Eger - hetilap, 1890
1890-04-15 / 15. szám
117 kiknek mindennap meg kell keresni a kenyerüket, ha koplalni nem akarnak. A koplalást pedig nem állja ki az ember sokáig. De annál nehezebb a sztrájkkal megküzdeni oly üzleteknél, melyek határidőre, vagy a napi szükségletre dolgoznak. Ha egy gyárnak bizonyos határidőre, egy óriási mennyiségű gyártmányt kell kiállítania, s munkásai időközben sztrájkolnak, ez a sztrájk a gyárra nézve végzetes lehet,. — Ha a mészáros-, vagy a péksegédek (mint legutóbb Becsben), vagy pedig a nyomdászok sztrájkolnak, ez már aztán kissé szintén komolyabb s aggasztóbb dolog, mert a publikum húst kér meg kenyeret, meg „újságot,“* mert a nagyvárosi embernek ép oly szüksége van a szellemi napi táplálékra, mint a testire. Az ilyetén iparágaknál tehát a gyártulajdonosoknak s illetve iparos mestereknek nehezebb a helyzetük sztrájkoló munkásaikkal szemben, mint egyéb iparágaknak, s éji ez a körülmény teszi különösen szükségessé a munkás-kérdés mielőbbi helyes, józan megoldását. S ez a megoldás nem is járna épen sok és nagy nehézséggel, ha csak a körül forogna, hogy a munkás munkájának, képességének, ügyességének, szorgalmának megfelelő munkabért kapjon, s ne legyen kényszeríthető'huzamosabb ideig munkában állani, mint ameddig egészsége s életereje koczkázfafása nélkül munkálkodni képes; vagyis, ha a kérdés maga tisztán csak a munkabér aránya, s a munka-idő tartama körül forogna. De hát más, és sokkal veszedelmesebb s aggasztóbb oldala van ennek a dolognak. — Az újabb munkás-mozgalmak lefolyásából tudjuk, s tapasztaltuk, hogy azok csak ritkábban zajlottak le a maguk medrében, hanem i.en sok esetben, mint a romboló ái-, áttörték gátjaikat s utczai kravallokká fajultak át, melyeket aztán csakugyan szuronyokkal, s vérontással kelleit megoldani. Miért ? Mert a munkás-mozgalmak napjainkban, úgyszólván teljesen elvesztették amaz eredeti jellegüket és czéljokat. melyek miatt keletkeztek, hanem a legvadabb és legveszedelmesebb sociális forradalmakká fajultak el. A munkás-osztály feltolakodott vezérei ugyanis, nem mint ez osztály érdekeinek védői s szószólói léptek föl sorsosaik körében, hanem mint politikái, igazabban forradalmi agitátorok, kik, — mert önző érdekeiknek, a zavarosban halászni szerető szennyes ózdijaiknak legjobban megfelelt. — a kommunizmus szolgálatába szegődve, minden vallási, erkölcsi, politikai s társadalmi rendet fenekesül felforgató eszméikkel s elveikkel szaturálták át meg át együgyű »orsósaikat, az egyszerű, tanulatlan munkásokat. löpépitmények helyein, a lócsontok társaságában, bronz-zablák lelhetők. Vaunak, a kik az ősbarlangokban lelt ló- és lófej-rajzokból következtetnek arra, hogy e korban már szelídített ló is létezett s az ősművész, ki hatna szénre és rénszarvas-agancsra ily alakokat karczolt, szelíd lovat használt modellül; e feltevésnek azonban ellene szól némileg az. hogy e lovakon és lótejeken semmi nyoma sincs oly köteléknek vagy eszköznek, mely mai fogalmak szerint, a szelídítendő vagy megszelídített lóval együtt jár. Ki volt. hát és hol volt az első ember, a ki az első ló nyakába, hogy úgy mondjuk: pányvát vetett; mely néptörzs volt az. a mely az első lovat tőrbe vagy hurokba csalta, vagy ejtette, azt nem tudjuk; de majdnem kétségtelennek kell tartanunk, hogy a földteke különböző részein, egymástól függetlenül, a maga szükségeitől ösztönöztetve, többfele ember-faj próbálkozott meg, a megszelídített állatnál követett módon, a ló szeliditésével s ezt bizonyára nem kifejlődött vad lovon, hanem talán annak csikóján hajtotta végre, úgy, hogy az öreget vadász-zsákmányul ejtve, a fiatalt elfogta, haza vitte s talán a nő gondjaira bízta. A vadember-törzseknél ma is példát lelünk erre, azért alig téved, a ki azt hiszi, hogy a férfi csak fölkereste, vagy közelébe csalta s csellel vagy bármikép elfogta a fiatal csikót, a nő pedig etette, ápolta, magához édesgette s igy megszerettetvén általa magát, a rabsághoz oda kötötte s elviselhetővé tette azt számára. (Tormay.) Mikor aztán felnőtt, valószínűleg a férfi volt az, aki a lónak akaratát észbeli fölényével, bátorságával megtörte ős igy uralma alá hajtotta. Mikor pedig már eképen ur volt felette, könnyű volt czél- jaira tovább felhasználni. Az bizonyos, hogy az igy megszelídített ló távolról se lett azért igazán házivá, vagyis domestikatiója akkor kezdődött, mikor rabságában párzott és szaporodott is s „Miért tűritek, hogy a ti keserves keresményeitekben gazdáitok duslakodjanak, mig nektek csak konczot vetnek oda, hogy épen családjaitokkal éhen meg ne haljatok ? Ki szerzi nekik véres verejtékes munkával a nagy vagyont ? Ti! Tehát ti azért dolgoztok éjjel nappal, hogy az ő vagyonukat gyarapitsátok ? Mit ti szereztek, amiért ti dolgoztok, az a tietek is. Követeljétek belőle a. magatok jogos részét!“ Ezek s ezekhez hasonlók ama hangzatos jelszavak, s észká- bitó elvek, melyekkel a szegény bárdolatlan munkás-nép elméjét félrevezetik s megzavarják lelketlen vezetőik, a munkás-demago- gok. S kik ezek a munkás-osztály élére hívatlan vezérekül feltolakodott emberek? Legtöbbnyire, tisztességes foglalkozásukba belé- csömörlött, dologkerülő, henye iparosok, kik rendszerint magukhoz hasonló társaik által forradalmi szellemű lapokba irkáit kom- munistikus czikkek által, maguk is félrevezetve, magukat pálya- tévesztett s valami magasabb, országra szóló hivatásra született s destinált nagyságoknak képzelik, s mert munka nélkül ma nap- ság megélni nem lehet, sorsosaik közt kravallokat ügyekeznek előidézni, hogy ők ez alatt a zavarosban halászhassanak, s valami konczhoz jussanak. Ha pedig bűnös üzelmeikért a törvény rájok teszi kezét, egyszerre a munkás-ügy apostolai- s mártyrjainak kürtölik ki magokat, hogy mint a munkások szomorú sorsa érdekében vívott küzdelem áldozatai, munkás-társaik verejtékén elődiskedhessenek. Vannak aztán köztök kétes existent'ák, kikről senki sem tudja : kik és mik voltak, hová valók, hóimét jöttek ? stb. ' Csak egyszerre ott teremnek, hol munkás-zavarok előidézésére a talajt kedvezőnek találják. Itt aztán a legnagyobb titokban elkezdik akna-munkájokat, s csak a kedvező alkalomra várnak, hogy jól elkészített tervüket, végrehajthassák. Nem ritkán akadnak köztük politikai emissáriusok, s agent, provocateur-ök is, kiket titkos forradalmi társulatok küldenek szét, minden létező vallási, erkölcsi s társadalmi rend felforgatására törekvő veszedelmes eszméik s tanaik terjesztésére, s titkos társulatuk számára minél több pro- selyta szerzésére. Az ilyeneket aztán, kivált alkotmányos, szabad államokban, nem is nehéz fölismerni. Itt ugyanis a szabad eszmék és a szabad szó védelme alatt rendszerint „száj hősök“, magokat „szó c ziál-demn kratá knak“ nevezik, mindenütt fennen dicsekesznek vele, hogy ők vörös republikánusok, és se Is- \ tent, sem semmiféle vallást nem ismernek s nem is követnek. Ha aztán e furcsa emberek családapák, s gyermekeik lesznek, azokat — mig csak a törvényes és társadalmi intézmények nyomása alatt nem kényszerülnek rá, — semmiféle vallás kebelébe föl nem vétetik; meg nem kereszteltetik, körül nem metéltetik stb. talán még ma se fejeződött be teljesen, ha meggondoljuk, hogy a szelíd ló ma is még elvadulhat. Mi hajthatta az ősembert arra. hogy állatokat egyáltalán hatalmába ejtsen, azt röviden elmondani bajos volna; a létérti küzdelem lehetett erre az első és leghatalmasabb rugó; de magának a lónak megszelídítésére aligha nem az vezette az embert, hogy az anyjától megfosztott csikó könnyű szerre! kezébe került. Ezen kívül talán ösztönözhette az is. hogy a hosszas üldözés és zsákmányolás folytán a ló tartózkodási helyén megkevesbbedet% ő tehát iparkodott annyit, a mennyit lehetséges volt, a maga köréhez élve lelánczolni. A lónak egyéb hasznát, minthogy húsát meg lehet enni és hogy az jó, az ős ember nem igen ismerhette; s csak akkor tárulhatott fel előtte a lónak sokoldalú képessége és haszna, mikor az már ott körében szaporodott s tökéletesbbedett. Hogy a ló képességeinek felismerése után, az ember előtt becsben mindinkább nyert, az önként érthető, valamint az is. hogy az ember azon volt, hogy minél több ily becses állat jusson birtokába és uralma alá, A félig-meddig vagy épen egészen megszelídült lovak utódjai aztán, az ember beavatkozó keze alatt, mindinkább használhatóbbakká lettek, biztosabban párzottak s ennek folytán nagyobb mérvben szaporodtak s mindinkább tökéletesbedtek; az akkori ember is elég összehasonlító és ítélő képességgel bírhatott arra nézve, hogy lovai között a kiválóbbakat felismerje s mert, látta, hogy azok tulajdonaikat ivadékaikra átörökítik, bizonyára a jobbakat szaporította s igy már az ősember, az okszerű lótenyésztés egy bizonyos primitiv formáját űzte. Honnan indult ki. és mikép és hogyan terjedt el aztán idők folytán a ló az egész földtekén, azt sorrendben egy egésszé fűzni nem igen lehet. Eddig az a nézet tartotta ma gát,, hogy az áriái vagy indo- germán népcsoporthoz tartozó népek Ázsiából történt fokozatos *
