Eger - hetilap, 1891

1891-03-31 / 13. szám

104

Mellőzve itt azon kérdés vitatását: „alkalmas-e“ a megvett telek főispáni hivatalos helyiségnek (nyaralónak talán igen!), valamint azt is, nem túlságosan magas ár-e, másfél holdnyi üres kertért 4000 irtot, adni, valamint figyelmen kivül hagyva azt is, hogy oly puszta téren, hol egyéb épületek nincsenek, s különösen, a kőfalon belül 15 méternyire, tehát eldugott helyen épült házzal eléretik-e a közgyűlésen hangoztatott azon czél, hogy a székváros szépítésére is figyelem legyen: csakis arra kívánjuk véleményünket nyilvánítani:

1) a megyei törzsvagyonból ez időszerűit lehet-e építkezni?

2) hogy a „változott“ viszonyok figyelembe vétele mellett, szükséges-e ez idő szerint az építkezés?

Mielőtt azonban e fölvetett kérdésekre felelnénk, meg kívánjuk jegyezni, hogy a főispán által a miniszterhez felterjesztett adás-vevési szerződésre vonatkozólag, a miniszter a jóváhagyást csak az esetre adta meg, ha azt a törvényhatóság is jóváhagyja; — mégis daczára, hogy a törvényhatóság is „jelentés-tétel“ mellett küldötte ki a bizottságot, — annak a megyei közgyűlés elé terjesztése mellőztetett; — sőt most már a vállalkozóval megkötött szerződés és építkezési tervrajz is újból a miniszterhez terjesztett fel: — nem csalódunk, ha ebben egy kis önkénykedést vélünk felfedezni, — mert mig egyrészről a törvényhatóság közgyűlése (bármily tágkörü megbízást adott volua is a küldöttségnek.) nem mellőzhető, s jóváhagyása kikérendő, másrészről, véleményünk szerint, egy küldöttség, még ha főispán is az elnöke, —• a miniszterhez, törvényhatósági ügyekben, felterjesztéseket, a közgyűlés mellőzésével nem tehet, — mert ez nem elnöki, hanem törvényhatósági ügy.

A felvetett kérdésekre pedig ime válaszunk:

Ad 1) a megyei törzsvagyonból, ez időszerűit, építkezni nem is lehet, s a megye alispánjának, mint kire a törzsvagyonból a

30,000 frt felvétele bizatott, a közgyűlés elé jelentést kellene tennie, s a közgyűlést felvilágosítania, hogy az előleges számítás nélkül felajánlott 30 ezer frt ez időszerint fel nem vehető, s az építkezés ez évben végre nem hajtható, mert, mint az alis- páni éves jelentésből s közgyűlési határozatokból megállapítani lehet: a törzsvagyon kamatozó tőkéje: 51,850 frt, mely majdnem 2300 frt kamatot jövedelmez;

Terheli pedig ezen törzsvagyont 1891. évre:

a) „Hevesmegye monográfiája“ szerkeszt, dij . . 1000 frt

b) ennek ez évre eső nyomtatási költsége . . . 563 „

égető tüze a homokréteg alatt: addig amazok érzése vulkán módra tör elő, gyors átmenetekben váltakozó, — de érzés marad a változatokban is.

A magyar faj szintén keleti faj; költőiben tehát gyakori az eset, hogy az érzés eleven, festői, szemléletes képhalmazba alakul át. Innen, hogy költőink érzelgős helyett mindig festenek, hasonlatokban, külvilági dolgokról vett képekben tolmácsolják érzésüket, s igy sok az u. n. epikai rész, elbeszélni való az ő verseikben; nem fetrengenek soká a kifejezhetetlen félhomályu hangulatok kórágyán, hanem röpülnek sasként át a míndenségen, a csillagos égen, a gyöngyös tengereken, a virágos földön, sőt menny- és poklokon át meg át.

Ámde ha csak azt mondanám lírikusainkról, hogy fantáziátok tüzes, képekben dúsgazdag, termékeny, s eleven, akkor közhelyet mondanék, mert mindezt régóta tudja mindenki. Hanem egy más körülmény az, mire még eddig figyelmünk nem vala föl- hiva. Az t. i. hogy e képek a mi költőinknél folytonosak, egész eseményekké szélesedők, annyira, hogy egyrészt átmegy a lira tenorja az elbeszélés terére; máskor elbeszélő anyagot választanak lantosaink, hőskölteményeket, rege — s mondaciklusokat, sőt regényt, s mindezt egész komoly elbeszélő szándékkal ugyan, de lépten-nyomon éreztetve, hogy a tárgyat csak lelki hangulataik, alanyiságuk tolmácsolásának eszközéül használják; különös előszeretettel hajlanak azonban az u. n. lírai regények felé, oly koszorúját költve a lantos müveknek, u. n. bokordalokat, melyek szivéletöknek egy-egy mozanatát dalolva külön-külön, együttvéve egész szivéleti történetet beszélnek el, s igy e dalkoszoruk hasonlókká lesznek a gyöngyfüzérhez, melylyel ideáljaik alabast- rom nyakát ékesítik, Arany János szavaiként fűzve dalokból gyöngysorba füzért, odaillőt egy huri nyakra !

Ha nem is bizarr, de mindenesetre újszerű ez állításom vagy inkább figyelmeztetésem, melyet tehát konkrét adatokban illik kimutatnom.

Vállalatom könnyebb, mint egyelőre egyki gondolná. Mert

c) ipar-ösztöndij...................................................... 200 ,;

d) képzőművészet javára......................................... 250 „

e) illeték-egyeuérték és adók

............................... 280 „

ös

szesen 2203 frt

mely összeg tehát a kamatjövedelmet felemészti; 1892. évre a teher 1044 frtra — 1893. évre 480 írtra száll le, ha újabb teher nem járul hozzájuk; tehát ezekből kétségtelenül megállapítható, — hogyha a törzsvagyon, az eddigi közgyűlési határozatokkal reáutalt terheknek meg akar felelni, — legalább ez év végéig a törzstőke mostani állapotában meghagyandó; s igy ez évben épitkezni nem lehet.

De a törzsvagyonból felveendő 30,000 frt 50 év alatt sem lesz kamatával törleszthető, mert: az évenként fizetendő 1100 frt 3. 6°/0 kamatnak felel meg, mely pedig egyszerű kamatozásnak is csekély, — nemhogy ebből tőke-törlesztést is lehetne fedezni.

A törzsvagyon jelenleg 4. 5°/0-t jövedelmez, — a ház építésére felveendő kölcsön ezen jövedelmet évenként 250 írttal fogja csökkenteni, s a jelenlegi 2300 frt kamatjövedelem helyett 2050 frt körül leend a kamat; — ha pedig az évi 1100 frt törlesztésből 600 frt tőke törlesztésére, 500 frt pedig kamatra számittatik, mely 1 és 2/3%-tólinak felel meg, a kamat-jövedelem 2300 frt helyett, csak 1450 frt leend, mely építkezés tehát a megyére pénzügyileg is hátrányos.

Ad2)Dea„változottviszonyok“ figyelembe vétele mellett, ez időszerint nem is helyes épitkezni, mert: a megyei közigazgatás államosítására vonatkozó törvényjavaslat az idő óta lett az országgyűlés elé terjesztve, a mióta a közgyűlés az építkezést elrendelte; már pedig az uj törvényjavaslat szerint, a főispán a megye székhelyén lesz köteles lakni (s igy azon fő-indok, hogy a főispán a megye székhelyén lakjék. — a törvény parancsoló rendelkezésénél fogva — elesik), s igen valószínű, hogy hivatalos helyisége is, kötelezőleg, a megyeházán leend, —- nem lehetetlen tehát, hogy épitkezni a megyeházán kell, — már pedig kettős építkezést senki sem akarhat'. — de ezt a megye törzsvagyona sem bírná el, — hacsak minden apróbb szükségleteinkre pót-adót kivetni nem akarunk; az építkezés tehát legrosszabb esetben is a közigazgatás államosítását czélzó törvényjavaslat törvénynyé váltóig , s illetve életbeléptetéseig felfüggesztendő volna, annyival inkább, mert a késedelemben nemcsak veszély

hisz erről beszél líránk egész története b. Balassi Bálinttól, kivel a XYI-ik században irodalmunkban a műalkotás kezdődik, le egész napjainkig.

E nagy költő, kit sokan régibb irodalmunk Petőfijének jellemeznek, és méltán, — bár a születés, testi szépség s deliség és lelki fényes tehetségek összes ajáudékival fel volt ruházva a sors állal, úgy látszik, csak gúnyból részesült ezekben ; mert mit ért mindez, ha nem egyesülhetett azzal, ki költői lelkének legdrágább ideálja vala? Kiolthatatlan lánggal égett Losonczy Anna iránt, de sohasem birhatá szerette hölgyét. Sok hányattatás után elvette végre unokahugát, az egri Dobó Krisztinát: de e balházasságától kezdődött szerencsétlensége; neje elhagyta; fia megtagadta; rokonai mindenétől megfosztották, még becsületét sem kiméivé; pőréit mind elvesztő, úgy, hogy kénytelen volt szégyenében s bubánatában kibujdokolni hazájából, hogy még ez egy kincse se maradjon meg vigaszul. Lengyel földre távozott tehát, s itt, hol a siratni valók egész tengere zajlottá tele szivét, csak egy kép az. mely fölmerül e tengerből, feledtetve a többi siratni valókat: egy kép, régi szerelmének tárgya, Losonczy Anna képe; sebzett csigához hasonló lelke tehát elkezdi teremni a dalok gyöngyeit Júliához, e név alá leplezvén ideálját, s létre jön kesergő szerelmének lírai regénye, bús dalok gyöngyfüzére „Júliához“ czim alatt. íme, legpathetikusabb lelki állapotában igy nyilatkozik géniuszában líránk géniusza, az elbeszéléssé szélesedő dalvilág, az alanyi hangulatoknak az egész lelket eltöltő s a gondolatvilágot saját alapszínével átszövő szivvilágnak rendszere. . .

Ha már Balassi, az első müalkotó, a műdal megteremtője igy igazolá állításomat: annálinkább igazolja azt a következű korszak, Zrínyi és Gyöngyösi kora. noha ezek egyike sem ismeretes mint lírikus. De ép ez a körülmény rejti az igazolást. Gyöngyösi ugyanis, mint, epikus, oly gyönge az alakításban, jellemzésben, szóval a műalkotásban Zrínyi mellett, hogy szóba se lehet hozni a kettőt egy napon. Hogyan van tehát mégis, hogy mig Zrínyi annyira a feledés homályába borul, hogy Kazin- czyig, 1817-ig kell várakoznia a feltámadásra, addig Gyöngyösi