Eger - hetilap, 1890

1890-03-04 / 9. szám

királyunk ő felsége elfogadta fölajánlását. Holub ez első utazása után nem sokáig pihent, hanem újra fölvette vándorbotját. — Ezúttal czélja volt a Zambezi-folyam s a Traganjika- és Bangveolo-tavak közt fekvő ismeretlen földet: a masukii- Ilimbék országát átkutatni. Holub volt az első, ki páratlan bá tors ágú neje kíséretében, erről az országról, emberfölötti fáradalmak, óriási áldozatok s három európai kísérőjének elvesztése után, az első megbízható adatokat hozta köztudomásra ez eddig teljesen ismeretlen, s európai ember által még soha nem látott tartományokról. Rendkívül fáradságos és kalandos utazás után már-már elérte czélját, midőn a Bangveoló-tó partjain táborát a masukulumbék fölégették, őt magát mindenéből kirabolták, s visszavonulásra kényszeritették. E visszavonulás iszonyatos volt. Éjjel-nappal rabló-törzsektől zaklatva, sátor és eleség nélkül, éhséggel és öldöklő lázzal küzdve kellett a mértfölduyi mocsárokon átvergődnie, mig végre a barátságosabb indulatai m o t o- kákhoz érkezett, kik őt bátor nejével együtt védelmükbe vették, ezzel hálálva meg orvosi működését. így érkezett a Holub- expediczió vissza a Zambézi középtavaihoz, majd három havi időzés után, Linokanába, hol végre Holub átvehette az I. Ferencz .József királyunk ő felsége által számára küldött, s továbbutazásához szükséges segélyösszeget.

Dr. Holub, Egerben tartandó estélyén, ezen utóbbi rendkívül gazdag utazásáról fog a müveit hallgatóság előtt felolvasást tartani. Mint halljuk, dr. Holubot e felolvasó útjában, neje is rendszerint el szokta kisérni. s igy müveit hölgyközönségünknek alkalma fog nyílni, egy oly nőt és hitvest szinről-szinre látni és csodálni, kiben a női hűség, ragaszkodás, az áldozatkészség, a rettenthetetlen bátorság, mint megannyi postulátumai a példátlan hitvesi szeretetnek, az eszményiség legmagasabb niveauján kulminálnak. Azon nőt, ki midőn a vadak földjén, férjével együtt mindenektől elhagyatva, a barbár-ellenségek által folyvást üldöztetve, teljesen elrongyollott öltözetben, a vad-sás által összevagdalt, vértől borított lábakkal, éhség és szomjúságtól, betegségtől végkép kimerülve, s elalélva összerogyott, igy kiáltott férjéhez: „Hagyj

itt, elvesznem! Csak arra gondolj, hogy magad tudj megmenekülni!“ — Nincs tehát kétségünk benne, hogy mint hazánk számos előkelő városainak, hol eddigelé dr. Holub Emil minden tekintetben igen szépen sükerült felolvasásokat tartott, — úgy kulcsos Eger városának müveit közönsége is, tömeges látogatásával fogja a hires Afrika-utazó, dr. Holub Emil felolvasó estélyét megtisztelni.

De a müveit közönségnek a tudásvágyon, s kíváncsiságon kiviil még más, nem kevésbbé nemes indító oka is van arra nézve, hogy dr. Holub felolvasását pártolja. Holub Emil, mint levelében írja. délafrikai Htjából, rendkívül érdekes és becses természet- és néprajzi gyűjteményt hozott magával, melyet másfélszázezer forintra becsülnek. Dr. Holub Emil e gyűjteményből kiállítást szándékozik rendezni, s aztán az egész gyűjteményt ingyen fogja szétosztani Ausztri a-M agyar ország ama vár o- sainak isko 1 ái között, melyekben felolvasást tartott. és pedig a felolvasás jövedelmének érték-arányában, úgy, hogy minél több jövedelme volt felolvasó estélyének valamely városban, annál értékesebb és gazdagabb gyűjteményt juttat az illető város iskolájának. — Holub Emil, — mint írja, — afrikai első- utazásából is hozott magával hasonló nagybecsű gyűjteményt, melyet szintén a tanintézetek közt, ajándékozott szét, — de nyers állapotban. Későbbi látogatásai alkalmával azonban szomorúan kelle tapasztalnia, hogy ajándékozott tárgyai az értelmetlen kezelés folytán legnagyobb részt tönkre mentek. Azért, elhatározta, hogy újabban magával hozott gyűjteményétsaját felügyelete alatt fogja praeparáltatni, s muzeumk ész állapotban elajándékozni. Az elkészítési költségek, számítása szerint, legkevesebb százhúszezer forint nyi összeget vesznek igénybe. Ez összeg beszerzése czéljából tart dr. Holub Ausztria-Magyarország városaiban felolvasásokat, hogy azok jövedelméből gazdag gyűjteményét praeparálhassa. Dr. Holubot — mint nekünk Írja — hazánk ama városaiban, melyekben eddigelé felolvasásokat tartott, — mindenütt kitüntető szívességgel, lelkesedéssel fogadták, s felolvasásai iránt a legélénkebb érdeklődést s pártolást tanúsították. — Nincs kétségünk benne, hogy Eger lelkes és müveit közönségénél is hason!ó fogadtatással s pártfogással fog találkozni.

— Kapácsy Dezső költeményeiről a „Pápai Lapok" f. é.

február 23-án m“gjelent 8-ik számában ezt olvassuk: „Kapácsy Dezsőtől, az ismert költőtől hoz lapunk mai száma egy szép költeményt, mutatóul abból a kötetből, mely nemsokára napvilágot lát. Kapácsy nem azon „költők“ közé tartozik, a kik akkor is zengenek, mikor nem éreznek. Kapácsy az érzelem és érzés költője. Nemes hév, hazafias láng, emberszeretet csillognak ki dalaiból. S mint ember — fáradhatlan bajnoka a magyar közügynek, kire Eger büszke lehet. Csak az erdélyi Emkée is annyit gyűjtött, hogy országszerte „gyűjtő királyinak nevezi a hálás közvélemény. Lapunk olvasói bizonyára meg fogják ragadni az alkalmat, hogy vele költeményei utján megismerkedhessenek. Ez ismeretség mindenesetre a legkellemesebb leend.“

— Gyászrovat. Veisz Tivadarné, szül. makói Makay Kornélia. f. é. febr. hó 24-én. élete 58-ik. boldog házassága

Hogy továbbá családja jólétéről gondoskodva, csendes házi munkásságban töltse a nő napjait; hogy ne ártsa magát a férfiak dolgaiba, mert a természet úgy a férfi, mint a női nemnek kimérte saját hatáskörét s csak az van helyén, ki a természet intézkedéseit nem zavarja; hogy elbájoló szépségükhöz szenvedélyeik megfékezése, szeret,etreméltöságukhoz munka és ész szükséges ; hogy nem egyedül csak a mulatságokon kell eszüket jár- tatniok, s nem a nyilvános lakomákon tónust adniok, hanem hogy az o legszebb hivatásuk földeríteni a férjnek életgondoktól elborult homlokát, öt, vigasztalni, varázsszert ejteni italába, bú- és harag-enykitőt, mely minden bajt felejtet, hogy a szerénység és a férj iránti szeretet főleg az. melytől valamennyi nőerény kölcsönzi fényét. Hivatkozhatom különösen Homérosz legtökéletesebb és erkölcsileg lefenségesebbjére, a gondos, higgadt, ügyes. Pénelopéra, ki ép oly eszes, hű. kitartó, oly bátor és rendületlen, mint férje. Odysseus, kinek számára húsz éven át annyi megpróbáltatás közt, annyi csáb és esengés mellett, annyi merész és követelő ostrom közt, tisztán megőrzi a házat, a családi boldogság csendes révpartját, a hű szerelem szentélyét, ki férje után hullatja könnyei záporát, ki férje nélkül az életben kedvet nem talált. A szűz Artemist, Zeus lányát, hívja segítségül szorongatott helyzetében. — Imája a legszebb, mit a classicai költészet teremtett, az érzés valódiságában, a képek gazdagságában, a kedély mélységében.

„Szent leánya Zeusnek, szűz Artemis, óh bár csak Találna nyilad, hogy több napot ne lássak !

Bárcsak egy forgó szél ragadna magával,

Éjféli 'ösvényen vinne messze távol,

A hol Okeanos forgó habját ontja!

Óh mert a bánat is elhordozható még, Habár egész napon a szivén rágódék,

S siratott napestig, de az éj álmot hint

A beárnyalt szemre s jót roszat elolt mind!

Jaj de nekem éjjel sincsen nyugodalmam.

Iszonyú rémképtől föl-föl kell riadnom“

(Szász. K. A világirod. nagy ep. 598 1.)

Igaz szeretető méltán lesz a viszontlátás boldogító gyönyöreivel megjutalmazva. Tekintsük továbbá Andromachét, kinél az anyai gond egészen felolvad a férje iránti aggódásban és gyöngéd szerelemben, de azért, kis fiát sem hagyja el magától. Nincs maradása Hector kényelmes palotájában, szorongó kebellel siet a vártoronyba, hogy a harcztéren küzdő férjéről hirt vehessen, a visszatért, de újra csatába induló Hectort átölelve tartja s marasztalja : „Óh édesem — igy szól — a te erőd meg fog téged ölni, s nem szánod csecsemő gyermekedet, s engem, szerencsétlent, a ki nem sokára özvegyed leszek. Mert az achivok nem sokára megölnek téged, mindnyájan rád rohanván. — Nekem pedig jobb lenne, ha tőled megfosztatom, ha a föld nyelne el, mert nem lesz többé más vigasztalásom, miután elérted halálodat, hanem csak búbánatom. . . . Hector! te vagy nekem atyám s kedves anyám és testvérem, te vagy az én drága szerelmem. — Rajta tehát, könyörülj rajtam, maradj itt s ne juttasd árvaságra fiadat s özvegységre nődet. (II. VJ. 407.) — Szivszakadva válik meg tőle, s midőn már csak holttestére borulhat, az ő fájdalma a legnagyobb: „Kimondhatatlan siralmat és gyászt okoztál szülőidnek óh Hector! de nekem legnagyobb fájdalmat hagytál hátra. Mert haldokolva, nekem nem nyújtottad kezedet, s nem mondtál bucsu-szavakat, melyekről megemlékezném éjjel és nappal, kényeket hullatva utánad“ (II. XXIV. 740.) — Soha költő, ki a szerelemről, mint szenvedélyről s igaz érzelemről énekelt, több lelket és melegen érző szivet a szerelembe nem lehelt, mint Homérosz Andromache eme szavaiba.

(Vége küv.j