Eger - hetilap, 1889
1889-10-29 / 44. szám
355 — Székely Irén k.-a. zongoraművésznő f. é. nov. tartandó érdekes hangversenyére helyek iránt előjegyz®se^el elfogad t. Szolcsányi Gy. ur könyvkereskedése (Piacz utC2a’ Alapítványi bérház.) — Gyászhir. Waranitseh Károly, az Egerben állomásozó es. és kir. 60 sz. Appel-gyalogsorezred zenekarának karmestere, hosszas szenvedés után, élete 42-ik évében, f. é. okt. hó ‘24-én elhunyt. A boldogult temetése, — Wessely ezredes, ezredparancsnok vezetése mellett a nevezett ezred tisztikarának, valamint a zászlóalj-parancsnokkal élén, az itt állomásozó magy. kir. honvédzászlóalj tisztikarának testületi részvéte mellett, s nagy számú részvevő közönség jelenlétében, a boldogult at megillető katonai diszszel, í. hó 26-án délután ment végbe. Gyászmenetközben az ezred zenekara megható gyászindulókkal adta meg a végtisztességet kiváló tehetségű, humánus, közszeretet és tiszteletben álló volt karnagyának. Ugyané köztisztelet- és becsülésnek a nevezett ezred, valamint az egri honvédzászlóalj tisztikara, — úgyszintén az egri székesfóegyház ének- és zenekara a derék pályatársnak, ravatalára helyezett díszes koszorúk által adott kifejezést. — Rendőri alkapitány-választás. A T. L. volt egri városi rendőr-alkapitánynak fegyelmi utón történt végleges elmozdítása folytán az egri rendőrségnél megürült rendőri alkapitányi hivatal betöltése a múlt, vasárnap, f. hó 27-én tartott városi képviseleti ülésen történt meg, közszeretetben álló megyei alispánunk, Kaszap Bertalan ur elnöklete alatt. Minthogy a nevezett állásra csupán egyetlen pályázó jelentkezett, névszerint Horváth Béla, helyettes városi rendőr-alkapitány, ki e tisztet hónapok óta közmegelégedésre helyettesítette, s kit a kijelölő bizottság is, mint ez állásra qualifikált, kifogástalan pályázót egyhangúlag ajánlott, a városi képviselőtestület Horváth Bélát az egri városi rendőralkapitányi állásra közfelkiáltással egyhangúlag megválasztotta. — Városi ügyek a f. hó 27-én tartott képv. test. közgyűlésből. Az üresedésben volt rendőralkapitányi állásra, több pályázó nem lévén, — egyhangúlag Horváth Béla választatott meg. A belváros IÍI-ik negyedében lévő s a város tulajdonához tartozó peczér-lak és telek eladása elrendeltetvén, jóváhagyás végett a megye bizottságához fel terjesztetett. Az Egerben építendő gyalogsági laktanya részére szükségelt terület átengedésére vonatkozó előterjesztésnek az 1886. évi XXII. t. ez. 110. §-a értelmében leendő tárgyalására határidőül f. évi decz. hó 1-ső napja tűzetett ki. Hevesmegye bizottságának azon határozata, mely szerint Egervárosa által a debreczen-füzesabonyi vasúti vállalat javára megszavazott 10,000 írtra vonatkozólag hozott v. képv. testületi végzést helybenhagyja, tudomásul vétetett. A város közházánál elrendelt építkezésre vonatkozólag megtartott árlejtés eredménye, mely szerint kérdéses építkezés Stand János építész vállalkozó által 5634 frt 31 kiért vállaltatott el, nelyeslöleg tudomásul vétetett; s egyszersmind az építkezés feletti felügyelettel h. polgármester elnöklete alatt egy bizottság bízatott meg. A városi ügyész előterjesztése folytán a város tulajdonához tartozó többrendbeli ingatlanság, -- ezek között a meglevő temetők — tulajdoni és használati jogának megállapítására vonatkozó intézkedés megtételével küldöttség bízatott meg. Kolozsvár városában létesítendő siket-néma intézetre 10 frt megszavaztatott. Az utczai világítás és tisztogatásnak f. évi decz. hó 1-től házilag leendő kezelése kimondatott. A Kigyó-utczában egy lámpa éjjeli kivilágítása a közpénztár terhére elfogadtatott. Ä gyalogsági laktanya építéséhez szük-églendő homok beszerzésére, — a baktai utat a vöröskereszt közelében átszelő kőhidnál kezdődő vízmosásos homokterület, — egyszer mindenkorra fizetendő 200 írtért átengedtetett azon kikötéssel, hogy a homok szállításához kizárólag helybeli fuvarosok alkalmazhatók. A debreczen-füzesabonyi vasút részvénytársaság alakuló közgyűlésére, mely Debreczenben a városházán 1889. év okt. hó 31-én d. e. 10 órakor fog megtartatni, a mely közgyűlésre Egervárosa is meghivatott, Egerváros képvisel- tetésével Szederkényi Nándor országgyűlési képviselő bízatott meg. — A megyebizottsági tagok választása Egerben, f. é. nov. hó 4-ik napján fog megtartatni és pedig mind a négy választó- kerület részéről a városház kitűzött helyiségeiben. A szavazás regg. 9 órakor veszi kezdetét, és esti 4 órakor zárul. Bővebb értesítést a falragaszok nyújtanak. Figyelmeztetjük t. választó polgártársainkat e kiváló alkotmányos joguk gyakorlására. — A törvényhatósági tisztujitások tárgyában a belügyminiszter körrendeletileg intézkedett, hogy a választások még ez évben megtörténvén, az uj tisztikar újév napján megkezdhesse működését. E czélbóí a kandidálásoknak, illetve a törvény értelmében való uj kinevezéseknek is még az őszszel meg kell történni. A miniszter kiemeli az eljárásnál, a minősítési törvény szigorú alkalmazását s a törvényes kedvezmények megadásánál a törvényes feltételek szigorú megtartását. Végül elvárja a miniszter, hogy a törvényhatóságok közönsége, a személyi avagy családi érdekeken alapuló jogosulatlan igények mellőzésével, csakis oly egyéneket fog bizalmára érdemesíteni, kik megnyugtató kezességet szolgáltatnak arra, hogy nagy felelőséggel járó megbízatásuknak, a köz- és államérdekeket minden irányban kielégítő mértékben lesznek képesek megfelelni. — Kitüntető érem. Kánitz Lipót és fia, városunk bortermelő ezégje, a linczi kiállításon ismét a legelső érmet nyerték el, mely nagy ezüst érmet már a napokban a jury meg is küldötte nekik. Kánitzék — mint halljuk, — már a 18-ik kiállításon vettek részt és mindenütt az első dijakat kapták. — „A rabszolgaság az ókorban“ ez. alatt dr. Bőlim János egri érs.-lyc. theologiai professortól, az egri egyházmegyei irodalmi egylet kiadásában, e napokban egy igen érdekes és tanulságos könyv került ki az egri érs.-lyc. nyomdából. A 85 lapra terjedő füzet, mely alaposan szól a rabszolgaság végleges megszüntetésének manapság Európaszerte élénken felkarolt kérdéséhez, a nevezett irod. egyletnél 50 krért kapható. — Ezer elbeszélés. Vértesi Arnold jeles beszélyiró földink összes munkáinak kiadásából most hagyta el a sajtót az 56-ik füzet. A becses és élvezetes beszélygyüjteményt ismételve ajánljuk t. olvasóinsk pártoló figyelmébe. Előfizethetni a szerző neve alatt Debreczenben, félévre 3 frt. 90 krjával, vagy negyedévre (13 füzetre) 1 frt. 95 krjával. Egyes füzet ára 15 kr. — Az „Egyetemes Regénytár“-bó! a Singer és Wolfner kia- dóczégnek e közkedveltségü vállalatából ismét két kötetet vettünk, a melyek méltóan sorakoznak az eddigelé megjelentekhez úgy a tartalom, mint a csinos és tartós külső által, és Hugh Conway „Paulina“ czimü regényének Fái Béla által eszközölt gondos fordítását tartalmazzák. — A szerző neve már magában véve elég biztosíték arra nézve, hogy a kiadóhivatal ez esetben is hű maradt elvéhez: csak a legkiválóbb irodalmi termékeket nyújtani olvasóinak. Hugh Conway kifogyhatatlan leleményessége, meséinek érdekfeszitő volta és a mesteri kézre valló ügyes lebonyolítás bizonyára számos olvasót fog e legújabb müvének is szerezni. A csinos vászonkötésü két kötet ára 1 forint és kapható minden könyvkereseskedésben, úgyszinte az „Egyetemes Regénytár“ kiadó- hivatalában is (Andrássy-ut, 10), ahol előfizetések is elfog olt itnak 20 kötetre 10 frt, 10 kötetre 5 frt vagy 6 kötetre 3 írtjával bérmentes megküldés mellett. — Uj zenemüvek. Bodó Alajos fiatal zeneköltőnktől ismét egy füzet magyar eredeti népdal, díszes kiadásban jelent meg, a füzet Vidor Pálnak van ajánlva és a következő dalokat tartalmazza: 1. Nem volt nekem, szőke kis lány. . . 2. Vásárhelyi sétatéren Béla czigány muzsikál. 3. Sírok, sírok, nem tagadom sírok. 4. Nossza czigány ne légy álmos. 5. Nem engedik azt az egek. 6. Széna, széna, széna terem a réten. 7. Erdő szélén kis bokorban énekel a pacsirta. 8. Boldogtalan vagyok, mert nagyon szerettem. 9. De sok rózsa van az én hajlékomban. 10. Almos vagyok, az éjjel nem aludtam. Ajánljuk a zenekedvelő közönség figyelmébe Kapható és megrendelhető a „Budapesti zenemű kiadóhivatalná (Weinwurm A.) Károly utcza 3. sz. — Az egri mináret. Az egri csonka-mecset reconstruálásának ügye évek óta folyvást alszik. Szépen elszenderült a közoktatás- ügyi ministerium kebelében, az e ministeriumbeli épitész-mérnök: Wéber uraság szárnyai alatt. — Bizonyos dolog, hogy egy épület renoválása, mely nagyon is érzi már a javítás és föntartás égető szükségét, fokozatosan annál több költségbe kerül, minél tovább halad annak kivitele. Nem vagyunk ugyan pessimisták, de komoly szakértőktől hallottuk, hogy csonkamecsetünk alapkövezete oly nagy mértékben romlik, hogy let.hargiánkból egyszer csak arra ébredünk, hogy az egri mináret — összedül. — Miután Wéber, közokt. ügyi minister} építészmérnök meghalt, s ott fönn mináre- tünk ügye hihetőleg tevékenyebb kezekbe került, helyesen tenné városunk t, elöljárósága, ha a nevezett ministeriumot, a mináret reconstructiójának immár elodázhatatlan sürgősségére figyelmeztetné. — Gépapródok fölvétele a csász. és kir. haditengerészethez — Az Egerben állomásozó cs. és kir. 60. sz. Appel-gyalogezred t. hadkiegészítő parancsnokságától, ez idénre ugyan elkésve, de jövőre nézve tudomásulvétel végett kaptuk azon szabványokat, melyek alapján a cs. és kir. hadi tengerészeihez gépész-apródok (Maschinenjungen) vehetők fel. E czélra kellékek: 14-ik évet betöltött, 16-ik évet túl nem haladt életkor; osztrák-magyar