Eger - hetilap, 1890
1890-08-26 / 34. szám
273 versenyző lépett a sorompóra illetőleg az árboczhoz — szintén sikertelenül. Végre a harmadik, egy jóképű lakatosinas, hosszas és gyakori pihenések s a közönség biztatgatása és jósolgatása közt feljutott a tetőre s diadalmasan lehajigálta a jutalom-tárgyakat. Megérdemli, hogy papírra nyomjak nevét: Szakácsy Gyula lakatostanuló. Később még egy fiú: Farsang Mihály mászott, akinek Lefévre városi tanácsos 1 tallért adott jutalmul. A zsákbafu- tásnál az első dijat (2 frt.) Schwimmer Vilmos, a másodikat (1 frt) Zimmerman József, ugyancsak nagy reményű mesterjelöltek nyerték. A futásnál az egylet fiatal tagjai versenyeztek s az első dijat Székfy László, a másodikat Herczeg István nyerték. Verseny után tánczra kerekedett a fiatalság s csak éjjeli 12 órakor ért véget a mulatság. — Az egri polgári lövölde helyiségének újjáépítésére adakozók névsorának folytatása. Glósz Károly ivén: Glósz Károly 5 írt. Subich Géza ivén: Nagy Fereucz 1 frt, Ungár József 50 kr, Pászti János 50 kr, Polgáry Gyula (Novaj) 40 kr, Lang Ig- nácz 30 kr. T. J. 20 kr. Patay Mihály (Ludas) 40 kr. Majzik Miklós (T.-Méra) 1 frt, Timcsák András 20 kr, Hazier Mór (Novaj) 50 kr, Poczik Pál (Besenyő) 40 kr, N. N. 50 kr. Goldstein Gábor 20 kr, N. N. 50 kr. N. N. 20 kr, Vajda István 20 kr, N. N. 20 kr, összesen 7 frf 40 kr. (Folytatása következik.) — Az „Alföldi és délmagyarországi általános kiállítás“ alkalmával 1890. év szeptember hó 13-ától bezárólag 17-éig tartandó „Időleges Baromfi-Kiállitás“ programmja: 1. §. |E kiállításra elfogadtatnak mindenféle tyúkok, gyöngytyúkok, pulykák, kacsák, ludak, diszbaromfiak, galambok, hizott baromfiak, tengeri nyíllak, baromfi-tenyésztési segédeszközök és irodalmi termékek. 2. §. Ezen kiállításra a bejelentések egészen 1890. év szeptember 4-éig fogadtatnak el. A bejelentések, melyekhez egyidejűleg a helypénzek is csatolandók, az „alföldi és délmagyarországi általános kiállításinak (dr. Fényes Kálmán, Arad, Andrássy-tér 6.) küldendők be. 3. §. A hely- és élelmezési pénz minden tyúk, kacsa, lúd, pulyka, gyöngytyúk és diszbaromfi után darabonként összesen 50 krban lett megállapítva. Megjegyeztetík azonban, hogy egy ketreczbe, galambból csak 2 drb., egyéb baromfiból csak 3 drb vétetik fel. A galambok és tengeri nyíllak párjáért 50 kr. fizetendő. Baromfi-tenyésztési segédeszközök és irodalmi munkák czéljaira szükségeltető tér □-méterenkint 2 írttal számittatik. 4. §. A díjazás fajták szerint történik. A biráló-bizottsági tagok azon osztályban, melyben bírálnak, dijakra nem számíthatnak, de ezen osztályban helypénz fizetése alól is felmentetnek. Dijakban csakis absolut becsű állatok részesülnek. A dijak következők: tiszteletdijak, pénzdíjak, érmek és oklevelek. 5. §. A felügyelet, ápolás és etetésről a rendező bizottság gondoskodik. 6. §. Valamennyi kiállítási tárgy — legkésőbb 1890. év szeptember hó 12-éig portomentesen küldendő be. A beteg vagy ki nem állítható állatok a kiállító költségén visszaküldetnek. 7. §. A kiállítás bezártával minden el nem adott állat a tulajdonosnak visszaküldetik. Dr. Fényes Kálmán, csop. biz. elnök. — Mikó Tomin János felnémeti lakos, aug. 13-án a felső- tárkányi erdőn, a várhegy oldalba ment fáért, kocsiját meg is rakta, s midőn leindult, a kerék elütötte, s mellkasát egészen összezúzta. Midőn társai feltalálták már halott volt. — A kerecsendi lelkész rakománya f. évi aug. 28-án délután kigyuladt s nagyrészben leégett, — A tűz keletkezésének oka ismeretlen. — A megyei lótenyésztés emelése érdekében f. évi szept. 8-án Egerben a vásártéren jutalom-dijak és díszoklevelek fognak kiosztatni. — Dijaztatnak minden tekintetben kitűnő anyakanczák és csikók. — Füzes-Abonyban 1890. évi szept. 25-én katonai lóvásár fog tartatni. Megvásároltatnak a katonai czélokra alkalmas 4—7 éves lovak. Ezen kedvező körülményre figyelmeztetjük a lótenyésztéssel f glalkozó gazdákat. — Az egri önkéntes tűzoltó egylet által 1890. julius 13-án tartott nyári mulatság alkalmával felülfizetni kegyeskedtek: N. N., Klasánszky János, dr. Danilovich Pál, dr. Ludányi Béla, Czillich János, Székfy István, Tancsa Lajos, Altorjay Sándor, Nagy Ferencz, Zalár József, Fischer Lajos, Ráczpap, Barna Manó, Babies Aladár, Légmann, Csontos Ágoston orv., Remenyik Imre, Tolvay János, Lefévre Dezső, Brösztl József, Losonczy Guszláv, N. N., Keller N., Csiky Sándor, Jancsó Gusztáv, Szemes Kálmán, Horánszky István, Bodnár István, Kaszap Bertalan, dr. Musenich Béla, Bakonyi Ignácz, Garausz Károly, Nánásy Ferencz, N. N., Wind István, Szabó Ignácz, Póka József, dr. Ury József, Triff György, Supka Béla, Würth Lajos, Fülöpp, Halász, Ruzsiu Manóné, N. N., N. N., özv. Linnertué, Kászonyi Antal, Révaid N., özv. Szombathelyiné, Turcsányi Mátyás, Kőszeghy N., N. N. 70—70 kr. Özv. Szolcsányi Gyuláné 60 kr. Broziczevics Ferencz, Kovács Ferdinad, Nagy Gábor, Schmidl Sománé, N. N., Staudné 50—50 kr. Gröber Sándor, Pozsgay Antal, Palátsik Vincze, Balkay József, Boros Gyula, Steiner N., Lang Sándor, Devera János, Kovács József, dr. Tróján Alajos, Berger N., Danilovich Gyula, Halász József,r özv. Frakné, itj. Sulcz József, Stephanovszky Ernő, Herczig Ábrahám, özv. Csontosáé, N. N., Csepánszky, Rab Lőrincz, Kobza Lajos 40 — 40 kr. Szabó János, N. N., Szőke Sándor, N. N. 30—30 kr. Bayer Miklós, Kovács Domokos, N. N., Bach Gergely, Kormos Gyula, Landesmann Adolf, N. N.. 20— 20 ki'. N. N., N. N. 10--10 kr. Chalaupek Domonkos 3 frt ára kenyér, Sirk János 2 rúd szalámi, Muszenies Béla 100 üveg szódavíz. — Miért is fogadják az ügy nevében a leghálásabb köszönetét. Ez alkalommal van szerencsém tudomásra hozni, hogy a megejtett összeszámolás után az összes bevétel 1304 frt 61 kr. a kiadás 949 frt 59 kr. és ,igy a tiszta jövedelem 355 fit 02 kr. tesz. Fógel Ágoston, pénztárnok. — Az orsz. m. kir. zene- és színművészeti akadémia zenészeti ozztályaiba (Andrássy ut 67. sz.) szeptemberhó 1—9. napjain lehet beiratkozni. A felvételi vizsgálatok pedig a haladók részére: a zongorából szept. 10-én d. e. 10 órakor; a hegedű, gordonka és nagy gordonból d. u. 3 órakor; a magánénekből szept. 11-én d. e. 10 órakor, a zeneszerzés- és orgonából d. u. 3 órakor; az előkészítő osztályokban: a zongorából szept. 12-én d. e. 10 órakor, a hegedű és gordonkából d. u. 3 órakor tartatnak. A drámai és operai osztályokban (kerepesi ut 1. sz. III. em.) A beiratások szept, 6—8-ika közt a délutáni órákban; a felvételi vizsgálatok: az operánál szept 9-én, déli 12 órakor a nemzeti színház színpadán, a drámánál ugyanaznap d. u. 3 órakor az intézet helyiségében (kerepesi ut 1. sz. III. em. 18. ajtó lesznek. — Tanárok: a.) zenészeti osztályokban: Beliczay Gy. Herczfeld V. Köessler I. (zeneelmélet, szeneszerzés); Chován K Erkel Gy. Thomán J. Fayl Fr. (zongora); Köessler I. (orgona- és karének); Hubay J. (hegedű és mély hegedű); Popper 1). (gordonka); Gianicelli Károly (nagy gordon); Passy C. A. és Pauly Rich, (magáének); dr. Vá- radi Ant. (szavalás, vers- s költészettan); dr. Harrach József (zenetörténet és aesthetika); Szabó X. F. (hangszerelés és partitúraolvasás) ; Palóczi Lipót (olasz nyelv.) b.) a drámai osztályokban : Náday Fereucz és Nagy Imre (drámai gyakorlat); Paulay Ede (drámai gyakorlat és színészet elmélete); dr. Csiky Gergely (dramaturgia, mythologia és lélektan); dr. Váradi Ant. (magyarnyelv, költészettan, aesthetika, történelem és jelmeztan); Rayé Laj. (Tranczia nyelv.), c.) az operai osztályokban: Passy C. A. és Pauly Rich, (ének) ; Ujházy Ede (operai színpadi gyakorlat) ; Erkel Gyula (énekgyakorlat) ; Szabados Béla (énekeor- repetitor): A drámai és operai tanszak közös tanárai: Kobler Fér. (táncz) ; Bokelberg Ernő (torna); Keresztesy I. (vívás). Tandíj ; A zeneszerzési, magánének és orgona fötanszakoknál évenkint 70 frt; a zongora, hegedű és gordonka főtanszakoknál 100 frt; a nagy gordon főtanszaknál 50 frt; a zongora, hegedű és gordonka előkészítő osztályokban 50 frt. a drámai tanszaknál 30 frt, az operai tanszaknál 70 frt. A tandij két egyenlő részletben fizetendő. A tandíjon kívül 1 frt. behatási, és 5 fit felvételi dij jár. A zeneszerzési és operai növendékek a m. kir. opera — a drámai növendékek pedig a nemzeti színház előadásait díjtalanul látogathatják. Szegénysorsu, de kiváló tehetségű és szorgalmú növendékek tandíjmentességet élveznek és ösztöndíjban is részesülhetnek. Bővebb értesítést a zenészeti osztályokról dr. Harrach József titkár (Andrássy ut 67. sz.) a drámai és operai osztályokról dr. Váradi Antal titkár (Kerepesi ut 1. sz. III. em.) adnak. Az igazgatóság. — Vasút előmunkálati engedély. A keresk. m. kir. minister gr. Keglevich Gyuláné, szül. Orczy Georgina, és gr. Keglevich Gyulának, a pétervásári birtokukból kiágazó s a mátrai helyi érdekű vasút mindszent-máti a-nováki szárnyvonalához való csatlakozással, Homok-Terenneig vezetendő mezei gőzmozdonyu vasútvonalra az előmunkálati engedélyt megadta. — Vállalkozás. A luulapest-aszód-fülek-rimaszombati hadászati útvonalban a Hevesmegye területéhez tartozó s 2990.90 méternyi hosszú apezi és szurdoki útszakaszok kiépitését, ajánlat utján, az egri kir. államépitészeti hivatalnál f. hó 12-én megtartott verseny tárgyaláson, 14995 frt: átlag-árért Gombossi M ó r, egri építész-vállalkozó nyerte el. — A tizennyolezadik nemzetközi gabona- és magvásár augusztus-hó 25-ikén és 26-ikán a bécsi közraktárban (cs. k. Prater)