Eger - hetilap, 1891

1891-03-31 / 13. szám

102

negyedik tétel, a fiuálé. Igen sikerült zenei gondolat, mesteri kidolgozással. Különben az egész, Mendelssohnnak kiválóbb alkotásai közé tartozik, melynek szépségeit első hallás után alig képes a hallgató észrevenni, és megérdemlett méltánylással élvezni. Az előadók ügyes játékáról elég annyit mondanunk, hogy teljesen érvényre emelték a mü szépségét.

A második zenemű Goldmark három tételű ötöse. Egy remekmű, egy lángésznek csodás alkotása. Mind három tétele magán viseli ugyan a művészi ihlettség jellegzetes bélyegét ? de olyan műremeket, mint a második tétel, az adagio, nem sokat találnánk a zeneirodalomban. Valami fenséges, megrázó erő, meglepő szépség ömlik ki a hangszerekből, midőn visszaadják, megtestesítik a nagy mester gondolatait. Mintha nem is öt ember, de egy nagy orkesztrum hallatná hatalmas zengő akkordjait. A hallgatóban sokszor szinte felrázza az idegeket nyugovójukból, s a gyönyör érzelmét a legmagasabb fokig felgerjeszti. A hatalmas forték után bájos részlet következik. Az az imitációsként motivum-ismétlés rövidke kedves dallamának ügyes forcirozásá- val lebilincseli a figyelmet; mintha pajkos tündéi kék bujdosdit játszanának s pajzánul kiáltoznának üde hangjaikkal egymásra ; "mintha lombos fák között vidám madárkák csicseregnének, majd ide, majd amoda szökdösve. Pazarul meg van rakva az egész adagio remekebbnél remekebb részekkel, s igazán nagy köszönettel tartozik a közönség a derék egyesületnek, hogy e nagyszerű mestermüvet megismertető. Mi pedig gratulálunk a t, előadóknak, hogy a rendkívüli teknikai nehézségekben bővelkedő darabot oly szabatosan és annyi effektussal interpretálták. Ke- méljük, hogy a közeljövőben még többször is lesz alkalmunk e mü ragyogó szépségeiben gyönyörködnünk.

A második estély számait Schubert négyese és Kubinstein triója szolgáltatták. Ha a két est zenéjét összemérjük, az Ítéletnek feltétlenül az előbbi javára kell eldőlnie. De azért az utóbbi estélyen is sok gyönyörködtető és értékes dolgot élvezhetett a közönség. Schubert második tételének andalító, kedves zenéje s az ügyesen előadott vidám menuette méltán zúdították fel a közönség zajos tapsait.

Kubinstein triója, bár igen csinos, de operett-zenére emlékeztető melódiáival és harmóniájával néhol talán kissé eltér a klasszikustól, vagy legalább is nem oly művészi szerkezetű, mint Mendelssohn és Schubert négyesei; nem oly gondolat- és szin- gazdag, mint Goldmark nagy müve. S mégis nem kisebb hatást keltett mint amazok, amit egyenesen az előadóknak kell tulajdonitanunk. A három hangszer: prim-hegedű, cello és zongora oly egyének kezében volt, akik nem csupán dologi tudással rendelkeznek, nem csupán képzett zenészek, a mű külső nehézségeit könnyen legyőzvén, de olyanok, kik képesek a szerző gondoláit hatással kifejezni, intencióit mindenütt érvényre emelni, s a darabnak szint, erőt, effektust kölcsönözni, mert nem nélkülözik a virtuozitás bizonyos erejű szellemi rugóit. Azért a közönség tapsában nyilvánuló tetszés és elismerés nagyobb arányban illeti őket, mint a mű Íróját.

Két felolvasást is volt alkalma élveznie e két estén a közönségnek. Első nap Szvorényi József főgimnáziumi igazgató, akadémiai tag, a Ferencz-József rend lovagja olvasott fel az indulatokról és szenvedélyekről, a második nap pedig dr. Maczki Valér főgimnáziumi tanár a magyar lira jellegéről.

Ha egyéb szellemi táp nem nyujtatott volna e két estén az ész eme becses termékeinél, akkor is nagy köszönet illetné a rendezőséget.

Szvorényi egy nagy könyvet tanulmányoz rég idők óta búvárkodó figyelemmel s abból meríti anyagát, midőn eszméit papírra veti, azt használja tükörül, midőn elméje megnyilatkozásait elénk tárja. Ez a könyv: az emberi lélek, melynek csodás világában oly járatos szelleme, hogy teljes biztossággal kalauzol ott beunüuket. E könyv titkait ismerteti gyakran s ismertette most is, oly képeket állítva elénk e tükörből, amelyekben enlelkünk vonásait véltük felismerni. Mennyi emberismeret, a megfigyelő erőnek mily7 mérve, az eszmék mily raja ! És az a ruházat, melybe eszméit öltözteti, a nyelvszerkezet és stilus, amelyen gondolatait kifejezi! A magyar nyelv múzsája mindannyiszor örömünnepet ül, valahányszor ő ír vagy felolvas. Ez este is. Harmonikus zengését a világosságtól rigyogó kristálytiszta magyarnyelvnek; megragadó ábrázolását a lelki jelenségeknek, hű lefényképezését a termékeny méhű emberi lélek szilaj gyermekeinek '• az indulatoknak és szenvedélyeknek, feszült figyelemmel leste a közönség a zavartalan csendbe szelíd hullámzással ömlő hangfolyam szóiból.

A második est felolvasója dr. Maczki Valér volt. Felolvasóban egy oly költői műfajnak magyarázását, jellemzését vette tárgyul. amelyet esztétikusaink és kritikusaink legkevesebb figyelemre méltatnak -. a lantos költeményekét. Egyfelől amaz állításnak néz szemébe, mely vádlólag hangzik fel ellenünk, hogy a magyar lantos költészet termékei kevésbbé alkalmasak a megzeAz „EGER“ tárczája.

Adalék a magyar lira jellegéhez.

Több évvel ezelőtt Bpesten szerencsém volt Puks Ferencz- nél talátkozni egy légi jó barátommal, ki előkelő műveltségű tudós és szenvedélyes zenekedvelő, bájos nejével együtt, ki szintén vele volt. Természetes, barátom azonnal a zongorához ült, s néhány akkord után intett nejének, ki egymás után énekelgette férjének legújabb müdal-szerzeményeit ugyan ennek zongorakisére- tével. Elvezettel hallgattam ugyan részemről a szép kamara- éneket, de nem csekély boszusággal is, mert az én említett barátom mind a legújabb német költők dalait zenésitette különös előszeretettel. A bájos zene s a rut német szöveg hallatán kéjes- boszús érzelmek közt hánykódva, midőn az előadás véget ért, gúnyos pathoszszal kiálték föl:

— No, ha ezt a Schulverein megtudja, bizonyosan disztag- jának fog téged kinevezni!

Jó izü kaczajjal felelt erre a néinet-dal-szerző magyar, mondván:

— Tudtam, hogy nem fogod megállni szó nélkül; de ládd. — tévé hozzá teljes komolysággal, — az egész magyar dalirodalmat felhánytam, és nem találtam műdal-zenének való szöveget, mert hiába, a magyar költők mindig beszélnek és beszélnek, de igazán érzésbe felolvadni már csak a német költő képes!

Ep felelni akartam e szavakra, midőn hirtelen megvillant emlékemben, hogy még több évvel előbb maga Puks kért tőlem, mint a poétika tanárától magyar szövegeket megzenésítésre, s én hordtam is hozzá öllel a magyar lira termékeit, de bizony 20-at is félretettünk addig, még egy igazi dal alá valót találtunk, az ilyenekben is lépten-nyomon más frázisokkal kellett pótolnunk az eredetit, nehogy az u. n. epikai szólamok meg-meg akaszszák

a zene lírai menetét, mint a zubogó forró vízbe hulló hideg cseppek a viz forrását! . . .

E jelenet mélyen elmémbe vésődött, s föltettem magamban, hogy behatóan utána nézek e dolognak, mert lehetetlen, hogy az említett körülmény hátránya volna a magyar lírának a némettel szemben, hanem bizonyosan a két nemzet szellemi sajátságában kell lenni a különbségnek, melynél fogva lírája is, mint a lelki tartalom legközvetlenebb kiömlése, ép úgy elüt egymástól, mint azon nemzeti szellem, melynek a dal is egyik hű tükre.

Nem is mulasztóm el utána járni a dolognak, s kutatásán eredményeiből bátor leszek ez alkalommal egygytd-mással előhozakodni, adalékul a magyar lira jellegének földerítéséhez.

Szándékosan mondom: adalékul; mert korántsem dicseked- hetem még azzal, hogy kimentettem volna már a magyar lira jellegének egész ismeretét. És hogy mégis megelőzöm e nyilvánossá tétellel a b a várlat befejeztét: egyik oka az, hogy esztétikusaink s kritikusaink mig jobbára a nagyszabású alkotásokat, a hőskölteményeket s drámai fajokat buvárolják, tanulmányozzák s magyarázzák, addig a lírai költeményeket csaknem mostoha gyermekekül tekintik; mintha bizony a növénytan búvárának a büszke pálmákat, ezredes bérezi tölgyeket illenék csak figyelemre méltatni, s nem az ibolyákat s gyöngyvirágokat is egyszersmind. . . .

Pedig a költés egész világának központja s forrása a lira, a lantos költés, s igy a nagyszabású alkotásoknak is ez a csirája s tápláló lelke. A drámai müvekről már rég észre vette ezt Müller Ottfrid, ki a görög tragédiákat s komédiákat egyenesen a lirai müvek, a vallásos ódák és himnuszok tova fejlésének tekinti; s vajon Homérosz nagy hőskölteményei nem a görög szellem láva-kiömléseiből megkeményült sziklák-e, s Dante divina komédiájánál kell-e alanyibb álláspontú zengemény? Ó, e dicső mű bizonyára a lirai világ epopéjája! . . . Hát még Ossián eposszá tömörült pathosza! . . .

S nem is lehet máskép! Mert jöhet-e létre mesteri alkotás