Eger - hetilap, 1891
1891-05-12 / 19. szám
Melléklet az „Eger“ 19. számához. 155 uyében különösen terjeszkedjék ki azon körülményre, hogy az ilyen bérlővel szemben a szerződés nem volna-e felbontható? A folyó év május 15-én megejtendő ló-osztályozáshoz ez ügyben fenálló ministeri szabályrendelethez képest, bizalmi férfiakul megválasztattak Kovács Kálmán és Kolossy Gusztáv vár. képviselők. — Nyilvános nyugtázás. A bukaresti román egyetemi ifjak által ország-világgá küldött memorandumra adandó válaszirat nyomtatási költségeire az egri érs. joglyczeum részéről adakozni kegyesek voltak: Ő nagysága Babies János kanonok ur, mint a jogakademia igazgatója 5 irtot, a tekintetes tanári karból: Dr. Hubert János, Dr. Szolcsányi Hugó, Dr. Kerekes Ar- vér, dr. Udvardy László, dr. Martinovich József dr. Kiss Tstván. Mihalek Manó és Szabó Ignácz urak 1 — 1 frtot. Az államtudományi szaktanfolyamról: X. Y. 30 krt, Frantz Gyula 60 krf. Á jogtudományi szaktanfolyamról: Bálint József 30 krt, Weisz József, Tariczky Jenő, Szapáry József, Deb- reczeni Gyula, Hercz Ödön, Szlábi László 10—10 krt, Berzevi- czy Klek 20 krt. A második évfolyamról: Farkas Dezső 50 krt, ifj. Imre Miklós 30 krt, Danilovics Gyula, Ott Péter, Dutka György, Lipcsey Péter, Hutter Lajos, X. Y., Héray Andor 10 — 10 krt. Az első évfolyamról: Marsó László 20 krt, N. N., N. N., Rejner Samu 10—10 krt. — A begyűlt öszszeg 17 frt — krt tesz, Fogadják a nemes szivii adakozók hazafias köszönetünket! Eger, 1891. május 8-án. A jogakademiai polgárok nevében: Frantz Gyula, sk. és Bálint József, sk. joghallgatók. — Árvíz. Pásztón (Hevesmegyében) kiöntött e hónap 5-dikén a Kövicses patak s elárasztotta szennyes vizével az összes utczá- kat. Mint a B—t-nek írják, délután öt óra tájban zugás hallatszott a városban s néhány perczczel később már kezdték kiabálni, hogy a patak kifordul a medréből. Az embereknek alig maradt annyi idejük, hogy életüket megmentsék. Az ár minden útjába eső tárgyat elsodort, kisebb hidakat, sertésólakat, kutro- vásokat, sertéseket, tömérdek öl- és szálfát s egyéb tárgyakat pehelyként ragadott magával. Átcsapott a kerteken és udvarokon keresztül a főutezára, azt egész szélességében félölnyi magasságban elborította és szemkápráztató sebességgel végigfutott a városon ki a szántóföldekre. Iszonyat volt nézni, mint hatoltak be a hullámok, betörve és elpusztítva kerítéseket, kapukat és ajtókat, az udvarokba, onnét a lakószobákba, mint emelik ott a bútorokat s tönkre tesznek és eliszapolnak minden szobai berendezést. A zsidó templomba, melyben alig tiz perczczel az áradás megérkezte előtt egy fiatal mátkapár esküdött, szintén behatolt a viz. Elárasztottak az iszapos hullámok a városban sok lakást is. A közlekedés még kocsin is majdnem két óra hosszáig lehetetlen volt. Az ár elvonulásáig mindenki ott volt kénytelen vesztegelni, a hova előle menekült. A környékbeli kertek és szántóföldek mind el vannak iszapolva s a termés tönkre téve, minden pincze tele van vízzel. A kár, mit ezen vizáradás okozott, eddig még csak megközelítőleg sem állapítható meg. Több lakás annyira összerongálódott, hogy a lakók kénytelenek voltak kihurczolkodni. Az áradás oka a Mátrában volt óriási felhőszakadás, mely a szomszédos Tar és Hasznos községekben ' is nagy károkat okozott. E szerencsétlenségben nagy szerencse, hogy az ár negyed órával előbb nem ért a városba, mert akkor az iskolából kijött kis gyermekeket bizonyosan elsodorta volna, így azonban néhány házi állaton kívül egyéo élőlény nem esett a hullámok martalékául. — Nagy felhőszakadás volt a múlt kedden, f. hó 5-én délután a hevesmegyei hasznosi erdőben. A jéggel vegyest zuhogó árvíz iszonyú tömegben hömpölygött alá a hegyoldalakon és a völgyekben, pusztítva, rombolva mindent, mit útjában talált. A felhőszakadás legnagyobb mérvű volt a Karsai-féle erdőrészben. A hasznosi huta lakói földönfutókká lettek; házaikat tövig lerombolta, barmaikat, kocsijaikat s egyéb házi eszközeiket mind magával ragadta a bősz elem. A kerülő házát a szó szoros értelmében alapjából emelte ki. A jég métermagasságnyira borította a vidéket, s még harmadnap is jégmező födte a földet. A hasznosi völgyben felhalmozott ezernél több köbméter tűzifát az utolsó darabig magával sodorta a rémitő áradat. — Tisztelt rendőr-főkapitányunk becses figyelmébe! Már a múlt évben bátorkodtunk városunk t. rendőrfőnökségét tisztelettel fölkérni, hogy a városi kondás hajnali kürtölését, legalább Egei1 város főutezáján: a Széchenyi- utczán betiltani szíveskedjék. Kérelmünknek nyomban foganatja, is lön, mert azontúl föutczánkon kondás-tntúlás nem vala hallható. — E sükeres rendőri intézkedés azonban, — fájdalom, — úgy látszik, az idénre nem terjedt ki, mert tavasz kinyilta óta újból alkalmunk van nekünk is, Széchenyi-utczai jámbor lakosoknak, az egri kanász úr „bájos havasi kürt-hangjaiban“ gyönyörködhetni. Miután pedig úgy tapasztaltuk, hogy sem a kondás-tutúlás dallamában újabb „variácziók“ nem fordulnak elő, sem a mi fülünk egy év alatt muzsikális tekintetben — sajnos — nem kvalifikálódott annyira, hogy az egri kondás-kürt bájos „áriáiban“ gyönyört s élvezetet találhatnánk: ismételve kénytelenek vagyunk városunk t. rendőr- hatóságát tiszteletteljesen kérni: miként a csordás- és kanász- kürtölést legalább a Széchenyi-utczára nézve az idénre is betiltani kegyeskedjék. — 2. Tudomásunk szerint városi rendőrhatóságunk már régebben kiadta a szigorú rendeletet, megfelelő büntetés terhe alatt, hogy az aszfalt-ut akat házaik előtt az illető háztulajdonosok tisztán tartani kötelesek. Hát ez bizony okos és helyes intézkedés. Ha már van díszes aszfalt-járónk, illő, hogy az tisztán is tartassék. De hogy mi, háztulajdonosok, kik városunk diszére, s a lakosság kényelmére az aszfaltjárót drága pénzen megcsináltattuk, ugyanazt tisztán is tarthassuk: a következő szigorú intézkedésekre vagyunk bátrak városunk t. rendőrhatóságát tisztelettel fölkérni: a) tiltsa be, még pedig a legszigorúbban, hogy a vászoncselédek, kik az érseki palota A nyüzsgő, kaczagó közönség nem szűnt meg ismételve a színpadra idézni Moliéret, mindannyiszor újabb és újabb népies alakok bemutatását követelve. A társulat tagjai közöl Moliéren kívül még csak egyetlen egy nyerte meg a publikum osztatlan tetszését és rokonszenvét: a bájos Madeleine kisasszony, kinek kedves, megnyerő arcza, akár mint pórnő, akár mint párisi dáma jelent meg a színpadon, — egyaránt hódított s elragadott. Mikor aztán Madeleine kisasszony kellemes hangján egy-egy dalt elénekelve, piczi lábacskáival pajzán tánezot kezdett járni, s Moliére, mint öreg paraszt, vagy vén, köszvényes párisi gavallér ott esetlenkedett szögletes mozdulataival, göthös erőlködéseivel a kecses fiatal hölgyecske körül, ki vén ficsurját. orránál fogva vezette, — akkor a publikum tetszészaja többé nem ismert határt, s falrengető tombolásban tört ki. Amint aztán Moliere a színpadról leszállva a terembe ment, és sipkájába kezdte gyűjteni a belépti dijakat, és süvege ismételve megtölt nagyobb, meg apróbb pénzzel, örömmel elmondhatta, hogy rég volt a társulatnak ilyen jó napja. De jó kedvében még a korcsmáros is kitett magáért, mert egy külön szobában, még pedig minden fizetség nélkül, úgy megvendégelte a társaság összes tagjait, hogy a felhordott étkek sokaságával akár egy hétre jóllakhattak. Mikor pedig a vándorcsapat másnap kora reggel, sátorfáját összeszedve, Grenoble felé útra kélt, a helység lakosai bőven ellátták őket mindenféle utravalóval, sőt igen sokan el is kisérték a társaságot egész a falu határszéléig. Moliére, élemedettebb korában, midőn mint udvari költő, s udvari színház-igazgató, nagy királya, a fiatal XIV. Lajos előtt játszott a Louvreban, s az udvari főméltóságok vetélkedtek játéka fölött való rendkívüli tetszésök kinyilvánításával, — még ekkor is mindig a legnagyobb örömmel emlékezett meg ama tet- szésnyilatkozatokról, melyeket, mint fiatal vándorszínész, déli Francziaország falvaiban aratott, s a piezulák és elemózsinákra, miket a falusi néptől belépti díj fejében összegyűjtött. Egy napon büszke hintó vonult végig Romans község főutezáján. Amint a pompás jármű a nagy korcsma előtt megállapodott, melybe egykor, mintegy 20 év előtt, a vándor komédiás-csapat tartotta bevonulását, — miként akkor, most is úgy tódult a falusi nép apraja nagyja a ritka szép hintó, s a benne utazó bámulására. Mindenki mély hajlongással üdvözölte a fényes hintó- ból kiszálló, még fényesebb uraságot, ki alkalmasint valami előkelő udvari nemes lehetett. A húsz év előtti fiatal emberek azóta élemedett férfiakká, s az akkori lánykák tisztes korú asszonyokká lettek; — de midőn Moliére megismertette magát velők, csakhamar örömteljes arczczal emlékeztek vissza mindnyájan arra a pompás szini előadásra, melyen oly nagyszerűn mulattak, midőn a színpadon a játszó színészek alakításában sorba ismertek egymásra. Amit pedig Moliére mint vándorszínész, utazásai közben, az emberek közt, látott, tapasztalt, eg3Tbegyüjtött és tanulmányozott, azok mind feltalálhatok halhatatlan vígját okaiban, melyeknek tipikus, plasztikus alakjai s jellemeiben mindenütt az életet rajzolta, híven és igazán, amint az valóban van. . .
