Eger - hetilap, 1889
1889-08-06 / 32. szám
25G I. Actiologia. A hydrophobia, oka, eredeti természete viszonyánál és következményeinél fogva specificusuak tekinthető. — A méreg nagyobbára kutyáktól ered, melyek természetöknél fogva még nem eléggé ismeretes betegségben szenvednek; és az nyálukban, de valószínűleg vérükben, más nedvekben, és testrészekben rejlik ; de ezen méreg más állatoktól és emberektől is eredhet, ha azok ily betegségben szenvedő kutyáktól megmarattak. A méreg hatását csak úgy nyilvánítja, ha a vérkeringésbe jut. Az ebdüh contagiosus betegség, ennek contagiositása nemcsak a minden kétséget kizáró megfigyelés, hanem biztos ojtási kísérletek által is, melyek állatokon eszközöltettek, constatáltatott. E betegség legtöbb esetben ily bajban szenvedő kutyák harapása által jön létre, de nem bizonyos, hogy e betegség genesise nem lép-e föl spontan is ; sőt általánosan el van fogadva e nézet, és számos okot hoznak fel e baj létrejöttére; igy a többek közt, nagy forróság, hideg, ital- és táplálék-hiány vagy annak rossz minősége, a nemi ösztön ki nem elégitése, stb. Bizonyos időszakoknak is tulajdonították a baj létrejöttét, azonban a Páris, Lyon, Wiirtembergben stb. szerzett statisztikai adatok igazolták, hogy az időszakok semmi befolyást nem gyakorolnak a baj kifejlődésére, sőt a hideg évszakban inkább, mint az általános hit szerinti meleg időben lép fel e betegség nagyobb arányban. Ama tünetek, melyek az ebnél a veszettséget jellemzik, a következők : a hang megváltozása, mely durva és rekedt, az ugatás rövid egymásután következő ütemben, hasonlít inkább az ordításhoz, a magaviselet megváltozása, szomorúság, félénkség, marásra való hajlandóság, nyughatatlanság, folytonos szaladgálás, az otthonjának elhagyása, merev nézés, rögtön összerezzenés, vad kinézés, vöröses szem, mely majd fénylő, majd üveges, étvágyhiány, és emészthetlen tárgyak nyelése, nyálfolyás. Később a szájszárazság nagy szomjúsággal, a száj-takhártya és nyelv duzzadtsága, a mi által az ivás nehézkessé válik, holott valódi víziszony nem létezik, és csak a szájfájás teszi az ivást lehetetlenné, nehézkes légzés, néha rángó görcsök, gyors keringő mozdulatok, és czélnélkiili ugrások, később az állkapcsok, nem kevésbbé a fark paralysise, sajátságos bizonytalan szaladás, melynél a hátsó végtagok csúsztatok, gyakran bizonytalan állás, gyors lesoványkodás és kimúlás kimerülés folytán nagy görcsök közepette. Ezen tünetek egyes esetekben a betegség különféle stádiumába változóbbak, mint a kór képe is különféle alakja szerint ditferal, ép oly kevéssé lehet az ebhulla bonczolásánál, is az ebdüh specificus eriteriumát eredményül fölhozni és sajátságosán hangzik is az mindig. És midőn a jelentésekben olvassuk, hogy a bonczolás által az ebdüh constatáltatott, ez olykép értelmezendő : Az „EGER“ tárczája. Emlékezés Liszt Ferenczre. — Halála napjának évfordulóján. *) — Holnap, szerdán, három éve, hogy megszűnt élni Beyreuíhban s földi porhüvelyéből elszállt fenkölt nagy szelleme, mely századunk művészeti egét oly csodás fénynyel ragyogta be, minőhöz hasonlót nem mutat fel az összes művészetek régibb és újabb története. Az a tüneményszerű életpálya, mely osztályrészéül jutott, kezdetétől fogva egész végéig, soha nem hanyatlott a rayt- hoszszerü dicsfényben, mely körülfonta, sőt — közel hét évtized után — épp halála előtt kevéssel lövelte szét legintenzivebb sugarait. a két legelső világvárosból, Páris és Londonból, hogy azután élete, mint egy isteni álom, épp azon a helyen érjen véget, hol művészeti ideáljának legmagasztosabb kielégítését találta. Mert utolsó éveiben nem is volt már egyéb az ő élete, mint egy tündéid álom visszfénye, melynek izgató varázsától nem tudván szabadulni, folytonos harezot küzdött a lelke s hol az anyagi múlandóság feletti önmegadás nyugodt, sima tükrén evezett, hol pedig a minden földivel daczoló égi szikra villámcsapásainak a befolyása alá került. S néhány hónappal halála előtt — mig itt Budapesten való utolsó tartózkodása alatt — - az utóbbi áram hatalmába került, melyből aztán nem volt többé emberi erő, mely képes lett S/erk. hogy csak akkor állapítjuk meg ebdühre a kórismét, ha a súlyos beteg állatnál a hullában más betegséget nem találunk. — Mit találunk erre mégis jellemzőt? Nagyobbára a takhártyák és más szervek besziirését (inhibition) a torok, légutak erős belövellése lehámlással, szurokfekete véres tömeg a belekben, nagyobbodott puha és sötét szinii lép, félig aludt szurokszinü vér észlelhető. A betegség nemcsak ebekről emberre, hanem emberről más állatokra is átvihető. Ezt nem csak a véletlenség, hanem az inocu- latio igazolta. Ily ojtásokat eszközölt Magendie, Berudt, Löfflen és mások. II. Pathologia. A betegség az embernél soha sem jelentkezik mindjárt a marás után, sőt igen ritkán az első napokban, rendesen 2—7 hét között, a sebek rég behegedtek, mielőtt a tünetek föllépnek. Ezen (veszteg) időközök nagyon különbözők; vannak hitelt alig érdemlő elbeszélések, hogy 20 év letelte után lépett volna fel az ebdüh; de ez nem zárja ki, hogy elhihető 1, sőt 2 év letelte után kitört e baj. A baj fölléptének első jelei: a még be nem hegedt seb livid (kékes) lesz, tátong és folyó enyvet választ el; behegedt sebek fájdalmasak lesznek, lobosak, kékes vöröses szint nyernek, és fölfakadnak. Ezen helyről fájdalmas érzés sugárzik ki a környezetre, általános tünetek is mutatkoznak, megmagyarázhatatlan félelem, nyughatatlanság, harag, e mellett rendesen bágyadtság, a tagok nehézkessége, általános rosszul lét. nyughatatlan, félelmes álom által zavart alvás, az érzékek is izgatottak; látiszony, fülzugás, a hideg elleni túlérzékenység, étvágy-hiány, zavart emésztés, nyelési nehézkesség, a bárzsing összehúzódásának érzése, különösen ivás alkalmával, a légzés nehézkes, a hang rekedt, érverés szaporább és kemény, a betegség gyors fejlődése a dysphagia, düh vagy görcsökkel, vagy néha e tünetek összegével lép fel egyszerre. — A nehéz nyelés, a bárzsing minden rendellenessége nélkül fen áll, különféle fokozattal, de mindig azon sajátsággal, hogy csak képzelete annak is, hogy nyelni akar, a torokban a görcsös összehúzódás érzetét idézi elé; melyhez a legnagyobb félelem, görcsök és izgatott kitörések csatlakoztak, a delirium különböző nemű; a vadőrjöngés, szaladás, harapás és más erőszakoskodás utáni vágy. Ilyen paroxysmus után rövid időre nyugalom áll be, hogy e tünetek aztán újra ismétlődjenek. A görcsök nagyobbára kronikusok és nagy fokuak. A beteget égető szomjúság kínozza, néha hányás áll be, a hang rekedt, az érverés és hőfok lázas, a nyelv száraz, a légzés nehézkes és a beteg kínos dyspnoe közt tönkre megy. volna őt kiragadni. Mint a napba néző kőszáli sas, ha közeli végét érzi, még egyszer ösztönt érez fölszállni a fellegekbe nyúló legmagasabb sziklaorom csúcsára: úgy ő is számtalanszor megkoszorúzott fejével még egyszer érinteni vágyott azt az olympusi eget, melyről mint a művészet ujabbkori Orpheusa leszállt a földre, hogy azt lantjával meghódítsa. Az aggkor hanyatló ereje s a nagy emócziók elviselésére már meglazult idegrendszer ellentmondott ugyan e szándékának: de ki és mi állhatja útját a lélek hatalmas röptének, mely a magasba vágyva, nem számol többé az anyag lekötő lánczaival, hanem csak rohan előre s föl, ha mindjárt a földi életbe kerül is? 0 sem volt visszatartható. Nem hallgatott sem barátainak, sem az előtte föltáruló testi s lelki fáradalmak, izgalmak intő szózatára. Elment végzetes utolsó diadalutjára, daczolt a természet törvényeivel s kihívta maga ellen a sorsot. De a sors még ez útjában is kiválasztottjának minősité. Megengedte neki, hogy vágyai teljesüljenek. Két világváros népe, koronák viselői, a születés, a szellem, a vagyon, az irodalom, a művészet legdisz- tiugváltabb körei meghódoltak előtte, elhalmozták a legfényesebb kitüntetésekkel s körülövezték halántékát a dicsőség számtalan babéraival. Elérte a czélját, de érette életét kellett adnia cserébe. Pedig még sokáig élhetett volna, mert példátlan vastermészete, szervezete százados életre jelölte ki. A kik élete végnapjait mellette töltötték, beszélik, hogy utolsó óráiban is — a midőn pedig már el nem hagyhatá kórágyát — tagadja, hogy beteg s nem volt más gondolata, mint az akkor folyamatban levő beyreuthi mintaelőadásokból egyet sem mulasztani el. Semmi sem volt természetesebb, mint halálküzdelemre vált lelkének e halluczinácziója, mert összeforrtak ez előadások az ő egész életének művészeti ténykedéseivel s hogy végre megvalósultak, s ma is felköltik, odavonzzák a müveit világ *) Szerző s/,ürességéből közöljük.
