Eger - hetilap, 1891

1891-04-21 / 16. szám

129 lése czéljából, a múlt, hét utolsó napjain városunkban tartózkodott. Ugyanez alkalommal volt városunkban hivatalos látogatáson Pap Emil magy. kir. honvédezredes, szatmári honvéddandár-parancs- nok is, kit, mint az egri magy. kir. honvédzászlóalj egykori kedvelt parancsnokát, ez alkalomból, számos itteni régi tisztelői s jó barátai üdvözöltek. Mindkét magasraugú honvédtörzstiszt Zsen- dovics József apátkanonok ő nsga vendégszerető házánál volt szállva. — Nagyórdekü hangverseny és műkedvelő előadás. Az egri jogakademia polgársága, segito-egyesülete javára, f. é. május hó elején, nagyobb szabású jótékony-czélú hangverseny s miiked­velő szinielőadásra készül, s az előkészületek mindakettőre nagy se énységgel s lelkes buzgalommal folynak. A hangverseny pro- grammja még nincs teljesen megállapítva, de a már eddigelé megigérkezett közreműködők után Ítélve is igen érdekes, változa­tos és élvezetes művészi estére lehet kilátásunk. Műkedvelőink pedig, hír szerint, a „Három kalap“ cziraű rendkívül mulatságos vígjátékot, fogják sziurehozui. Mindkét estély részleteit idejeko­rán fogjuk t. olvasóink tudomására hozni.-- A mai hangverseny. A Zamara Teresa, hírneves hárfa művésznő, Hueber Olga, zongoraművésznő, és Schmid t- ler Rikárd énekművész együttes hangversenye igen érdekesnek s élvezetesnek ígérkezik. Az elkelt jegyek után Ítélve, igen szép számú, elegáns inüértő közönség fog a Zamara kisasszony ritka művészi hárfajátékában gyönyörködni. — Az egri polgári lövész-társulat folyó hó 19-én tartott ala­kuló közgyűlésén elhatározta, hogy a belügyminiszter által jóvá­hagyott uj alapszabályok értelmében újjáalakul, mivégből az alá­írási iveket kibocsájtotta és kéri a társulat mindazon egyéneket, kik a lövész-társulat tagjai óhajtanak lenni és szavazati jogukat a május 3-án tartandó választásra érvényesíteni kívánják, az eljáró által széthordandó, avagy Póka István f. 1. ni., avagy Komáromy József 1. m. uraknál lévő aláírási ivre neveiket sajátkezüleg bezá­rólag folyó hő 25-éig aláírni szíveskedjenek. — Gazdát cserélt ház. Gá spá r d y Géza ügyvéd Széchenyi utczai házát e napokban vette meg Hegedűs János helybeli ipa­ros polgártársunk 21,000 írtért. Gáspárdy Géza, ügyvéd, család­jával együtt, hir szerint. Budapestre teszi át lakását. — Gazdát cserélt birtok. Jaulusz Fereucz, hevesmegyei nagy- birtokos és neje, budapesti lakosok. 1529 kath. hold területű ad ácsi uradalmát közelebbről Sváb Sándor budapesti házbirto­kos vette meg 280,000 írtért. — Gazdát cserélt birtok. Lipthay Béláné, szül. Dras- kóczy Lenke úrnő 1600 holdas bekölczei birtokát közelebbről megvásárolták Beniczky György csehii, és Grosz Jónás balatoni birtokosok. — Emberi szörnyeteg. Az Erdőtelek mellett fekvő Remenyik- ít le pusztán élt Heissmann Károly dohányos és felesége, 11 éves rendkívül csinos és korához képest szokatlanul kifejlett leányá­val. E hó 13-adikán délután a leány szokása ellenére még öt órakor sem érkezett vissza az erdőteleki iskolából. A aggódó szü­lök a többi tanyabeli emberekkel együtt keresésére indultak, de minden fáradozásuk hasztalan volt, mert a leány még a keddi nap folyamán sem volt feltalálható, habár a közelben fekvő összes kutakat, vizes árkokat és téglavető gödröket szorgalmasan átku­tatták. Szerdán, e hó 15-én reggel egy tanyai munkás, a ki gya­nakodott, hogy a leányt talán egy közeli major kutyái lépték szét. s az emberek azután az esetet eltitkolandók a holttestet elásták, ilyen frissen elbántok gödrük után kutatott, mikor egy még par­lagon heverő dohányföldön egy emberi test nagyságának teljesen megfelelő frissen betemetett gödörre bukkant. Tüstént befutott Erdőtelekre s csakhamar négy társával tért vissza a helyszínére, hol pár perczig tartó munka után körülbelül három lábnvira a föld alatt megtalálta az eltűnt leány holttestét, mely féloldalt for­dulva volt a gödörben elhelyezve. A holttest el volt borítva pi­szokkal és sárral, úgy hogy alig volt emberi formája s csak mikor derekasan megmosták, akk< r vették észre, hogy a nyakán keresztül van szúrva. A tettesnek még akkor se hire se hamva nem volt. A község lakosságának felizgatott képzelete már egy újabb tisza-eszlári esetre gondolt, annál is inkább, mert a községi jegyző, hétfő este óta szintén eltűnt. A lakosság már a végsőig fel volt ingerelve, mikor a szörnyű bűntény tettese, Vincze Albert bessenyői illetőségű kondás személyében megkerült, a kinél a leánynak vérrel áztatott fejkendőjét is megtalálták. A g3'ilkos eleinte miudent ta­gadott, de utóbb az erélyes kihallgatás folyamán ellenmondásokba keveredett, zavarba jött és végre töredelmes vallomást tett. El­mondta. hogy nap-nap után a határban legeltette disznait s min­dennap látta a szép kis leányt arrajárni. Mindjobban megtetszett neki s végre elhatározta, hogy magáévá teszi. De egy Ízben már sok baja volt egy füzesabonyi leánynyal elkövetett hasonló bűné­ért s igy eltökélte, hogy ezúttal örökre elnémítja állati ösztöné­nek áldozatát. Még hétfőn hozzálátott a gödör megásásához, niely- lyel úgy 4 óra tájban el is készült. Ötre járt az idő, mikor a kis leány dalolva ment el mellette. Szóba állott vele. de alig pár szó után megkisérlette utálatos tervét. A leány kínos ellenállást fejtett ki. mire a legény a már előre kikészített hosszú vékony pengéjű késsel átszurta a nyakát s azután elkövette a bűnt. A szegény kis leány azonnal megnalt. Kevés vártaira a legény a holttestet a vizes árkon s a parlag dohányföldeken át elhurczolia az előre elkészített gödörhöz s beletemette. A leány csizmáját azonban lehúzta, bicskájával darabokra hasogatta, a darabokat nem messze a holttesttől szintén elásta és ezt a helyet egy czö- vekkel megjelölte, mim, mornlá, azért, mert később csergő szíja­kat akart a csizmabőrből csinálni. A helyszíni vizsgálatot dr. Gaál Tibor egri kir. aliigyész és dr. Philippy Ödön törvényszéki bíró végezték. A bouczolás kiderítette, hogy ámbár a szúrás a nyak viaszerét szegte át, a halál közvetlen oka mégis fulladás volt. A leány ugyanis azalatt, hogy a bestiális legény a gödör felé vonszolta, újra magához tért, de a gyilkos halottnak gon­dolta ót, elföldelte. A boldogtalan teremtés igy elevenen elásva fulladt meg sírjában. A gyilkos egy körülbelül 21 éves, elvadult külsejű ficzkó, a ki saját vallomása szerint soha se iskolába, se templomba nem járt, hanem teljes világéletében a disznókat őrizte. Bozontos nagy szőke lmja, különben is alacsony, hátrafutó hom­lokát teljesen elföldi, apró szemeivel folyton féloldalt a főidre bá­mul s más ember tekintetét nem képes kiállaui. — Néh. Juhász Sándor meggyilkoltatásának ügye közelebbről uj fordulatot vett. A folytonos makacs tagadásban levő gyanúsí­tottaknál a csendőrség által lefoglalt két darab pipában ugyanis, a vizsgálat újabb folyamában kihallgatott tanuk határozottan a meggyilkolt Juhász Sándor pipáira ismertek. E fontos körülmény, azt hiszszük. a vizsgálat eredményét tetemesen meg­fogja könyiteni. Nyilttér. #) Mindazon tisztelt hitsorsosaimat pártkülönbségre és társa­dalmi állásra való tekintet nélkül, kik a kettévált zsidó hitköz­ség jövendőben czélzott újbóli egyesülése iránt nem indifferensek, s annak horderejűd és nagyfontosságát tudják, ismerik és átérzik, van szerencsém folyó hó 24-én azaz husvét második napjára a Berger-féle „Nemzeti Szálló“ éttermében d. u. Va^-kor tartandó értekezésre tisztelettel meghívni. E gyűlés összehívására engem csupán a jó ügy érdeke vezérelt. Ezért ha valaki távol tartja magát a gyűléstől, akkor a sértés nem engem, hanem az ügyet éri. Eger, 1891. április 20-án. (86) 1* KOHN DÁVID. *) tízen rovat alatt közlöttekórt felelősséget nem vállal a Szerk. Felelős szerkesztő: Sza/toó Ignácz. Egész selyem mintázott foulárdokat I frt 20 krtól 4 frt 65 krig méterenként (körülbelül 450 minta) — szétküld ruhán- és darabonként bér- és vámmentesen Henneberg G. (cs. és kir. udv. szállító) selyemárn- gyári-raktára Zürich. Minták postafordultával. Leve­lekre Svajczba 10 kros bélyeg ragasztandó. (52) o— Legújabb! A vasárnapi munkaszüne- tekröl szóló törvényczikk megjelent. Kapható: Szolcsányi Gyula könyvkereskedésében Egerben. Ára rendeletekkel 40 kr. magyarázattal 30 és 20 kr. (85) 1*

Next

/
Thumbnails
Contents