Eger - hetilap, 1889

1889-07-09 / 28. szám

226

kitett vidékeken is könnyen szabályozható lesz, ha egyes despe- rádók helyébe, megbízható egyéneket alkalmaznak.

Legfontosabb és legnehezebb része az állomositás szerencsés keresztülvitelének a szolgabiróságok és a községi adminisztrá- czió újjászervezése lesz, mert itt namcsak rendszerváltozásról, de arrondirozásról, személyzetszaporiíásról, fizetés és qualifikáczió- emelésről és sok minden egyébről lesz szó.

A jogbiztosság a közigazgatásban, a közigazgatási bíróság fölállítása, az eljárás szabatossá tétele, az anyagi felelősség kiterjesztése stb. által nagyban emelhető, de a jó közigazgatás problémája mégis a legalsó fórumok jól vagy rosszul történő szervezetében rejlik.

Ott lent, közvetlenül a népnél s a nép között kezdődik és fejlődik a közigazgatás, s jóságának próbaköve sohasem az, hogy minő körmönfont doktrínák alkalmazása mellett tudnak valamely elhibázott ügyet a fölső fórumon kireparálni, hanem mindenkor az; hogy a törvények és rendeletek milyen sikerrel hajtatnak végre ott, a hol helyes végrehajtásukra első sorban a magyar állam tekintélye érdekében és egyéb állam politikai szempontokból a legnagyobb szükség van.

De ne téveszszék szem elöl az irányadó körök azt sem, hogy a mai közigazgatás hiánya, jó részben nem a municzipáliz- musban (mely tulajdonképeu mái- csak a választásokban nyilvánul), hanem abban a khaotikus bürokratizmusban rejlik, mely a jelenlegi közigazgatási rendszerben egyenesen fölülről terjesztetik, oly végzetes kitartással, hogy maholnap ez a föld, melyet hazánknak nevezünk, nem lesz egyéb egy aktaraktárnál, milliókra menő ügydarabokból, melyekben formailag megvan minden, de az eszmetartalomból nincsen semmi.

Volt idő, midőn a Bach-korszakot irka-firkáló dühe miatt kiczégérezték és méltán; de valljuk meg őszintén, hogy élettelen formaságok tekintetében, mi már nyakig úszunk a bürokraczia poshadt levében.

Ezt mi természetesen az elmélet emberének, a ki az állami közigazgatás rendszerét, elvont theoremák alkalmazásával akarja megalkotni, hiába magyarázzuk.

Az államgyógyászok ezen allopátái sohasem hajlandók elhinni, hogy a közigazgatásban, főleg lent a legalsó fórumnál, a gyakorlati irányú józan észre, a rövid módszerü, a viszonyokkal s a lehetőséggel számoló elintézésre nagyobb szükség van, a zöld asztalnál kikomponált rőfös rendeletek tömegénél, a mely rendeletek körmondatai lehetnek a bürokratikus ész stylpróbáinak valóságos remekei, de azért meddő — mert végre nem hajtható — ukázokká értéktelenülnek.

Mennyiben fog a közigazgatás államosítása a városokra is kiterjesztetni, nem tudjuk, de alig merjük föltételezni, hogy a kormány ezek organizmusát gyökerében fölforgatni szándékoznék, mert hiszen ellenőrzés tekintetében most is alá vannak a kormánynak vetve, s az állam gyámkodása üdvösen alig terjesztethető ki odáig, hogy, az illető városnak saját pénzén fóntartott igazgatása is, kizáróan a kormányhatalom akarata alá hajtassák.

tagból álló, úgynevezett kis tanács. A tanácsbéliek élén pedig áll vala akkoriban Simonyi uram, a főbíró, mint a két tanács feje és elnöke.

E két tanács elé idézte Simonyi uram a bévádolt sváb péket, ki is az Ítélő szék előtt illő reverencziával megjelenvén, hozzá az előlülő biró, hivatalos komolysággal ilyetéu, szavakat intéze:

— Sütő mester! Kend ellen átalános a panasz, hogy mértéken alul való kis zsemlyéket süt. Mit szól a vádhoz?

— Kérem, nagy alázatossággal, nemzetes tanács-uraimék, — mentegetődzék a vádlott, az ő sajátságos, s itt alig reprodukál- htó sváb-magyar dialektusával, — szabad-e nekem az igazság kimondanyi ?

Már hogy ne volna ! — biztatá biró uram a delinquenst, — sőt, imo ez kendnek kötelessége is.

— Akkor hát, bátran kimondom, — folytatá a sváb pék neki bátorodva, — hogy a vádlóknak nincs igazuk. Mert nem a zsemlye kicsi, hanem az ő ke lmok bendője nagy. Ha pedig nagy a bendőjük, akkor ne egyenek zsemlyét, hanem elégedjenek meg kenyérrel.

A bölcs tanács pedig mosolygó helyesléssel fogadta el a sváb pék mentségét, s fölmentette a vádlottat.

Egyszer a mi föndicsért sváb pékünk, hosszas rábeszélés után elhatározta, hogy elmegy a legközelebbi álarczos tánczvigaHa ott a városokban holtig való választással állandósittat- uék a tisztikar, a kormánynak a városi közigazgatás menetére még mindig marad annyi befolyása, a mennyi államigazgatási szempontból kívánatos és szükséges.

Államosítani azért, hogy eleterős magyar államot teremtsünk, szép és üdvös gondolat. De államosítani csak azért, hogy uniformizáljunk, a közszabadság szempontjából nem ajánlatos, a városokra nézve pedig nem üdvös, mert autonom önkormányzatuktól megfosztva, fejlődésükben gátoltatnáuak és haladásuk tényezőit nem saját erejükben és ambicziójukban, hanem az isteni gondviselés szerepét arrogáló kormányhatalomban keresnék.

Ma még a közigazgatás államosítása — legalább a nagy közönségre nézve — csak egy embryouális eszme, melynek még csak körvonalai sem jutottak nyilvánosságra.

Határozott megállapodások — ha nyilvánosságra volnának szánva — a sajtó orgánumai által már bizonyára megbeszélés tárgyát képeznék.

Azt tudjuk, hogy az államosítás programújának első pontja a közigazgatási bíróság fölállítása. De ez nincs a közigazgatás rendszerével szerves összefüggésben. De azért egyike a legfontosabb alkotásoknak, mely a közigazgatási jogszolgáltatást biztossá, és igazságossá, a közigazgatási bizottság élettelen és tehetetlen mechanizmusát pedig feleslegessé tenni lesz hivatva.

Egyéb concret eszmékről ez idő szerint még nincs tudomásunk. Hisz az igazságügyi miniszter úr pozsonyi választóihoz intézett levelében is csak nagy körvonalakban szólott az államosításról, s legkevésbbé tehető föl, hogy ma már egy közigazgatási proviziorium küszöbén állnánk.

Részünkről nem képzelhetünk alkalmasabb időt arra, hogy a kormánynál újra hangsúlyozzuk mindazon reformokat, melyek szükségesek arra, hogy Magyarország községjegyzői kara — mint a közigazgatás fontos tényezője — hivatásának minden irányban, úgy a magyar állam, mint a községek érdekeinek s a kor általános követelményeinek jövőre megfelelhessen.

Eszünkben sincs külön sütetü lepényt kérni, de morális kötelességünk kívánni azt, hogy a községjegyzői állás szellemileg és anyagilag úgy rendeztessék, hogy a művelt közigazgatás s a közélet igényeinek megfelelhessen. Mindenekelőtt pedig arra fogunk törekedni, hogy karunk hivatása és ezen hivatás betöltése úgy mérlegeltessék, a mint ezt az állás fontossága jogosan kiváltja.

Nem vezet bennünket hiúság. De vezérel az a tudat, hogy egészséges községi adminisztráczió és fejlődésre képes községi élet. a községjegyzői állásnak helyes alapon való szervezése és rendszeresítése nélkül nem képzelhető.

Ennek a szervezésnek lényege pedig az: hogy a községi jegyző törvényszerű minősítése emeltessék, hogy a jegyzői szigorlatok közigazgatási tanfolyamok hallgatásához köttessenek, hogy a községi segédjegyzői állások megfelelően szereztessenek s nyugdijuk biztosíttassák; hogy a jegyzősegédek sok helyütt szánandó

lomba melyet azokban az időkben „m a s k a r a-b á l“-nak hittak. Erősen köpte a markát barátai előtt, hogy őt ugyan föl nem fogják ismerni, ha a fejők tetejére állnak is.

Fölkészüle tehát, felöltötte csinos maskaráda-öltözetét, s amint a mulatság ideje elérkezék, nagy hegyesen lépdele a Spetz uram háza (a mai törzskaszinó-épület) felé, melynek „szálújában“ akkoriban (mint jelenben is) a táuczmulatságok tartattak.

Alig lépett azonban a terembe, rögtön mindenki, még a gyerekek is rákiabáltak nagy nyikorogva: „Nini, a sváb pék, a sváb pék!“

A mi sváb pékünk pedig csakúgy hiiledezett ámultában, bámultábau. Sehogy se tudta ököllel fölérni, hogyan lehetséges az, hogy beléptekor azonnal ráismertek.

Zavart mosolylyal, hajlongva, támolygott ide s tova. Egyszer egy tükör elé kerül. Belenéz, s hirtelen homlokon üti magát. Akkor vette észre, hogy az álarczát elfeledte föltenni.

— No megálljatok, — kiáltá oda ismerőseinek nagy hetykén, hadd megyek csak haza, s hadd tegyem föl a lárvámat. Majd meglátjuk, hogy akkor rám ismertek-e?