Eger - hetilap, 1889
1889-05-07 / 19. szám
150 a haldokló egyesületnek a— kegyelemdöfést. — A gazdasági egyesület sorsa fölött való őszinte sajnálkozásom nem csekély aggodalmával tekintettem körül e kezdetre, s a mi szegény gazdasági egyesületünk képe úgy tűnt föl szemem előtt, mint azé a szerencsétlen haldoklóé, aki fölött, a hivatott doktorok közöl minél kevesebben, de borbélyok, kuruzslók és javasasszonyok annál nagyobb számban tartanak — konzíliumot. — Mert — tisztelet böcsület — egy pillanatig sem kétkedem én azon, hogy közgazdasági kérdésekhez, akár ügyvéd, akár orvos, szatócs, vagy csizmadia — épen úgy, mint a politikához — okosan szólni ne tudjon ; de mégis amondó vagyok, hogy valamint a perrendtartás bajait és hiányait agrárius intézkedésekkel megjavítani — ép oly kevéssé lehet egy beteg gazdasági egyesületet replikákkal, duplikákkal, vagy appellátákkal meggyógyítani. Hadd intézzék tehát a hevesmegyei gazdasági egyesület ügyeit azok, akik ahhoz kellő elméleti s gyakorlati képzettséggel bírnak, s kiket a gazd. egyesület felvirágoztatása közvetlen érdekel : a hevesmegyei gazdák általánosan; különösen pedig azok, kik az egyesületnek eddig is tagjai s intézői lévén, leginkább képesek s hivatottak a bajokon segíteni. Nagyon sajnos, hogy a hevesmegyei gazd. egyesület székhelyének idő előtt, — mondjuk ki: elég tapintatlanul — fölvetett kérdése az értekezletet mindjárt kezdetben kivetette a higgadt, objectiv tanácskozás helyes medréből. Kaszap Bertalan alispán iigyekezett ugyan, alapos és higgadt felszólalásával, a vitatkozást a helyes irányba visszavezetni, midőn oda nyilatkozott, hogy itt ez úttal sem egri, sem gyöngyösi, hanem heves megyei gazdasági egyesületről van szó, s igy e helyütt arról vitatkozni, hogy az újból megalkotandó s szervezendő hevesmegyei gazdasági egyesület székhelye hol legyen, — nemcsak czéltalan, de inopportunus is, miután e kérdés fölött nem a jelen értekezlet, hanem annak idején az uj életre ébresztett hevesmegyei gazdasági egyesület tagjai lesznek hivatva érvényesen dönteni. Arra pedig, hogy a hevesmegyei gazdasági egyesület föléledjen s megerősödjék, mindenekelőtt és elsősorban elegendő számú egyleti tagokra van szüksége. Indítványozza tehát, hogy az értekezleten jelenlevők mindjárt nyomban iratkozzanak be tagokul a hevesmegyei gazdasági egyesületbe. Kaszap alispán helyes és nemes indítványa, a jelenlevők kebelében, sajnos, nem talált visszhangra. Hallottunk itt-ott egyes, malcotentus félreszólásokat. „Én nem leszek tagja, ha a székhely Egerben lesz.“ — „Én meg akkor nem leszek, ha Gyöngyösön leszstb. — Hasztalan volt az értekezletet vezető Isaak Istvánnak hasonló értelemben történt gyakoribb felszólalása, — az értekezlet, hosszú, csaknem három óráig tartó meddő vitatkozás után minden pozitív eredmény nélkül oszlott szét. Mert hát régi dolog az, hogy beszélni, dikcziózni tudunk Az „EGER“ tárczája. Boccaccio „Decameron“-jából. I. A féllábu daru. Gurr adó Gianfigliazzi barátságos vendégszerető úr vala Florenczben. A vadászebeket és sólymokat igen kedvelte. Egy napon, Peresola közelében, vadászsólymával egy fiatal kövér darut fogott, melyet azonnal haza küldött szakácsának. Chichi- bionak azon utasítással, hogy azt estvére pecsenyének süsse meg s tálalja fel. A szakács, egy heves vérű velenczei fiatal ember, megkoppaeztotta a darut, nyársra húzta, s mesterségéhez képest ott várta a tűzhely mellett annak Ízletes elkészülését. Amint a finom pecsenye illata a konyhában elterjedt, egyszerre ott termett Szöszke, egy környékbeli csinos paraszt leányka, ki után Chichi bio szakács urfi erősen epekedett. Alig piliantá meg a leányka a nyárson piruló Ízletes falatot, nyomban a legcsábosabb szavakat intézte a szerelmes szakácshoz, ama kérelem kíséretében, hogy messen le neki a pecsenyéből egy — czombot. De a szerelmes szakács hősileg ellenállt a csábnak, s trillázva ekként dudola: Szöszkécske drága angyalom, Biz én a czombot nem adom. A leányka durczás képet vágott. „Ha tüstént ide nem adod a czombot, — kiáltá, — te se kapsz tőlem többé semmit. sokat és nagyokat; de mikor tettre kerül a dolog, — a buz- góság egyszerre megcsappan bennünk. Sajnálatos dolog, s Hevesmegye értelmisége s birtokos osztálya ama szinejavának, mely ezen az értekezleten részt vett, nem válik valami nagy dicsőségére, hogy ez az értekezlet a hevesmegyei gazdasági egyesület javára nézve úgyszólván teljesen kárba veszett fáradság volt. Ez eredménytelenség egyik oka — nézetem szerint, — az értekezést vezető Isaak István túlságos szerénysége s erősen megcsalatkozott jóhiszeműsége volt. Nem akart ő maga előtérbe tolakodni, és — saját hitünk szerint — leghelyesebb és legpraktikusabb eszméit az értekezletre oktroyálni. Azt gondolta magában : van itt az értekezleten nagyon sok okos ember, theoretikus és praktikus gazda, a hevesmegyei gazd. egyesület régi, törzstagjai közöl is számosán. Lehetetlen, hogy ennyi sok okos ember, tanácskozás közben, egybe ne állítson egy helyes programmot, melyen a hevesmegyei gazdasági egyesület újból fölépíthető. És épen ebben csalatkozott meg az ő jóhiszeműsége. Ha mindjárt az értekezlet elején kész programmal lép a jelenvoltak elé, s azt mondja: „A hevesmegyei gazd. egyesület, legutóbbi közgyűlésén megbízott bennünket, hogy az egyesület újjászervezésére nézve javaslatot terjeszszünk elé. A javaslat készen van. Mielőtt azonban azt a gazd. egyesület legközelébb tartandó közgyűlésének bemutatnók, a jelen értekezleten kívántuk azt elébb Hevesmegye tisztelt gazda-közönségének bírálata alá bocsátani, s illetve tanácskozás és megvitatás végett előterjeszteni,“ — s aztán a kész programmot felolvastatja, — miként ezt az értekezlet némely tagjai szóba hozták s óhajtották is, — akkor, teljes meggyőződésünk szerint, az értekezlet egészen más folyamatot vészén, s más eredménynyel ér vala véget; mert akkor az értekezletnek nem lett volna egyéb feladata, mint a kész javaslatot pontonkint megvitatni, azt magáévá tenni, s kijelenteni, hogy e programm alapján a jelenlevők mindegyike késznek nyilatkozik ezennel a heves megyei gazdasági egyesületbe tagul belépni, sőt az egyesület számára saját hatáskörében tagokat is gyűjteni. Most, miután a hevesmegyei gazdák értekezlete, melytől a hevesmegyei gazdasági egyesület ujjá-születésére nézve oly sokat, mindent vártunk, melyhez annyi szép reményt, fűztünk, — eredménytelen maradt, az a kérdés: mi tehát most már a teendő ? Nézetem szerint röviden ez: mi mindnyájan, kik az említett ominózus értekezleten jelen voltunk, (neveink köztudomásra fognak jutni, miután az értekezlet jegyzője fölirt bennünket, s közölni fogja a hevesmegyei gazd. egyesület értesítőjében,) hogy a megye színe előtt reputáeziónkat megmentsük, fogadjuk el föltétlenül Kaszap alispán indítványát, lépjünk be tagokul — akik még azok nem vagyunk — a gazd. egyesületbe, saját társadalmi körünkben szerezzünk annak minél több tagot, jelenjünk meg mindnyájan a hevesmegyei gazd. egyesület legköErre heves szóváltás keletkezett a szerelmesek közt, minek az lett a vége, hogy a szakács szive meglágyult. Gyorsan felkapta a konyha-bárdot, s kedves Szöszkéje számára lemetszette a kívánt czombot. Amint Curradonak és vendégeinek estebédnél a darusültet föltálalták, csudálkozva vette észre a házi gazda, hogy a darunak csak egy ez o mb ja van. Rögtön hivatta a szakácsot, s kérdőre fogta, hová lett a másik ezomb ? — Nagyságos uram — válaszolt bárgyú pofával a velenczei kópé, — hisz a darvaknak csak egy lábuk van ! — Hogyan? A patvarba is! — kiáltá ingerülten Currado, — hát csak most látok életemben először darut ? — Biztos lehet benne Nagyságod, — válaszolt a szakács szemtelenül, — hogy csak egy lábuk van. Élő darvakon fogom ezt Nagyságodnak bebizonyítani. Currado nem akart vendégei jelenlétében cselédjével tovább feleselni. „Jól van, — mondá. Miután azt állítod, hogy élő darvakon fogod nekem bebizonyítani, hogy csak egy lábuk van, amit én még eddig se nem láttam, se nem hallottam, most elmehetsz ; de holnap helyt kell állnod. S ha akkor kiderül, hogy hazudtál, úgy kikapsz, hogy holtod napjáig megemlegeted!“ Az estve hát békésen folyt le. De másnap reggel Currado ingerültsége, a szakácsa vakmerősége fölött, újból kitört, s nyomban fölugorva, mind a maga, mind a szakácsa számára lovakat nyergeltetett, amelyekre fölvetvén magukat, együtt száguldottak ki a nem messze fekvő tóhoz, hol reggelenkint a darvak pihenni szoktak.
