Eger - hetilap, 1889
1889-02-05 / 6. szám
44 ni, még jobban képes lesz nemes hivatásának megfelelni. Ép ezért melegen ajánljuk megyénk előkelő ifjúságának az egyletbe tagokul való beiratkozását, annál is iukább, mert ez, legalább előttünk, a nemes sportkedvelő fiatalságra nézve, mely magát a lie- vesmegyei gentryhez szereti számítani, — elodázhatlau gavallérkötelességnek látszik. A „Mátra-osztály", gondos, és szakavatott kezekben, év- ról-évre izmosodik. Erre mutat a lefolyt 1888-ik évről a napokban kiadott évi jelentése, mely az előbbi időkre is kiterjeszkedve, a „Mátra-osztály“ eddigi beléletével, s működésével tüzetesen megismertet bennünket. Méltó, hogy e jelentés, mint olyan, mely különösen hivatva van a derék fiatal egyesület iránt a kellő érdeklődést felkölteni, szélesebb körben is ismertessék. E czélból alább egész terjedelmében közöljük azt. A jelentés, a „M átra-osztály“ által közelebbről megindított, „Mátra“ szaklapocskának f. é. jau. 12-éről kiadott 2-ik számában látott napvilágot. E kis lapot az egyesület tagjainak számára, Visontai Henrik szerkeszti, élénken és változatosam Megjelenik évenkint négyszer: jan. jul. aug. és nov. hónapokban. A kik nem tagjai az egyesületnek, évenkint 1 írttal fizethetnek rá elő. A „Mátr a-o s z tály“ 1888-ik évi jelentése következőleg hangzik: „Meghaladva a kezdet nehézségeit, nem ábrándokról beszélünk immár, de nyugodtan mutathatunk működésünkre s tényekkel számolhatunk be. Az osztály mindinkább ismertté válik, s azok kik előbb kétkedve mondogatták, hogy rövid idő alatt kialszik a szalmatüz, kénytelenek bevallani, hogy komoly tényezővel állnak szemben, — s a körülmények kedvező alakulása folytán mindinkább meggyőződéssé válik mindenkinél az, mit elejétől s untalan hangoztattunk, hogy az Osztály nem önző célokra törekszik, maga is eszköz és nem cél, — működése közérdekű s ha az általa javasoltak olykor közvetlen vagy közvetve áldozatot igényelnek, az áldozat nem az Osztály, de a közjó érdekében történik. Különféle iránybani elmaradásunk között nem utolsó s nem a legkevésbbé hátrányos, hogy egészségünk ápolására, testünk edzésére, kedélyünk nemes, keresetlen módoni szórakoztatására mentői kevesebb gondot fordítunk, úgy vélekedvén, hogy az egészség magától értetik és szeretünk itt hivatkozni a régiekre. Bár a statisztika szerint a halálozási arány a művelődéssel s ennek áldásaival szemben fogy, nem anomália, hogy elődeink épebbek, egészségesebbek voltak; aránylag többen haltak el, de korántsem volt annyi beteg ember mint most. Ámde ez csak azért történhetett, mert nem tértek el annyira a természettől. A mai kor lázas munkájával, idegrontó izgalmaival, gyomor-, tüdő- és szem- betegségeivel százszorosán rászolgál arra, hogy a természet szelíd ölén keressünk néha menedéket, hogy a természet által nyújtott gyönyörökkel csilapitsuk idegeinket, hogy a turizálás közt észre sem vett testedzéssel szerezzünk erőt a további küzdelemre. Átlátja ezt városunk, vidéke, sőt a messze távol t. közönsége is s bár tudják az el nem titkolható!., iiogy kedves Mátránk rendkívülit nem nyújt, élvezi azt az igen sokat, mit benne föllelhet s lélekkel pártolja, támogatja az Osztályt, mely kellemessé, könnyűvé teszi a hozzáférhetést. Egy évvel előbb 508 taggal dicsekedtünk; ma, mit alig mertünk remélni, jelentékenyen erősebb Osztályunk. A három 8-as évhez szomorúan fűzzük a negyediket; az év folyamán 8 tagunk hunyt el: ifj. Borhy József birtokos, Buthy Vincze vendéglős, Fischer Mór kereskedő, Gleichman Miksa kávés, Kis Bárány József bortermelő, Kovács Pál vár. tanácsos, Kova- csóczy István kanonok (Eger), Scheidl Adolf nyug. huszárőrnagy. Áldás emlékükre! Veszteségünk volt még 24 kilépett tag és 18 további, kiket a tagdijak nem fizetése miatt a választmány a névsorból lehagyott. így számunk 50-nel fogyott. De azért ma Osztályunk nem 458, hanem 620 tagból áll, vagyis 1888. év folyamán 162 uj tag vétetett fel! Ezen eredmény a mint elismerésül szolgál, éppen oly buzditólag fog hatni működésünkre. A természetben nincs ugrás ; azért az osztály előtt működésében eddig nem egyes turisták, de tagjai s a nagy közönség érdeke lebegett s fokonként halad előre, messzebb a Mátrába. A Gyökeres-forrás és környéke Gyöngyös és vidéke egész társadalmának kedvencz helyévé vált. Mondhatnánk, nem volt nap, hogy kirándulók tömegesen ne ütöttek volna tanyát. Ezért szükségessé vált a tér bővítése s ma, beértve a forráson túl készült, a hegybe vágott fészkeket, legalább négyszer oly nagy tér áll a közönség rendelkezésére mint tavaly. Ezen kívül a Nékáin Ede tagtárs ur fáradozása folytán létesült kunyhó, mit az Osztály tetővel látott el, szükséges és kellemes menhelyet nyújt az idő viszontagságai ellen. Magas építményünk volt még ez évben a kilátó emelése, az 593 m. magas Nagylapát-tetőn, mi kötőanyag nélkül 4 m. magasan, kiváló szilárdsággal uralkodik egy nagy tájkör feleit s danyögni.“ „Szabad!“ dörmögi durván egy bosszűs hang. Még hallatszik az arany pengése, a pénzláda óvatos lezárása; ott ül az öreg szőrekopott kabátjában, kissé meghökkenve — egy alacsony lóczán, kékszinü szemüveg kegyeskedik az orrán, mely alól zavart tekintete kétesen kandikál. Az átvétel közben megretten a pénzkiadás kétségbeejtő gondolatától s alig lehetett meggyőzni a levél hová való tartozandóságáról, végre a terjedelmes pecsét mégis felkelté benne a tudvágyat; sajátosan lövelő szemeit kidüleszt- vén, reszketőleg nyitja pénzzsacskója száját s néhány rongyos banknótát fülén csípvén, elfojtott lélekzet, összeszorult szívvel nyújtja át a türelmében már megingott levélhordozónak; azonban a bizalmatlankodó természete — mely tanút nem szivei, — korántsem engedé, hogy rögtön fölbontsa. Most Istvánunk távozott, a magára maradt fösvény nyugtalan keze pedig fölszakitá a hozott levelet. Arezába örömcsillám szökik, pirosra festvén kékülő ajkait, megnyugtató mosolyt varázsol azokra; és méltán! mert a levélsorok ugyan halál, — de egyszersmind örömhírt is hoztak. Az öreg fösvény ugyanis az elhunyt testvére vagyonának örökösévé lön, jóllehet az elhunyt szándéka határozottan más volt, lévén elkeseredett ellenségei egymásnak. Abban mégis megegyeztek, hogy mindakettő a föld göröngyeihez tapadtan tengette életét; nemesebb czélt, magasztosabb hivatást, fönségesebb ideált egyi- kök sem ismert, mint a pénzimádás, a rögbálványozás. Ily életrendszer mellett, ily körülmények közt csapott le a kérlelhetlen zsarnok, hogy széttépje a mannonimádó élet kötelékét, megfossza kincsétől, kezére játszsza annak, ki arra oly érdemetlen; igen, mielőtt végrendeletet csinálhatott, az örökbe fogadott jámbor Gi- zuskáról gondoskodhatott, intézkedhetett volna, a boldogtalan elhalt, — kiragadta őt a halál kegyetlen keze az élők sorából s a sírba fektető. — Szegény Gizuska! te virasztál az agg beteg mellett. a te áldó kezed torié le homlokáról a halálfélelem sajtolta ^verejtéket, te kulcsoltad hő imára gyenge kezeidet, a te szived bánata, lelked szent imája szállott az Istenség mennyei trónja elé —■ a haldokló lelke üdvéért! S most ime az isteni mogpróbálta- tás ólomsulyként nehezül te reád, hazátlan, földön bujdosóvá lettél!! Azonban vigasztalódjál, tekints föl az égre, a szenvedők balzsama onnan csepeg vérző sebeidre! Vigasztalódjál, a fösvények után örökölt fillér gyakran az árvák könyeiben merül el! ! c) Míg a boldogtalan fösvény mámoros kéjgyönyörben úszik, gondolatain elmerengve messze szállong, fantáziája légvárakat emel, mennyországot alkot, addig a levélhordozó megint tova lépdel. Ott az űtcza sarkán egy csinosan épített ház emelkedik, erkélyablakában megnyerő külsejű leányka látható, karcsú termetével, vékonydad nyakával könnyedén kihajlik s feszült figyelemmel nézdegél valamit. „Levelem lesz talán“ — rebegi halk hangon és e pillanatban elhagyván a helyet, siet a közelgő levél- hordó elé, ki részvétteljes mosolylyal tagadólag intett. Fájdalmas csalódás görcsösen megrántá szederszinü ajkát s néhány keserű köuy hű tolmácsává lön azou szivtitoknak, melyet palástolni oly annyira akart, de amely hervasztá, mint a nyíló rózsát a bennrágó féreg. — Gondolatokba merülve igyekszik tovább a mi jó Istvánunk. Talán egykori fiatalsága, az egykori aranynapok zaklatták föl édes nyugalmából; talán a szerető, de most már porladozó neje fölötti fajdalom nyugtalanítja; talán anyátlan kiskorú árvák sűrű könyzáporának rohanó árja törte át érző szivének burokját; talán mindezek egyesült erővel rohanják meg roskadozó lelkét? a mi nem is csoda, hisz az igaz szeretet egy tisztán égő nap, mely, ha leáldozott is. a visszaemlékezés estpirjával ragyog át a haldokló szívbe! . . d) De lépjünk gyorsan tovább! Levélhordozónknak még tenni valója van : be is lép egy pompás, palotaszerű ház előszobájába. fekete keretű gyászlevelet nyújtván át a szobalánynak, ki azt a pazarfényben úszó suttomkában kényelmet élvező majámnak viszi be. Ez is éppen most ir távoli anyjának, a közel viszontlátás fölötti örömét ecsetelvén. A szobaleány lassú léptekkel közéig ő nagysága felé, részvevő arczkinyomattal adván át
