Eger - hetilap, 1889

1889-11-19 / 47. szám

379 Végül a rend belügyeit a rendi kormánytanács 17 tagja intézi, kik közöl 11-en állásuknál fogva, 6-an pedig választás utján tag­jai a kormánytanácsnak. — A város által, a szeszes italok kimérése és kismértékbeni elárusitása után járó italmérési adó megváltása fejében, a város területén gyakorolható kizárólagos italmérési jogosultsággal együtt 1890-ik évre feltétlenül, 1891. és 92-ik évekre pedig feltételesen évenkint 40,000 frt ajánltatott meg, — mely ajánlat illetőleg egyezmény az egri pénzügyigazgatóság által is elfogadtatott s jelenleg a pénzügyministerium jóváhagyása alatt áll. — Magánúton érte­sültünk, hogy néhány itteni „Izrael-maradék“, különben egri pol­gárok, „városunk iránti különös jóakaratból“, közönségünk zsarolására számitva, magasabb bérlet-ári ajánlattal szán­dékoztak a város ajánlata ellenében föllépni. Az egri m. kir. pénzügyigazgatóság azonban, egyrészről figyelembe véve a magy. kir. pénzügyministerium abbeli intenczióját is, hogy e bérlet, elfogadható ajánlat esetében, a város kezében maradjon, — egy- átalán nem találva kellő biztosítékot a magasabb ajánlattevők esetleges bérleti szerződésének teljesítésére nézve, — szándékolt ajánlattételöket czélszerünek látta figyelmen kívül hagyni. — Hymen. Pokorny János, egri székesfőegyházi kar­nagy, az egri koszorús dalkör érdemes karmestere, a napokban váltott jegyet Pfeifer Irma kisasszonynyal, az egri székesfő­egyházi énekkar első énekesnőjével. A boldog pár esküvője — mint halljuk — már a jövő héten végbe fog menni. Tartós bol­dogságot. — A helybeli katonazenekar uj karmestere. Az Egerben állomásozó 60. sz. csász. és kir. Appelgyalogezred zenekarának karmestere, néh. Waranitsch Károly nem rég történt elhuny- tával, az ezred zenekaránál megürült karmesteri állásra köze­lebbről Láj er Ambrus karmesterjelölt neveztetett ki. Lájer Ambrus a nevezett ezred zenekaránál mint Regiments-tambour és karmester-helyettes volt alkalmazva, s ez utóbbi minőségében a hosszasan betegeskedő Waranitsch karmestert hónapokon át helyettesitvén, katonai karmesteri képességeinek s ügyességének számos derék jelét adta. — Elismerés. Eger város Hatvan III. negyedében a Vürös- kút-útcza lakói elismerésüket fejezik ki Hickmann Károly városi mérnöknek, ki a Csiky Sándor-útczából a Vöröskút-utczába felvezető kocsi és gyalogutat szaktudományhoz méltón oly czél- szerűleg építtette ki, hogy most már két kocsi egymás mellett akadály nélkül közlekedhetvén, utczánk tűzveszély esetén is köny- nyen hozzáférhető lett. Fokozza elismerésünket azon, remélhetőleg nem túlzott föltevés, hogy utczánk, — mely egészséges levegőjű fekvésénél fogva lakóhelyül eddig is keresett volt, — a jobb köz­lekedés által emelkedni és csinosúlni fog. Mindezekért fogadja Hick­le. A nyomdai munkát 17 szedő, három clicheur, egy korrektor, egy tördelő s több nyomdász-tanuló teljesítette. A látogatók mindenike vehetett egy példányt az azon nap megjelent számból, melyre aztán egy ottani szerkesztőségi hiva­talnokba látogató nevét ráírta, s a lapot lebélyegezte. Én is vettem egyet. Ez van ráírva, természetesen, francziáttl: „Ezt a példányt dr. szomjasfalvi Bori szák Tu hu tűm, bocsi fiskális nyerte emlékbe, mikor a „Figaró“ pavillonját meg­látogatta, az Eiffeltorony II. emeletén 115 mét. 75 cmtnyi magas­ságban a főid felett. Páris. Eiffel-torony jul. hó 17-én 1889.“ A torony építése közben a II. emeleten élelmi szerekkel el­látott boltot és konyhát nyitottak a munkások számára, kik e helyiségekben igen mérsékelt árért étkezhettek, ami igen nagy kényelmükre szolgált, s nagy időnyereséggel járt, amennyiben a munkásoknak nem kellett étkezés czéljából a toronyról lejárniok. A harmadik emelet, melyre csak szállító gép utján juthatni fel, 276 méternyi magasságban van a földszinétől. Egyetlenegy teremből áll, mely szükség esetén 7—8 száz embert képes magá­ba fogadni. Köröskörül mozgatható üvegtáblákkal, s mindenféle távcsövekkel van fölszerelve, melyeken át, ha az idő derült, nagy messzeségekre gyönyörködhetni a tornyot környező vidék csudás panorámájában. E három emelet összes helyiségeinek berendezése s díszítése Sauvestre hires franczia építész-mérnök tervei szerint s felügye­lete alatt készült. A harmadik emelet fölött magaslik fel az úgynevezett lám- pa-épitmény, mely a nagy közönség elül zárva van. Hatalmas négy iv által képezett koronaszerű boltozatban három dolgozó szoba van elhelyezve, csillagászati, meteorologiai, élet- és vegytani mann Károly úr ismételten is szives köszönetünk kifejezését. Kelt Egerben, 1889. évi novemberhóban, Zakkay Ágoston, Kovács Endre, Subich György, Kovács Miklós, Endrész Károly, Kiss József, Meixner Ignácz, Énekes Gusztáv, Kormos József, Zeleznik István, Hibay Miklós, vöröskút-útczai lakosok. — Kiss Adolf marionett-színháza a Hunyadi-téren úgyszól­ván minden estve zsúfolt látogatottságnak örvend. Nemcsak a gyermekek, de a felnőttek is élvezetet találnak az ép oly mulat­ságos, mint sok tekintetben tanulságos előadásokban. Kiss Adolf, a színház ügyes és élelmes igazgatója, tegnaptól kezdve uj gé­pezeteket állított be, s műsora azóta számosabb uj és érde­kes részlettel gyarapodott, melyek közt különösen Ali Ben Zaide török büvésznő szemfényvesztő mutatványai, „Salve Regina", Mária üdvözletének hatásos tableau-ja, a Calospinte chromocréne bűvös szökőkut-játékai, s „Hófehérke“ érdekes és változatos jele­netei kötik le a szemlélők figyelmét. — A jászkiséri dalkör, f. é. nov. hó 23-án az ottani kaszi­nóban, batyubállal egybekötött hangversenyt rendez, 1 frt. belépti dij mellett. A tiszta jövedelem utczai világitásra forditta- tik. A hangversenyen közreműködnek: Sztráda Vilma, Szé­kely Irén és Horváth Ágneske kisasszonyok; továbbá Fuchs Andor, Kele József, Zöldy Lajos, Zöldy József és Adam- csek György urak, meg a jászkiséri daloskor. — A herendi porczellán-gyár kiállítása. A kiváló hírnévnek örvendő herendi porczellán-gvár kész áruiból, — mint értesü­lünk — legközelebb díszes bazárszerü kiállítás nyilik meg a fővá­rosban, a mely által alkalom nyilik arra, hogy a főváros közön­sége a valódi hereudi porczellánt megismerje. Kiállításra és ezzel kapcsolatban elárusitásra kerülnek valóban műremek vázák és falidiszek, teljes asztalkészletek nagyobb és kisebb összeállításban, kisebb műdarabok zománczszerü festéssel, egész tárháza oly műtárgyaknak, a melyek főleg karácsonyi és újévi ajándékokra alkalmasak. Különös feltűnést fognak kelteni a herendi kobalt- festészeti tárgyak, valamint az uj minták, a melyek megrendelé­sek alapjául szolgálnak. Figyelmeztetjük a közönséget továbbá azon sajnos viszaélésre is, hogy némelyek „herendi“ név alatt oly asztalkészleteket árusítanak, melyek a herendi-gyárat, soha sem látták. A valódi herendi-gyártmány e gyár jegyével van ellátva, minélfogva e körülményt vásárlásoknál figyelembe janijuk. — „A 13 Vértanú Albuma.1- 1890. október hó 6-án leplezik le Aradon a 13 vértanú szobrát. Teljes félszázad telt el ama nap óta, melyet a magyar nemzet leggyászosabbjai közé számú véres betűkkel irt történelmének lapjain. Harmincz éve múlt, hogy az eszme — a 13 vértanú emlékének szobrot emelni — a hazafias hírlapok utján megfogamzott. Az ige testté lön. . . Az eszme megvalósult. . . Magyarországnak a vértanuk emlékéhez és magá­kisérletek számára. Ezek mellett van Eiffelnek, a torony tervező­je- s építőjének egy kisebb hivatalszobája, melyért a derék mér­nököt a kiállítás alatt egy fiatal angol uj házaspár ostromolta, mesés összeget Ígérvén, ha megengedi, hogy legalább az első „mézes hetet“ e szobácskábán tölthessék. Kívánságuk azonban nem teljesittetett. E koronaszerű építmény felső részében hatalmas világitó készülék van, mely a világ legmagasabb világitó tornyává teszi az Eiffel-tornyot. A nagyszerű elektromos világitó készülék, 48 villamlámpájával, köröskörül 70 kilométernyi távolságra veti sugár­zó fényét, mely franczia nemzeti színű, s körben forgó üveglencsé­ken tör át tündéri sugaraival. E ragyogó kivilágítás a kiállítás alatt esténkint 8—II óra közt volt meggyujtva. A világitó torony tetejét egy kis, mintegy 80 cméter átmé­rőjű karzat fejezi be, melyhez apró csigalépcső vezet. Itt helyez­te el Eiffel mérnök 1889-iki márczius 31-én a 8 méter hosszú és 6 méter széles trikolor-zászlót, miközben a harmadik emeleten elhelyezett ágyuk megdördültek, jelezve, hogy az óriási mű be van fejezve. Az Eiffel-toronyból már az I. emeletről csudásan szép kilá­tás lepi meg a látogatót. Egész Páris rengeteg épület-soraival, s környékével ott terül el szemeink előtt elragadó pompájában, A második emeletről már igen csöndesnek és csaknem élet­telennek tűnik föl a nyüzsgő, zajos város. A Szajna hosszú ezüst szalagnak, az emberek apró fekete pontoknak, ez épületek rend­kívül törpéknek tűnnek föl. A harmadik emeletről már minden élet kihaltnak látszik. Páris mint egy nagy térkép tűnik elő a szédítő mélységben. E magasságban, hová semmiféle földi zaj nem hatói, siri csend ural-

Next

/
Thumbnails
Contents