Eger - hetilap, 1891
1891-08-18 / 33. szám
— 269 — csak a kéjvonaton, amelyre a társulattól külön meghívót kapott. Az állomási főnök, lekötelező szívességgel két külön vasúti kocsit bocsátott a dalkör rendelkezése alá, amelyen egészen Debre- czenig utazhatott; s igy azt a fesztelen kedélyességet, mely e vidám körből sohasem hiányzik, itt sem zavarta meg semmi. Legfeljebb egy-egy kiszáradt torkú szomjas ember disszonált bele a derült hangulatba; mert hát sört vagy „pricczert“ az utón nem lehetett kapni, sőt vizet is csak messziről láttunk, vagyis inkább gyanítottunk, ott, ahol „ösztövér kutágas hórihorgas gémmel“ meredezett a Hortobágy sikjára boruló kék égbe. Ámde minden ily nyöszörgés és sóhajtás után egv-egy élez, s minden élezre egy-egy kaczaj hangzott fel a keserű pillanatokban is jókedvű dalárok közt. A humor a „közizzadásban“ sem aludt ki. A kocsik elé fogott vasparipa nem éppen az angol telivérek tájt újából való volt, mindazáltal elég derekasan vágtatott dicső ősei nyomán, a puszta síkján. Hála az ő kitartásának, végre elfogyott a Hortobágy, amelyről pedig, szavahihető, és kiválóan szomjas egyének azt állították kupénkban, hogy nincs annak vége, épen úgy mint a karikának. De végre mutatkozának Debreczen városának körvonalai s a kényelembe (?) helyezkedettek kászálódni kezdtek. Ekkor min'ha minden ember arczára bizonyos elfogódás, gyönge izgalom rajzolódott volna le. Hiszen olyan emberek közé megyünk, akik jóformán sohasem láttak bennünket, kikkel egyenkint semmi érdek össze nem fűzött, csak az az általános nagy kapocs, a nemzeti vérrokonság s a kultúra nemes eszméje, közös ideálunk; a dal- művészet ! ? Végre megállt a czélhoz ért vonat. S a kilépő egriek egy nagy néptengert találtak magok előtt. Közvetlen az egri dalkör kocsijai mellett tömörülve állottak a piros szalagos kalapú deb- reczeni dalárdisták, akik dörgő éljenzéssel fogadták dalkörünket, mit a közönség hosszasan visszhangozott. Most előlépett a debreczeni dalegylet diszelnöke, L engyel Imre, egy igazi tipikus alakja a magyar embernek, ki iránt első pillanattól a legnagyobb tiszteletet és rokonszenvet érzi a vele beszélő. A melegségtől és őszinteségtől szinte sugárzó beszédben üdvözli az egri dalkört, s szép szavakban fejezi, ki azt a nagy örömet, amelyet ő és a debreczeni dalegylet tagjai éreznek most is, és éreztek mindjárt, midőn egri testvéreik látogatásáról értesültek. Szavait igy végzé: „Isten hozta önöket e legmagyarabb városba, mely a legszívesebb vendégszeretettel fogadja a dalár-testvéreket. Éljenek!“ a tervben állapodtak meg a szegény szerelmesek, s hittek annak a csalhatatlan sükerében, • amint ez hasonló esetekben mindig történik. Két nappal utóbb Frigyes, egy álmatlan éj után, barátnőjéhez ment reggeli 10 óra tájban. At3Tjával volt egy értekezlete, az zavarta meg; azt kívánták tőle: menjen el Bernbe; eljött, hogy megölelje Bernerettet, s hogj^ visszanyerje megingott bátorságát. A szoba puszta, az ágy üres volt. Megkérdezte a házmestert s minden kételyt kizárólag értesült, hogy vetélytársa van, s hogy megcsalták. Ez alkalommal kevésbbé fájdalmat, mint inkább méltatlanságot érzett. Az árulás sokkal nagyobb volt, semhogy a megvetés ne foglalta volna el a szerelem helyét. Hazaérve, egy hosszú levelet irt Bernerettének s a legkeserűbb szemrehányásokkal halmozta el. De az elküldés előtt szétszaggatta; ity nyomorult teremtés nem látszott előtte méltónak a haragjára. Elhatározta, hogy a lehető leggyorsabban elutazik, a strasburgi postakocsin a következő napra épen egy hely volt üres; — lefoglalta és sietett atyját értesíteni; az egész család szerencsét kívánt neki; azt természetesen nem kérdezték tőle, mi véletlen folytán enged ily hamar. Egyedül G-érard tudta a valót. Darcey kisasszony kinyilatkoztatta, hogy szánni való, s hogy ez embereknek soha se volt szivük. Hombert kisasszony a saját megtakarított pénzéből megtoldotta azt a csekély összeget, amit unokaöcscse magával vitt. Egy búcsú-lakomán még egyszer összejött az egész család, s azután Frigyes elutazott Svajczba. X. Az utazás gyönyörei és fáradalmai, a változás bája, új életpályájának teendői csakhamar visszaadták lelki nyugalmát. Iszonyodva gondolt vissza végzetes szenvedélyére, mely majd elveszítette. A követségnél a legszivélyesebb fogadtatásra talált: jól volt ajánlva; megjelenése már előre is javára szólt; természetes Erre dr. Maczky Valér az egri dalkör alelnöke hazafias hangú beszédben válaszolt, kifejezvén, hogy az egri dalkör teljes szívből örül, hogy alkalma van a hires magyar városba Debreczenbe jönni, s a debreczeni daltestvéreket meglátogatni. Lelkes szavakban élteti Debreczen városát és kitűnő dalegyletét. Az egriek kitörő éljenzése bizonyitá, hogy a szónok nem csupán a maga, hanem az egész dalkör érzelmeinek adott kifejezést, midőn oly meleg hangon szólott a debreczeniekről s főleg a debreczeni dalegyletről. Ezután a debreczeni dalárok a virágkoszorukkal, zöld ágakkal és apró zászlócskákkal díszített lóvasúti kocsikhoz kalauzolták dalkörünket, s a közönség éljenzése közt haladtak a fellobogózoít utczákon keresztül a Bika vendéglőbe. Itt az egriek elénekelték jeligéjüket, s kezdetét vette az elszállásolás, ami az egriekre, a fennálott körülmények között kellemes meglepetés volt, amelyre nem számítottak. Alig néhány nappal az utazás előtt, nyerték az értesülést a dalkör látogatásáról, úgy, hogy kénytelenek voltak telegrafon érintkezni velünk. Nem volt névsoruk Egerből, nem ismerték egyenkint a dalkör tagjainak polgári állását, nem volt tudomásuk, hogy mennyi időt töltünk Debreczenben — s igy, két-há- rom napi határidő mellett, szó sem lehetett 50 ember elszállásolásáról. Az egri dalkör méltányolta is e körülményeket, és egyá- talában nem számított elszállásolásra. S mi történt ? Rövid félóra alatt mind az 50 ember igazi szívélyességgel felajánlott kényelmes szobákban szalonokban találta magát. A dalkört részint a debreczeni dalegylet tagjai, részint intelligens, úri családok fogadták magukhoz oly igazi vendégszeretettel, a szívesség és jóindulat oly félreismerhetetlen jeleivel, hogy a dalkör összes tagjai a legnagyobb lelkesedéssel beszéltek emez önzetlen jószívűségről és nemes műveltségről. Mondhatni ünneppé tette minden házigazda azt a napot, amelyet vendége nála töltött s szinte elhalmozták minden aprólékosságra kiterjedő figyelmökkel és gondoskodásukkal. S ezáltal lerakták alapját annak a benső baráti viszonynak, amely a két dalegylet között a jövőben fennál- lani fog. Óhajtjuk, hogy mennél előbb viszonozhassuk. Elszállásolás után, 7 óra tájban, a Margit-fürdőben gyűlt össze a két dalárda ismerkedésre, s a hosszú úton eltikkadt és a szomjúságtól agyongyötört egriek, mint a debreczeni dalegylet vendégei, nagy élvezettel fogyasztották a kitűnő hideg sört. Kedélyes társalgás közben csakhamar megismerkedett és összebarátszerénysége pedig csak értékesebbé tette tehetségét, anélkül, hogy annak jellegét megváltoztatta volna; csakhamar tiszteletreméltó állást foglalt el a társadalomban s a legmosolygóbb jövő nyílt meg előtte. Bernerette többször irt neki. Vígan kérdezte tőle, hogy szerencsésen utazott-e, s hogy nemsokára visszajönni reméli-e. Előszörtartózkodott tőle, hogy válaszoljon; de mikor a levelek újra, meg újra érkeztek, s mind sürgetőbbek lettek, végre elveszítette a türelmét. Válaszolt s kiöntötte szive keserűségét. Megkérdezte Bernei ettet, a legkeserűbb szavakkal, hogy már elfelejtette kettős árulását, s kérte őt, hogy jövőre kímélje meg színlelt érdeklődésétől, melyeknek többé nem lehet, a bolondja úgy sem. Hozzá tette végül, hogy áldja a Gondviselést, mikép kellő időben megvi- lágositotta az elméjét; hogy elhatározása megmásíthatatlan, s hogy Francziaországot valószínűleg csak hosszú külföldi tartózkodás után fogja viszontlátni. Mikor e levelet elküldte, megköny- nyebbülten lélegzett fel s úgy érezte, hogy most már egészen megszabadult a múlttól. Ettől kezdve Bernerette nem irt neki, s nem is hallott többé felőle. Egy elég gazdag angol család lakott egy szép házban Bern környékén. Frigyest bevezették ; három fiatal leány volt a ház dísze, kiknek legidősbje se volt több húsz évesnél. A legidősbb feltűnő szép volt; csakhamar észrevette azt az élénk hatást, amit a fiatal attaché-ra gyakorolt, s nem mutatta magát hozzá- férhetetlennek. Frigyes azonban még nem volt eléggé meggyógyulva, hogy uj szerelemnek adhatta volna át magát. Azonban annyi zaklatás és bánat után szükségét érezte annak, hogy szivét egy nyugodt és tiszta érzelem előtt megnyissa. Á szép Fanny nem lett bizalmasává, mint volt Darcy kisasszony; de anélkül, hogy elmondotta volna fájdalmait, a fiatal leány kitalálta, hogy szenvedett, és miután kék szemei vigasztalni látszottak Frigyest, gyakran feléje is fordította őket. A jóakarat rokonszenvre, a rokonszenv pedig szerelemre *
