Eger - hetilap, 1891
1891-05-26 / 21. szám
172 a nyomdával való közvetlen érintkezés folytán, több tehnikai hátráltató körülmény elhárulván, a munka nyomdai kiállításának föntjelzett ideje esetleg 10—12 hóval is megrövidülhet, s ez esetben az uj kiadás egy év s pár hó alatt teljesen elkészülhet. S habár dr. Samassa József egri érsek ő exja ott, hol anyagi áldozatokról van szó, a szentirás ama szavait tűzte ki élvéül: „Ne tudja a balkezed, amit a jobb teszen“ — nem tagadhatjuk meg magunktól, hogy ne közöljük t. olvasóinkkal, miszerint a magyar Szentirás ez újabb kiadása hozzávetőleges számítás szerint mintegy 18—2® ezer forintba fog kerülni, mi újabb fényes bizonysága az egri érsek ismert nagylelkű áldozatkészségének. A kápolnai honvédünnepély. Folyó hó 21-én, a budai vár bevétele évforduló napjáu a hevesmegyei honvédegylet ismét elvitte — mint évenkint szokta — a Kápolna mezőin elesett szabadságharczosok iránti hálás tiszteletének, kegyeletének koszorúját a Kápolna község alatt felállított obelisk talapzatához, hogy ama dicsőültek becses emlékének áldozzon, kik szabadságunk megváltásához szerencsések voltak legdrágább kincsükkel, saját életük feláldozásával hozzájárulni. Kápolna vidékén a szabadságért elhalt bajnokok ezen közös sírja, a drága tetemek porait boritó ezen szentelt halom, s a hazafias kegyelet által a halmon emelt és a bősök nemes eré- lyét, állhatatosságát jelképző szilárd emlékkő évenkint magához vouza zarándokait azon szent eszmény nemes erejével, a mely e szóban rejlik — hazaszeretet. Meg vagyunk győződve, hogy minden jó magyar ember kalapot emel a szabadságharcz örökbecsű egyik tényét hirdető eme diszgúla előtt mindannyiszor, valahányszor csak a kápolnai útvonalon való közlekedéssel arra vezeti sorsa, sőt az igaz magyar utas a gyász, az öröm és a büszkeség hármas érzelméből fakadó könynyel szemében tekint fel mindig ezen szép emlékkőre; mert ez nemcsak vidékünk, hanem az egész haza eloszolhatlan örök gyászának, közörömének és nemes büszkeségének összeségét, ősi erényeinket juttatja kifejezésre: ami azonban itt, Kápolnán évenkint május hó 21-én történik, az már a hétköznapot is ünneppé teszi, az igazi hazafiasságnak, a honszeretetnek, az önzetlen kegyeletnek ünnepévé; mert e napon Kápolna község és a környék lakói a hazaszeretet mély áhítatával keresik fel Kápolna ezen oltárát, hol a magyar haza öröklétének Veszta-tüze lángok nélkül ott ég a csendes hamvak között; honnan e zarándokok a lelkesedés hevét, sziveikkel felfogva, tovább — messzebb viszik, s új és új nemzedéknek adják át. Az említett honvédegyleten kívül, Kápolna községének lakossága, a közeli vidékről ideérkező lelkesülő honfiak és honleányok, az egri jogakademiai ifjúság és a hírneves, koszorús egri dalkör vett részt az ez idei honvédünnep rendezésében, illetőleg fényének emelésében. Május 21-ike, enyhébb tavaszi iiditő reggelével és az égnek az egész nap folyamán megtartott mosolygó tekintetével kedvezett az ünnep lefolyásának. Városunkból a lyceumi térről reggel 7 órakor volt az indulás. Az egri dalkör és más ünnepi kirándulók hosszú kocsisora vonult végig a kerecsendi utón Kápolna felé. A helység határán, az elhullott jeles bajnokok vérétől termékenynyé vált szántóföldek hullámos zöld vetései között a szokásos módon kitüzdelt nemzeti lobogócskák nyájas „Isten hozott“-at bólintgattak a kegyelet adójával érkezők felé, miközben a lágy szellő, mint a dicsőültek szelleme, játszott velük s csaknem érthetően suttogta e zöld mezők tágas téréinek becses múltjára vonatkozó történeteit. ... A hosszú kocsisor az egri dalkör tagjaival és kirándulókkal Bideskuty Gyula czimze- tes kanonok, plébános lakásáig vonult, hol a nagy tiszteletre méltó házigazda részéről — szokás szerint — becses vendég- szeretet várt az érkezőkre. Majd 10 órakor gyászistentiszteletet mutatott be az Urnák Klampaczky Alajos, szikalmi plébános, a szabadságharcz egyik jeles volt bajnoka, a kápolnai csata honvéd-halottainak lelki üdvéért. Az ünnepélyes gyászmise alatt a nagyszámú, ajtatoskodó templomi hivek fohászait a szivek mélyéről magasztosakban kifejezésre jutni az egri dalkör segítette mély hatással, művészettel s tőle megszokott tökéletességgel előadott gyászénekeiben. Libera után az összes jelenvoltak gyász- és nemzeti lobogók alatt vonultak ki a községen keresztül, a czigáuyzene hazafias indulói mellett, az obelisk elé. Gyönyörű, megható, magasztos látványt nyújtott e jelenet; az ünneplők tarka kis serege, oly szépen beleillett a messze terjedő zöld tájék tavaszi virányai által képezett gyönyörű keretbe. Itt az ünnepi szertartást az egri dalkör nyitotta meg Vörösmarty Szózatának precíz eléneklésével. Ezt követőleg az egri jogakademiai polgárság szónoka: ifj. Lipcsey Péter, joghallgató lépett a magas emlékkő talapzatára, s ifjú hévvel, lelkesítő, erőteljes hangon a következőleg szólott Kápoluai hősök! Eljöttünk áldozni dicső emléketeknek: újra elhoztuk szivünkben az ifjúi lelkesedést s a haza szent tüzét. — Nincs semmi, ami inkább éltetne bennünket, mint ez az érzelem, s mig sírotok felett enyelegve suttov szellő: mig a madarak serege csicsereg altató danát: mi úi *. lerójjuk évi adónkat, s ismét felvágjuk a félig begyógyúlt sebet s gyönyörrel viseljük annak fájó szúrásait. Lehet-e szebb, lehet-e dicsőbb, mint midőn az ifjú ember teljes szivével adózik az emlékeknek s ezeken föllelkesedve foglalja imáiba a hősök neveit'?! De nemcsak mi tesz- szük ezt, hanem teszi a magyar nemzet is. — A poraiból föltámadt phönix adózik hős apja, a régi magyar nemzet emlékének. — Ott, ahol most az egész tájon csendes nyugalom vonúl el, hol most a zöld vetéseket ringatja a szellő, iszonyú harcitokat vívott a magyar. Háuy ifjú ember lehelte ki lángleikét az édes haza földjének ezen iáján is? * S Az „EGER“ tárczája. A kápolnai honvédsírok felett. Borúlj le magyar ősid szent poránál, Imádd a néma, drága hantokat! Szent itt e hely, hisz ez alatt nyugosznak, Kik szentelt ügyünkért harczoltanak; Nem nézték ők a harcznak száz veszélyét, Nem rettegték a gyilkoló halált. Harczoltanak az ügytől lelkesedve, És ebben lelkűk enyhülést talált. Sötét éjjel borúit rá nemzetünkre, A fájó szív csak csendben dobogott, Hisz rabbilincsek átkos csörrenése Némitá el a szabad hangokat! Sajgóit. a szív, hogy porbahullni láttuk Vérrel pecsételt ősi szent jogunk, S kevésben élt már a hit, hogy örökké Elátkozottak lenni nem fogunk. — Nem volt szabad a szívnek lelkesedni, Szerettek volna eltemetni már, Temetni minket! hisz tudták nagyon jól, A meggy ötöt, í szív hogy boszúra vár! Nagy lesz a boszú, érezék előre, A visszatorlás napja jönni fog, Eljő a nap, a melyen nyílt sisakkal Védjük meg majd a szentelt zálogot. — S eljött a nap! kiszálltatok a síkra, Csodálva nézett rátok a világ! . . . Mint annyi isten vitték győzelemre Szabadságunk fölszentelt zászlaját! Szabadság volt, mi őket lelkesítő, A háromszín volt lelkűk édene, Ez szentelő fel őket bajnokokká, S halotti fátyolt rájok ez teve! Az esti szél Nagy-Sarlónak vidékén A ti vitézségteket hirdeti, S a magyar fegyver dicsőségét zengik Branyiszkó égig érő bérczei; A Kárpátoknak ezredéves orma Büszkén tekintett végig rajtatok, Rákóczy karját vélte újra látni, A mily vitézül ti harczoltatok! Tisztúlt az ég, a felhők oszladoztak. Márt azt hittük, hogy mentve nemzetünk,
