Eger - hetilap, 1889
1889-01-29 / 5. szám
37 day Lajosné, Pokk Károlyné, Pogonyi Sándorné, Kelemen Györgyim, Tersánszky Lipótné, Koncz Lajosné, Schvartz Mártonná, Ábelt Ignáczné, Hajdú Mihályné. — A gardedámok közölt: Pennay Györgyné, Hanzel Józsefné, Majoros Sándorné, Füstös Bernátné, Id. Balkay Józsefné, Mazányiné, Radvánszkyné, Bástiné, Haraza Istvánné, Máté Jánosné, Zeleznikné, Kovács Andrásné, Galcsikné, Viberánszky Mónié, Rabéczné, Kelemen Antalné, Kovács Istvánné, Adler Ferenezné, Szemánné Turcsányiné, Tóth Andrásné, Tóth Józsefné, Kajdácsiné, stb. stb. — Nagy vadászat. Gr. Károlyi Gyula parádi, 8000 kát. holdas vadaskertjében f. hó 16., 17., 18. és 19-én vaddisznó-vadászat tartatott. Terítékre került 57 vaddisznó. F. hó 22-én a cseri íáczánosban tartatott vadászat; meghajtattak mintegy 400 holdat; terítékre került 75 fáczán és 50 nyúl. A vadászaton részt- vett Herczeg Pálffy, gr. Zichy Antal, gr. Károlyi Tibor, gr. Cse- konics, gr. Nádasdy, Beretvás, gr. Keglevich Gyula, ifj. gr. Álmássy Kálmán és br. Walterskirhen. — Adomány. Az adriai biztosító-társaság az egri önkéntes tűzoltó-egylet részére, Kánitz Dezső főügynök űr közvetítésére 50 frtot adományozott, melyért az egylet nevében köszönetét nyilvánítja. Eger. 1889. jan. 27-én. Dr. Pásztor Bertalan, ö. t. főparancsnok. *** Perlgrund Lajos jeles fényképészünk, gróf Csáky Albin vallás- és közoktatás-ügyi ministernek Eger városáról és az egri minaretrőjl pár nappal előbb, két külön példányban fölvett, kiválóan sikerült és teljes diszszel kiállított fényképet ajánlván föl, rá, f. é. január-hó 22-én, következő levélbeli választ nyert: „A vallás- és közoktatásügyi minister.“ „Perlgrund Lajos fényképész urnák Eger. Az Eger városáról s az egri mecsetről fölvett fényképeinek megküldéséért, fogadja köszönetem nyilvánítását. Budapest, 1889. január-hó 21-én gr. Csáky s. k.“ Kettős okból örvendünk a fennebbieknek: először, mert Perlgrund ur fényképeivel, ismert mecset ügyünket, a minister ur emlékezetében íölelevenitette. másod sorban pedig, mivel : a teljesen kiérdemelt, mélyen megtisztelő magas elismerés, egy egri polgár tehetségének, szorgalmának, ügyességének és élelmességének gyümölcse. — Az egri izr. hitközség az elnökválasztás ügyében, a múlt szombaton, f. hó 26-án, népes és élénk értekezletet tartott, melyen dr. Schwartz Dávid gyakorló orvost nagy lelkesedés mellett egyhangúlag elnökjelöltnek kiáltotta ki. A derék jelöltet az utczasarkokon már is hatalmas plakátok éltetik. ő nem szokott törődni. Idáig a fejedelemné kizárólagos gondja alatt állottak, hogy azonban ő a nejét elűzte, és hogy most a gyermekek a várpalotában maradtak, azon ő nem busul. A várpalota egyik kisebb szobájában egyszerű ágyon mintegy hat éves íiucska, és szintén igen egyszerű bölcsőben néhány hónapos leány-gyermek aluszsza az igazak álmát. Az éjjeli lámpa tejgolyóval van lebontva, hogy a fény ne zavarja az alvók nyugalmát. Az egyik pamlagon sötét ruhába öltözött férfi pihen, kiben a félvilágosság mellett alig bírjuk felismerni Angelicust. A szerzetes a fejedelem parancsából rajta elkövetett gyalázatos bán- talom óta nem volt a palotában. Sokáig feküdt súlyos betegen és hogy felgyógyult is, egyik lába béna maradt, tagjai pedig, mintha össze lennének törve, erőtlenek, fáradtak. Amint a lázadás kitörését megtudta, sietett a várpalotába, hogy megmentse a fejedelmet, ha kell, saját életével is; de későn jött, a fejedelem már akkor elmenekült. A palota-őrséget sem találta helyén. Azt sem ragaszkodás kötötte urához, hanem a zsold, és miután ura ellen harczolni, sem pedig a nép ellen fegyvert emelni nem akart, egyszerűen otthagyta állomásait és eltávozott. A cselédség is elfutott. A népdüh elől czélszerü idejekorán menekülni. A szerzetes ekkor a fejedelmi gyermekekhez sietett, akikre senki sem gondolt. Mind a kettőt sírva találta, de csakhamar sikerült őket lecsendesiteni és elaltatni. Angelicus velők maradt, hogy azután anyjokhoz: a fejedelem nejéhez szállítsa el őket. Tudta, hogy ha őt látják a gyermekek mellett, a nép dühe megkíméli azokat a bántalmazástól. Nyugodtan pihent le ő is a pamlagra és nem sokára elaludt. Álmában úgy véli, hogy elburkolt alak lopózkodik be a szobába és körülnéz; majd nesztelenül a bölcsőhöz megy és óvatosan kiemeli abból a csecsemő-lánykát és másikat tesz helyébe. Már-már elhagyja az alak a szobát, amint hirtelen, — mintha — Tajthy Pál földink. ki mintegy tiz év, előtt a Zuluföldről látogatta meg szülővárosát Egert, Dél-Afrikából, nejétől, az itt levő rokonokhoz érkezett levél szerint, múlt évi decz. 22-én meghalt. A levél Dél-Afrikában, Heidelbergben decz. 24-én kelt s jan. 25-én érkezett Egerbe. Tajthy életére vonatkozólag Glósz Károly egri polgár, t. barátunk, a következő érdekes adatokat közli velünk. „Tajthy Pál meghalt! És pedig a Zulu-földön. Ma hozta el hozzám az egri Tajthy a gyászlevelet. Tajthyné asszony — bajor születés — következőleg Írja szegény füldinknek utolsó napjait: „1888. decz. elején már nehéz beteg volt; roppant vérhányás folytán decz. 22-én reggel 7 órakor kiszenvedett.“ — Tajthy Pál midőn 1878-ban épen az árviz után haza jött a Zulu földről, mint vendégem, egy napon, felkérésemre a számos adatot mesélt el nekünk sokat látott, sokat próbált kalandos életéből. „Nohát — igy kezdé — azt úgy is tudod hogy Hunyady huszár voltam a forradalomban és pedig trombitás, annak utánna ismét pék lettem.“ — Az ötvenes években bejárt már minden európai nagyobb várost, majd a hatvanas években hazajött magát kipihenni hogy uj erővel neki mehessen a nagyvilágnak, ügy is volt, a látni s tenni vágyó kalandor, csak azt óhajtotta tudni, hogy hol van önkéntesre szükség, mindjárt ott termett, mint jó lovas, kitűnő trombitás és elszánt félti, mindenütt kivívta a magyar név dicsőségét. Volt rá eset midőn egy felkelő seregben csakhamar kapitány lett. — A vezér meglátta a nyeregkápában a trombitáját s felhívta adja okát hogy mit keres nála a trombita? Jelenté alás- san, hogy csak szükség ^esetre viszi magával. Igaz a! hiszen ön az a kitűnő trombitás. Es csakugyan szükség is lett a trombitásra. Valahányszor csak szét ugrasztották azon hadsereget ahol ő ka- landoskodott, mindannyiszor kereskedő vált belőle, utána rendesen zarándoknak csapott fel, járta a bucsu-utat Jeruzsálemben, megfordult Palesztinában, majd ismét papagály-kereskedőnek állt be. Később pedig apró majmok adás-vevésével foglalkozott. De ismét szedik az önkénteseket. A mi barátunk ismét ott látható; a trombitával produkálja magát, és mikor ismét széjjelverik az önkénteseket; s mikor már csakugyan nincs jövője a vidéken — újra fel csap zarándoknak, de nem Jeruzsálem felé, hanem le, messzire vándorol, hol gyalog, hol hajón, s lejut Sout-Áfrikában, a Zulu-földre. A zulu földön roppant jól ment dolga, sütőháza, czukrászdája, vendéglője és kávéháza volt, helyiségei folyton telve voltak. Különösen az angol tisztek nagyban tanyáztak nála Hogy jól mehetett neki az is igazolja, mert ott voltak a szomszédban az angolok gyémánt telepei gyémánt mosója, sok angol valami az eszébe ötlenék, visszafordul és a gyermeket az asztalra téve, egy szekrényhez megy. Hiába próbálja kinyitni, nem sikerül. Ékkor az alak gondolkodni látszik, s azután gyorsan átmegy a szomszéd szobába. Nyilván lopni akar. A szerzetes hallatlan erőfeszítést tesz, hogy álmából felébredjen ; mert azt hiszi álmodott, holott csak gyengesége és az átélt izgalom ejtette fél kábultságba. És óriási erőfeszítése nem marad eredménytelenül; felébred és felkel. Majd néhány perez múlva ismét kimerültén tér vissza a pamlagra. IV. A műkincsekben gazdag Nápoly felett a legderiiltebb kék ég mosolyg, akár a legszebb tavaszi napon, pedig még tart a farsang. A lakosok ünnepi mezbe öltözködnek, kicsinye-nagyja a város legelhagyottabb részébe vezető Via-Maddalenán tolong, hogy eljusson a szegényes külsejű, kis Maria-Annunziata templomba, ahol ma igen nevezetes látni való van. Gyertyaszentelő boldog asszony ünnepét a nápolyiak minden évben lázas türelmetlenséggel várják s ezen napon, aki mozogni bir, okvetetlenül elmegy a Via-Maddalenan levő kis templomba. Minthogy az egész lakosság egyszerre nem fér be a szűk templomba, csoportonként eresztik be. Ä fiatal emberek kétszer- háromszor is bebocsáttatják magokat, sőt szívesen bentmaradnának az egész délelőttön is, ha megengednék nekik. Mert a dolog őket érdekli legközelebbről. Az olaszok „esposizione déllé donne“ czimet adtak a templomban végbemenő eseménynek és az csakugyan „kölgykiállitás,“ de a szó legnemesebb értelmében. Több leány térdel a főoltár előtt, kik valamennyien életüknek legszebb korát, tavaszát érték el; azt a kort, mikor a rózsa feslik bimbajából, de még nem pattant ki egészen, és még nem kinyílt virág.
