Eger - hetilap, 1890
1890-07-15 / 28. szám
223 Különfélék. — Föherczegi nász, Budavárában. Ma, épen midőn t. olvasóink lapunk számát kezükhöz veszik, kedden, f. jul. hó 15-én, a délelőtti órákban tartja esküvőjét Margit királyi fóherezeg- kisasszony, József foherczeg, a magy. kir. lionvédliadsereg főparancsnokának kedves leánya, vőlegényével, Thurn Taxis herczeg- gel a budai királyi palotának csudás pompával feldíszített Zsig- mond-kápolnájában. Az egyházi áldást a boldog párra, Simor János bíboros, esztergomi herczegprimás ő emja adja, két megyés püspök assistencziája, s nagy fényű egyházi cerimoniák mellett. A násznépet az örömszüléken, a családtagokon, s a mátka- pár közvetlen rokonain kívül, az uralkodó ház tagjai, a diplomaták, a magy. kir. kormány tagjai, s a legmagasb rangú meghívott katonai s polgári előkelőségek képezik. Mi is örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy hazánk összes igaz, hű fiainak szerencsekivánataihoz csatlakozva, a rajongó szeretettel övezett József főherczeg, a magy. kir. honvédség, lelkes magyar hadseregünk főparancsnoka kedves leányának, Margit főherczeg kisasszonynak, a mai nap legboldogabb arájának , uj pályáján, tartós, zavartalan boldogságot kívánjunk. — A fiatal pár a me- nyekzői lakoma után még ma külön vonattal távozik a vőlegény ősi fészkébe, a Regensburg mellett fekvő Thurn-Taxis-kastélyba, ama pompás fejedelmi palotába, mely a Duna-völgyet uraló fön- sikon, gyönyörű, terjedelmes park közepében áll, egy kies fekvésű kisded hegycsoport tövénél, melyen, a hires Thurn-Taxis-vár romjainak tőszomszédságában, a nagy nevű II. Lajos bajor király által emelt „Walhalla“ épülete emelkedik csudás szépségében s magasztosságában. — König Gusztáv báró, csász. és kir. altábornagy, közöshadseregbeli gyalogsági főfelügyelő, az Egerben állomásozó közös- hadseregbeli csapatok hivatalos megszemlélésére f. hó 12-én városunkba érkezett. Az altábornagy ur másnap, vasárnap délután az egri önkéntes tűzoltók nyári-mulatságán is résztvett. — Szvorényi József cist.-r. perjel-, s fógymnásiumunk érdemes igazgatóját, ki ez idő szerint a lublói fürdőkben keres üdülést, f. hó 6-án, mint születési évfordulóján, a „Gyakorlati tanácsok a házi és nyilvános növelés körében“ ez. nagybecsű paeda- gogiai müvének közelebbről lörtént megjelenése alkalmából, Kovács Ev. János piárista a „M. A.“-ban meleg hangú distichonokban üdvözli. Az üdvözlő költeményt lapunk mai tárczájában találja a t. olvasó. — Az egri önkéntes tűzoltók ez idei nyári mulatsága, kedvező idő mellett, a múlt vasárnap, f. hó 13-án, a legjobb sikerrel folyt le. Magát a mulatságot, a délelőtti órákban, a gőzmalom épületén, szokott ügyességgel s gyorsasággal végzett díszgyakorlat, s katonás rendben történt defilée előzte meg. Délután az idő kissé aggasztón kezdett borulni, s az előző estén kitört erős zápor megújulásával fenyegetett; de tűzoltóink, bízva Neptun grácziájában, hogy ha igazi tűzvész alkalmával nem juttat nekik elegendő vizet, most, midőn csak keblükből lobog fel a mulatás- és tánezvágy kevésbbé veszélyes, lángoló tüze, csak nem fogja azt, bohó sze- szélyiben, egy ostoba záporral eloltani, — erős mozsárdurrogta- tással adták a publikumnak tudtára, hogy a nyári mulatság meg lesz tartva, még ha vasvilla esik is, — mert a bográcsokban ott fő már a pompás pörkölt, s a még pompásabb paprikás hal, s a ki ezeket meg nem Ízleli, nagy bűnt követ el maga, de még nagyobbat az — egri önk. tűzoltók kasszája ellen. Volt is publikum olyan, minőhöz, számra nézve, hasonlót aligha látott még valaha tűzoltóink nyári mulatsága. Ott volt eliteközönségünk szine-java, csaknem kivétel nélkül; a polgárság, s a földműves osztály, vasárnapi díszöltözetben, kisebb-nagyobb csoportozatok- ban hullámozva fel- s alá, s úgyszólván minden szögét-zugát betöltve az érsek-kertnek. Az ifjak lángkedvét három zenekar szakadatlanul váltakozó élénk játéka ingerelte. A katonai zenekar, s szomszédságában a Lojzi bandája szólott egyre fölváltva, a nagy kerti kör délnyugoti részén, holott a csinos polgárleánykák járták, a derék munkás ifjakkal, s délezeg hadfiakkal, élénk csoportozatokban, lelkesen, s egyre növekvő kedvvel, a touro- kat s csárdásokat, — mig az északkeleti oldalon valamelyik hós- tyai czigánybanda húzta a szilajkedvü, fáradhatatlan Marcsóknak, Pestáknak, s a többi földmives pároknak, kiknek körében azonban a vitéz hadsereg, úgy a honvéd, mint a közös, szintén kellő számmal és tekintélylyel foglalta el a pozicziót a parketen, és a — szivekben. Szóval: mindenütt egyre fokozódó dévaj jókedv uralkodott a fiatalság körében, — mig a nem tánezolók a ezukrász-helyiségekben, s a kereszt-ut hosszában, árnyas fák alatt terített asztaloknál foglaltak helyet, melyek körül derék tűzoltóink sürögtek-forogtak, soha nem lankadó serénység- s ügyességgel, hogy az oda tódult, s az asztalok körül a helyeket szorongásig elfoglalt, éhes és szomjas publikumot a lehetőség szerint gyorsan kiszolgálják. Volt is dolguk szegényeknek, hogy csakúgy izzadtak belé. E közben ott, a keresztút végén, hatalmas bográcsokban készült az illatos pörkölt, s a fölséges paprikás halászlé. A bográcsok több Ízben gyorsan ürültek, s ismételve megtöltek; annyira nagy volt a kereslet, hogy egy kis halászléhez, jómagunk is, hosszas, türelmes várakozás után, csak úgy fél- tiz óra felé jutottunk. Nos, hogy az italféléknek is volt bőséges zökkent eszét, de ismervén Sándor koma zsenialitását, türelmesen lesték a mentő eszme varázsigéjét. — Honnan lesz pénz ? — Hát a nagytiszteletü úrtól ! No már erre még jobban elszörnyüködtek s valósággal azt hivék, hogy Sándornak kiesett egyik kereke. Pedig dehogy esett. Felkapott egy nagy, tarka zsebkendőt s azzal szaladt egyenesen a nagytiszteletü ur háza felé, a mely nem messze esett a kollégiumtól. Mikor aztán odaért, rányomta a tarka kendőt a képére s olyan szánalmas ábrázattal lépett be, hogy a kinpadra feszitett ember arcza valóságos mosolygó kép volt hozzá. A nagytiszteletü ur éppen valami nagy bölcsészeti kérdésbe volt belebonyolódva, mert olyan elmerengve sétált az ambitus alatt, hogy se nem látott, se nem hallott. Egyszer aztán mégis figyelmes lett, mert olyan hangok üték meg fülét, mintha valami veszedelembe esett jószág nyöszörögne körülötte. — Mi baj, amicze? — Jaj, kérem alássan, nagytiszteletü uram, roppant nagy a bajom. Már egész éjszaka nem tudtam aludni a fogam miatt, s nem vagyok képes egy betűt is tanulni, annyira gyötör a fájdalom. — Mért nem tesz rá, amicze, egy kis sóspálinkát? — Nem ér annak már az semmit. Azért jöttem el nagytiszteletü úrhoz, hogy ne sajnálna egy húszast adni, hogy kihúzathatnám a fogamat a borbéllyal. — Solise költsön ott amicze. Éppen kapóra jött, mert mindjárt itt lesz a borbélyom, majd kirántatom én azt ingyen. Ne fizessen szegény diák ilyen csekélységért. Erre a szóra olyan érzés fogta el Sándort, mintha a pokol kapujából nézte volna az emésztő tüzet; de nem volt mit tenni, szépen leült és várt keservesen. Nem sokáig kelle várnia, mert egyszer csak nagy hajlongá- sok között belépett a borbély. Köszönés után azt mondja a nagytiszteletü ur: Jó, hogy már jön a priuezipális ur, mert itt van egy beteg. Huzza ki a rossz fogát. — Kérem alássan, nagytiszteletü ur, egészen kiállt a fogamból a fájás. — Az mindegy, amicze. Ilyenkor úgy szokott az lenni, de ha haza ért, újra előfogja. — Ki kell azt most rántani. — De tessék elhinni, hogy nem fáj már egy csöppet se. — Ne okoskodjék, hanem üljön le! Mordult rá a nagytiszteletü ur. Sándor leült, elmondott magában vagy három miatyánkot; a borbély pedig belecsimpaszkodott a legnagyobb zápfogába , s recscs, künn volt a fog. A diákság nagyban várta a zseniális társat, aki midőn belépett közéjük, riadalom fogadta. — No, hol a pénz ? Sándor odavágta a zápfogat az asztalra s azt mondta: Itt van ; mulassatok rajta! Mulatnak még ma is, ha eszükbe jut. Dr. Madarassy Jenő.
