Eger - hetilap, 1890
1890-07-01 / 26. szám
26-ik szám. 29 -ik év-folyam 1890. Julius 1-én. Előfizetési díj : Egész évre . Félévre . . Negyed évre. Egy hónapra Egyes szám 5 frt — kr. •2 „ -r,o „ . 30 „ „ 45 „ , 12 , Hirdetésekért minden 3 hasábozoit péti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. A delegatiók. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságok ez idei működésüket befejezték. Tárgyalásaik a szokott mederben folytak, s talán még a szokottnál is simábban. Pedig nagy fontosságú kérdésekről folyt a vita, a nemzet életébe mélyen belevágó ügyek felett határoztak, milyenek: a külügy, hadligy, Bosnia és Herczegovina ügye, s a közös pénzügy. Sajátságos intézménye a delegatio a magyar alkotmánynak. Már keletkezésénél a legnagyobb nézeteltérések forogtak fenn Deák és a kiegyezés többi munkásai között. Deák határozottan perhorrescált minden oly intézményt, mely alkalmasnak látszott, arra, hogy Magyarország ügyeinek intézésébe az örökös tartományok bármi utón befolyhassanak; mert ő mindenek felett szem előtt tartotta Magyarország souveraenitását, a jogfolytonosságot és a politikai integritást. A delegatio eszméje Andrássy Gyula gróf agyában született meg, s Deák nagy sokára, több rendbeli lényeges módosítás, s magában az intézményben lefektetett garan- tiák után volt megnyerhető az eszmének, s ekkor is — úgy látszik — mint szükséges rosszat fogadta el. Mintegy előrelátta az ő bölcsesége, hogy ez intézmény oly természetű, melyet az alkalmazásban igen könnyen az ország nagy anyagi és szellemi kárára lehet felhasználni. S bár nem mondhatjuk, hogy ez eddig bekövetkezett, mégis be kell vallani, hogy a delegatiók 22 évi működése Magyarországra nagyon kevés üdvösét hozott, s hogy ma-nap nincs talán egy magyar érzelmű, számbavehetö politikus sem az országban, legyen az bár mily hive a kiegyezésnek, a ki ez intézményért, úgy, amint az ma a gyakorlatban mutatkozik, lelkesülni tudna, vagy csak őszinte megelégedéssel szemlélné azt. És ez elsekélyesedésnek oka az a szellem, mely a kiegyezés nagy müvét a maga egészében is elterelte helyes fejlődési irányától, mely a mindenkori kormány férfiakat és a parlamenti többséget áthatotta és vezette, mióta Deák Ferencz megszűnt activ politikus lenni, s mely szellem abban nyilvánult és nyilvánul jelenleg is, hogy a kiegyezés által teremtett közös ügyek és közös érdekű viszonyok a szükségen túl is erősbittessenek, bővíttessenek és minden tekintetben állandósíthassanak. Pedig a kiegyezés valódi szelleme nem ez, mert a kiegyezés egy fejlődésnek alávetett mii, mely fejlődés helyes iránya csak Magyarország minél nagyobb mérvű önállósítása lehet. E szellem oka annak, hogy a delegatiókban évről-évre a legnagyobb pénz- és véráldozatokat szavazzák meg a nélkül, hogy erélyesen követelnék — s követelésüknek kellő súlyt is tudnának adni — Magyarország jogait és érdekeinek kielégitését. Valóban szégyenletes az a meghunyászkodás, melyet tapasztalunk különösen a hadügyi kormányzattal szemben. Ha az a néhány ellenzéki képviselő nem emelne szót egyik-másik kérdésben, egészen úgy nézne ki a delegatio. mint az 1848. előtti osztrák Postulates- Landtag, hol a jó osztrák urak csak azért jelentek meg, hogy meghallgassák a kormány kívánságait s azokba szó nélkül belenyugodjanak. Hogy mennyire elüt a delegatiók ezen viselkedése attól, melyet rendeltetésüknél fogva követniük kellene, első pillanatra feltűnik. Mert a delegatióba nem azért mennek a nép képviselői, hogy ott egyszerűen helybenhagyják a közös kormány előterjesztéseit, megadják mind azt, a mit kíván; hanem elsősorban azért, hogy megbírálják a közös kormány politikáját, úgy a küliigyekben mint a hadügyekben, irányítsák azt. feltárják a nemzet kívánalmait, előadják sérelmeit, s követeljék a kívánalmak teljesítését, a sérelmek orvoslását; s végül: e bírálat eredményéhez képest állapítsák meg a közös ügyekre szükséges kiadásokat. Ez volna azon alkotmányos ellenőrzés, mely czélját képezi a delegatiónak, mint akotmányos intézménynek. És e helyett mit látunk ? Az előadó feldicséri az illető ministert; aztán néhány nagyon óvatos és burkolt kifejezésben végtelenül szerény módon tnagkocz- káztat néhány óhajtást, melynek teljesítése különben sem nagy dolog, aztán rendíthetetlen bizalmat szavaz, s élteti a közös kormányt. Erre a többség rá zúgja a „lielyes-“t, s ha valamelyik ellenzéki képviselő megpróbálja a nemzet sérelmeit felhordani, általános megütközést kelt, s szavai elhangzanak, mint a pusztában kiáltóé, eredménytelenül. Ily testülettel szemben természetesen a közös kormány nagyúri leereszkedéssel beszél, jó formán arra sem méltatja, hogy alaposan megindokolja azokat a rengeteg pénz- és véráldozatokat, melyeknek megszavazását kéri, (az indoklást a magasabb politikai szempontok s a diplomatia titokzatos volta meg nem engedvén), néhány körmönfont mondatban igér valamit, a miből a legeszesebb ember sem tudja a valót kiolvasni, — és minden marad úgy, a mint volt, kivéve a költségeket, melyek minden évben szaporodnak, s a katonákat, kiket mindig nagyobb számban hivnak be szolgálatra-, a nemzet gazdasági és erkölcsi életének kiszámithat- lan kárára. Ily eljárás mellett a delegatiókban nincs semmi garantia, nem alkotmányos ellenőrzés az többé, a mit művel, hanem alkotmányos szemfényvesztés. Hogy Deák Ferencz és gr. Andrássy Gyula nem ilyen dele- gatiót akartak, mikor azt megalkották, úgy hiszem, belátja mindenki, a ki e két nagy ember hazafiságát és államiéi fiúi bölcsesé- gét ismerte. De épen azért, mivel ily erőtlenek a nemzeti érdekek védelmében a nemzet, képviselői, — elévülhetetlen érdemeket szereznek maguknak azok a képviselők, kik nem törődve a többség viselkedésével, nem a katonai körök szörnyüködésével, ajkaikra veszik a nemzet kívánságait, felhívják a figyelmet, oly dolgokra, melyeken ügyes diplomatával akarnak az intéző körök átsiklani, mint ezt gr. Apponyi Albert, Beöthy Ákos, már régebben is tették és teszik, s kikhez újabban Bolgár Ferencz, és a többség soraiból Horváth Gyula is csatlakozott. Ily simán akart, a hadügyminister az idén a katonai akadémia kérdésén átsiklani, melyre különösen Bolgár Ferencz figyelmeztetett, s a hadsereg békelétszámának emelésén, melyre ugyanő és gr. Apponyi Albert s Horváth Gyula tették meg a szükséges nyilatkozatokat. Hogy mennyire idegenkedik a közös katonai kormányzat minden olyan újítástól, mely Magyarország jogos kiváltságát képezi, mutatja a katonai akadémia és általán a katonai nevelés kérdése. Magyarországon ez ideig egy katonai akadémia sincs, mig az osztrák örökös tartományokban van kettő. Következéskép: a közös hadsereg tisztjei magasabb kiképeztetésüket mind, e két osztrák területen levő (s mondhatjuk osztrák szellemű) katonai intézetben nyerik. Már a paritás elvénél fogva is joga van Magyarországnak ily akadémiához, de ezt kívánja az emberi igaz
