Eger - hetilap, 1890
1890-12-02 / 48. szám
384 — Fegyelmi ügy. Bóta Szilárd ügyvédet, az egri ügyvédi kamara f. hó 1-én tartott fegyelmi ülésében, — Kassai János s társai kárára elkövetelt sikkasztási bűnügyből folyó fegyelmi ügy alapján, az ügyvédség gyakorlásától félévre felfüggesztette. — Kóta Szilárd fegyelmileg már egy évig az ügyvédség gyakorlásától fel volt függesztve; sőt fegyelmileg már több alkalommal 500, 200 és 100 frt bírságokra is Ítéltetett. — „Almanach az 1891. évre“ szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes regénytár YI. évf. III—IV. kötete. Singer és Wolfner kiadása. Ára diszkötésben 1 frt. E czim alatt kaptuk a nevezett czég kiadásában immár hat év óta megjelenő s közkedveltségnek örvendő „Egyetemes regénytár“ legújabb kettős kötetét. Ez „Almanach“-ok, melyeknek ez úttal már a Vl-ik évfolyamát vettük, gazdag tartalmuknál fogva oly keresettségnek örvendettek a magyar olvasó közönség körében, hogy éven- kint fokozódó sok ezer példányban keltek el. Gazdag és változatos tartalmuk, s csinos kiállításuknál fogva, melylyel bármily salon-asztalnak is díszére válnak, egyik előnyük az is, hogy naptárral vannak ellátva, s igy ezzel is pótolják a családi könyvtárak egyik, évről évre nélkülözhetetlen tartozékát: a kalendáriumot. A most megjelent Almanach, melynek egybeállítása szerkesztőjének, Mikszáth Kálmán geuiális írónknak becsületére válik, — tartalmának gazdagságával s értékével talán fölül is múlja előző társait, mert a szerkesztő elmés előszaván kívül tizenöt, többnyire előkelő veterán, vagy részben ismert nevű tehetséges fiatal írótól találunk benne szebbnél szebb elbeszéléseket. írtak pedig a legújabb Almanachba: Jókai, Vadnai, Ágai, Bérezik. Dóczi, Hevesi, Hargitai, Muray, Eákosy Viktor. Bársony, Kozma, Sebők és kit legelőbb kell vala emitenünk — Gyarmati Zsigáné. E tartalomgazdagságból láthatja a t. olvasó, hogy a legújabb „Almanach“ nagyon megéri az 1 irtot. A szerkesztő, Mikszáth Kálmán elmés „előszavából“ érdekesnek tarjuk közölni a következő részletet: „Addig-addig vergődtem a különböző genrek közt, hogy melyikre volna valami talentumom, inig végre kisült, hogy az „előszavakra“ vagyok születve. Eleinte nagy röstelkedve irtani egyet-kettőt, mert nem tartom magam elég öregnek az ajánló szerepére, a közönség pedig nem tarthat elég tekintélyesnek, de végre mindenbe beleszokik az ember, most már olyan pompásan játszom a veteránt és tekintélyest, mintha gyerek korom óta mindig ezt csináltam volna. Népszerűségem e nemben kezdett a tetőpontra érni. Mindenki velem Íratta az előszót. Örültem babéraimnak, csak néha ejtett gondolkozóba némely eset. Egy öreg falusi lelkész imakönyvet adott ki. Ez a kis könyv az én jámboi; előszavammal indult meg a híveket az igaz útra vezérelni. Nem sokára egy fiatal színésznő emlékirataihoz írtam pajkos előszót. Elolvasom, hát biz ez a könyv, éppen megfordítva, arra való, hogy az igaz útról térítse el az embereket — az én előszavammal. (Ejnye no, mit fog most rólam gondolni a mennyei gondviselés?) Többet nem bocsátkozom ilyen dilemmákba. Maradok ezután az én kezdő novella -íróimnál* a kiknek számára mindig jut egy- egy hizelgő floskulus. De mért is ne dicsérném e jó fiuk könyveit? Nekik örömet szerez, nekem pedig gyönyörűséget. Bocsássatok meg Charonnak, a ki lelkeket szállít csónakán az alvilágba, ha minden lélekhez igy szól útközben „derék életre való lélek.“ És bocsássatok meg nekem, a ki szinte lelkeket szállítok az alvilágba (a könyvkereskedők pincze-magazinjaiba) ha azt találom nekik mondani: „Derék könyvek vagytok, megérdemlitek, hogy helyet kapjatok a szalonok asztalain.“ Ezen methodusra dolgoztam egész mai napig, midőn teljesen összetört egy sajátszerű eset. Rám üzen a „Singer és Wolfner“ czég, hogy itt a negyedik esztendő, jön megint az Almanach, harangozzak be a szokásszerinti előszóval, aztán ha beharangoztam, menjek be én is a misére. Azaz küldjék egy novellát is. Jó jó, de nem olyan könnyű már ezen a harangon még egy uj nótát kiverni . . . Elkezdtem gondolkozni. Az a kedvencz ötletem támadt, hogyan kellene megírni úgy az előszót, hogy a novella is benne legyen? Vagy a novellát olyan furfangosan megkomponálni, hogy előszó gyanánt szolgálhasson? Legyen egy mese, szerepeljen egy alak, de benne legyen az Almanach dicsérete is. Egy bók a közönségnek, egy bók a kiadónak, egy bók az irótársaknak. Hiszen csak ennyiből áll az. Mert éppen kóválygott is fejemben valami terv, midőn egy kopogtatás az ajtón egyszere elkergette. — Szabad! Horihorgas termetű, falusias kinézésű ur nyitott be: — A képviselő urat keresem. — Én vagyok. — A nevem Varga Péter. Tudom, nem találja el, miért keresem . . . — Dehogy nem ; könyvet akar kiadni és előszó kellene hozzá . . . — Nem nem. Ösmerem az előszavait, olvasom, csinos dolgok és éppen azért bátorkodtam ide. — No, ugye mondtam. — Igazán nincs előszóra szükségem, de a collegialitás- nál fogva . . . — Ön is iró ? — Községi jegyző vagyok, de egy kis bajba keveredtem. El vagyok ítélve a kúria által, protekezióért jöttem, kegyeskedjék pártolni a miniszternél a kegyelmi kérvényemet . . . — És mi a bűne? — Az a mi az öné . . . csakhogy én szerencsétlen rajta vesztettem. — Hát mit követett el ? — Hamis pakszusokat gyártottam. — Hamis pakszusokat? pattantam fel. És ön elég vakmerő azt mondani, hogy ugyanezeket cselekedtem. — Igen igen — felelte szelíden — csakhogy ön a könyvekhez írja a hamis pakszusokat és ezért el nem Ítélik, de nevezik „tehetséges irótársunknak,“ mig én a jószághoz irom a hamis pakszusokat, a miért elitéinek és imposztornak neveznek. „Hja hja — sóhajtott fel Varga Péter nagy szomorúan — az osztó- igazság nem egyforma! Ez a kis epizód megrenditett. Az ördögbe, ennek a Varga Péternek van valami igaza! Ami eddig történt, jóvá nem tehetem, hanem ezentúl, megfogadom, csak az igazat irom meg az előszavakban. Az igazat? De váljon lehetséges-e? Próbáljuk meg mindjárt az Almanachnál. Érdekes, derék könyv, kiállja. Lássuk csak, mivel kezdjem; a Singer és Wolfner t. barátaim beharangozási üzenetéből szőjjek egy templomi hasonlatot; hogy olyan a magyar irodalom, mint egy rácz templom, a miből a ráczok már kihaltak s csak úgy sátoros ünnepeken lehet még néhányat összehozni .... (Ej, ez nem jó kép, mert az igazmondás folytán még kisülne. hogy a meglevő ráczok se igazi ráczok már mindnyájan.) Talán jobb lenne valami természetesebb kezdet, például ilyesforma: hogy itt az „Almanachban“ gyűlünk össze évenkint szüret után, akik még vagyunk, akik még kapálunk az irodalom szőlőjében, de bizony valamennyiünknek rozsdás a kapája, mert keveset dolgozunk s ami kis termés van, nem hogy abból csupán kostolót nyújtana az „Almanach“, de szinte egészen belefér . . . . Mikszáth Kálmán.“ — Uj zenemüvek. Nádor Kálmán kiadásában következő uj zenemüvek jelentek meg: Budapester Mad’ln; keringő, szerzé Linka Cam illő. Bolti ára 1 frt 20. A termékeny zeneszerző emez igen sikerült keringőjét, minden zenekedvelőnek ajánlhat juk. —- „A Tiszapartról“ népdalok, szerzé Joó Károly. Boltiára 1 frt; igen csinos népdal, ének és zongorára nagyon ügyesen letéve. — Egy női imakönyv találtatott az érsek-kertben. Tgazolt tulajdonosa szerkesztőségünkben (Széchenyi-uícza 30. sz.) bármikor átveheti. — Terményüzlet. (Sonnenschein V. terménykereskedő r. tudósítónktól.) A hangulat szilárd, de a csekély behozatal miatt élénkebb forgalom nem fejlődhetik ki; a helyi gőzmalmok kénytelenek szükségleteiket a szomszédos állomásokon beszerezni. Jegyzett áraink: t. búza 7.20 — 7.50; rozs és kétszeres 6.20 — 6.50 árpa 6.60—7.50; kukorícza 6—6.20; zab 6.80 7.20 frt. mmkint. felelős szerkesztő: Szabó Ig'ia.ciziá.
