Eger - hetilap, 1889
1889-01-15 / 3. szám
18 hamar „kitör és eget kér.“ — Mindenki feszült figyelemmel várta, leste: mit fognak szülni a hegyek ? — Sz . . . A . . , ez a szellemes, ritka buzgalma, s minden megyei mozgalom iránt élénken érdeklődd bizottsági tag, szentül azt hitte, hogy a megyei főmérnök bizonyára egy, a dormándi hegyekben leg- közelébb fölfedezett, rendkívül gazdag kavicsbányáról fog referálni, melylyel aztán a vadonatúj „hanyi csinált út“ kátyúi betömhetek lesznek annyira, hogy az arra közlekedők legalább nem lesznek többé a „nyaktörés“ veszélyeinek kitéve. X. X. egri bizottsági tag ellenben meg mert volna rá esküdni, hogy most a kir. főmérnök ur egy „az Eger folyó árvíz ellen való szabályozását tárgyazó újabb rendkívüli tervezettel“ fog kirukkolni. Ismeretes dolog ugyanis, hogy az „Eger patak“ néhány év előtt történt, és sok szép ezer forintokat fölemésztett szabályozása, mely szintén a kir. főmérnök ur, fonhatósá- gilag helyesbített tervezete szerint, s az ugyanő személyes főfelügyelete alatt készült, — pár év múlva teljesen el hibázó tt- nak s haszontalannak bizonyult, úgy, hogy annak gyökeres restaurálása immár égető szükséggé vált, minek folytán e gyökeres kijavítás, illetve átalakítás kérdése egyik, közelebb lefolyt városi képviselőtestületi közgyűlés tárgysorozatán napirendre is volt kitűzve. E közgyűlésen a kir. főmérnök ur maga is jelen volt. Mielőtt azonban az Eger folyó mentében fölállított szádfalak kiigazításának tárgyalására került volna a sor, — a kir. főmérnök urat sürgős dolgai, — nagy sajnálatunkra, s minden szívélyes, hangos marasztalás daczára, — távozni kényszeritették a teremből. Így történt azután, hogy minekutána a közgyűlésből még azt az egyetlenegy szakértőt (kérem a szedőt, valahogyan, tévedésből, szagértőt ne szedjen!) is elszólitották „sürgős dolgai,“ aki ,a tárgyhoz alapos a n, s közvetlen tapasztalalat Utján tudott volna szólani, —- a képviselő testület azt a furcsa határozatot hozta, hogy „azon szádfalakból, melyek tapasztalás szerint, túlságos magasra építtettek, a magasság fölöslege vágassék le, s a levágott részszel a megrongált szádfalak reparáltassanak ki (!!!). Hát akik a közigazgatási bizottságban ily féle előterjesztéseket vártak a kir. főmérnök úrtól, — azok keservesen csalódtak. A kir. főmérnök ur ugyanis ezúttal, a nagy római költővel azt gondolva, hogy: „paulo undora canamus“ -- amint a bizottsági ülést az elnök megnyitotta, nemes önérzettel állt föl, s azt a kérdést vetette föl : Van-é a t. közigazgatási bizottságnak tudomása arról, hogy a hevesi plébános, a néh. Sz. Sz. eltemetéseért ezer forint stólát kért, s van-é szándékában intézkedni, hogy eféle Az „EGER“ tárczája. Mózes éneke. — XC. zsoltár. — „Te benned bíztunk elitül fogva,“ *) Uram, hajlékunk mindig csak te voltál! — Mikor nem volt hegy még, és rajta oltár, És még az ég, a föld nem volt alkotva: Te már valál, s él a világ felett Időtelen időkig életed! „Az embereket meghagyod te halni,“ S a földbe térnek intő szózatodra: ,Mely porból lett, hadd térjen újra porba!1 — Mivel egy ezredév előtted annyi. Mint a tegnap, vagy egy éj, mely repül Gyorsan sietve, észrevétlenül. Napunk halad, s nagy hirtelen hanyatlik: Olyan mint egy szép álom látománya, — Midőn járunk tündéri tartományba’ — De szétfoszol, nem tart csupán virradtig; — Vagy mint virág, mely reggel ágiiul Ragyog, mosolyg, s estvére elvirúl. Az életórák oly gyorsan letűnnek; Mint szót a szél, a sors úgy elragadja, Leáldozik éltünknek fénye, napja És elsodor nagy árja végzetünknek. vallásilag s erkölcsileg botránkoztató visszaéléseknek a jövőre nézve eleje vétessék ? A komoly méltósággal előadott interpelláczióra a központi bizottság tagjai mosolyogva néztek össze. Sehogyan se tudták elképzelni, minő okozatos összefüggésben áll a „stólakérdés“ az államép it észmérnöki hivatalos jelentéssel; s mit keres a „stóla-ügy“, mely a hitfelekezeteknek egészen m a- gán-dolga, s különösen az itt fölvetett stóla-ügy, a tekintetes vármegye közigazgatási bizottsága, mint e tekintetben teljesen illetéktelen fórum előtt, tehát oly ügy, melynek elbírálása- s elintézésére egyenesen és kizárólag az illető hitfelekezeti egyházfenhatóság van hivatva, s mely — mint köztudomású, s melyről bizonyára a kir. főmérnök is l>irt már eleve tudomással, — még a közigazgatási bizottság ülése előtt, a kérdéses ügyet annak rendi módja szerint, az illetők teljes megnyugvására el is intézte ? Hevesmegye közigazgatási bizottsága aztán nyomban ki is mondotta, hogy ez a kérdés, mint tisztán hitfelekezeti magán-ügy, nem tartozik illetékességi körébe, — s napi rendre tért fölötte, — miként ez nem is volt másként várható oly hatóság részéről, melynek tagjai közt megyénk értelmiségének gonddal s tapintattal választott kitűnőségei foglalnak helyet. S az ügy — mint bevégzett tény — fölött mi is napirendre tértünk volna, s nem szólunk vala hozzá, ha az, sajtó utján is nincs, még pedig igen furcsa sziliben, az olvasó közönség elé tálalva. így azonban kívánatosnak látszik, hogy mi is szellőztessük azt. A „szabad stóla“, a hitközségeknél, melyeknél közmegállapodás szerint divatban van, annyit jelent, hogy az illető hitközség lelkésze, a hozzá tartozó hívek irányában teljesített, bizonyos egyházi funktiókért dijat veszem E díjnak pedig sem minimuma sem maximuma nincs megállapítva, hanem ezeket maga a lelkész állapítja meg, saját belátása s méltányossága szerint. Innét van, hogy a lelkész, stóla fejében, a gazdagabbaktól aránylag sokkai magasabb dijakat szed, mint a szegényebbektől. S ez, nézetünk szerint, egészen rendén való, s méltányos dolog is, ha tekintetbe veszszük, hogy a gazdagok, az illető egyházi functiók- nál sokkal nagyobb díszt és cerimóniát kívánnak kifejteni, mint a szegény osztálybeliek, s ha meggondoljuk, hogy valamiképen még is csak kárpótolva kell lennie annak az úgyis eléggé soványan dotált lelkésznek, azért a tömérdek egyházi functióért, melyet, fölös számú szegény híveivel szemben, tömérdek fáradEs hogyha kedves lenne is az élet: Az embert végzetes küzdelme várja ; Nem a való, hanem rejtélyes árnya A vágy, remény, a mely szivében éled! S mint a tűnő perez, száll repül napunk, Helyette csak bút s fájdalmat kapunk! Atyánk! törvényed hadd legyen vezérünk; S ha rejtve van éltünknek napja, száma, Értsük meg azt, mi létünk hivatása, Elébb mintsem pályánk végére érünk. Kiket bánat, teher, s gond annyi nyom, Oh könyörülj Uram, szolgáidon! Balsors után hozz szebb napot egünkre, Dicsőítsd meg szolgáidon kegyelmed,' A bűn felett, hogy nyerjünk győzedelmet, — Boldogságot deríts bús életünkre. Legyen szerelmednek hü gondja ránk, Sorsunk kezedbe tesszük, oh Atyánk! Apostol Bertalan, Egy téli zivatar. Elbeszélés a bosnyák tábori életből. Irta: Dr. Kaáli. 188*. január hó 23-ika volt. A soproni gyalogezred 3-ik zászlóalja a felkeléseiről hirhedett Kri vogije-t *) tartotta megszállva. A zászlóalj parancsnoksága C . ben volt. Ez egy katonai Hetven, nyolezvan év a végső határ, Hol ránk a sir biztos révpartja vár. — *) Az, “ (idézet) jegygyei ellátott sorok egy régi énekeskönyvből vannak véve. *) Néhány kilométernyi terület Montenegró, Herezegovina és Dalmatia között.
