Eger - hetilap, 1891
1891-07-14 / 28. szám
231 kisasszonyokat, e kiváló műveltségű s finom, meleg kedélyű úrnőket, végül a két kis bájos házi angyalt: Otilkát s Amandát, kik ép oly kedvesen s kedvvel lejtették velünk a csárdásokat, négyeseket és tourokat, — akkor, azt hiszem, eléggé élénk képet nyújtottam a társaság hölgykoszorújáról t. olvasóinknak. És most még egyet. A puszta-gyendai kúria félszázad, — vagy talán még régibb idő - óta áll a páratlan magyar vendégszeretet hírében. Korábbi gazdája, néh. V é g e s s Mihály, egyike volt a régi magyar nemesek 1 egn emesebb prototypjeinek. Vendégszerető háza, „a nehéz, borús időkben“, valódi asyluma a hazafiaknak, találkozója a „hű barátoknak“, igazi „vendégfogadója“ az arra járó utazóknak, — s csöndes, békés hajléka, háborítatlan temploma a tudományok- és művészeteknek. Itt irta néh. jeles zongoraművész hazánkfia, Székely Imre, legbájosabb magyar zeneszerzeményeit: a „Gyendai idyllek“-et. A szives magyar vendégszeretetet, a hazafias lelkesedést, a magyar tudományok és művészetek bőkezű pártolását az egykori házi gazda, néh. Végess Mihálytól örökölte veje, s a gyendai hírneves kúria mostani tulajdonosa, derék házi gazdánk s barátunk: Hellebronth Géza. Nemes magyar vendégszeretetét, s hazafiui érzelműt, melyeket Herman Ottó, az ottani kerület országgyűlési képviselője, annyi lelkesedéssel, anynyi költőiség- gel, s oly ragyogó tollal ecsetelt, e kirándulás alkalmával mi is szerencsések voltunk tapasztalni, élvezni. De még egyebet is tapasztaltunk, egyébről is szereztünk örömteljes meggyőződést. Arról, hogy a puszta-gyendai kúria mai magas szellemű tulajdonosai nemcsak bőkezű pártolói, de kiváló művelői is a tudományoknak és szépmüvészeteknek. A kedves házi asz- szony, Hellebronth-Végess Irma úrnő ő nsga ugyanis nemcsak nagy előszeretettel s szép tehetséggel, de egyszersmind meglepő sükerrel is gyakorolja a majolika-festést, s termei, edényes szekrényei telvék önkezűleg készített majolika-festésű edények s csecsebecsékkel ; mig férje, ami kedves Géza barátunk, pihenő idejének nagyrészét a lombfürészelés kedvelt iparmüvészetének szenteli, és saját készitményü enemű diszitményekkel van fölékesitve pompás, nagy könyvtára, mely a régibb és újabb magyar irodalom kiválóbb termékeit művészi kivitelű diszkiadásokban rejti magába. Az utóbbi évtizedek szomorú tapasztalata igazolja, hogy számos úgynevezett „magyar nemesi kúria“ esett —■ állítólag — a vendégeskedésnek áldozatául, jutott — idegen kezekre, s tett semmivé előkelő, ősrégi magyar családokat. Sajnosán kell bevallani, hogy ez igaz. De az is igaz, hogy az okszerű gazdálkodással nagyon szépen megfér, sőt karöltve jár a „józan“ magyar vendégszeretet, miként ezt a „puszta-gyendai kúria“ tulajdonosainak példája fényesen igazolja. — Első tulajMialatt Bernerette énekelt, a hold sugarai arczára sütve, bájos halaványsággal árasztották azt el. Cécil és Gérard hangjának üdesége és szabatos éneke miatt mondtak neki bókokat, Frigyes pedig gyöngéden megölelte őt. Visszajöttek a vendéglőbe s megvacsoráztak. A csemegénél Gérard, kinek a feje, hála az egy üveg madeirának, kissé fel volt izgatva, annyira érdeklődő és udvarias lett, hogy Cécil vele ösz- sze is szólalkozott; meglehetős éles hangon vitatkoztak s Cécil elhagyva az asztalt, Gérard rósz kedvvel követte őt. Egyedül maradva Bernerettel Frigyes megkérdő, hogy e vitatkozás oka felől nincs-e tévedésben ? — Nem vagyok, felelt; nem valami költői- dolgok ezek, s mindenki megérti. — Nos, és mit gondolsz ? e fiatal ember irántad hajlammal viseltetik; kedvesét megúnta, s hogy otthagyja, azt hiszem, neked csak egy szavadba kerülne. — Mit bánjuk mi! Féltékeny vagy? — Ellenkezőleg; s te igen jól tudod, hogy nincs jogom annak lenni. — Magyarázd ki magad; mit akarsz mondani ? — Kedves gyermekem, azt akarom mondani, hogy sem vagyonom, sem elfoglaltságom nem engedik, hogy a kedvesem légy. Ezt nem ma óta tudod, s e részben téged soha el nem ámítottalak. Ha a nagy urat akarnám játszani veled, tönkre tenném magamat anélkül, hogy téged boldoggá tennélek; jövedelmem magamnak is alig elegendő; s különben is nem sokára vissza kell térnem Bosan§onba. E részben, amint látod, világosan kifejezem magamat, habár a szivem ellenére; de vannak mégis donosa, néh. Végess Mihály, fiatal korában 400 holdnyi birtokkal kezdte mpg a gazdálkodást, s daczára annak, hogy kúriája folytonos vendégfogadó volt, — mikor meghalt, 6000 java-holdnyi birtokot hagyott örököseire. — Veje, Hellebronth Géza, a puszta- gyendai kúria mostani birtokosa, nemcsak a vendégszeretet, hanem az okszerű gazdálkodás tudományát is örökölte derék apósától. S hogy erről nemcsak a kiterjedt pompás parkkal körülvett tágas, kényelmes úri lak, s az újabb telepítések, — melyek mind az uj fiatal birtokos alkotásai, — hanem a birtok terjedelmének s jövedelmezőségének jelentékeny fokozása is fényesen tanúskodnak, — messzekörben ismeretes. Egy lap az „Egri dalkör“ fejlődéstörténetéből. Inneu-onnan tizedik évébe lép az „Egri dalkör“, kulturális egyesületeink e szép virága, melyről nem tagadható, hogy méltóvá lett az oly dédelgetésekre, melyekkel majd minden város szinte az elkényeztetésig szokta elhalmozni helyi dalköreit. A „Pécsi dalárdát“ pl. diadalívvel s virágzáporral fogadja városa, ha egy-egy csatakivonulásból haza jön; Pécsett a dalárdának — mint ott mondják — „minden szabad“ ; ott, ha a dalárda bárhol énekel, úgyszólván lábujjhegyen hallgatják feszült figyelemmel, még ha a legegyszerűbb, legelcsépeltebb darabot énekli is; s midőn ez nekem egy alkalommal feltűnt s kérdeztem okát egy egyszerű polgártól, — „a pécsi dalárdát minden körülmények közt érdemes a legnagyobb figyelemmel hallgatni“ — lön meglepetésemre a szép válasz! — A „szathmári dalárdát“ annyira pártfogolja az ottani közönség, hogy e dalkörnek már több mint 8 ezer frt utazási alaptőkéje van, csakhogy minden országos dalversenyre elmehessen. — A „debreczeni dalárda“ városának szemefénye, s a polgárok bőkezűsége- s lojalitásából e dalkör már körutat tehetett a felső-magyarországi fürdőkön, utóbb Erdélyben is. — A kolosvári „Polg. dalárdának“ oly mecénása akadt, ki diszmagyar-formaruhával látta el annak minden tagját. — A „kecskeméti dalárda“ szintén igy jelent meg egy versenyen városa bőkezűségéből. íme néhány példa. Es ha ezekkel szemben kérdezzük, vajon az „Egri dalkör" mily dédelgetésnek örvend itthon? bizony be kell vallanunk, hogy van ugyan elég jóakarat iránta, — de azontúl vajmi kevés áldozat és érdeklődés. Tisztelet a kivételességeknek, de átlag bizony nem nagyon fürdünk tejben-vajban. Mérhetetlen nehézségekkel küzdött az „Egri dalkör“ tiz, illetve kilencz hosszú éven át; nemcsak saját kebelében forrongott örökké az ideális állapotok után, tengernyi egyéni kedvtelésről s ezer apró kényelemről mondva le egyesei s vezérférfiai, nehogy kulturális feladatának megközelítésében akadályoztassák dolgok, amik felől nem tudok úgy beszélni: a te kötelességed a jövőről elmélkedni és gondolkodni. — Vagyis azt tanácslod, hogy udvaroljak barátodnak. — Nem; majd udvarol ő neked. Gérard gazdag, én nem vagyok az; ő Parisban él minden élvek központjában, mig az én sorsom vidéki ügyvéddé lenni késztet. Te néki nagyon tetszel, s lehet, hogy ez szerencsét hoz a számodra. Daczára látszólagos nyugodtságának, Frigyes igen fel volt indulva, mikor eképen beszélt. Bernerette hallgatott s az ablakfához támaszkodott; könnyei hullottak s azokat elrejteni igyekezett; Frigyes ezt észrevette s hozzá ment. — Hagyj békében, monda. Nem tartod méltónak, hogy re- ám féltékeny légy, azt értem, s szenvedek miatta panasz nélkül; de nagyon keményen beszélsz velem, barátom ; úgy bánsz velem épen, mint egy kitartott nővel s ok nélkül kínozol. Elhatározták, hogy az éjjelt a vendéglőben töltik, s másnap térnek vissza Párizsba. Bernerette leoldotta kendőjét, mely a nyakán volt, s könyeit letörülve, a kendőt kedvesének nyakára kötötte. Majd vállaira borulva, gyengéden alvószobájuk felé vezette. — Ah, gonosz! mondá neki átölelve őt, nincsen hát mód arra, hogy szeress engem ? Frigyes karjaiba zárta őt. Átgondolta, minek tenné ki magát, ha az ellágyulás egy sugallatának enged; minél inkább kisértve volt magát megadni, annál kevésbbé bízott önmagában. Közel volt hozzá, hogy megmondja a leánynak: szeretlek! E veszélyes szó elhalt ajkain ; de Bernerette megérezte azt a szivében, s megelégedetten szunnyadtak el, az egyik: hogy e szót ki nem mondotta, a másik hogy azt megértette. (Folyt, köv.)
