Eger - hetilap, 1890
1890-06-10 / 23. szám
182 Huberth Jolán, Imre Leona, Ivády Margit (Ivád), Köllner Ilonka, Kiirthy Margit, Lipcsey Lidiké, Lipcsey Mariska, Marssó Irén, Matékovits Iréuke, Nesztinger Róza, Pátz Szidike, Póka Giziké és Mariska, Posgay Margit, Rajcsich Ilonka és Margit, Sclieidl Lully (Hatvan), Siskovics Etelka, Szabó Béláné, Vancsó Tériké urliölgyeket; a gardedámok között: Czakóné, özv. Erdélyi Júzsefné Gizella és Marianna leányaival, Ficzere Gusztávné, özv. Frantz Alajosné Etelka leányával, Gáspárdy Gézáné, Halassy Béláné, Horánszky Józsefné, Imre Miklósné, Ivády Miklósné, özv. Köllner Lőrinczné, L:pcsey Péterué, Marssó Mónié, Posgay Antalné, Rajcsichné, Siskovicsné, Vancsóné stb. stb. úrnőket. — A négyvennyolczas honvédek nyári-mulatsága. A hevesmegyei 1848/9-iki honvédek egyesülete, a szegény és elaggott bajtársak fölsegitésére f. évi jun. lió 15-én, vagyis a jövő vasárnap, a délesti órákban az érsekertben nyári mulatságot rendez, melyre városunk közönségét tisztelettel meghívja, s a hazafias és jótékony czél tekintetéből tömeges pártolásra kéri. A mulatságon két rendbeli czigány-zenekar fog közreműködni. ízletes ételek- s italokról, jutányos árak mellett, gondoskodva lesz. Belépti dij. 20 kr. Fölül fizetések köszönettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. — Műkedvelő színi előadás. Az egri kath. legényegylet, e folyton emelkedő virágzásnak örvendő derék intézetünk, saját czéljainak előmozdítására, és saját helyiségében, a múlt vasárnap, f. hó 8-án műkedvelő színi előadást rendezett, mely alkalommal két kisebb szabású, s főként a szereplők tehetségeihez mért vígjátékot adtak elő „A handwerksbursch“ (1 felv.), és „Egy szerencsétlen flótás“,(2 felv.) czimek alatt. Ez utóbbiban tisztán csak férfi-szerepek fordulnak elő. Az első vígjátékban („handwerksbursch“, eddig nem is tudtuk, hogy nincs magyar kifejezés rá), két nő is szerepelt: Gaal Etelka, és Mátyásy Tériké kisasszonyok, kik elég ügyesen, folyékonyan, s a mi fő: üde, csengő hangon, minden lámpaláz (Hisz az előadás fényes napvilágnál folyt le, tehát nem volt szükség se lámpa- se lázra! Szedőgyerek) nélkül való bátorsággal szavalták el mondókáikat. A férfi- szereplők kivétel nélkül a legényegylet tagjai közöl kerültek ki, s dicséretökre mondva, szerepeiket mindnyájan jól betanulták. Előadásról — természetesen — nem beszélhetünk, legfölebb iigyekezetes jóakaratról. Hogy derék iíja- ink a világrengető (?) deszkákon egy kissé feszesen mozogtak, az a konvenczionalis társas mozdulatokban való gyakorlatlanságon kívül főleg a színpad rendkívül szűk voltának is tulajdonítható, mely szörnyen primitiv alkotmány még hozzá a legparányibb illúziót is tönkre tette. Azért mondjuk ezt, mert a legényegylet tagjai, ez ügyekező, szorgalmas fiatalok megérdemlenék, üogy a mester urak magok, összeáll v a, egy jóravaló állandó színpadot állítsanak föl a legényegylet udvarán, mely más egyéb alkalmakra (pl. szavaló estélyek tartására stb.) is használható lenne. Az előadott darabok megválasztása ellen is van alapos kifogásunk. Hogy vándorló mesterlegények fordulnak elő bennük, nem elég ok arra, hogy előadassanak. Egyéb értéket pedig egy- átalán nem bírtunk bennük fölfedezni. Csudálkozunk rajta, hogy rendkívül gazdag vígjáték-irodalmunkból épen e két lomtári darab lett előadásra kiszemelve. Ha derék kézműves ifjaink már színdarab betanulására s előadására szánják magokat s szabad idejüket, mindenesetre czélszerűbb az oly színmüvek elővétele, melyekből némi finomabb, illőbb társalgási modort és beszédet van alkalmuk tanulni. Bitang vándorló legény, zsivány, zsandár, drótostót stb. eféle szerepek, azt hiszszük, e czélra nem épen alkalmasak. Hogy pedig Pikulás Gyurka (kit Kis Árpád elég ügyesen személyesített), csaknem az egész vígjáték alatt kabát nélkül, egy szál ingben izegjen-mozogjon ott a színpadon, az meg határozottan a színpadi aesthetika, s a társadalmi jó Ízlés törvényeibe ütközik. Az előadás dekorativ részéből legtöbb derültséget keltett a drótos tót eredeti kosztümje s fölszerelése, melynek, — mint beszélik, — egy kis „á propos“-ja is van. Ob- roka Janó, a kosztüm igazi tulajdonosa, kitől a fiuk, illő honoráriumért, ö 11 ö z e t é t, az m előadásra kölcsön kérték, sehogy sem akart kötélnek állani. 0 bizony nem vetkőzik pőrére, senki fia kedvéért. Végié egyik egyleti tag, aki Obroka barátunk anya- nyelvén értett, ékes szlávsággal megmagyarázta neki, hogy csak a felöltőjére s requi zitumaira van szükség, a többit nem húzzák le róla. Akkor aztán Szvatopluk hős ivadéka belenyugodott, s a színfalak mögül maga is jó izű mosolygással kritizálta színpadon mozgó személyesitőjét: „uye dobre!“ — A színi előadást, — melyen számos, szép közönség gyönyörködött, — az esti órákban ugyancsak a legényegylet helyiségeiben élénk tánczmu- latság követte, mely fokozott jókedvvel csak a hajnali órák felé ért véget. A négyeseket 48 pár tánczolta. — Jótékonyczélú katonai hangverseny. Az Egerben állomásozó 60 sz. csász. és kir. Appel-gyalogezred derék zenekara, a közös hadseregbeli kát. zenekari karmesterek nyugdíj-alapja javára f. jun. hó 22-én, az érsekkertben, érdekes műsorral, nagyszabású hangversenyt rendez, melyre városunk müveit közönségét tisztelettel meghívja. Beléptidij 30 kr. Kedvezőtlen idő ese„Ha te édes". . . (59 1.) Ketten is zenésitették. A szöveg dallamos, — de tartalmát kissé rendezetlennek találom. „Dal egy virágról“ (60 1.) Gyöngédségével hat. „Szép szemednek égő napja“ (62 1) szép egészen az utolsó szakig, ez elgyöngül. „A távolban“ (64 1.) Ihletett részletezése a végsorok foglalatának : „Mindenben csak képed látom, A földtől a fényes égig. Mert képed 'telkembe vésve Ragyog égen, földön végig.“ Eddig a „Fényben“, a bolgogságban; a költő szivére árny borul, de az „Árnyban“ a költészet fénye előragyog. Győződjék meg. — Olvassuk a „Válaszul“ (96 1.) „Egy édes álom“ (99 1. „Sirvágy“ (02 1.) ez. költeményeket. A csalódott szív édes elégiái. A sebet örökre viseli ra szív, de enyhületet önfájdalmában talál, abba temetkezik. Él reménytelenül, de emlékeiben bírja az életet. Rokonszenvünket megnyerik a lemondás e hangulatos dalai, s érezzük, hogy arról a lantról, mert az érzelem igaz, már csak ily hangú dalok zenghetnek le. Ez érzelem szól az alak jókra is változatos költeményekben, „Sóhaj.“ (72 1.) „Örök láng.“ (77 1.) „Népdal“ (86. 90 1.) stb. melyek közül a „Kaczagni vágyom“ (94 1.) különösen is kiválik hangjánál fogva. Csak a 3. és 4. szak közti ellenmondás bánt; amott igy énekel: „Volt egy idő, boldog id ő. Mikor még mint hű szerető Ölelted át szivem, S én mint a vas a delejen Csüggtem bűvös szép lelkeden, S követtelek híven.“ „Reménytelen szerelemben, Orökégő gyötrelemben, Éltem igy sok évet.“ Boldog idő, hű szerető ? — s mégis: örök égő gyötrelem, reménytelen szerelem ? — Tudom, a szívnek lehetnek rejtélyes ellenmondásai; de költeményben a rejtély mindig rejtély, homály marad. — Talán elég is mára. Ön unja csevegésemet? — Végezek mindjárt. De nézze, a kötet gyöngye éppen itt csillog: „A gyermekévek“ (106 1.). Hallgassa; úgy a lelkűmbe égett, elmondom könyv nélkül. Látom, meghatón hallgatja ön is, s ajkán lebeg: ez költő ! . . . . Vagy hallgassa: „A boldogságról“ (107 1.) „Hazám hölgyeihez“ (111 1.) „Az egri dalkör tagjaihoz“ (136 1.) tartalmas és lendületes verseket. Ugy-e, érzi itt a hazafias szív erős lüktetéseit, mely „Az 1848-49-iki honvédek“ (129. 1.) „A függetlenségi párthoz“ (132 1.) „1885.“ (139. 1.) férfias szózatait adta a költő ajkára; mely szív e mellett a gyöngéd, naiv hangokat tudta sugallani a „V. Malvinka emlékkönyvébe“ (109. 1.) „Malvinkának“ (131 1.) ez. versikékben, s melyből ama gondolatos, érzelmes emléksorok, kedves apróságok fakadlak, pattogtak ki . . . minők péld. „Mindszenty Gedeon albumába“ (116. 1.) „Dr. Francz Alajos sírkövére“ (156. 1.) De ugy-e, most már ön is elolvassa ezeket, újból elolvassa mindannyit s elolvastatja másokkal is, mindenkivel ? . . . . elmondja, s elmondatja, hogy igazán énekelte dalairól a költő: „ . . . szivemnek megvan koszorúja: Mert dalaim legmélyén fakadtak.“ (67. 1.) Én elhallgatok. S maga, csúnya kritikus, megírja a kritikát' — Én pedig — bocsánat asszonyom! — ezek után nem irok kritikát. Egres. s emitt:
