Eger - hetilap, 1891
1891-09-22 / 38. szám
38-ik szám. 30-ik év-folyam 1891. szeptember 22-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden nirdetéstöi 30, nyilttérber egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. A „legnagyobb magyar“ százados emlékezete. — Megünneplése alkalmával a fögymnasinmbau előadta az igazgató. — Mélyen tisztelt hallgatók! Kedves tanuló-ifjak! Netu ismeretlen önök előtt czime és jelentősége a mai alkalomnak. Egy, a világtörténetekben csak kevesektől elért, de soha senkitől túl nem szárnyalt, ragyogó hazaszeretet emlékezetét ünnepeljük ma, azon halhatatlan férfiúét, kit nemzete a „legnagyobb magyar“ nevezéssel dicsőite meg, s kivel éppen száz év előtt, e napon, 1791-ki szept. 21-én ajándékozá meg Isten a magyar nemzetet. 0 róla, Széchenyi Istvánról volna szivem szándéka méltó szavakban emlékezni meg. . . De soha, sem a költészetnek, sem a szónoklatnak magasztosabb tárgya s feladata nem lehetett, mint az ő emlékezetét méltókép megünnepelni. Hol van hát, ki ennek megfelelni képes legyen? . . Es azután, noha ő a történeté már, mi, ha nem sokan is, kik ismerhettük még: küzdelmeit, szavait, tetteit, ezeknek hatását, s nagy lelkének szenvedéseit, — mi, közelebbieknek találhatjuk még ezeket, mint hogy a kellő távolból, nagyságának teljes arányaiban foghassuk azt fel, kinek sírjánál egy egész nemzet öltött magára gyászt, mivel érezé, hogy a helyet, melyet ő üresen hagyott, nem fogja talán e hazában egyes magyar betöltlietni soha. . . Gr. Széchenyi Istvánról mindazt a nagyot, nemeset, magasztost elmondani, melyek férfiúi korán át szavaiban, tetteiben s alkotásaiban nyilvánulnak, — nem egynek, hanem számosabb alkalomnak lehetne csak feladata. Kell mégis, hogy őseire s az ő első gyermekéveire is vessek egy rövid pillantást, főleg az önök kedvéért, kedves ifjak, hogy ha még oly szerény képet, de mégis egy kis egészet alkothassanak maguknak felőle. * Régi nemes család ivadéka, és valóban nemes, hazafias, érdemekben gazdag családé ő. Egyik őse, Miklós, a nagy szigetvári hősnek, Zrínyi Miklósnak volt vitéz fegyvertársa. Másik nagy emlékű őse, Széchenyi György pedig esztergomi érsek s Magyarország prímása, ki a törökség kiűzése után hazánknak számosabb középiskoláit, s közöttük a mi egri gymnasiumunkat is visszaállította. Emez épületek, melyeknek födelei alatt önök iskoláznak, templomjuk s a rendház, melyben tanáraik laknak, mind a Széchenyi György prímás fejedelmi adománya. A Széchenyiek ezen nagy ősének hazafiui nagy áldozataiért legkivált, de több más ősöknek is részint kitűnő polgári és hadi erényeinél fogva, részint áldásos alapítványaik érdeméért a családot I. Lipót magyar király, 1697-ben, grófi méltóságra emelé föl. És ez a grófi nemzedék utóbb is öregbité apáinak érdemeit; egymásután neveié utóbb is a nagyembereket hazájának. De egyik legkimagaslóbb alakja ezeknek mégis Istvánunk édesatyja, gr. Széchenyi Ferencz, a budapesti nemzeti múzeumi könj^vtár örök- hirü alapitója, kiről neves költőnk, Berzsenyi, igy énekel századunk elején: Fényes birtokaid kénye le nem köti Munkás életedet: terhek alá veted Atlas-vállaidat, hogy szemeid hajónk Kormányára vigyázzanak. S hogy mindent megelőzz, a tudományokat Szárnyaddal takarod, s a haza kincseit Buzgón gyűjtögeted, s felt! az alkotó Corvin tára teáltalad. S ez a nagylelkű, bölcs, tudomány pártoló hazafi, ő maga vezeté gyermekeinek nevelését, arra figyelve mindenekfölött, hogy a család hagyományos vallásossága, tudornál)yszeretete s buzgó hazafisága fiaira is általszálljon örökségül. Számos, lélekemelő nevelői fogások emlékezetét tartotta fenn a szájhagyomány e dicső atyáról. Hogy vagy egyet említsek közülök, midőn észre- vevé, hogy fia, István, az arisztokratikus büszkeségre már is hajlandó, kivivé, őt egyik falusi birtokára, hol maga elé idézvén néhány szorgalmas jobbágyát, igy mutatá őket be a 7 —8 éves István grófocskának: „Nézd, édes gyermekem, ezek a jó emberek művelik a mi földjeinket; ők termesztik nekünk a kenyeret; Isten után nekik köszönhetjük első sorban, hogy úri kényelemben és bőségben élhetünk. Eredj fiam, csókolj nekik kezet!“ S az ifjú gróf tétovázás nélkül engedelmeskedék ; megcsókolá a munkától kérgesült kezeket, s egész életén át becsűié a munkát és a munkást. István, atyja ösztönzésére, már mint tanulónövendék gondosan forgatá a jó könyveket s különös érdekkel azokat, melyek maecenási lekü atyja költségén jelentek meg. Azért midőn ez a napóleoni háborús idők követeléséből, 1809-ben, mind a három fiát a József nádor által szervezett nemesi fölkelő hadseregbe küldötte, István már nemcsak iskolázását befejezte, hanem jelentékeny élettanulmányi ismeretekkel is rendelkezők, noha csak 18 éves növendék-emberke vala még. A fenyegető ellenséges viharoknak hazánk egéről elvonultával, a felkelő nemesség hadai feloszlottak. Széchenyi azonban nem tért többé haza. Hadi szolgálatban kívánván maradni, a rendes katonasághoz ment által, hol a Hessen-Homburg huszárezredbe osztatta be magát. Mint ilyen folytonosan részt vön azután a Napoleon elleni hadjáratokban, mialatt több csatában, és különösen Lipcsénél kiváló vitézsége által tüntette ki magát. Katonai pályájának fényszaka lön utóbb a szövetséges seregeknek kétszeri diadalmas bevonulása Francziaországba s Parisba. Már ezen alkalmakkal s további katonai pályája folytán is különös érdeklődéssel és gonddal ügyeié meg a müveit küluem- zetek otthonát és társadalmi viszonyait. S a bő ismereteket és tapasztalatokat, melyeket magán-utazásai alatt is gyűjtögetett, utóbb saját hazája szellemi s anyagi fejlődésének előmozdítására siker- dúsán használta fel. Köztudomású dolog, miként a magyar haza ujabbkori történetében alig fordúl elé oly esemény, mely fejlődésünkre messzeliatóbb befolyást gyakorolt volna, mint az 1825-ki országgyűlés. Itt kezdődik ugyanis azon időszak, melyen innen alkotmányos és nemzetiségi törekvéseinket többé semmi félbe nem szakasztgatá. Ezen szerencsés, a haza jövőjére nézve termékeny időszak küszöbén lépett föl Széchenyi István is a közélet pályáján. E nevezetes országgyűlés alatt történt Pozsonyban, a követek 1825-ki nov. 3-án tartott kerületi ülésében, hogy midőn a nemzeti nevelésről s ezzel kapcsolatban a magyar nyelvet művelő s terjesztő tudom, akadémia felállításáról beszéde Sopron megye nagyhírű követe s szónoka, felsőbüki Nagy Pál, s azzal végezé szavait, miként a nemzet e százados óhajtását végre is csak hazai nagybirtokosaink nemes áldozatai testesíthetnék meg: nagy mozgás támadt a követek s hallgatók tömegében, majd pedig néhány percznyi csend
