Eger - hetilap, 1889

1889-09-10 / 37. szám

296

dók hosszú során által megszokott alkotmányos institutiói, melyekbe úgy bele élték magokat, hogy azoktól megfosztani őket, egy értelmű halálos Ítéletük kihirdetésével. Ránk, magyarokra nézve ilyen a megyei önkormányzat, legalább én hetven éven felül nyúlt hosszú életem alatt ezen meggyőződésre jutottam.

A parlamentáris kormányforma, bár én azt hiszem róla, nem sok idő múlva lejárja magát az alkotmányos nemzeteknél, s be fogják látni, hogy az a joga a polgárnak, utasitásadási jog nélkül, hogy három vagy illetőleg öt évben egyszer, Budapesten, Bátorban, Kassán vagy Debreczenben összejön, s megjelen a választási urnánál, s ott egyet kiálthat: éljen Lónyay vagy Föld- váry, s ezért kegyetlenül oldalba döh az ellenfél berúgott kortese, ez nem jog, ez nem befolyása az egyes polgárnak a törvény hozatalára, ez fiktió, ez önámitás. I)e ha azt mondhatom, azt indítványozhatom a megyei közgyűlésen, ez vagy az adassék utasításba a megválasztott követeknek: ez valódi s nem képzelt befolyása az egyénnek a törvények hozatalába.

Annyit talán mégis megengedek, hogy jó lehet ez a parlamentáris kormányforma azon önálló, független népeknél, például az angoloknál, hol akármely párt jut többségre s igy kormányra, csak angol, az olaszoknál csak olasz, a németeknél csak német, az amerikaiaknál csak amerikai, még a szerbeknél s románoknál is csak román és szerb politikát követ. Bár a francziáknál, hol a parlamentáris kormányzat nem csak kormányváltozásokat idéz elő, hanem az országot folytonos lázban tartó kormányforma, kormány-rendszer változtatásokkal rémitgeti, ellenkezőt bizonyít: de az ilyen magunkforma, máshoz lánczolt s kegyelem-morzsán tengődő nemzetre, ez a rendszer valóságos átok.

Hiszen uram, a világ két legrégibb, legelkeseritettebb ellenségét: az osztrák császárt és a magyar királyt egyforma hűséggel szolgálni, s folytonosan, hogy a kecske is jól lakjék, s a káposzta is is épen maradjon, politikát követni, ez nem emberi hivatás, ez lehetetlenség. Tisza Kálmán bűne nem az, hogy ő igy kormányoz, mert ahoz igen kis ész kell, hogy belássuk, miként ő máskép nem kormányozhat, hanem miután ő okos ember, s ezt a nyomasztó helyzetet ép úgy, vagy még jobban belátja, miut én, s feláldozott szép neve s kifordított politikai hitvallása árán se tud hazája sorsán javítani, miért ragaszkodik évtizedekig ehhez az őt gyülöltté tett szerephez ? Anyagilag nincs reászorulva, állása csak kegyleső mamelukjai szemében dicsőség; szép történeti nevet nem hagy, ha sírba száll, unokáira; miért folytatja tehát ezt a csak ezért is dongó politikát?

Hanem azért ón ebből nem azt a következtetést húzom le, mit Csanády Sándor a képviselőházban elmondván, gyakori kaczajt idézett elő, hogy „óhajtandó lenne, ha a magyar király fejéről az osztrák császári koronát elfujná a szél“ a világért sem! hanem azt, hogy háromszázötven évig a magyar királyság volt az osztrák császársághoz csatolva, most újabb 350 esztendeig a császárság legyen a magyar királyhoz elválhatlanul lán- czolva, s ha azt a sok erőt és vért, mit annyi hosszú évek során

Az „EGER“ tárczája.

Egy darabka a XVIII. század magyar társadalmi életéből.

— Emlékezés Br. Orczy Lörinczre.*) —

(Szül. 1718. aug. 9. f 1789. jul. 28.)

Száz éve sírba hanyatlott költő, br. Orczy L. felfogásának töredékével szándékozom megismertetni a szives olvasót, egy százada letűnt kor életéről.

Gondolkodó emberre nem közömbös dolog a különböző idők embereinek felfogása, szokásai, kedvtelései; nem főleg akkor, ha velők sajátos nemzeti érdekek fűződnek össze. Legkevésbbé ránk, magyarokra, épen a XVIII. századbeli szellemi és társadalmi életünk bármely nyilvánúlása.

Sokan Írtak már e korról, s egy kivételével — a nemzeti szellem hanyatlását minden irányban látja mindnyája. Politikai törekvései, közművelődése nem nyugodnak nemzeti érdeken, érzületen. Politikai felfogása nem ismeri a nemzetiség fogalmát: a nép egy nagy politikai fogalom, nemzeti egyéniség nélkül; köz*) Egerről szívesen emlékezik „Mátra hegye . . .“ ezimii müvében, mely- lyel Barkóczy, esztergomi éisek iránt való tiszteletének áldoz. T.

tőlünk Bécs elszitt, csak felerészben is visszaadta, akkor aztán úgy 2240. év táján Krisztus születése után, elmehetnek bátran a sógorok német aspiratioikkal, nagy Németországhoz, ráadásul elvihetik magukkal a circumspectus erdélyi szászokat is, hacsak — követésre méltó nemes páldát látva a derék elsas-lotringi németek franczia hazájukhoz való törhetlen ragaszkodásukban — ők is megtérnek akkorra, s jobb eszöket veszik elő. Engedelmet kérek olvasóimtól e néhány sornyi kitérésért, s gyerünk vissza elhagyott tárgyunkhoz.

Kosuth többször mondta Írásban és szóval, köz és magán helyeken: „Ha lecsendesedik a zivatar s hazánkban rendes folyást vesznek ügyeink, a parlamentáris kormányformába be kell illeszteni a megyei önkormányzatot, megfér az együtt szépen, csak nem kell az embereknek előre elfogultaknak lenni.“ Az események kivették kezéből a zászlót, s a kontárok egy más zászlót tűztek ki, melyre ezt Írták: „parlamentáris kormány megyék nélkül, mert ez a kettő össze nem egyeztethető,“ pedig ez a beszéd nem más, mint a mai kor által hangoztatott, de soha be nem bizonyított, üres frázisok egyike.

Azért én megpróbálok Kosuth hatalmas tollához mérten gyönge árnyék-pennámmal ezen soha be nem bizonyított, de a modern kormányzati eszmékbe annyira szerelmes urak által axióma gyanánt tisztelt mondással farkasszemet nézni, s felvetni egy pár olyan kérdést, miről ezen urak, köztük talán miniszterek, s miniszterséget viselt férfiak, más fontosabb ügyekkel lévén talán elfoglalva, soha még nem is gondolkoztak, azaz hogy hát tulajdonképen mi legyen s mi az a miniszteri felelősség? s miért ne élhetne az meg egy kenyéren, természetesen nem a régi tekintetes nemes, de nem is a mostani virilis tökfilkóság uralta, hanem a huszadik századot maholnap beérő idők kívánalmai szerint átidomitott vármegyékkkel ?

Legelőbb is azon kezdem, belátják-e ezen szerintem ferde állítás apostolai, hogy a felelősség kétféle: úgymint pozitiv és negativ. Pozitiv felelősség a katonai, a miniszteri felelősség pedig inkább csak negativ. Az auszterliczi befagyott tó partján ott álljon reggeli öt órakor egész hadtestével Marmont, Davu, Ney vagy Lammes tábornok, nem tudom ezen jelesek közül melyiknek adta ki az 1805-iki kemény hideg télen az auszterliczi csatát megelőzött nap estéjén ezen titkos parancsát a nagy császár, I-ső Napoleon, s miután az ütközet megnyerése ezen mozdulat pontos kivitelétől függ, fejével felelős érette. Reggel félhatkor már a Marmont ágyúi dörögve szaggatták be az auszterliczi tó vastag jegét, s hét órakor már tízezer muszka várta s várja máig az auszterliczi tó fenekén a feltámadást. A vert had megmenekült töredéke, Kutuszov tábornok alatt, itt hazánkon vánszorgott keresztül a Vistula felé. Ez a katonai pozitiv felelősség.

De a miniszter főképen miről felelős? Arról, hogy az államfő — legyen az császár, király vagy köztársasági elnök — ne adhasson ki az ő ellenjegyzése nélkül parancsolatokat, s annyival inkább alkotmányt sértő rendeleteket, s ha mégis kiad s a minismüvelődésiink ezer színű, a nemzeti nélkül. Irodalmunk pedig, a küzdelmes kor letűntével, megszűnt hirdetője lenni azoknak a nagy eszméknek, melyek hosszú századokon át a harczok küzdelmeibe ragadták a nemzetet: zsibbasztó aléltság — halálos lidérczként szinte — ülte meg a lelkeket. . . Faludy, Amadé a szívnek csak könnyen múló, sajátos érzelmein ringatózva énekelgettek ; a koruk világából, a nemzetiség kivesztén, történetírók keseregnek; — a század második felébeu szólal meg a költők sorában, előbb csak egy baráti kis körnek, az „örsi bölcs,“ br. Orczy Lőrincz.

A veszendő nemzeti érzés megértése, a régi, tisztes erkölcsök és szokások hanyatlása, kiveszése; nemzeti és erkölcsi elfa- júltság fennt, nyomorúság lennt fájó könnyeket csalnak szemeibe, mosolyt a komoly beszédű arczra. Panaszkodik ugyanis a nemzeti hitlenségen, csúfolja az idegen, hozzánk nem illő szokások maj- molását, ostorozza az ebből kisarjadzott fattyú-erkölcsöket.

Orczy nem tartotta e kort a haladó felvilágosodás korának. Az új, sajátos gondolkodásmód, mely a lelkeket —■ mélységűkben is-e vagy nem? más kérdés — annyira áthatotta, hogy az élet minden nemű jelenségeiben mutatkozott, Orczy szemében veszedelmes vala. Féltette tőle nemzetét. Mert látta, hogy a mindennapi társalkodásmódtól kezdve a szív legnemesebb, leg- gyengédebb, a vallásosság érzelméig, a tudás- és erkölcsvilág minden mozzanatában ott találkozni vele átalakítón, felforgatón: családi és társadalmi élet vajúdik az első benyomás alatt.

Valóban, az új szellemnek meg nem állapodottsága liatáro-