Eger - hetilap, 1891

1891-06-16 / 24. szám

199 voltak, gyűltek össze barátságos estebédre. Másnap, vasárnap f. jun hó 14-én kora reggel kocsikon indultak Felső Tárkány kies vidékére, lionnét gyalogszerrel folytatták regényes utjokat, ked­vező, derűit, de kissé hűvös idő mellett, a „magyar Tempevölgy“-be Huta, Hámor, és Diós-Győr felé. — Műkedvelő színi előadás. Az egri kat.h. legényegylet tag­jai a múlt vasárnap, f. jun. hó 14-én, a nyári színkörben, saját egyletük javára színi előadást tartottak. Színre került Csepreghy F. „A sárga csikó“ ez. ismert derék népszínműve. A szerep­lők kivétel nélkül valamennyien erős buzgalmat fejtettek ki, hogy az előadás teljes sükert arasson. Különösen kiemelendők azonban Bozó Mariska k. a. (Erzsiké), és Nagy János (Laczi), kik úgy kellemes énekük, valamint ügyes játékuk által leginkább emelték érvényre nagyobb szabású szerepeiket. Az összes néző tért teljesen betöltő, szép számú, s háládatos közön­ség nem is fukarkodott úgy a fő-, valamint a többi melléksze­replők iránt is általánosan, sűrű tapsok s kihívások által tetszés­nyilatkozatának igen gyakori élénk kifejezést adni. Az előadás, mint halljuk, szépen jövedelmezett fokozatosan fejlődő derék legényegyletünknek. — Köszönet-nyilvánitás. Mindazoknak, kik felejthetetlen menyasszonyom elhalálozása alkalmából engem s családomat részvétökkel támogatni kegyeskedtek, a magam és családom ne­vében is hálás szívvel mondok köszönetét. Eger, 1891. jun. 14. Porubszhy István. — A debreczen-füzesabonyi vasút megnyitására vonatkozólag a „Tiszafüred és vidéke“ ezeket Írja: A megnyitás az ösz- szes munkálatok bevégzéséig s az általános műtanrendőri bejá­rás megtörténtéig csak részleges lehet, s jelenleg csak a poroszló- abonyi részre vonatkozhatik, de ennek napja sincs még az itteni szakközegekkel tudatva. Az ohatpolgári szárnyvonal még nincs kész, nagy erélylyel dolgoznak rajta s talán e hó 20-ára végez­nek; ennek teljes elkészültétől függne a füred-debreczeni vonal forgalomba bocsátásának engedélyezése; az összes vonalak ünne­pélyes megnyitása pedig a tiszai hid teljes elkészültével van szo­ros kapcsolatban; Itt jelenleg a középnyilás vasszerkezetének montirozása nagy serénységgel folyik s e művelet, kedvező idő mellett, junius végére kész lehet, mig egyidejűleg a járdageren­dák lerakása is megtörténik ; julius elején kezdik átvezetni a sí­neket s folytatják a hid egyéb munkálatait julius közepére leendő bevégzéssel. Ekkor megkezdik a műszaki járatásokat s a való­színűséghez igen közeli áll, hogy augusztus 5-ére, a hid is átad­ható lesz a közforgalomnak. — A hevesi önkéntes tűzoltó egylet által 1891. május hó 31-én rendezett nyári mulatság alkalmával következő adományo­zások és felülfizetések történtek. Adományok. Szerelem Alfréd 10 frt. Szirmay Istvánné 5 frt. Dr. Zudar Sándor, Csont Béla, En­morú áldozata. Köztudomás szerint a játékház egy hivatalt tart főn, melynek az a feladata, hogy a teljesen megkoppasztott játé­kosokat útiköltséggel ellátva, gondoskodik csöndes eltávolitásuk- ról, nehogy eszökbe jusson s idejök legyen, gyilkos fegyvert for­dítva magok ellen, valami bolondságot elkövetni; — mig másrészt arról is tartozik gondoskodni, hogy az öngyilkosságok titokban maradjanak, mi sok esetben sükerúl is a derék hivatalnak. (A korábbi években nálunk, Egerben, is lakott egy pár úri ember, kiket hivatalos úti költséggel menesztettek el Monacóból.) A monacói játékbarlang évi jövedelmét átlag 14 millió frankra (körülbelül 7 millió forintra) becsülik. A játékbarlang engedénye még 1913-ik évig tart, s alig tehető fel, hogy e ha­táridő elmúltával a játékbank tulajdonosai könnyű szerrel válja­nak meg e rendkívül, páratlanul bő jövedelmi forrástól. Hogy azonban ahhoz, mikép a zöld asztalnál tönkre fellessük magunkat, nem szükséges épen Monacoba utaznunk, kitetszik ama számtalan törvényszéki tárgyalásokból, s egyéb ide vonat­kozó gyakori hírekből, melyeket az újságok hasábjain csaknem naponkint bőséggel olvashatunk. Mindenütt találhatók titkos tár­saságok, klubbok, hol a hazárdjátéknak hódolnak, s játékbarlan­gok, főkép nagy városokban, minők Berlin, Bécs, London, Páris, Madrid, Szentpétervár, Budapest stb. mindenütt találhatók. De a hazárdjáték legfőbb hazája, úgyszólván igéretföldje, kezdettől fogva mégis csak Francziaország, honnét a modern kártyák is erednek, mindenekfölött pedig Páris, mely a legfőbb iskoláját képezi a hamis játéknak, — hahogy e tekintetben mai napság már túl nem szárnyalta — London. Már néhány év előtt irt Delpit Albert, — ki a játék s a játé­gel Jakab 2—2 frt. Ungár Ignácz 2 frt 82 kr. Radics István, 1 frt. Felülfizetések. Özv. Szirmay Szilárdné 8 frt. Nánásy Ödön 7 frt. Puchlin Kázmér 6 frt 50 kr. Petheő László, Helleb- ronth Béla, Básthy Ignácz 4.50—4.50 kr. Braum Gábor, Hering János 3.50—3.50 kr. Mader Miksa, Meiszter Ede, Hevesi János 3 — 3 frt. Ballai Sándor, Módok István, Braun Jakab 2—2 frt. Remenyik József 3 frt. Nagy Zsigmond, Mahunka István 1.50— 1.50 kr. Lipovniczki Pál, Makkay Felix, Strausz Ignácz, Fischof Márk, Veiszman Mór, Veisz Jónás, Strausz Ede, Czeizler Soma, Meiszter Dávid, Meiszter Simon, Nemesik Kálmán, Spitzer Vilmos, Czingel Lászlóné, Dr. Blau Henrik, Cziner Jakabné, Meiszter Salamon, dr. Füzessy József, Generál Rudolf, Magyar Sámuel, N. N; 1 frt 50 kr. Schvarcz Lőrincz, Marsó Gáborné, Vizslovszky László, dr. Bazsó Tivadar, Schakk Ede, Majzik Ferenpzné, Kolin Gábor, Friedman Dávidné, Schvarcz Fülöp, Schvarcz Ábra- hámné, Gacso András, Cservény Istvánné, Ungár Mór, Egyed István, Veinberger Sándor 1—1 frt. Bozaki N. Nagy Ferencz, Klein Miksa, H. Y. Faludi Károly, Boros László, Remenyik Ist­ván, Tirczka Elemér, Horváth Aurél, Farkas Zsigmond, Eiszen- man Oszkár, Zsoldos Sándor, Fülöp Zoltán, Hellebronth Iván, Varga N. Mellicher N. Csampedig N. Braun Dávid, Blau Roza, Gara N. Krausz Mór, Vitz Dávid, Székely Gyula, Meiszter Jakab, Váhl József, Razmaring N. Kőim Jakab, Horkay Árpád, Jászbe­rényi Miklós, Maizler Miklós, Hoffer Soma, Friedman Lajos, Frank József, Fleischer Adolf, N. N. Nagy Lajos, Ducii István, Veisz N. Jabreczy Lajos, Erdélyi N. N. N. N. N. Löff Károly, 50— 50 kr. Mári János 30 kr. Braun Adolf, Besenyei N. Jabreczky Flóriánná. Dluhopolszky Bertalan 10—10 kr. — Polgármester felfüggesztése. Balogh Gyulát, Gyöngyös város polgármesterét, az ellene folyamatban levő fenyitő per követ­keztében, a törvények értelmében, a megye főispánja hivatalától felfüggesztette. A Balogh Gyula polgármester ellen megindított fegyelmi ügyben a jövő jul. hó 6-án lesz végtárgyalás. Addigelé a polgármester helyettesítésével, a megyei alispán elnöklete alatt, a múlt vasárnap f. hó 14-én tartott városi közgyűlésben Baltás Ferencz városi főjegyző bízatott meg. — A Nevezetesebb Bűnesetek Tára III kötete épen most jelent meg Kosutány Géza törvényszéki biró szerkesztése és Lam- pel-Wodianer udvari könyvkereskedő kiadásában. E vállalat, mely minden müveit nemzet könyvpiaczán már rég idő óta nagy elterjedést nyert, úgy látszik, a magyar olvasó közönség rokon- szenvéhez is megtalálta az utat szép kiállítása és a bűnesetek választékosán összeállított sorozata által, melyek általános érde­kességüknél a müveit olvasó közönséget, valamint a ritkábban előforduló jogesetek egymás mellé helyezésénél fogva, a jogász kö­zönséget érdekelni képesek. A mii szoros értelemben véve nem irodalmi vállalkozás, hanem inkább a bonyodalmasabb bűnügyek perkivonata érdekfeszítő egymásutánba rendezve, a mint az élet­kosokról épen most dolgozik egy nagyobbszerü munkán, — a já­tékdüh óriási mérvű elterjedéséről hazájában, Francziaországban. E czikkében, egyebek közt, a következőket mondja: „Ha össze­számolom hazánkban a szenvedélyes játékosokat, a roppant va­gyont, mely a játék révén elpusztul, a tisztes állású egyéneket, kik a zöld asztalnál tönkre mennek, a szégyent és gyalázatot, melyet a hazárdjáték nálunk előidéz, s egybebasonlitom más szomszédországok: Anglia, Németország, Spanyol- és Olaszország hasonló társadalmi viszonyaival, szégyenszemmel kell bevallanom, hogy e tekintetben mi mindnyájokat messze túlhaladjuk. Nálunk e társadalmi rákfene mindenütt el van terjedve, a társadalom minden osztályában, minden körben, minden vidéken mélyen meg­gyökerezve. Nálunk mindenütt játszanak. Vannak játékbarlang­jaik (tripot-k) a tolvajoknak épen úgy, mint a gentleman-eknek, a művészeknek épen úgy, mint a színészeknek, a polgároknak, és munkásoknak épen úgy, mint a cselédeknek. Nálunk játszanak a versenyeken, a szalonokban, a börzén, a vasúti kocsiban, s a lebujokban. A harcz e botrányos társadalmi baj ellen, melynek legyőzésére az összes sajtónak karöltve s egész erejével síkra kell szállania, talán hosszas és fárasztó lesz, de egyesitett erővel mindenesetre győzelemre fog vezetni. Mert a franczia társada­lomnak minden áron meg kell szabadulnia e dögvésztől, mely ma már a legtávulabb departement-kat, a legapróbb s legnyomorul­tabb falvakat is megmételyezte. Legújabban azonban épen Párisban kezdett a játékláz ismét magasabb fokra emelkedni. Az előbbeni rendőrfőnök, Camescasse, nagy számú, titkos játékbarlangot szétugrasztott s bezáratott, melyek a boulevardok legelőkelőbb házaiban évek óta fönállottak; mindazáltal a magánjátékbarlangok, az úgynevezett „játszó körök“

Next

/
Thumbnails
Contents