Eger - hetilap, 1889
1889-06-18 / 25. szám
201 győződésnek. Az elvek puszta kijelentése, sőt azoknak elfogadása a politikai téren nem bir nagy fontossággal, minden azoknak alkalmazásától fiigg; és én teljes bizalommal remélem, hogy e téreni működése e kijelentésével szerencsés frigyben fog állani. Minden e téreni tettét ezen önmaga által felállított mérték próbája elé visszük; s én ennek folytán jogosultnak érzem magam, hogy e mértéket alkalmazzam mindenekelőtt azon nyilatkozatára, melyet egy nagy fontosságú ügyben nem ugyan itt, de hivatalosan tett; azon előnye lévén a miniszterek Hivatalos kijelentéseinek, hogy azok az ellenőrzésre hivatott törvényhozó testületek bármelyike körében a megfontolás és megbirálás tárgyát képezhetik; — értem azon kijelentését, melyet a kath. autonómia ügyére vonatkozólag tett,. A miniszter ur kijelenté habozás és tartózkodás nélkül, hogy a kath. egyház hivei ép oly jogosultak az autonómia élvezetére, mint bármely felekezet hivei e szabad országban. Nem is hiszem — monda — hogy államkormányzati szempontból nagy nehézségek merülnének fel. Nézetem szerint ez azon egyedül helyes álláspont, melyet a kormány e nagyfontosságu ügyben elfoglalhat. A miniszter ur e kijelentése, miután neki — mint mondá — e specialis kérdésben már rég megállapodott nézete van, mely az utolsó hónapok tapasztalatai által még csak gyarapodott, nem lehet csupán személyes mulékony nézet, hanem a legnyomósb okokból merített szilárd meggyőződésnek eredménye és mint olyan, a kaíholikusok teljes méltánylására tarthat számot, annál inkább, minthogy alkalmas azon mindinkább meggyökerező aggodalom eloszlatására, mintha a kath. autonómia ügyének megoldása a kormánynak azon nagymérvű befolyásához való ragaszkodásán szenvedne [hajótörést, melyet neki eddig az egyházi jogoknak egyoldalú kezelése sok irányban nyújtott s melynek birtoklását számosak a kormányra nézve nagyszerű hódításnak és életkérdésnek, a társadalomra nézve pedig lelkiismereti szabadságnak, valóságos haladásnak s megbecsülhetlen nyereménynek még mindig szeretnek nevezni. A miniszter ur ezen határozott kijelentése, amint egyrészről e feltevésnek és gyanúnak útját szegi, úgy másrészről tanúsága annak is, hogy a kormány s a magyar katholikus hívek fűpásztoraikkal együtt egy közös téren találkoznak. A kik ugyanis a történeti fejleményeket oknyomozó figyelemmel kisérik, tudják, hogy az autonómia létesítése körüli mozgalmak, közjogi átalakulásunk első perczében, 1848-ban a püspöki kar kezdeményezése folytán indultak meg; és midőn az eszme komoly vitatkozás, de még inkább a szükség érzete által odáig fejlődött és eléggé megért, hogy a magyar kath. világ törvényesen megválasztott képviselői az autonómiai szervezet megállapításának nagyfontosságu munkáját végezhetők, a püspöki kar ezen munkában öntudatának egész tisztaságában tevékeny részt vett. És a congressus bevégezvén munkáját, az ország herczegprimá- sának elnöklete alatt, végre egy 12 tagból álló bizottságot váA vak-ablakban most nőm pipák állanak, Különféle nyelvű könyvekkel van tele, Térképek függenek szent helyett a falon, A pohárszék pedig Íróasztal leve, Komor sápadt ember üldögél előtte Csendesen mélázva nagy gondolatokon . . . Ha tudnák, ki lakik most e házikóban! Roskadt kis ház, te vagy az én szent templomom! Csendesen méláz 8 nagy gondolatokon, Mig mások pihennek puha ágy párnáján; Gyertyája ugyan nincs ... de a csillagok s hold Fáklyát gyujtnak neki háza felett járván. De ha nem gyujtnak is: a legsötétebb éj Kiderül lelkének fényén, mint a napon . . . Ha tudnák, ki lakik most e házikóban! Roskadt kis ház, te vagy az én szent templomom! Elhagyva istentől, embertől elhagyva Átkot is zúg néha ember, isten ellen; De könyező szeme nem magát siratja, Az, a kiért ö sir, egy szent ismeretlen . . . De csakhamar talál írt sajgó sebére: Az idők tengerén ragyog a fénytorony . . . Ha tudnák, ki lakik most e házikóban! Roskadt kis ház, te vagy az én szent templomom!“ Alig-, hogy a szobában helyet foglaltunk, egy nő, egy már nem fiatal s nem is szép nő, ki — mint később megtudtam — Sárosyval jött Gyöngyösre s itt egészen az ő szolgálatára szentelte magát, borts poharakat tett az asztali n és szó nélkül távozott. „Hogy jutottál ide, s mióta vagy itt?“ kérdőm őt, amint magunkra maradtunk. „Hogy ? magam sem tudom. Bujdokoltam Aradban, Békéslasztott, melynek egyik feladatául azt tűzte ki, hogy a megállapított szervezeti javaslatot ő felségének, mint a catholicus egyház főkegyurának megerősítés és ennek folytán törvényes szentesítés végett eléje terjeszsze. A bizottság ezen reá háramlott kötelességét teljesítette. íme méltóságos főrendek, a katholikus autonómia kérdésének ez a jelenlegi állapota, s az csakis ezen álláspontból jöhet megfontolás és megbirálás alá, mert ez idő szerint ez az ország catholikusainak jogszerűen elfoglalt álláspontja, melylyel szemben mindazon nehézségek, melyek az egyház hierarchicus szervezetéből, a catholikusok közti eltérő véleményből, — a főkegyúri jogokból vagy a közvélemény egy részének az autonómia hatáskörére vonatkozó sajátszerü felfogásából merittetnek, határozott sulylyal ez idő szerint nem 'bírhatnak arra nézve, hogy az ügy szabályszerű elintézése függőben tartassék és ennek folytán ez jogosulatlan izgatásoknak, vagy méltatlan gyanúsításoknak állandó tápul szolgáljon. A kérdésnek ezen stádiumában nekem úgy látszik, mintha a további várakozás álláspontját a helyes kibontakozás iránti törekvésnek kellene felváltania, a mely szerintem abban állana, hogy a kormány a beterjesztett szervezeti javaslatot komoly, beható bírálat alá vegye s ha abban vagy az állam iránti viszonyra, vagy 0 Felségének elidegenithetlen, átruházhatlan, a sz. korona birtoklásához kötött főkegyúri jogaira nézve valami sérelmes, vagy csak aggályos foglaltatik, jelölje azt ki, megfontolásának, bírálatának eredményét pedig, — a fonalat ott fogván fel, a hol az megszakadt, — a csak ülésszakaiban felfüggesztett, de fel nem osz- latott congressussal további tárgyalás végett közölje. Ennek teljesítése által útját vágná azon alaptalan feltevéseknek és gyanúnak, mintha az érdeklettek bármelyik oldalán léteznének rang és befolyásra kiváló elemek, melyek az autonómiától való félelmükben a további halasztásban keresnének menedéket. Van a minister urnák egy más kijelentése is, mely a budai kath. gymnasium mellett felállítandó hasonló jellegű flnöveldére vonatkozólag az ő helyeslésével az alsőház egyik határozatában is nyert kifejezést. Dicséretre méltó a minister ur törekvése, mely az általa contemplált tinevelő intézet létesítésére irányul, mely bizonyos tekintetben csakugyan hézagot pótolna. És ha az általa kezelt kath. tanulmányi alap jelenlegi helyzete őt azon meggyőződésre bírta, hogy annak jövedelmei a rendes kötelezettségek csorbítása és kára nélkül a szóban forgó intézet felállítására fordíthatók; és ha ő felségéhez mint legfőbb kegyurhoz intézett megokolt fölterjesztés alapján annak legkegyelmesebb engedélyezését megnyerte, az adott viszonyok közt szabályszerűen s jogilag sem kifogásolható módon járt el, midőn ez intézet fölállítását elhatározta. De van a miniszter ur nyilatkozata alapján és az ő hozzáben, Biharban. Szabolcsban; de seholsem volt nyugtom s nem volt maradásom. Végre Hevesre gondoltam, vagyis jobban mondva : ti rátok, Sándorra*) és te reád. Hevesben, gondolám, nincs más ismerősöm, csak ti s ti jó barátim vagytok. És ide jöttem. Már majd egy éve, hogy itt vagyok. De jöttömben, épen a Tisza partján, egy harmadik hevesi jó barátot is szereztem magamnak: Pájer Antalt, a tiszafüredi papot. Sokat köszönhetek neki, megrakta kocsimat mindenféle jóval s azóta sem feledkezett meg rólam... De mily sajátságos érzés! Tudod, mennyire szeretem Sándort. Legfőképen az ő kedvéért jöttem ide. Már sokszor láttam őt az utczán, mert gyakran bejár Rédéről Gyöngyösre, a napokban meg épen oly közel ment el mellettem, hogy majdnem érintettük egymást . . . s képzeled-e? még nem beszéltem vele. Nem tudja, hogy itt vagyok. Nem tud felőlem semmit. Nem merem őt megszólítani, félek vele találkozni, attól tartok, hogy szerencsétlenség éri általam. Ha most, miután sikerült a hadi törvényszék elől kitérnie, a családi boldogság öléből kiragadtatnék . . . ismerem az ő mély kedélyét s imádott nejéhez való kibeszélhetetlen ragaszkodását . . . őrültté lenne egy hét alatt a börtön falai közt. Arra kérlek téged is, ne tudasd vele itt létemet. Fáj ez nekem nagyon. De talán jobb lesz igy. . .“ „Hát senkisem tudja még Gyöngyösön, hogy te ki vagy?“ esém szavába. „Azt már gyanítják, hogy bujdosó vagyok. Találgatják is, hogy ugyan ki lehetek. De hát most sok a bujdosóféle ember s nem mindenik bir oly fontossággal, hogy nyomát szimatolnák. Az *) Vachott Sándor.
