Eger - hetilap, 1889
1889-08-27 / 35. szám
35-ik szám. 1889. Augusztus 27-én. 28-ik év-folyam. Előfizetési dij: Efiesz évre . 5 frt •- kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden 3 basához».t p.tit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy peiit- sorhelvért 15 kr. lizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. « AZ EGRI KOSZORÚS DALKOR, Az „egri koszorús dalkör“ a f. é. aug. 16 —19-ik napjain Szegeden tartott országos dalversenyről fényes diadallal tért vissza. Megnyerte a második, de azért a legszebb, s művészi szempontból is a legértékesebb jutalmat: a szegedi hölgyek versenydiját. Azonkívül még számos koszorút, is hozott haza, mint megannyi trofeumait a versenyelőadásokon megjelent művelt közönség méltó elismerésének. Az egri koszorús dalkör tehát ezúttal már harmadszor tért meg diadallal versenylójáról, vagyis mindannyiszor újabb és újabb dicsőséget szerzett az „egri“ névnek, valahányszor még eddig, az országos dalárversenyeken, mint pályázó a versenytéren megjelent, Illő és méltó volt tehát, hogy az országos dalárversenyek" röl most már harmadizben diadalkoszoruzva visszatérő dalkörön" két városunk müveit közönsége ez úttal is oly örömmel s kitüir tető szívességgel fogadja, mint azt az előző alkalmakkor cselekedteKoszorús dalkörünk ez újabb d adala, szükségképen kell» hogy szorosabbra fűzte s bensőbbé tette légyen ama viszonyt» mely dalkörünk s városunk müveit közönsége között évek óta fonál!. De épen e szorosabb kötelék egyszersmind mindkét részről: dalkör és közönség részéről, egyaránt kölcsönösen újabb és szorosabb kötelmeket idéz elő. E kötelmeknek a közönségre vonatkozó összessége ez egyetlen szóban foglalható össze: pártolás. De e szóban összpontosult, kötelességet aztán müveit közönségünknek a sző nemesebb, s magasztosabb értelmében kell vennie, s teljesítenie. Mert nem abban áll ám a pártolás, hogy évenkint megfizetjük a pártoló tagság 2 frtnyi diját, s azzal azt hiszszük, hogy a dalkör iránt minden képzelhető kötelességünket leróttuk. Első sorban s mindenek fölött szükséges, hogy dalkörünket erkölcsileg is támogassuk, hogy müveit közönségünk a dalkört társadalmi életünk legmagasabb színvonalára emelje, hogy dalkörünk estélyeit, táncz- vigalmait s egyéb mulatságait tömegesen látogassa, annak minden nyilvános ténykedésében mint hallgatóság részt vegyen, s ezáltal a dalkör munkakedvét, tanulási buzgalmát, ambitióját, s a dalkör tagjainak összetartozóságát, egymás iránt való baráti, testvéri szeretetét, kapcsolatát növelje s előmozdítsa. Gondolja meg müveit közönségünk, hogy a mai fejlődési viszonyok közt, midőn az egyszerű dalegyletektől is megkívánjuk már, hogy a művészetnek egy bizonyos magaslatára emelkedjenek, ha felcsigázott igényeinket ki akarják elégíteni: valamely dalegylet működő tagjának lenni többé nem „privát passió,“ melyet valaki jó kedvéből vagy unalmából, s csak ritkább esetben űz zenei hajlamból és szenvedélyből, — hanem valóságos, fárasztó áldozat, melyet az illető a hazai közművelődési czélnak saját jó szántából hoz egyrészt azért is, hogy általa a nagy közönség mulattatására s gyönyörködtetésére is szolgáljon. Manapság, mikor már nem elégszünk meg azzal, hogy a dalárda jól-roszúl elénekelje a „Kidűlt a fa mandulástól“, „Hej huj magyar ember összeüti bokáját“; „Vígan élünk kis körünkben“; „Üresen áll már a kancsó“ stb. kvartetteket, melyek csak 30—40 év előtt is a nagy közönség előtt hathatós számba mentek - hanem azt óhajtjuk, hogy dalegyleteink, a műveltebb népek hasonló egyesületeinek példájára, egy kissé a magasabb zeneművészeti régiókba is fölemelkedjenek, s magokkal bennünket is oda emeljenek: a dalegyesületek munkája sok időt, fáradságot buzgalmat, kitartást, lelkesedést s a mi mindenekfölött való: folytonos komoly tanulást vesz igénybe. S midőn valamely dalkör tagja tudja, hogy mindezen áldozatkészségéért semmi egyéb jutalmat nem remélhet — saját megnyugtató nemes "érzete mellett. hogy egy hazafias közművelődési czélnak önzetlen szolgálatot tenni törekedett, — a közönség elismerő tapsainál: akkor ez olcsó, de mégis szép, nemes és buzdító jutalmat a legszélesebb körben gyakorolnia a nagy, müveit közönségnek saját reputácziója érdekében is múlhat lan kötelessége. Kétségtelen dolog az, hogy valamely dalegyesület huzamosabb fönállását a nagy közönségnek nem annyira anyagi, mint erkölcsi támogatása biztosíthatja legjobban. Az eféle dalegyesületek között pedig ez idők szerint, legalább nálunk, Magyarorszá- o-on a férfi-dalkörök, az úgynevezett dalárdák viszik a vezérszerepet. Ezek vetik meg a nagy közönségben a magasabb zenei fejlettség elterjedésének alapját; ezekből fejlődnek ki később a magasabb zenészeti tökélyre, a klassiczitásra törekvő „vegyes énekkarok“, minők nálunk Budapesten, s némely előkelőbb vidéki városainkban már alakultak, s pompás sükerrel működnek, — a* mao-as miveltségü nemzeteknél már széles körű elterjedésnek örvendenek, — s a minőkről kicsiben, mintegy izlelteíőül, nekünk is volt egy'kevés alkalmunk némi fogalmat szerezhetni a f. évi april hó elején Hausmann V. főtemplomi karnagy által a lyczeum dísztermében rendezett, úgynevezett „Concert spirituellen, mely már a klasszikái zene régióiban mozgott. Az úgynevezett dalárdák, vagy férfi-négyes karok föntartása s kultiválása tehát, az imént említett szempontokból, hazai közművelődésünk iránt tartozó nagy fontosságú, szigorú, s elodáz- hatlan kötelességünk. Wo man singt, dort lasst euch nieder. Böse menschen haben keine lieder.“ A nagy német költő e pár rimsorában örök igazság rejlik. Rég elismert lélektani igazság, hogy az emberi kedély nemesítésére a legnagyobb hatást a szónoki és zeneművészet oyakorolják. A zeneművészetben való előhaladottságáról bátran lehet, valamely nemzet általános műveltségi fokára következtetni. Orpheus lantjával a vadakat szeliditeíte meg. A népek, nemzetek szabadságának diadala egy hadvezérnek sem köszönhet annyit, mmt a „Marse ill aise“-nek. mega „Rák óc zy-i n d ul ó nak.“ Szóval a zeneművészet hatalmas tényezője a nemzeti köz- művelődésnek. Köztudomású dolog ez nálunk is, s ép ezért hazánk kormánya zeneakademiák. zenekonzervatoriumok, s más egyéb zeneképző intézetek felállítása, a zenetanitásnak közoktatásunkba való czélszerű beillesztése, s egyéb üdvös intézmények létesítése, vagy ilyenek támogatása által e fontos közművelődési tényező czélszerű fejlesztését s előmozdítását folyvást kellőkép gondozza. A hazai férfi-dalegyesületek minél szélesebb körben való fejlesztését első sorban magok az intéző körök, legnevezetesebb hazai zenetekintélyeink is belátták, s miután e czél megvalósítására a' legczélszerübb s leghathatósabb eszköznek az egyesülést tartották. hozták létre az országos dalárszövetséget, melyből aztán az országos dalárversenyek eszméje indult ki, s nyert sükertel- je's megoldást. Sajnos, hogy e dalárszövetség az utóbbi időkben önző czélokra s már-már botrányos visszaélésekre lön felhasználva,