Eger - hetilap, 1889
1889-06-04 / 23. szám
187 különösen a kiválóbb lövők, kik e nemes sportot nagyobb szenvedéllyel gyakorolják, mintegy 20-an, a múlt keddre, máj 28-ára galamb-lövészetet terveztek, mely azonban, közbejött akadályok miatt, csak a mult szerdán, máj. hó 29-én délután tartatott meg a lőporos toronynyal szemben fekvő tágas fensikon, mely előbb a honvédség lövő helyiségéül szolgált. Az idő nem igen kedvezett a mulatságnak, az ég folyvást borult volt, a sötét felhőkből sürü permeteg hullott alá, mely később hatalmas esőre fordult, s aminek a gazdák annyira örvendettek, az a mi derék lövészeinket nagy mértékben feszélyezte, mert esernyőt tartani,- meg lőni is, nagyon bajos dolog, az átnedvesedett öltöny pedig erősebb izgalomba hozza az organizmust, ami a legnagyobb ellensége a nyugottságot kívánó lövés biztosságának. — Ez az oka, hogy az eredmény nem felelt meg a lövészek várakozásának. — Ez alkalommal, a máskor szokásos csabda-lövés helyett, körlö- vés volt rendezve, melyen 18-an vettek részt. A lövészek egy tágas körben sors utján foglalták el helyeiket, melyeket minden ötödik lövés után megcseréltek úgy, hogy a verseny végéig valamennyi lövész a kör minden egyes posztjára eljutott. A galambokat a kör központjáról egyenkint — minden ötödik lövésnél páronkint — bocsátották föl. Befelé csak 45° szög alatt volt szabad lőni. — A körlövés eredménye következő: föleresztetett összesen 142 galamb, melyekre összesen 263 lövés tétetett. Ezek közöl talált 98, elhibázott 165 lövés. Legsükerültebben lőttek: Murczkó Endre (21 lövés közöl 10 találó); dr. Lipthay Endre (19 1. k. 10 t.) ifj. M urányváry János (13 1. k. 7 t.); továbbá: Gróna i Sándor (22 1. k. 11. t.) László János (14 1. k. 7 t.) Gröber Sándor (7 3. k. 3 t.) ifj. Gaal Lajos (22 1. k. 10 t.) A versenyben kisebb-nagyobb sükerrel részt vettek még: Füstös Bernát, id. Gröber Ferencz, ifj. Gröber Ferencz, Horánszky István, Lestál Ágoston, Petravich Bertalan, Petravich Ferencz, Pillér Ede, Póka István, Ringelhann Imre, Rudassy János. — A körlövés befejezése után a társaság néhány tagja m a g á n-v ersenylövést rendezett, csabdából eresztett galambokra. E versenyben részt vettek: ifj. Gaál Lajos, Grónay Sándor, id. Gröber Ferencz, és Petravich Bertalan, mindenik 5—5 lövéssel. Az eredmény következő : id. Gröber Ferencz 4 találó, 1 hibás lövés; Grónay Sándor 3 t. 2 h. 1.; Petravich Bertalan 2 t. 3 h. 1., — ifj. Gaal L. 2 t. 3 h. 1. — A záró versenyen hárman lőttek két-két lövéssel. Id. Gröber Ferencz, és Petravich Bertalan két-két egyes lövéssel mind a kétszer találtak, ifj. Gaál L. elhibázott lövései ellenében, s igy a két előbbi a versenytételen megosztozott. — Az érdekes mulatságon, mint meghívott vendégek részt vettek, egyebek közt, Kas zap Bertalan, Hevesmegye alispánja, s Luga László, érs.-lyc. nyomda-igazgató, ki mint versenybíró tettleges részt is vett a sport-mulatságban. — Mint halljuk, hölgyvendégek is készültek az érdekes mulatságon, mint nézők, részt venni, de a kedvezőtlen idő meggátolta őket e jó szándékukban. — A versenylövészetet a szőlőszeti telep tanyájának egyik tágas helyiségében barátságos lakoma zárta be, mely, Balog bandájának szivvidámitó nótái mellett, egyre fokozódó derült hangulatban, a késő éji órákba nyúlt be. A magyaros lakoma fogásai: a pompás gulyásos, és még pompásabb túrós csusza minden részről nyilvánult osztatlan elismerést és dicséretet vívtak ki a lövészbajtársak derék ad hoc szakácsa: Bohati számára. Hogy a magyar lakomák egyik fűszere: lelkes, hazafias, és kedélyes pohárköszöntőkben sem volt hiány, — mondanunk sem kell. — Nyári mulatság. A heves megyei jótékony nőegylet az általa gondozott árvaház javára f. évi junius hó 10-én pünkösd másod-napján az érsekkertben, a helybeli katonai és népzene-karok közreműködése mellett tánczmulatságot rendez, melyre a mélyentisztelt közönséget az árvák érdekében megjelenni kéri. A mulatság kezdete délután 3 órakor. Belépti dij 30 krajczár; feliilfizetések köszönettel fogadtatnak, és hírlap utján nyugtáztatni fognak. Etel- és italnemüekről gondoskodva leend. — Gyászhir. Nékám Endréné, szül. Nékám Otília, ügyvéd neje, hosszas szenvedés után f. é. máj. hó 29-én elhunyt. A boldogult hült tetemeit f. é. máj. hó 30-án közrészvét kisérte a „Fájdalmas Szűzről“ nevezett sirkertben az örök nyugalom helyére. — Gyászhir. Özv. Salamon Károlyné, szül. susai Losonczy Emilia, néh. Salamon Károly nyug. egri érs.-urad. gazdatiszt özvegye, élete 76-ik évében, f. é. máj. hó 28-án hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése máj. 29-én ment végbe. — Köszönet-nyilvánítás. Azon testületek, egyesületek és egyesek, kik boldogult nőm végtiszteletén megjelenésükkel fájdalmamat enyhíteni óhajtották, fogadják legőszintébb köszönetemet. — Teljes tisztelettel. Egerben, 1889. május 31-én. Perger Ignácz, rk. hitk. tanító. — Az 1889. máj. hó 30-án, az érsekkertben tartott honvédmajális alkalmából felülfizetni kegyeskedtek: Zsendovics József 5 frt, Samassa János, Begovcsevics Róbert 4.80—4.80 kr., Györgyényi Ignácz 3 frt 80 kr., Stephanovszky Sándor 2 frt. 80 ki-. Imre Miklós, 1 frt 80 kr., Sinkovics N., N. N., 1.60—1.60 ki'., Horváth József 1 frt 40 kr., Mészáros Istvánná 1 frt 20 kr., Békefi Lipót, Dombay Tádé, Fenyvesy Sándor, Glósz Károly, dr. Párvy Sáudor, Éliásy Ferencz, Kovács Kálmán, 1—1 frt., Gi'ónay Sándor, gr. Zichy Károly, Zsiga bácsi, Zalár József, Hám Gyula, Jusztus Gusztáv, Nagy Ferencz, Kerekes Arvéd, Gröber Ferenczné, Hickman Károly, Luga László, Kemény ezredorvos, 80—80 kr., Hellebront János, Gótli testvérek, Répássy László, Imre Miklósné, Franczné, Szentkirályi Ödön 60—60 kr, Petravich Antal 50 kr., Halasy Béla 40 kr., Keleti Izsó, Greskovics Bertalan, Mészáros Kálmán 30—30 kr., Bodnár Ferencz, N. N., Kajdacsi Rafael, N. N. kapitány, Pillér Ede, Síkhegyi Károly, Okolicsányi Lajos, ifj. Székely János, 20—20 kr., Kisbéri N. Zsen- dovich huszárja, Kobza Lajos, Domán J., 10—10 kr., Utólag: egy jó gondolata támadt: „Küldjünk ki a fiuknak egy tál — rántott békát!“ — A közhelyesléssel fogadott okos szót nyomban okos tett követte, s pár pillanat múlva ott párolgóit előttünk egy nagy tál rántott béka! De hogy ez a tál kiürüljön, s a békáknak hire hamva se legyen, ahhoz már egy pillanat is elég volt még pedig annyii'a, hogy ha történetesen egy boncz- tanár kerül közénk, hogy a békák csontjait összeszedje, bizony hasztalanul fáradt volna. Pedig a legnagyobb rész közöttünk soha sem evett békát. Mégis megettük. Hát nem voltunk mi bátor és vitéz gyerekek ? Á másik epizódnak adjuk azt a czimet, hogy: „A fekete leve s.“ Egyszer a vendégszeretetéről megyeszerte hires F . . . y kanonoknál disz-ebéd volt, s mi ott muzsikáltunk. Ebéd után a derék kanonoknak egy elmés ötlete támadt. „Ültessétek a fiukat a mai-adék-ebédhez — mondá a szolgáknak, — s traktáljátok meg őket.“ ügy történt. Mi, foglái'ista muzsikusok nagy büszkén oda ültünk a díszesen fülteritett asztalokhoz, s bár a kollégiumi ebédet már annak idején otthon elfogyasztottuk, — megújult s felcsigázott étvágygyal vártuk a pompás eledeleket. — Egyszer csak jönnek az inasok párolgó tálakkal, s kinálgatnak: „Fehér leves! Fekete leves! Kinek milyen tetszik?“ „Fehér leves! — gondolám magamban. Azt már ettem a kollégiumban is eleget. De fekete leves! Ennek hírét még csak a históriában hallottam. Tanultam ugyanis, hogy Szolimán török szultán, ez, azóta közmondássá lett, szavakkal: „Hátra van még a fekete leves!“ — ilyetén levessel ti-aktálta meg végleg ottma- rasztott vendégét, Töküly Imre erdélyi fejedelmet. „Adjon nekem, kérem, fekete levest!“ — kiáltám az ott sürgő-forgó lakájnak, s nyomban tele is szedtem a leveses tányéromat a finom barna levessel, még pedig csordultig. — No, — gondolám, — most már jól fogok lakozni fekete levessel! Hozzá is fogtam nagy lelkesedéssel, s még nagyobb — kollégiumi étvágygyal. Alig ízleltem azonban belőle — a kollégiumi ebéd tetejébe, — egypár kanállal, — nyomban elteltem a fűszeres, tápláló eledellel. De hát én abban a szent meggyőződésben voltam, hogy amely eledelt az ember, úri asztalnál, egyszer a tányérjára kiszedett, azt ott hagyni sem nem illik, sem nem szabad, hanem, — tetszik nem tetszik, — mind meg kell enni. — Én is megettem. De bizonyos vagyok, hogy Tököly uramnak sem esett keservesebben a török szultán fekete levesének elfogyasztása, mint nekem a kanonoki fekete levesé. Azt a kint pedig, mely egész valómat átmarczangolta, midőn, fekete levessel torkig lakva, kénytelen valék a minden oldalról kínált sok jóféle szul- ezot, pecsenyét, süteményeket, tortákat és egyéb csemegéket visszautasítani, — ezt a tantalusi kint nem kisérlem meg, mert nem is volnék képes híven leírni. Ez az én örökké nevezetes, és még mindig fris emlékezetemben élő szomorú históriám — a fekete levesről.
