Eger - hetilap, 1889

1889-05-14 / 20. szám

160

Ma Egerben az általános dérouté előérzetében a jelszó: „boldogulj, ahogy tudsz“. Áldozatkészség, közügyek iránti érdeklődés, mihelyt nincs kilátás mellette egyéni haszonra, mint közhasznú egyesületek feloszlófélben vannak, nem csak azért, mert hivatásukat, az illető irányadók gyarlósága miatt nem tölték be, de mert az éltető közszellem — aludni költözött. Lesz-e ébredés ? — Bajosan ; mert a tényezők hiányoznak.

Eger egyik nevezetes helye volt mindig a nemzeti szellem visszhangjának. — Mit hangoztasson vissza? — A mi nincs?

Az igaz, de igy volt, ám ez mindig. Eger nem volt Mem- non-szobor, mely csak a felkelő napot üdvözli; — Egeinek élő szelleme volt, mely ébresztett, gyulasztott idegen befolyás nélkül is.

Egykor előlment Eger, és készségesen osztozott azon dicsők sorsában, kik az eszméért éltüket, és mindenüket, koczkára tették.

Ma elejtik a gazdasági, el a borászati és szőllőszeti egyletet, mert a közérdeknek igen de közvetlen az önök zsebének nem tesz szolgálatot; — örvendenek, ha azon gentry és intelligentia, melynek áldozatkészsége juttatta önöket oda, hol jelenleg állanak — maholnap minden befolyásától megfosztatott. Önök a democratát negély- zik, pedig Don Ranudó de Colibrados-nak aristocraticus nézetei az önöké mellett, elhalványulnak. Az olyan democratára, ki boldognak érzi magát ha egy mágnáshoz hozzá türüczkelődhetik, vagy a kit egy kis czimért, vagy hatosnagyságu rendjelekért — a pulyka-fráz tör — no, mi az ilyenekre nem adunk semmit. Mi azt tartjuk igazi demokratának, ki magánál kisebb vagy nagyobb embert nem ismer, és nem rang, vagyon stb.-félét, hanem csak szellemi főlényt respektál.

De miglen azt halljuk uton-utfélen: „fiamat csak nem adhatom mesterembernek, mert ez derogálna, s ha nem tanúi, legyen belőle inkább naplopó, mint becsületes mesterember“ — Uraim, tiszteljük az ilyen észjárást, de nem kérünk az ilyen demokratiá- ból, s nem adunk sem ellenzéki, sem kormánypárti érzelmükre semmit, mig elvük csak az önérdek takaró fátyla, mely alatt elvtelenség rejlik. A kik a gazdasági és borászati egylet ügyét elejtik, azok nem érdemlik meg az „egri“ nevet. Különben kinek nem gúnyája, ne vegye magára.

Különfélék.

— Dr. Hóman Ottó. budapest-kerületi kir. főigazgató ő nsga, a múlt vasárnap, f. hó 12-én az egri cist.-r. főgymnásium hivatalos látogatására városunkba érkezett.

— Néh. visontai Kovách László temetése. Az Abbáziában elhunyt visontai Kovách László, Gyöngyös város orsz. képviselője s a magyar képviselőház jubiláns háznagyának hamvait Abbaziáaz Ave-harang szálló vibrációja; lágy és olvadékony, mintha csak a szív kellő közepéből jönne. Ezért oda is talál egyenesen, ahol az ember nem hallani, hanem érezni szokott. Az ifjú is úgy érzi, mintha szivén éne volna valami. Ott áll, mintha a földbe gyökereztek volna a lábai, mikor az enyhe szellő odáig hozza a panaszos bucsu-dal néhány szavát:

„Behüt’ dich Gott! Es war’ zu schön gewesen.

Behüt’ dich Gott! Es hat nicht sollen sein!“

A dal elhangzása után Maryan vár, hogy talán folytatása is lesz, és miután ez sokáig nem történik meg, nekiindul bejárást keresni a parkba. Ellenállhatatlan vágy ragadta meg s ő mindenáron beszélni akar a dalolóval; mert úgy rémlik előtte, mintha azt a hangot már hallotta volna. Hirtelen megrázkódik s végig czikkázik agyán a gondolat, hogy talán ez az, aki kegyelmet kért részére. Nem tűnődik ő azon, hogy gondolatának semmi alapja sincs; csak azt tudja, hogy a parkba mindenesetre be kell jutnia. Ajtót nem találva, lázas türelmetlenségében nagyot ugrik s miután egyik kezével elérte a magas kőkerítés koronáját, gyakorlott tornázó ügyességével veti át magát azon.

Mikor az ifjú a parkba jut, a dal megújul és ő annak irányát követve, kis lugast talál, melynek puha gyep-pamlagán gyönyörű hölgy hever.

III.

Mintegy két hét múlva az elmondott jelenet után, egy szép alkonyaton. a parknak keskeny utain, az egymásra hajló fák alatt ifjú pár sétálgat lassú, nagyon is lassú lépésekben és suttog, mint a felette összeboruló lombsátor.

ban szentelték be. Ravatalát számos koszorú borította, melyek közöl különösen kiváltak az elhunyt családjának, a szabadelvű pártnak, br. Wimmersbergnek, és a gyapjumosó gyárnak pompás koszorúi. Haynald és Mihalovics biboro>ok, kik ez idő szerint szintén Abbáziában időznek, kifejezték az elhunyt családjának részvétüket. Beszentelés után, a boldogult hült tetemeit Vámos- Györkre hozták, hogy az ottani családi sírboltba helyeztessenek el örök nyugalomra. — A hevesmegyei gazdasági egyesület, melynek néh. visontai Kovách László nemcsak megteremtője, de évtizedeken át fáradhatlan elnöke s vezére volt, — a boldogult elhunytéról a következő gyászjelentést adta ki: „A hevesmegyei gazdasági egyesület mély fájdalommal jelenti, hogy megteremtője, szeretett elnöke: visontai Kovách László ur, Abbáziában, 1889. máj. 7-én szivszélhüdés következtében jobblétre szenderült. A tiszta emlékű, feledhetetlen boldogult, vasárnap, máj. 12-én délut. fog a vámosgyörki kegyúri templomból örök nyugalomra kisértetni. Legyen porainak könnyű a föld, melyet annyira szeretett. Gyöngyös, 1889. máj. 9-én. Áldás emlékére!“ Visontai Kovách László temetése, Vámos-Györkön múlt vasárnap f. hó 12-én délután ment végbe számos hatóság, társulat, egyesület s magánosok részvétele mellett. Jelen voltak: Péchy Tamás a képviselőház elnöke, Teleki Géza gróf a képviselőház háznagya; a képviselők közül igen sokan az országgyűlési 48-as és függetlenségi párt küldöttei: Almásy Sándor, Pappszász Károly, Isaák Dezső stb. Jelen volt Hevesmegye főispánja Keglevich Béla gróf és a megye tisztikara, a képviselőház tisztviselői. Képviselve volt az országgyűlési gyorsiroda, a budapesti magyar gyorsíró egylet, és az 1848—9-ki honvédsegélyző egylet. Megjelent a temetésen Görgey Arthur és Görgey István. Képviselve volt Gyöngyös városa és a gyöngyösi takarékpénztár, a hevesmegyei gazdasági egyesület, a gyapjumosó egyesület Karsay Albert, Koppély Géza stb. által. Megjelent a megyei birtokosság nagy számban száznál több fogaton. A ravatal Vámosgyörk község fekete posztóval bevont templomában volt felállítva, s számos szebb- nél-szebb koszorúval fedve. Koszorút tettek a koporsóra: a boldogult özvegye, leányai, menyje és veje. Csernovics Hona és Dio- dor, Latinovits Mihály és neje, Mocsáry Mária, a képviselőház, azon kívül Péchy Tamás, Teleki Géza gr., < z országgyűlési szabadelvű párt, a képviselőház háznagyi hivatala, a 48—49-ki honvédsegélyző egylet, a képviselőház hivatalnokai, továbbá Dessewft'y Arisztid és Orczy Dezső, a gyöngyösi szabadéivü-párt, a hevesmegyei gazdasági egyesület, a gyöngyösi takarékpénztár, a budapesti magyar gyorsiróegyesület, a magyar északkeleti vasút, a magyar jelzáloghitelbank, Vámosgyörk község, Kiirthy János és családja, Markovits Iván, a báró Wimmersperg család, Harkányi Frigyes, Dobóczky Ignácz, Tóth Gyula, Takácsy Sándor családja, a Leichter család stb. A koporsó beszente- lése után a gyászmenet a sirkertbe indult, a képviselőház és

A napbarnított, arczu, délczeg ifjúban a falusi magányba vonult Maryanra ismerünk, a mellette haladó hölgy pedig Donna Beatrice, a park és az annak közepén emelkedő kis kastély úrnője.

A hölgy az örökké mosolygó egű déli partvidékről való olasz szépség: középmagas, karcsú alakkal, olajbarna, de rendkívül finom arczbőrrel, indulattól, vágytól és szenvedélytől villámló szemekkel és sarkat verő, dús hajjal, melynek fekete színe kékes fényű, mint a holló szárnya. Valódi szépségek szépsége.

— Ma nem volt maradásom ott; — szól Maryan; — nyugtalan voltam; a vágy hajtott és ez az oka, hogy hamarább itt vagyok, mint máskor, mint megengedte. És ha haragját vonnám is magamra, nem bánom, hogy eljöttem. Amint keresve végigjártam az ön kastélyát, a gömbölyű sarok-szoba előtt meg kellett állanom. A neszfogó, puha szőnyeg elvette lépteim zaját és igy érkezésem nem volt hallható. Sokért nem adnám azt a látványt, amely megállásra kényszeritett. Ott térdelt ön imazsámolyánál, feje meghajtva és kezei összekulcsolva. Nem tudom magyarázatát adni, hogy miért, de ekkor ismét felvillant agyamban a gondolat, hogy ön volt az a fekete ruhás hölgy, ki az uralkodó lábaihoz borulva, olyan sikeresen könyörgött részemre kegyelemért.

— De hiszen én ezelőtt nem ismertem önt; hogyan kérhettem volna tehát részére kegyelmet?

— Nem ismert; de amint újon vásárolt jószágán letelepedett, természetes kíváncsiságból megkérdezte, kik a szomszédai ? Es amint megtudta, hogy egyik szomszédja a leggyalázatosabb, de be nem bizonyított vád-, a testvér-gyilkosság vádja miatt messze, Szibéria bányáiban raboskodik, önnek jóságos szive, sze-