Eger - hetilap, 1890
1890-12-09 / 49. szám
a földön néhány gyufát talált s azokat állítólag bogárkeresés végett — meggyujfogatta. Az eldobott gyula a kis leány gondatlansága folytán az ágyteritőre esett, mely kis idő múlva erősen füstölni kezdett. A nagyobbik leányka ezt látva megijedt s a íüsttől telt szobából előbb a konyhába, innen pedig az udvarra menekült, hol a helyett hogy zajt ütőit volna, egy szegletben szótlanul meghúzódott. A másfél éves kis gyermek azonban bent maradt, s midőn a lakó a szobából kigomolygó füstöt észrevette, és oda berohant, már meg volt túladva. Az esetről értesült rendőrség az anya ellen vétkes gondatlanság miatt jelentést tett a törvényszéknek. — Megyei csendélet. Tüzek. Nov. 20-án Gase András fel- debrői lakos házát gyufával játszó gyermekek felgyújtották. A szülők gondatlanságának megfenyitésére az illető helyről a lépések megtétettek. — Jabreczky Flórián és Huszka János hevesi lakosok épületei m. hó 16. és 22-én leégtek. - Lopások. Csá- nyi Ágoston sashalmi lakos, csányi dohánypajtájából ismeretlen tettesek nov. 13-án 22 frt ért. dohányt elloptak. A nyomozás eddig eredményre nem vezetett. — Kis András adácsi lakos zárt kamrájából m. hó 14-én ismeretlen tettesek az ablak kifeszitésé- vel mintegy 110 frt ért. ruhaneműt elloptak. A tetteseket nyomozzák. Hevesen Csík János jász-alsó-sz.-györgyi és Eadics József ajnácskői születésű csavargó czigányokat a csendőrség letartóztatta, mivel gyanús igazolványok mellett, mint tűzkárosultak, engedély nélkül koldultak. — Pocsai József tófalusi lakos a hatóságot félre akarta vezetni az által, hogy panaszt emelt, miszerint ismeretlen tettesek múlt hó 30-án éjjel 14 frt ért. dohányát ellopták. Azonban kiderült, hogy a dohányt ő maga adta el csempészeknek; nehogy pedig e miatt feljelentessék, maga s felesége is megkisérlék a csendőrséget megvesztegetni. Az egri kir. törvényszéknek feljelentetett. — Tisza-Füreden a vasút építésénél dolgozó munkások egyikét, Péterti Mihályt két más munkás megverte úgy, hogy állapota életveszélyes. Az egyik tettes még nem volt letartóztatható, a másikat azonban elfogták. Apróságok. (Rovatvezető: Democritos agriensis.) A torok becse. napokban énekelte le, mely alkalommal a mindkét estve zsúfolt ház nyilvánvalóvá tette, hogy a fővárosi operaközönségnek Pe- rotti Gyula még most is kiváló kegyeltje. E körülmény előtt Beniczky Ferencz, a magy. kir. opera intendánsa sem hunyhatott szemet, s kísérletet tön, hogy Perottit, ha lehetséges, operánk számára szerződtesse, mivégboí fölhívta, hogy föltételeit terjeszsze elő. Perotti föltételei -- mint egyik bpesti lap Írja — a következők voltak: „Tiz hónapra 30,000 frt. gage; s a vaskorona-rend“. Beniczky intendáns e föltételekre azt válaszolta, hogy: „A vaskoronarenddel nem rendelkezem tehát azt nem adhatok; a harminczezer forinttal pedig rendelkezem ugyan, de azt meg nem adok.“ Perottit e túlzott követeléséért igen megrótta egyik barátja. „Hogyan követelhetsz — úgymond — ily óriási összeget, mikor magának, gróf Szapáry Gyula ministerelnöknek tizenkét hónapra sincs több fizetése 32 ezer forintnál!“ — „De Szapáry minister- elnök nem is nyújt a budapesti közönségnek annyi élvezetet, mint én“ — válaszolta Perotti, s ebben alkalmasint volt is némi- nérnü igaza. Különben a Perotti élcze már nem is egészen uj és eredeti. Gabrieli Katalin, a múlt század leghíresebb énekesnője, egyike volt a világ legnagyobb énekmüvészuoinek. Eredetére nézve olasz, állítólag egy római bibornok szakácsának a leánya volt, azért közönségesen úgy hitták, hogy: „1 a cu o c h e t i- n a.“ Vendégszerepeit Bécsben is, hol a hires hajdú-vezér, gróf Trenk udvarolt neki. Trenk tudvalevőleg legszebb férfia volt korának, kiről Mária Terézia egy alkalommal oda nyilatkozott, hogy szebb, mint Apolló a Belvederben. — Gabrieli Katalint később Oroszországba, Pétervárra szerződtették, hol évi 5000 arany, lakásul fejedelmi palota, s ebben szabad háztartás volt a tiszteletdija. Egy, a czári palotában tartott udvari zeneestély alkalmával II. Katalin czárnő beszédbe eredvén vele, az elmés uralkodónő azt a pikáns megjegyzést tette a büszke énekesnőnek, hogy több fizetése van, mint egy orosz tábornagynak. „Ha felséged működésemet drágának találja, — válaszolá Gabrieli nagy- hetykén. — akkor méltóztassék magának tábornagyaival énekeltetni.“ — Katalin czárnő szótlanul fordított neki hátat. Hogy az emberi test egyes részei között kétségkívül egyike a legbecsesebbeknek, s a legértékesebbeknek a — torok: azt számos példa igazolja. Néh. Frigyes német császár, a mostani német uralkodó nem rég elhunyt édes atyja, mesés kincseket ajándékozott, sőt talán a koronáját is készséggel feláldozta volna egy jó — torokért. Szónokoknál, színészeknél egyik fő orgánum a jó torok; de bizonyára legnagyobb értékkel bir a jó torok az énekművészeknél, kiknek egynémelyike milliókat érő kapitálist rejt a — torkában. Legközelebbi példa rá, teszem azt, Perotti Gyula, a világhírű tenorista, ki a magyar operának, korábban lejárt szerző- és értelmében, még két előadással volt adósa, s ezeket a múlt d- . --------------■----777TT-.-TnimgTTrrm-----------------—^ f elelős szerkesztő: Sza/toó Ig'nácz. Farbige Seidenstoffe von 60 kr. bis fl. 7.G5 per Meter — glatt und gemustert (ca 2500 verseli. Farben und Dessins) — vers. roben-und stückweise porto-und zollfrei das Fabrik-Dépö G. Henneberg (K. u. K. Hoflieferant), Zürich. Muster umge- (-29) is— hend. Briefe kosten 10 kr. Porto. L^_ **—^ **—\ ***—^ —-r, **—_ ** •* I Kovács-üzlet bérbe-adása , ca ! EGERBEN, i a legélénkebb helyen levő, és nagy forgalmú, jó liirnek örvendő Ürményi-féle kovács üzlet jövő 1891. január J 1-töl bérbe adandó. Bővebben értekezhetni alulírott, tulajdonosnövel özv. Ürményi Antalné, (•298) 2— Dobó-utcza sarkán. AHirdetmény. r 1 í 7720. sz. p. 1890. A Lelesz községben gyakorolt italmérési jogért megállapított kártalanítási összegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazságügyminiszteri rendelet 9. és 10. §§-ailioz képest az egyezség megkísérlésére s az igények tárgyalására határidőül 1890. évi deczember hó 19-nek d. e. 9 órája a kir. törvényszéknél Dr. Kállay Árpád kir. töt - vényszéki bíró hivatal szobájába kitüzetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai. ; még pedig azok is, a kiknek az idéző vég- j zés külön nem kézbesittetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézett rendeletben j megállapított következményeire, ezennel ' idéztetnek. Az egri kir. törvényszék 1890. évi november hó 4-én. Hunyor Sándor, (307) l* elnök.