Eger - hetilap, 1890
1890-10-14 / 41. szám
324 Sokat lehetne ez ügy büntetőjogi oldaláról is Írni; de ez most mellőzendő, mert az ügy illetékes fóruma előtt, elbírálás alatt áll. Várjuk lebonyolítását, s a végeredményhez majd hozzászólhatunk. Most csak egy kérdést akarok még felvetni; azt t. i. vájjon egy fegyverleien embernek állítólag 6—8 fegyveres ember által történt lekaszabolása — bármily előzmények után — elégtétel-e a katonai becsületnek, vagy menthetetlen vétség az ellen? — Majd eldönti a vegyes bizottság. Kiváncsiak vagyunk az Ítéletre. Némely pessimisták eltussolásról is beszélnek; — de én hiszek az igazságban! Dr. Csutorás László. Eger, okt. 14. 1890. Városi képviselő-testületünk újabb regime alatt, közelebbről ismét történt egy újabb, érdekes, mondhatnók: kurió- zus mozzanat, melynek érdekességét élénken illusztrálja dr. Da- nilovics Pál, Hevesmegye tiszti főorvosának enapokban Eger város képviselőtestületéhez intézett irata. Közöljük ez iratot szó szerinti szövegében, minden kommentár nélkül, de még sem hallgathatva el, hogy nem csekély kíváncsisággal várjuk annak a városi képviselőtestület legközelebbi ülésén leendő tárgyalását, s illetve, e tárgyalás eredményét. Az irat következőleg hangzik: „Eger város tek. Képviselőtestületének. Újabb alkotmányos életünk tartama alatt hazánkra nézve nagyok azon vívmányok, melyeket társadalmi úton, a jobbak egyesült törekvése alkotott. Ha eme vonásokat a mai Magyarország fejlettségének képéből ki- vennők, nem ismernénk fel a szép hazát, melyet gyermekeinek erénye Nyugat-Európa elismerésére méltóvá tett. Csekély erőmmel, mint Eger ifjú polgára, két évtized előtt, jó akarattal siettem azok közé sorakozni, kik tevékenységöket a közügynek szentelték, s mégis a szenvedélyek által felizgatott bosszúvágy eltolt a koszorúzott „Egri dalkör“ elnöki állásáról, a mely vezetésem alatt Egerre soha szégyent nem hozott; üldözőbe vett az „egri önkéntes tűzoltó egyesület“ elnöki állásában; s most a tekintetes városi képviselő-testület, 9195/90. sz. végzése értelme szerint, megirigyelte tőlem ama szerény koldúsbirói állást is, az „egri szegények menedék-házának“ gondnokságát, hol dijtala- núl 15 éven át teljesítettem — soha nem kifogásoltan — elvállalt kötelességemet. Nem merem ama kifejezést használni, amely működésem Az „EGER“ tárczája. Az utolsó praefect. — Történelmi beszély. — (Folytatás.) VII. Jelenetek Toussaintból. — Beszéld el újra, gyermekem, a tisztelendő urnák is: mikép tévedtél el. Lásd, mondtam én neked, hogy ne légy oly könnyelmű; de elhagytad a társaságot. Bezzeg, meg is lakoltál értté. Tudom, rettegett a szived, midőn nem találtál reánk. Képzelje, domine reverendissime, ez a könyelmű leány egy pintyőke miatt majdnem életét veszté! Arkosy többször elbeszélteté leányával félelmes esetét: mikép mentek ki a zalatnaiak a közeli erdőségbe, mikép hagyá el a társaságot madarat űzve, Szeréna. Hogy megrémült aztán az atya, meg mindenki, midőn várták visszajövetelét sokáig és hiába. Mikép esett kétségbe saját eltévedésén a megrettent leány, s rogyott lábairól ájultan a földre, aztán hogyan vitték el az oláhok stb. A két öreg ur nem győzött eléggé csodálkozni az oláhok könyörületességén. Valóban sohasem hitte Árkosy, hogy leányát valaha láthassa. Azt gondolta, hogy valami bozontos medve széjjeltépte. Hej, jobb is járt volna, mintsem valami vad oláh martalékául essék! Jaj, e gondolattól egész testében remegett az atya . . És mégis megtörtént, a mitől legjobban félt. — De csakhogy itt vagy, kedves gyermekem . . . Beh sokszor megsirattalak . . Mert ha itt szemem előtt meghalsz az ágyban : megnyugszom az Úrban, de mikor az a tudat gyötör, beszüntetésének s visszautasításomnak módozatára illik, mert nem érzem magamat méltónak arra, hogy önzetlen erkölcsi munkálkodásom jutalmaúl arczomba szökjék a vér. A mi ezen eljárásból a tekintetes képviselőtestület előkelőségét megilleti, vegye ki a maga részét; én magamnak megtartom a tiszta öntudatot. A tekintetes képviselőtestület alázatos szolgája: Dr. Danilovics Pál, az egri szegények menedékbázának volt gondnoka.“ Különfélék. — Hevesmegye évnegyedes rendes közgyűlése, dr. Kállay Zolt án főispán 6 mlga elnöklete, s szép számú megyebizottsági tagok részvéte mellett, tegnap, hétfőn, f. hó 13-án vette kezdetét. A közgyűlés első napjának fontosabb mozzanata volt a megyei közigazgatási bizottság választott tagjainak megválasztása, kiknek mandátuma ez alkalommal lejárt. Szavazat utján újból megválasztattak a közigazgatási bizottság eddigi választott tagjai, névszerint: Csiky Sándor, Szederkényi Nándor, Szerelem Alfréd, Graefl Jenő, Zsendovics József. — Gyalogay Gyula, nyugalmazott rom. katli. hitf. tanító nyugdij-ügye, melyet a megye közönségéhez fölebbezett, igen élénk és hosszan tartó vitát idézett elő, mely elvégre is az ide vonatkozó törvény világos szavai értelmében, a hitfelekezet javára lett eldöntve. — Az egri önkéntes tűzoltó egylet elnöke, dr. Danilovics Pál, Hevesmegye tiszti főorvosa, s tiszteletbeli tűzoltó-főparancsnok, mint biztos forrásból értesülünk, a nevezett egylet elnökségéről e napokban lemondott. A lemondás oka előttünk ismeretlen. — Jótékony-czélú hangverseny. A tokaji tűzkár osul- tak fölsegéllésére, f. évi október hó 25-én, szombaton, az egri törzs-kaszinó dísztermében, Semsey Mariska urhölgy, budapesti opera-iskolai növendék, ének-müvésznő, és Rosenfeld Sarolta urhölgy, budapesti zene-akademiai növendék, zongoraművésznő közreműködésével, egri zenekedvelők által hangverseny fog tartatni, a következő érdekes műsorral: 1. Hármas (Nove- letten-trio) Niels W. Gadetól; előadják: hegedűn Hirsch Hugó, gordonkán dr. Tróján Alajos, és zongorán dr. Philippi Ödön urak. 2. Verdi: „La traviata“ czimü dalművéből, magán-dal, énekli Semsey Mariska urhölgy, zongorán kiséri dr.Philippi Ödönur. 3. „Magyar ábránd“ Chován Kálmántól; zongorán játsza Rosen féld Sarolta urhölgy. 4. a) „Serehogy kegyetlen fertelmes kézre kerültél: a sírban sem nyugodhatnánk Hogy is hívták azt a derék katonát? — igaz, elfeledted nevét ............ D e megismernéd-e ? — Ezer közűi is! — válaszolt Szeréna könnyedén. — Lám — megmondtam — szólt a tiszteletes, — hogy nem halt. még ki az emberi szivekből a szeretet. Valóban nem halt ki! Késő estig elbeszélgettek az öreg urak; mert igen sok beszélni valójok akadt. Mikor azlán végkép kifogytak a tárgyból, elváltak s nyugodni mentek . . Sötét, holdtalan éj volt. Csend boritá a földet. Dalos madarak messze költöztek a hervatag lombokról. Csak a zúgó szél dühösködött, leszakítva egy-egy sárga levelet s tovaröpült gyorsan vele. Aludtak az emberek Zalatnán s Enyeden. A két öreg ur csendesen pilient. Szeréna álmában ép oly boldog volt, mint ébren. Csak az enyedi collegiom egyik szobácskájábán Sándor vala ébren. Mióta megírta atyja neki Szeréna esetét: hogy levelet kapott s hogy eltévedt: nem volt nyugalmas éjszakája. Valami rosszat sejtett; mert a szerelmes szív goudolóra veszi a legkisebb körülményt is. Arkosy nem sokat törődött azzal az ifjúval, ki leányával a bánya-nagynál megismerkedett, s kit házától eltiltott; — azt tudá, hogy román, nevét nem is akará; vagy azzal az ifjúval, kit havasok királyának neveznek; vagy pedig azzal, ki leányát ápolá s értté párbajt vitt. Nála a név nem nyomott a latban, — elég az, hogy az első tolakodó semmiházi, a másik egy holt nemzetet halottaiból föltámasztani akaró, rajongó; a a harmadik pedig mind a mellett, hogy román — nagyon derék s udvarias ember, s szeretne vele közelebbről megismerkedni. A tisztelendő ur pedig távolról sem gyanitá, miszerint az ki neki levelet adott át, hogy titkon kézbe csúsztatná, és az ápoló, egyetlen személy.
