Eger - hetilap, 1889

1889-09-03 / 36. szám

294 Szombat, aug. 31. Offenbach szép zenéjű látványos operet­téje „Szép Heléna,“ a franczia iskola örökké kedvelt nagy­becsű terméke. A czimszerepben Ledofszky Mariska mint Heléna valóban szép volt, és elragadóan énekelt. Pompásan volt disponálva, s szerepe is olyan volt, melyben bő alkalma nyílt szé­pen iskolázott rokonszenves hangját ragyogtatni. A k.-a. igen szép hangterjedelemmel bir, hangja a legalsóbb regiszterekben is elég erős. Futamai biztosak, trillája tisztán, szépen csengő, és egész coloraturája kitűnő mesterre vall. Gyönyörűen énekelte a II. felv.-beli fohászát Venushoz, és szép volt a Párissali sze­relmi kettőse is. Játékán sok báj és kedvesség ömlik el, mihez ma nagy mértékben hozzájárultak kecses toilettejei is. Rácz Gyula mint Páris nem kevésbbé áll hátrább ének dolgában, bár nem a legjobb tónusban mutatta be ma magát, amennyiben az első felvonásbeli belépő áriájában majdnem teljes félhanggal esett, mit azonban annak vagyunk hajlandók tulajdonítani, hogy e rész, hangjához mérten kissé mélyen van Írva. Sietett is kiköszörülni e kis csorbát, mert annál tisztábban vagdalta ki aztán a IL és III-ik felvonásokban magas B-jeit, s csak figurettáit cassirozta még, könnyelműen, amiben úgy látszik nem nagyon erős. B. Szőllősy Ilon mint Orestes volt kedves jelensége a darabnak. Kedvesen tán- czolt és énekelt kis szerepében. Sz. Németh Menelaus. — Brez- nay Géza Chalcas szerepében szereztek számos derült pillana­tot. részint pompás alakításaik részint ügyes játékukkal Juhász Sándorral (Agamemnon) együtt. Vasárnap, szept. 1. „A csikós“ Szigligeti jeles népszín­műve, mely alkalommal különösen Kövesi Róza a Rózsi szere­pében és Rácz Gjuila Andris szerepében tűntek ki különösen szép dalaikkal, közönség kevés számmal. Felelős szerkesztő: Sza/bó Ignácz. f Jobb ,5l5% Olcsóbb § 1889­a valóban borból elő- ^ a franczia Cognac- nemüekuél, me­lyek többnyire — a charentei borvidékek el­pusztítása foly­tán — egészben vagy részben szeszből készít­tetnek. natúréi állított, de korántsem/C jobb franczia Cog-/ \ és szállítási költség fizetandő. Miutá|i Berger, Volk és társa Bécsben, személyesen jót állanak az iránt, hogy az általuk gyártott Cognac-nemiiek más mint borból desztillált Alcoho'ít nem tartalmaznak, ez utóbbiak már ezen körülménynél fogva minden egyéb Cognac-fajtáinak akár mint élvezeti szerek különösen pedig G ä ej G G B G G G ín nJ ln In G ni Ln G In “) elébe vonandók. Ez okból a ß g Berger, Volk és társa bécsi ezég, jjj által gyártott Cognac-nemüeket a nevezett czélokra használják és ajánlják: ß K Ángyán tanár, Kétli tanár. Késmárszky tanár, Korányi tanár, Kovács tanár. Lum- G nitzer tanár, Müller tanár, Réczey tanár. Stiller tanár. Tauffer tanár. Budapesten. G Albert, udvari tanácsos tanár, Billroth, udv. tanács, tanár, Braun Károly udv. tanács. G tanár, Braun Gusztáv, udv. tanács tanár, Chrobak tanár. Kahler tanár. Oser, ß jjj egészségügyi tanács tanár, Schnitzler, korm. tanács, tanár. Winternitz csász. ta- ß g nács. tanár, Bécsben. Valamint a bel- és külföld más kiváló tanárai. B B a a G .íN-raJs: (zxiiaa.clen.'ü.xt egrsreaxLőls) 1 egész eredeti üveg, (5 minőségben) fit w V 1 90 2.30 2.90 3.90 4.80 egy fél „ „ 1.10 1.30 1.60 2.10 2.55 egy negyed „ ,, n r- .70 -.80 —.90 1.20 1.40 8174. Másolat. 12048./889. Az egri, gyöngyösi és hevesi kir. adóhivatalok, a legtöbb adót fizetőkről szóló kimutatásokat, melyek alapján a legtöbb adót fizető megye- bizottsági tagoknak 1890. évre érvényes névjegyzéke összeállítandó, beterjesztvén, e kimutatások -—- az 1880. évi XXI. t. ez. 25. §-ának harmadik bekezdése értelmében — folyó hó 29-töl 8 napig a megyei irodában közszemlére azzal tétetnek ki, hogy ez idő alatt ott azo­kat mindenki megtekintheti, s a mennyi­ben neve a kimutatásokban benn nem foglaltatnék, azok elleni felszólamlását írásba foglalva benyújthatja. Miről a főszolgabirák és polgármesterek közhírré tétel végett értesittetnek, egyúttal a megyei hivatalos lapban i>| közzététetik. azonnali j tnek, ésI Kapható minden nagyobb csemege- és fűszeráru kereskedésben és gyógyszertárban. Raktár: Bécsben, I. Weinburggasse 2. sz. (1 ( 5> 3—5 (a Kärntnerstrasse sarkán.) ;HSE5HSEsasasasas2sasasasasasasasa5asas2sasa5H5Hsasiisasa52SH5asasasasHSHSE5E5i o w? w ex? ■x? '|*2 vx; w Steinhäuser A.. István, Eger. KEIL ALAJOS-féle PADLÓZAT-FÉNYMÁZ (Glasur) legkitűnőbb mázoló-szer puha padló számára. 1 nagy palaezk ára kr. 1 kis palaezk ára 68 kr. YIASZK-KEN ÖCS Bécsböl. 1 fit 35* i«r bb és leg Steinhäuser A. Istvánnál Egerben. legjobb és legegyszerűbb beeresztő szer kemény padló számára, 1 köcsög ára 60 kr. mindenkor kapható : Megrendelések, oly helyiségekből, hol raktárak nincsenek, a gyári raktárhoz Kei! Alajos Wien IV. Eessclgasse 5. kéretik intézni. — Egy 5 kilos csomag ára (i frt. (.163) 3—81g| ZXj zZ5 zXS c/<r (fXj Zan ZxT Kiadótulajdonos az egri érseki-lyceumi nyomda. Eger, 1889. aug. 24. (169) í* Kaszap. s. k. alispán. 668. sz. 1889) Hivatalos hirdetmény az adókönyvecskék kiegészítése tárgyában. A közadók kezeléséről szóló 1883-ik évi XLIV. t. ez. 36-ik §-nak d) pontja értel­mében felliivatnak azon adózók, kik a múlt. évben már előfordultak az egri adózok sorá­ban s igy adókönyvecskékkel már elvoltak látva, hogy miután az ez évi adóelőírás már most befejezést ért, adókönyvecskéiket a ki­egészítés eszközlése végett 8 napi záros ha­táridő mellett igazolatlan mulasztás eseté­ben l—5 forintig terjedhető pénzbírság ter­he alatt, és pedig az adójukat a városi adó­hivatalnál fizető adózók a városi adóhiva­talnál. az adójukat a kir. adóhivatalnál fizető adózók a Ttts. kir. adóhivatalnál mutassák be; azon uj adózók pedig, kik a folyó 1889-ik évben először vannak adó alá felvéve, adó­könyvecskéik kézbesítése végett ugyancsak folyó évi szeptember hó 12-ik napjáig a fenti pénzbírság terhe alatt okvetlenül jelen­jenek meg e hivatalnál. j Kelt Egerben. 1889. évi augusztus hó 31| Merczeg, vár. ellenőr. (171) 1* Eger, 1889. Nyomatott az egri érseki-lyceumi nyomdában. Juhász, adópénztárnok.

Next

/
Thumbnails
Contents