Eger - hetilap, 1890
1890-04-29 / 17. szám
133 Hosszas tárgyalásokból ismerem Gyöngyös város anyagi helyzetét és meg vagyok győződve, hogy egyedül a város önerejéből, a gymnásium mai keretében sem virágoztatliató fel (új tanhelyiség, felszerelés, jól díjazott tanárok) teljes kifejlesztésére e forrásból gondolni sem lehet. Végre azt is tudom, hogy az állam — legalább még jó hosszú ideig — nem nyújthat anyagi támogatást a városnak gym- násiumára; mert a tanulmányi alap már is túl van terhelve, új állami gymnásium létesítésére a törvényhozás alig szavazna meg valamit, hiszen középiskoláink — országos szempontból tekintve — most is feles számmal vannak, a kormány és törvényhozás újat nem állíthat. De Gyöngyös városnak mindenesetre szüksége van egy jól szervezett középiskolára, mely a mig egyfelől a tudományos pályára tehetséggel bíró és törekvő ifjúság előtt sem zárja el az utat, addig a város közönsége nagyobb zömének jól felfogott érdekét is szolgálja. Ily intézet volna nézetem szerint az állami jellegű polg. iskola — közép kereskedelmi iskolával kapcsolatba hozva. Javaslatba hoztam tehát a képviselő testület előtt a polgári iskolát, mert azon hitben vagyok, hogy ily intézet fenntartására nyerhet a város állami segélyt; az intézet állami jellege biztosítaná annak kitűnő szervezetét. Tekintetességed nyílt levelében bizonyos kicsinyléssel szól a polgári iskola felől, pedig annak szervezetét és a többi iskolához viszonyát javaslatomban igyekeztem eléggé megvilágítani; az iskola tantervét, a városi képviselőtestületnek be is mutattam. Leginkább azon ellenvetés van hangoztatva, hogy a tudományos képzést igénylő fiatalság, a polgári iskolának mi hasznát sem venné. Ez tévedés! Hosszas bizonyitgatás helyett magamat hozom fel például. Mi előtt Hevesvármegyébe jöttem, egyik fiam a b ............i állami polgári iskolának volt növendéke, hol a latin n yelv, mint facultativ tantárgy, az arra jelentkező növendékeknek, a gymnásiumi tanterv szerint tanittatik. Fiamat a polgári iskola IV. osztályából évközben hoztam át Egerbe, hol az itteni cist. rendi kitűnő gymnásiumba, miután a latin nyelvből a felvételi vizsgálatot a IV. osztály tananyagából letette, minden nehézség nélkül felvétetett és tanulmányait sikerrel folytatta. így lenne az Gyöngyösön is a tervbe vett polgári iskolával. A tehetséges és törekvő növendék tanulná a polg. iskolában, mint rendkívüli tantárgyat a latin nyelvet is; a IV-ik osztály bevégeztével más gymnásiumban tovább folytatná tanulmányait. Mily óriási ellentét: egy darab vas és egy élő ember szive! Az egyik egy teljesen érzéketlen, holt anyag, a másik a legér- zobb élőlénynek legérzőbb része. Ki tudná megmondani, melyik bámulatosabb és titokszerűbb: abban az élettelen testben a delej és villant csodás ereje, vagy pedig az érző szívben a szerelem ? Az előbbinek nincs egy szervecskéje a megmozdulásra, tovább- szaporodásra, táplálkozásra s az élet bárminemű nyílvánulására; marad ott, ahova dobjuk, nem növekszik és nem szaporodik, ha évek hosszú sora halad is el felette, nem érez semmit, ha darabokra törjük is. Nos, és ha ennek a tehetetlen, holt anyagnak, annak a bizonyos „patkóalakú vasnak“ közelébe viszel egy másikat, akkor az élettelen test megmozdul és odarepül hozzá, s ha erővel el nem távolitod, reátapadva marad. Ha pedig azt a másik két tehetetlen anyagot, az electromotort, száz, meg száz mértföldnyi távolságban összekötöd egymással, s „a helyzeti erély mozgási erélylyé változik“, a gondolat gyorsaságával rohan egy titokzatos, megfoghatatlan erő a nagy messzeségen át, s eszeveszetten kezd tánczoltatni egy harmadik ilyent; elviszi gondolatodat, hangodat messzeföldre; agyonütheti az erős, egészséges embert, s meggyógyítja a nyomorékot és beteget. Ez a delej és villám. Ez valóban csodálatos! Hát a szerelem? Mint a piros-zöld szivárvány az égboltozaton — a néphit szerint — két nagy „mély“ folyót köt össze, s azok vizét belső űrén keresztül vezeti egyikből a másikba, éppen úgy, midőn az ifjú férfi és nő megcsillant szemei összetalálkoznak, az egygyé- fonódott, egymásba olvadt szemsugarakon, mint fényes szivárványon fut keresztül egy szikra a két szív bensőjébe, a lélek „mélyébe“, s ott nagyobbodik mindinkább, hogy kéjes melegű vagy égető tüzű láng legyen belőle. E benső meleggel fejlődik köztük egy sajátságos delejes erő, amely oly szertelenül vonz, _ s amelyik vonzásának olyan fájó nem engedni. Ez a szerelem. És ki ne tudná, hogy e szikra kiszabadulhat olyan szemsugarakból is, amelyeknek tulajdonosa durva faágyon alszik, s belepattanhat De a tudományos pályára nem törekvő, nagyobb zörnü ifjúság, békét hagyna a reá semmi haszonnal nem járó latin nyelvnek, — s tanulna oly tanterv szerint, mely őt jövő élet pályájára (földmives, iparos, kereskedő) ellátná a szükséges ismeretekkel. Tekintetességed,maga elismeri, hogy „Gyöngyös városa népe nagyrészt szőlő műves, iparos és kereskedő, az in- telligentia általában véve csekélyebb részét képezi.“ — Ugyan kérem, mi haszna van e közönségnek, ha a gyermekeit 4—6 éven át gymnásiumba járatja, azokat heti 5 — 6 órán át latin nyelvre oktattatja, s azután ? De hogy megy az ifjúság a szőlőbe, iparműhelybe vagy kereskedésbe. Úr akar lenni! Ur minden áron, anélkül, hogy e végből tudományos kiképzést nyert volna, előbb utóbb saját vesztére; az államnak és társadalomnak kárára! Ismételve kérem Tekintetes uraságodat, úgy a képviselő testület többi tagjait is, fontolják meg ez életbevágó kérdést, és határozzanak városuk jól felfogott érdekében! Isten velünk. Eger, 1890. april. 23. Halász Ferencz, kir. tanfelügyelő. — Dr. Kállay Zoltán, Hevesmegye főispánja ő mlga, a múlt héten a megye székvárosába érkezett, s a megye alispánjához szállt. Főispán ő mlga már az előző napokban elnökölt több szakosztályi bizottság ülésén, s tegnap személyes elnöklete alatt nyitotta meg a megye rendes évnegyedes közgyűlését. — Hevesmegye évnegyedes rendes közgyűlése, dr. Kállay Zoltán főispán ő mlga elnöklete s nagy számú megyebizottsági tagok részvéte s élénk érdeklődése mellett, tegnap, hétfőn, f. apr. 28-án nyílt meg. A szokott hivatalos előterjesztések után olvastatott gr. Szápáry Gyula magy. kir. ministerelnöknek Hevesvármegye közönségéhez intézett leirata, melyben a kormányelnöki szék elfoglalásáról a megye közönségét a szokott módon értesíti. Hevesmegye közönsége a kormányelnök leiratát tudomásul veszi, s elhatározza, hogy gróf Szápáry Gyula kormányelnökhöz, mint e megye szülöttéhez, méltó fiához, ministerelnöki székfoglalása alkalmából üdvözlő feliratot intéz. — A m. kir. kereskedelemügyi ministei'ium leirata, me'ylyel jóváhagyta a vármegye azon határozatát, mely szerint az eger-nádasdi vasút részvényeinek olyan egyénnek a szive közepébe, aki márványlépcsőkön megy föl fényes otthonába. S ha egyszer ez érzelem: a szerelem, egy szűnni nem tudó édes-kinos vágy alakjában belopódzott két szívbe, lehet köztük bármily messzeség, akár egy ország szélessége, egyik vagy másik, vagy éppen mindkettő, fájón érzi azt a vonzatást onnan is. És mit művel az emberben! A test erejét megkétszerezi a munkára, a szorgalmat megsokszorozza, vagy éppen egészen kiirtja; a gyönge nőt erőssé, s az erős férfit gyöngévé teszi; az életúnt előtt kedvessé varázsolja az életet, s a vidám kedélyűt életúuttá változtatja; kihalt reményeket feltámaszt, s élőörömöket kiöl; félelmes bűnök és nemes inspirációk forrása; ha kiben van valamennyi az espritből, ezt félrázza nyugovásából és növeszti, táplálja, mig azt, aki lángelméjü költő és félelmes szatirikus egyszerre, a komikumba, a nevetségesbe űzi, midőn ideges, gyönge testében felkiált a fékevesztett érzelemvihar, hogy „kitépi Norvégia őserdőinek legmagasabb fenyűszálát, belemártja az Aetna torkába és lángbetükkel Írja az égre: szeretlek!“ .... Ez a szerelem. Ugyan melyik csodálatosabb ? De hiszen ha a szívben a szerelmet mondhatjuk delejes erőnek, akkor azt is mondhatjuk, hogy a delej és villám meg az érczek szerelme. Mint siet a fényes kis varrótű a mágneshez! — s hogyan tapadnak össze, akárcsak két szerelmesnek az ajkai. Ez az ő ideális szerelmök. A villám pedig frigyesülésök. S szerelmük gyümölcsei: a galvánerő, a hő, a vakító fény és a sistergő, pattogó hang. Ha úgy érezne a vas is, mint ahogyan nem érez, bizonyára éppen olyan fájdalmat kellene kiállania, ha megakályoz- nád, hogy a delej vonzóerejének engedjen, mint amilyet érezne ugyanekkor a kohó tiizében és a pöröly súlyos ütései alatt, — s amilyet érez a hasztalanúl sovárgó szív. (Vége köv.) Kelemen L.
