt vizsgálat alá kerültek. A tárgyalás, valamint az egész esemény nagy feltűnést és izgalmat okozott, de utoljára is azzal végződött, hogy a vádlottakat, bizonyítékok elégtelensége folytán fölmentették. — Legújabb, brüsseli „meister- stikli“-jök a következőképen folyt le: A treurenberg-utczában lakó Scheemaker nevű ékszerárus üzletébe egy szép napon négy, elegánsul öltözött egyéniség lépett be, három férfi és egy nő, kik majd angolul, majd tört franczia nyelven beszéltek. Az ékes társaság feje kijelentette, hogy 60,000 frank árú ékszert akar venni, melyekkel, mint ajándékkal, ezüst lakodalmukat tartó rokonait szándékozik meglepni. Miközben az ékszerész legdrágább s legbecsesebb áruit kirakta, a derék urat, ki a vásárt csinálni akarta, hirtelen erős köhögési rohamok fogták el, még pedig oly huzamosan s aggasztólag, hogy társainak haza kellett őt vezetni, s a megkezdett alkudozásokat felbeszakasztani. Vásár nélkül távoztak tehát azon megjegyzéssel, hogy mielőbb ismét eljőnek. Pár nap múlva az idegen urak egyike megjelent az üzletben, s elmondta, hogy azon ur, aki tulajdonképen meg akarja vásárolni, tartós betegsége miatt személyesen még mindig nem jöhet el, mert ágyban fekszik. Azonbau az ékszerek megvásárlása nem halasztható tovább, miután a kérdéses ezüst menyekző pár nap múlva lesz. Barátságosan fölkérte tehát az ékszerészt, lenne szives a kiszemelt ékszereket az illető ur lakására magával hozni, hogy ott még egyszer megnézhesse azokat, s a vásárt megköthesse. Az ékszerész engedett a kérésnek, s magával vitte a kívánt ékszereket az illető ur megnevezett lakására, a „Rue du Trone“ ut- czába, hol őt az előteremben a már ismert három ur másodika fogadta, ki magát az ékszerésznek, mint a vásárolni szándékozó uraság titkára mutatta be, s az ékszerészt egy kisebb szobácskába vezette, mely épen abba a szobába nyílott, melyben az uraság állítólag betegen feküdt. A titkáros ur ekkor az ékszerésztől elkérte a magával hozott ékszer-szekrényt, hogy azt tüzetesebb megtekintés végett urához bevihesse. A gyanútlan ékszerész e kérésnek is engedve, átadta a szekrényt a titkárosnak, ki azt a mellékszobába vitte, nagyobb biztonság okáért még a benyíló ajtót is nyitva hagyva — félig. De csakhamar feltűnt az ékszerésznek, hogy a betegszobából egy hangot sem hall. Néhány percznyi várakozás után egészen kitárta a beteg szoba ajtaját, s a legnagyobb meglepetésére üresen találta, E pillanatban hallotta, hogy alul a ház kapuja hevesen becsapódik, s utána kulcscsal bezárul. Az ékszerész ekkor vette észre nagy megdöbbenéssel, hogy a házba zárták. Végre, hosszas dörömbölés és kiabálás után a rendőrség fölnyittatta a ház ajtaját, s a szegény ékszerész kiszabadult börtönéből, de már akkor bottal üthette nyomát a furfangos gaz tolvajoknak, kiket nagy feladat lesz megkeriteni, miután, rendőri jelentések szerint, pompásan tudják magukat elá- larczozni, s rendkívüli ellenszenvet tanúsítanak rendőri lefényképez- tetésök iránt, úgy annyira, hogy mikor legutóbbi vizsgálati fogságukban a fényiró gép elé kerültek, mind a két fülüknél fogva erősen kellett őket lefogni, hogy valamennyire hű arczképet lehessen róluk szerezni. — Termény áruink — mint r. tudósítónk írja — a múlt hétről, élénk forgalom mellett, változatlanok maradtak. Szépirodalmi csarnok. Az egri nagy-egyedhegyi remete. — Elbeszélés. — Irta: Id. Murányváry János. (Folytatás.) Kandó Gábor gazdag ember volt; tudományos értelmisége, s családi összekötetéseinél fogva, megyei, vagy egyéb hivatalra lehettek volna igényei; de ő a lármás politikai élet bizonytalan egén elvonuló, ritkán a hon, de a tényezők szeretett énjök érdekéből felfakadó viharnak, — szabad utat engedve, boldogabbnak érezte magát, ha nagyhangú demonstrácziók helyett, békés házi köréből a közjó előmozdításához, — hol arra út és mód kínálkozott, — tettlegesen járúl. Mindenki iránt méltányos, őszinte, — de nem sértő bánásmódja mint önzéstelen lelkének hű nyilatkozata, és kicsapongásba soha nem tévedő örökös jókedvesűsége becsülésre méltóvá s kedvessé tevék őt. Öreg napjaiban szeretete s büszkesége, ismeretségünk előtt néhány hóval elhúnyt Ákos testvérének árván hagyott gyermeke, Szeréna volt. Rövid idő múlva a temetői találkozás után a szilárd jelle- mes, s őszinte egyenes szivüséget becsülni tudó Kandó Gábornak teljes barátságát bírtam, megismertetém helyzetemmel, Ígéretet tőn kibékíteni irántam apámat, ki neki egykor — mint mondá — iskolatársa volt. A mostoha sorsom iránt meleg részvétet tanúsító családnak könnyű volt rábírni, hogy néhány hetet szórakozás végett nálok Farmoson töltsék. Megérkezésemet gazdag lakoma követé, mely alkalommal módom volt megismerkedni a külön sziuezetü, de vendégeskedni egyformán szerető, környékbeliekkel. Ez időben kezdődött életem fénykorszaka. Szeréna imádója volt a természetnek s én imádtam őt a természetben, melyet nélküle szánakozásra méltó semmiségnek hivék. Egy perez nem múlt el életemből, hogy rá ne gondoljak. Érzelmeink, gondolkozásaink mindinkább összbangzásba jöttek. Együtt andalgánk a kert virágai közt; majd kimenve a mezőre, a csermely moraját hallgatva, mint játszi gyermekek gondatlan enyelegve, jártuk be Farmos kies határát. A hölgy, kinek létével létem igy összetörött, nem ama ferde neveltségü álszentek sorába tartozott, kik betanult szeméremből minden férfi-ajakról elhangzó
