Eger - hetilap, 1890

1890-05-20 / 20. szám

158 erkölcsileg kötelezve érezzék magukat a nemes czél megvalósítá­sára velem kezet fogni. A védnök, ki szivén lioidja az egylet felvirágoztatását, meg fogja találni a módot, mikép kell Itatnia segédjére, hogy az a legényegyletnek derék tagjává legyen; s az egylet derék tagja nem csak saját javán fáradozik, de örö­mére leszen munkaadójának is.,, Üttök átértették törekvésemet, mutatja ezt a tekintélyes szám, melyben meghívásomnak engedve, ma e helyen megjelentek. Fogadják érte köszönetéinél. A jósá­gos Isten segítsen bennünket nemes törekvésünkben. Isten áldja a tisztes ipart!“ Ezen buzdító szavak után elnök a jelenvoltak éljenzése között megnyitja a tanácskozást, melynek első tárgya a polgári védnökség kebeléből egy 10 tagú választmány megala­kítása, mely választmány azután az egylet folyat ügyeinek inté­zése végett időnként az elnök által összehivatik, s év végén le­számol működéséről a közgyűlés előtt. Választmányi rendes ta­gokká megválasztattak egyhangúlag: Balkay József, Hegedűs Já­nos, Hibay György, Kalmár István. Komáromy József, Lang Sán­dor. Markasoly Vilmos, Miticzky János, Miticzky József, Lovag Tóth István. Póttagokká: Devera János, Gallasy József, Lang László, Bátorfy Lajos, Balkay István és Kormos Gyula. Ezután elnök felhívja a közgyűlést, hogy saját kebeléből három tagot válaszszon, kik vele és a titkárral az egylet jótevő védnökeinél fognak a polgár-védnökség nevében tisztelegni. Megválasztatnak: Miticzky József, Devera János és Hegedűs János. Indítvány té­tetik, hogy a polgár-védnökség saját, kebeléből egy tiszteletbeli elnököt válaszszon. Mire a minden szép- és jóért ma is lelkesen buzgólkodó és épen jelenlevő Csiky Sándor egyhangúlag meg- választatik a polgár-védnökség tiszteletbeli elnökévé. Majd a polgárvédnökség további kiegészítése megbeszéltetvén, a közgyű­lés szép reményekre jogosító lelkesültség mellett befejeztetik. Rögtön ezután az újon szervezett választmány tartotta első ülé­sét, melyen a közel jövőben rendezendő szini-előadás és évenként Párkányon tartatni szokott tavaszi mulatság ügyei, s egyéb az egylet beléletére vonatkozó ügyek megbeszélteitek, s a polgár­védnökség névsorának kinyomatása és egri érsek őnagyméltósá- gánál, valamint a jótevő védnököknél leendő bemutatása elhatá­roztatott. Amint értesültem, rövid idő alatt sikerült a polgárság szine-javát föllelkesíteni s megnyerni a kath. legényegylet ügyé­nek. „Jó kezdet: fél eredmény.“ Ha tovább is ily helyesen ve­zetik az egylet ügyeit azok, kik annak élére állottak, az egri kath. legényegylet csakhamar második virágzási korát fogja élni. Adja Isten ! — Honvéd-emlékünnep Kápolnán. A hevesmegyei 1848/9-iki honvédek egyesülete a magyar szabadságharczban, 1849-iki felír, hó 27- és 28-ik napjain a kápolnai csatában elvérzett honvédbaj- társak emlékét Kápolnán holnap, f. máj. hó 21-én, mint Buda­vár hősies visszavételének évfordulóján kegyeletes ünneppel ki­váltja megülni. Az ünnep a mondott napon reggel a kápolnai róni. kath. templomban tartandó ünnepélyes gyászistentisztelettel veszi kezdetét, melynek végeztével a részvevő közönség zászlók elő vitele mellett a kápolnai honvédemlék-szoborhoz fog kivonulni, holott az elvérzett honvédbajtársakat méltató költemények- és szónoklatok fognak tartatni. Az ünnepség díszét az egri koszo­rús dalkör hazafias dHok éneklésével fogja emelni. A hazafias ünnepet délben a kápolnai vendéglő éttermében diszebéd fogja befejezni. E kegyeletes hazafiui ünnepségre városunk és megyénk mindkét nembeli hazafias közönségét tisztelettel meghívja, Eger, máj. 15. 1890. A hevesmegyei 48—49-iki honvédegyesület választ­mánya. — Kitüntetés. Az idei bécsi országos gazdasági kiállítás elnöksége Gröber Ferencz birtokos polgártársunkat köze­lebbről a kiállítás V. (bortermelési s pinczegazdasági) osztályába a bíráló bizottság (jury) tagjául választotta meg. s a megválasz­tatásáról szóló oklevelet e napokban küldötte meg t. polgár­társunknak. — Tanitóképesitö vizsgálatok. Az egri érseki r. k. tanító­képzőben a tanitóképesitö vizsgálatok következő sorrendben fog­nak megtartatni: f. évi juniushó ll-én a gyakorlati tanításból, 13— 14-én írásbeli-, 19-én és esetleg a következő napokon szóbeli vizsgálat. Akik e tekintetben közelebbi felvilágosítást óhajtanak nyerni, forduljanak aziránt az intézet igazgatóságához. — Tánczmulatság. Az „egri koszorús dalkör“ szépen sike­rült zene-estélyét — mint, előre jelezve volt — táiicz fejezte be, melyre kevés kivétellel az összes jelenvolt hölgyközönség ott maradt, s mely a legpompásabb animóval a Rácz bandájának talp- alávalói mellett közel éjfél utáni 2 óráig tartott. A négyeseket 14— 16 pár tánczolta. Ott voltak: Bállá Margit, Czakó Mariska, Hódossy Lenke, Imre Leona, Kelemen Anna, Kiss Ilonka, Lip- csey Lidiké, Marsó Herrnin és Ida, Matekovics Irénke, Nánásy Mariska, Pauer-Madarassy Vilma, P, travich Irénke, Pfeiffer Berta, Pokorny Jánosné, Siskovits Etelka, — a garde-damok soraiban: Balláné, Czakóné, Hodossyné, Horváthné, Imre Miklósné, Kele­menné, özv. Köllner Lőrinczné, leányával Ilonkával, Lipcsey Péterné, Marssó Ignáczné, Mossóczy Pannika, Matekovich Mérné, özv. Nánássy Gyuláné, Petravich Bertalanná, Siskovitsné stb. stb. úrnők és úrhölgyek. — Nyári mulatság. Az egri jogakadémia polgársága évente szokásos zártkörű nyári t á n c z múl a t s á gá t, az idén f. évi juniushó 7-én fogja megtartani az érsek-kertben. Mig egyrészt szórakozni és mulatni szerető müveit közönségünkre nézve kellemes dolgot ujit fel, másrészt életrevalóságának is nyílt jelét, adja ez által az egri jogakad. polgárság, mivel — mint halljuk. — a múlt évben is a közöttük uralgott hideg közöny miatt maradt el Eger ez egyetlen kedves nyári mulatsága. A mulat­ság egyéb körülményei s részleteiről, közelebb fog értesittetni a közönség. — Uj magyar honpolgárok Egerben. — Pokorny János, az egri székesfoegyház karnagya, és neje, szül. Pfeifer Irma úrasszony, csehországi születésű egri lakosok, közelebbről, saját kérelmükre, a beliigyminister által a magyar honpolgárok kötelé­kébe vétettek föl. Uj honpolgártársaink a múlt vasárnap, f. hó 18-án tették le a honpolgári esküt Kaszap Bertalan Hevesmegye alispánjának kezeibe. — Kinevezés. Az egri kir. törvényszék elnöke Péter Ferencz végzett joghallgatót a gyöngyösi járásbírósághoz jog­gyakornokká nevezte ki. A szerénységéért s megnyerő modoráért általában kedvelt fiatalember távozását sokan sajnálják. Az Egri Dalkör s a tűzoltó-egyesület is egyik tevékeny tagját veszíti el benne. — A Gröber-féle szölötelepröl, lapunk utóbbi számában meg­jelent ismertetésre nézve a következő helyreigazító s illetve ki­egészítő adatokat vettük: Az egész telep mind a három parczel- láját a megeresztett zsilipekből 16—24 óra alatt teljesen eláraszt­hatni vízzel. E vizárnak azonban nem 24 óráig, hanem legalább is 24—30 napig kell a telepet folyton elöntve tartania, hogy a szívós életű philloxera-rovarokat s azok petéit végkép elpusz­títsa. Az ültetett vesszők a telepen szépen befogantak, s máris dús hajtásokat hoznak. A tulajdonos véleménye szerint pár év múlva, ha a telep teremni fog, három — nem egy •—- évi ked­vező termés a telep befektetett költségeinek összegét remélhető­leg födözni fogja. Gröber Ferencz a telepet újabban vásárolt három holddal egészítette ki. Ez újabb föld kellő megmunkálása, Milialik rétmester felügyelete alatt'most van folyamatban. — Az egri önkéntes tűzoltó egylet május ll-én tartván ala­kuló közgyűlését, ennek megünneplésére és a tűzoltó laktanya szép kertjében levő tekepálya megnyitása alkalmából f. hó 13-án társas vacsorát rendezett, melyen nem csupán a működő tűzol­tók hanem az alapitó és pártoló tagok közül is számosán vettek részt; nyolczvannál több teríték volt. ízletes ételek jó bor és czigány-zene mellett volt jó kedv is, a melybe belésimult váro­sunk polgáraink minden árnyalata. Éltetve volt a derék egylet, az alapitó és pártoló tagok, a derék egylet derék főparancsnoka. Örömmel értesültünk a főparancsnok szavaiból, hogy az egylet pá 'toló tagjai tetemesen szaporodtak. Csodálkozunk, hogy ház- tulajdonosaink legnagyobb része még csak tudomást sem akar venni tűzoltó egyletünkről. Azért jó volna időszakonkint közölni az alapitó és pártoló tagok névsorát a helyi lapokban, hadd ismernék meg a minden jótól és nemestől visszahúzódó kritiku­sokat Dr. Pásztor Bertalan főparancsnokot kérjük, szerezzen nekünk máskor is ily élvezetes estét. Az összetartás erőssé tesz! — Színészet. Csóka Sándor jól szervezett dráma-, népszín­mű- és operette-társulata, mely ez idő szerint Újvidéken tart előad isokat, ugyanott oly meleg pártolásban részesül, hogy a kö­zönség óhajtására előadásainak sorát még hárommal kellett meg- toldania. Ez az oka, — mint az igazgató hirdetményében mond­ja. — hogy az egri színkörben a múlt szombatra, f. hó 17-ére kitűzött első előadását a jövő csütörtökre, f. hó 22-ére kel­lett elhalasztania. Ekkor fogja, bemutatóul előadni Konti ked­velt operettjét a „Suhancz“-ot, Margó Célia, a társulat pri­madonnájának első föllépésével. — Díszes esküvő volt a múlt héten a szomszéd Miskolczon. Lichtenstein József, Miskolcz város egyik előkelő polgára s volt országgyűlési képviselőjének kedves és müveit lányát Malvinát vezette oltárhoz Rakovszky Éheire abaujmegyei első aljegyző. Az

Next

/
Thumbnails
Contents