Eger - hetilap, 1890
1890-05-06 / 18. szám
140 ■káló közgyűlését a városháza nagy tanács-termében, mely egészen megtelt intelligens, az ügy iránt érdeklődő közönséggel. Hölgyek is szép számmal voltak jelen. Csiky Lajos, mint a szervező bizottság elnöke, megnyitó beszédében vázolta a kör hivatását és czélját, jelezvén, hogy az előkészületek teljesen meg vannak téve, s most már semmi akadálya nincs a kör megalakulásán ik. Felhívta tehát a közgyűlést, hogy alakítsa meg a kör tiszti karát. Elnökké egyliangulag Vértesi Arnold, a nagynevű regényíró választatott meg, ki a beléje helyezett bizalmat köszönettel elfogadván, ígérte, hogy mindent el fog követni a kör felvirágoztatása érdekében. Alelnökké választattak: az irodalmi szakosztály részéről Gér esi Kálmán főiskolai tanár, a szépitési szakosztály részéről pedig K o m 1 ó s s y Arthur ügyvéd, ki, mint a Csokonai kör egyik legbuzgóbb tervezője, lelkes beszédben köszönte meg a beléje helyezett bizalmat. Főtitkárrá dr. Bakonyi Samu ügyvéd s lapuuk főmunkatársa, — ügyészszé Szilágyi Károly, — pénztárnokká pedig Tóth Béla gyógyszerész választatott. Számvizsgálókká választattak: Dr. Medve Kálmán, Dalmy Kálmán és Kövy Lajos. Választmányi tagokká választattak szintén egyhangúlag : Dr. Balkányi Miklós, Békéssy László, Bészler Károly, Boczkó Sámuel, Csanak József, Csiky Lajos, Dicsőfy József, Domokos Kálmán, Dóczy Imre, Joó István, Karczag Vilmos, dr. Ke- nezy Gyula, dr. Kola János, Kovács János, Kosa Barna, K. Tóth KálmáD, Lengyel Imre, Márk Endre, Márton Imre, Nemes Kálmán, dr. Popper Alajos, Sárváry Lőrincz, Simonffy Emil, Sinka Sándor, Szántó Sámuel, Szojka Gyula, K. Tóth Antal, dr. Tüdős János, dr. Tüdős Kálmán és Zádor Lajos. Csiky Lajos jelenti, hogy Szabolcska Mihály, főiskolai szénior, 42 írtról szóló takarékpénztári könyvet adott át a körnek, mint a Csokonai sírjának rendbehozására gyűlt összeg maradványát. Szabolcska Mihály ennek folytán fölvétetik az alapitó tagok közé. Végül a szervező-bizottságnak és a szervező bizottság elnökének — kifejtett tevékenységükért — köszönet szavaztatott, ezzel a közgyűlés véget ért. A „Csokonai-kör“ megalakulását, a nevezett lap vezérczikk- ben üdvözli, melyben a következőket mondja: „Azt a munkára vágyó sereget, mely a Csokonai-kör elé tűzött feladatokat tűzte zászlójára, olyan ember fogja vezetni, mint Vértesi Arnold, a magyar irodalom e büszkesége, ki magát szivvel-1 élekkel debreczeni embernek vallja s a kivel szemben mi, az ellenkező politikai táborban küzdők, nem látjuk meg a politikust, hogy egész erőnkből követhessük Debreczen positió- jának kiküzdésében. Az a szerencsés tapintat, mely a Csokonai-kör élére ily férfiút állított, biztosíték nekünk arra, hogy párt és egyéb tekintetek, a társadalmi és kulturális törekvések egységét többé nem fogják megzavarni, s az igy egyesitett erők fokozódó munkássága legyőzi a lankadást, s eléri a közös czél diadalát. A „Debreczen“ apr. 29-iki számában pedig a következőket olvassuk: „Fáklyás-zene. Debreczen, apr. 29. A debreczeni főiskola tanuló ifjúsága fényesen bebizonyitotta tegnap este, hogy menynyire megérdemli a „nemes“ jelzőt s kiváló bizonyságot tett arról, hogy mennyire átérzi a Csokonai-kör megalakulásának jelentőségét, midőn annak emeléséhez, a maga lelkes tüntetésével is oly fényesen, s önmagához annyira méltón hozzájárult, mint a kör első elnökének, Vértesi Arnoldnak, a legjelesebb magyar Írók egyikének tiszteletére, tegnap este rendezett s minden részében sükerűlt fáklyás-zenével tette. Fényes bizonysága a fáklyás-zene egyúttal annak is, hogy a hatalom birlalói által mellőzött érdemet, mennyire el tudja ismerni az ifjúság által kifejezésre juttatott közvélemény s a legmaradandóbb kitüntetéssel, a közszeretet s általános tisztelet lelkes nyilvánításával, mennyire pótolni tudja az emberi hiúság sáfárjainak mindenféle melléktekintetekből származó, durva mulasztását. Jobb auspiciumok alatt, valóban nem indulhatna a reá váró nehéz és bizonyára küzdelmes útjára, a vasárnap létesített Csokonai-kör. mint a hogy azt a nemes tanuló ifjúság által, nagyérdemű elnöke tiszteletére meggyujtott fáklyák fényénél teheti. Az ifjúság impozáns menete 200 lobogó fáklyával s élén a tűzoltó zenekarral, esti l/29 órakor indult el a főiskola előtti térről Vértesi Arnoldnak, a Nagyhatvan utcza elején, a Koszorús- házban levő lakása elé, a hol, miután a főiskolai énekkar a Csokonai nevét viselő egylet hivatása iránti kiváló érzékkel, művészi szabatossággal, elébb Csokonai „A tihanyi echóhoz“ czimű gyönyörű költeményének a szöveghez teljesen méltó dallamát elénekelte, Szabolcska Mihály főiskolai szénior, a következő nagyhatású s az óriási számban összegyűlt közönség folytonos éljenzésével kisért beszédben üdvözölte a Csokonai-kör ünnepelt elnökét Vértesi Arnoldot: Mélyen tisztelt Elnök ur! Debreczen közművelődés-történelmében a „Csokonai-kör“ változott szerelmében tovább. — Midőn tekintetünk a távolban kéklő hegyekre téved, olyan kellemesnek, vonzónak tűnik az fel előttünk, és sajátságos vágyódást érzünk feljutni oda az ormok magasára. S ha talán egyszer eljutottunk oda, a göröngyös, köves út, kopár sziklák, fakó, száraz moh, idétlen tövisbokrok, miket a messzeség eltakart szemeink elől, egyszerre eloszlatják váíyunkat, és lekivánkozunk a „kéklő magasból“ megszokott, kényelmes utunkra. Sajátságosán van az ember a szerelemmel. Ha nem szép a nő, mennél élénkebben nyilvánul iránta a rokonszeuv a férfi részéről, annál inkább fejlődik szivében ez érzelem. Mig a szép nőnél, — aki, nagyon természetesen, kissé hiú és egy kissé büszke is, aki az ostromló és sóvár tekinteteknek léten-nyomon ki van téve, — minden irányában nyilvánuló érdeklődés, sóvárgás annyira megszokott már, hogy csak hiúságának szolgál tápul, s azt szinte megvárja minden férfitól. Kellemesen esik neki, de komolyabb érzelmet, vajmi ritkán támaszt nála. De ha találkozik egy férfival a sok között, aki rá sem néz, vagy közönyösen jártatja rajta tekintetét, akkor legelőször is sértett hiúsága és büszkesége támad fel erélyesen; akkor mindjárt készen van egy hóditó tekintettel : szép szemeiből rögtön küldi ki azt a bizonyos „szikrát.“ Ha a férfi erre is hideg, közönyös marad, akkor sajátságos nyugtalanságot érez kedélyében; majd úgy tetszik neki, mintha valami .hiányoznék bensejéből. Keresi az alkalmat, hogy találkozzék azzal a meghódolni nem akaró „ellennel“, s a valódi, vagy mímelt közönynyel szemben utoljára is kifejlődik nála a gyötrelmesen vágyódó szerelem, ügy van vele mint a levegővel; szívja magába öntudatlanul, minden élvezet nélkül, s anélkül, hogy valami értéket tulajdonitana neki; de ha elvonod tőle, fuldokolni kezd. Hát ha végre a férfi szivében is feltámad a szerelem, vagy láttatni engedi elrejtett szenvedélyét, mi történik? Mi történik, ha a már-már fuldokló ember a viz alól a levegőre bukkan ? Végtelen kéjjel lélek- szik egy hosszút, egy kis ideig mohón szívja ziháló mellébe az éltető léget, azután csakhamar elfeledi a dolgot, és ismét öntudatlanul lélekzik tovább. így a nő is. Midőn végre meglátja ez érzelem első fellobbanását annak a szemeiben, kinek vágyódását hiában ostromolta, hasztalan esengte: befutja szivét a gyönyör, boldog elégültséggel sütkérezik egy kis ideig a meghódolt, vagy leleplezett szívnek kisugárzó melegében; azután csakhamar beszáll oda a közöny, s akkor a szerelmi gyötrelmeket átveszi tőle a férfi. — Ha a kis gyermek elől egy kis piros poharat, vagy ragyogó csecsebecsét valamely magas helyre tesznek, hogy el ne érhesse, sirni fog érte; minden vágya e fényes tárgyacska felé irányul, s mással meg nem békithetö. Adjuk oda neki, és néhány nap múlva már hozzá sem nyúl, rá sem tekint. S a férfi nem igy van-e? Ha bővebben kijutott neki azokból a tulajdonságokból, melyek őt a nők előtt vonzóvá teszik, nem él-e vissza azokkal annyiszor, amennyiszer csak lehet, nem számlálva, sokszor nem is tudva, hogy hány szivén ütött fájó sebet ? Hazudik szemével minden csinos női arcznak, s ha ellenállásra, közönyre talál, éppen olyan könnyen beleesik a hínárba. Imigy és amúgy származnak a szerelem kínzó gyötrelmei: csalódás, féltékenység, nem viszonzott, megcsalt, reménytelen szerelem. S a szív, ez a rendkívül érzékeny része az embernek, ha igy megsebzik, begyógyul idővel, vagy fájni fog mindig ? — a feldúlt kedély nyugalma visszatér vagy nem? Dobj követ a tóba és meglátod! A viz nyugodt, sima tűkre szétválik a súlyos, nagy kő útjában, s egy idomtalan „seb“ nyílik ott a fenékig. Megmozdul a viz egész tömege, s a hullámok csapkodják a part oldalait. De a megnyilt viz ismét összecsapódik, a hullámverések csende-