Eger - hetilap, 1889
1889-04-30 / 18. szám
143 Az egri dalkör húsvéti hangversenye. Az egri dalkör által f. é. busvét hétfőjén rendezett hangverseny sikereiről óhajtván megemlékezni, elősző]’ is a szellemi siker az, mit különösen ki kell emelnünk. Hogy dalkörünk minden tekintetben megérdemli a közönség pártolását, fokról fokra iparkodik bebizonyitni. Nemcsak mindig újabb hangerők beszerzéséről gondoskodnak t. i. minek folytán jelenleg is örömmel szemléltük a működök sorában Hausmann urat, fóegyházi karmestert, ki különben nemcsak énekével, hanem tapintatos harmo- nium-kiséretével is emelte a dalkör előadásait, — hanem zeneirodalmunkat is újabb s újabb darabok bemutatásával ismertetik meg a müveit közönséggel. így hallottuk újabb betanulással bemutatva Goll J. nagyszabású férfinégyesét: „Szózat a dalhoz,“ melyet dalkörünk verseny-darabul szándékozik előadni a legközelebbi országos dalversenyen; egészen uj volt Huber K. „Fohász“-ának előadása, melyet Horváth B. és Hrubos Árpád magándala, s kettőse, úgy a dongó kar, s Hausmann úr harmonium-, és Szentkirályi úr zongora-kiséretei tettek fölötte élvezetesekké. Különösen megnyerte azonban a közönség tetszését Szentirmai Elemérnek (Németh János) csinos kis darabja: „Dal a szép Margitról“ s az „Is, is, is,“ melyet meg is kellett ismételni. Fő érdemét képezi azonban dalkörünknek minden esetre azon körülmény, hogy semmi fáradságot nem kiméi arra nézve, hogy országos tekintélyű zeneművészeink közöl egyiket-másikat megnyerhesse közreműködésre s igy közönségünkben az Ízlés fejlesztésére. Ez úttal Siposs Antal ur, orsz. tekintélyű zongoramester és virtuóz, s zeneakademia-tulajdonos lépett föl a dalkör javára, bemutatva saját szerzeményeivel brillians technikáját. Székely Imre után Sipos ur az, ki a magyar u. n. szalon-ábrándok kiváló és hivatott művelője. Művészete a zenei gondolatok szövésében s azok érvényre juttatásában a legnagyobb erőtől a leglágyabb, úgyszólván légies pianissimókig valóban első rangú salonjátékossá teszik őt; előadásának előkelőségével s Ízlésével pedig ritkítja párját. Valóban háláját érdemié ki úgy a dalkörnek, mint közönségünknek, mely utóbbi nem is késett szűnni nem akaró tapsviharral jelezni elragadtatását, úgy, hogy ráadásul egy 3-ik számot is kellett játszania; az előbbi pedig díszes babérkoszorúval lepte meg a szeretetreméltó művészt, mely koszorún hosszú széles, arany rojtos piros és kék szalagok, a város és dalkörünk színeivel pompáztak. Egy másik babérkoszorúval is meglepte még a művészt egy fővárosi tisztelője. A szellemi siker tehát, konstatálhatjuk, teljes volt. Az anyagi sikerről is azt szeretnék mondani, hogy fényes volt, hogy a közönség zsúfolásig tölté meg a termet, hogy a bevétel haladja a legvérmesebb reményeket is. Azonban fájdalom ez csak az álmok országába tartozik. A közönség áldozatkészsége bizony oly csekély volt, hogy ha ez tovább igy megy, a dalkör kénytelen lesz föloszlani. Ezúttal csak ennyit jelzünk: a dalkör el van keseredve Szente Pali. Irta: Arnóthi. (Vége.) De bizony minden jó szándékom mellett sem sükerült a kis Szente Palit elhelyeznem, s bár magam is alig töltöttem be életem 15-ik évét, — kénytelen kelletlen nevelő apává, nagybácsivá, vagy tatár tudja, mivé kelle hirtelen kvalifikálódnom. Szerencse, hogy a kis Pali gyereket még Tordán elláttam jó meleg gúnyákkal. Volt báránybőrrel béllelt meleg honvédatillája, vastag bagaria-csizmácskája, s fehér báránybőr oláh süvege, törökösen lecsüggő veres bojttal, aminőt akkor mi, erdélyi honvédek, csaknem édosmindnyájan hordtunk. A kis Pali, élénk, fürge modorával, szeretetreméltó, vidám pajkosságával, megnyerő külsejével, s vonzó szelídségével csakhamar kedvenczévé lön az egész hadosztálynak. Úgyszólván az egész tábor fiává fogadta. A tisztek, meg különösen a — marko- tányosnék, valósággal elkényeztették. Maga a komor, szigorú Czecz ezredes is jól ismerte, s gyakran szóba ereszkedett vele. Én, és tüzértársaim, kik a „borsodi üteg fiának“ hittuk, néha egy-két napig se láttuk a kis Palit, ügy kellett keresésére indulnunk, mig egyik vagy másik honvédcsapat tisztjeinek társaságában rábukkanva, erőszakkal raboltuk vissza. Mikor menet közben, egy szép téli reggel Bal ázsiai vára, az oláhság főfészkébe puskalövés nélkül berukkoltunk (az oláh csordák még a megelőző éjjel kitakarodtak előlünk), az egész hadtest közderültsége közben, a tábori czigányzenészeket, a Rákóczy-ina részvétlenség miatt! Ne mentegesse a közönséget senki, s n e vádolja a dalkört senki: annak idején majd el fogunk mondani mindent. Most hallgatunk. „Ha majd a város ég, ismét beszélek.“ (Shakespere : Coriol. Volumnia nagy beszédében.) R. R. Uj pártalakulások. — Egy országgyűlési képviselőtől. — A kabinet rekonstruktiója, melyet sokan a véderővita következményéül tekintenek — mint lapunknak Bpeströl Írják — még csak kezdete azon alakulásoknak, melyek már a közel jövőben végbe fognak menni. Udvari körökben különös figyelemmel kisérték a véderővita folyamát a képviselőházban, és naponkinti folytatását az utczán. Legkevésbbé tartottak forradalom vagy annak csak kísérletétől is, mert hasonló jelenetek előfordultak már az orosz-török háború és a boszniai okkupáczió alatt. Most megtörtént, hogy az utczán megállították a ministerelnök kocsiját, de az említett mozgalmak alatt beverték ugyané ministerelnök ablakait. Mégis általános feltűnést keltett, hogy a ministerelnök, ki panamenti támadásokért még sohasem maradt adós, a véderővita alkalmával annyira mérsékelte magát, és nyugodtan várta a végeredményt. A csodálkozás csak addig tartott, mig egy képviselő azzal a leleplezéssel ejtette bámulatba az országot, hogy négy- szemközt homlokának szegezte revolverét és a ministerelnök halálmegvetéssel nézett a fegyver csövébe. Tiszát sokszor hasonlították Bismarckhoz, de egyben mégsem hasonlít hozzá: nem szeret magáról beszéltetni. A német kanczellár a legkisebb üdvözlő iratot közzé teszi a lapokban. Tisza az ilyeneknek nem barátja, mert még azon gratuláló sürgönyökről sem tud a világ, melyeket a véderővita után Bismarck és Crispitől kapott. Tisza magatartása az ellenzéki pártokra is mély benyomást gyakorolt és a mérsékelt ellenzék vezére illetékes helyen kijelentette, hogy nincs része a tüntetésekben és sajnálja úgy a parlamenti, mint az útczai jeleneteket. Annál nagyobb hatást gyakorolt a ministerelnök szívós kitartása a budai váriakban. A családi gyászt majdnem háttérbe szorították a keleten felmerülő események. Milán király lemondása határozottan az orosz intrigua műve. Egészen hasonló jelentőségek mutatkoznak Romániában; Montenegro teljes vazallusa Oroszországnak, és Bulgáriában az állapotok a legbizonytalanabfcak. Általában tehát erélyesebb külpolitikára van szükség, ezt belátják Becsben és Berlinben is. Jól értesült körökben ugyanis azt beszélik, hogy Tisza azért nem vállalt a rekonstruált kabinetben külön tárczát is, mert csak rövid ideig marad meg a magyar ügyek élén és talán már a delegácziók legközelebbi ülései után, ő felsége által a külügyek vezetésére hivatik meg. Mielőtt ez megtörténnék, előbb a ministerelnök érintkezésbe lép a mérsékelt ellenzékkel egy újabb fúzió dúló lelkesítő hangjai mellett, a kis Szente Pali vezette be a városba, mint r e gime nts-tamb our, kivont gyiklesővel a kezében! A kegyetlen tábori életnek: csikorgás téli éjszakáknak, mikor kénytelenek voltunk az egész éjét a puszta havon fekve tölteni, — éhségnek, szomjúságnak, fáradalmas utaknak stb. oda se nézett, s bármennyire el volt fáradva, se szép szó, se parancs által nem vala rábírható, hogy pihenni az ütegkocsira fölüljön, s ha néha ráripakodtain, rögtön elbújt a legénység csoportjaiba, s rendszerint ő volt a legelső, aki, hogy a tikkadt honvédeket fölvillanyozza, kedves, csengő hangjával rágyújtott az erdélyi honvédhadak ismert kedveucz tábori dalára: Foly a vés a harczi téren Nagy-Szebennek környékében, Majd a szebeni sáuezokon (éyőzni fogunk a szászokon. Hej haj, nem ember, Ki a honért csatára szállni nem mer. Mikor az oláh havasokon át, keserves éjjeli hadi menet után, másnap délután Vízaknára megérkeztünk, s Szeben ellen a de- monstrácziót megkezdtük, a kis Pali folyvást ott volt köztünk a tüzelő ágyuk soraiban, oda se nézve az ellenséges golyóknak, melyek közöttünk s fölöttünk röpködtek. Valóban, aki ezt az apró emberkét látta, az ő rettenthetetlen vakmerőségével köztünk járni- kelni, bizony szégyenlette volna a félelemnek csak legparányibb jelét is elárulni! A szebeni első kudarcz után visszavonulva, másnap Szelindeken csatlakoztunk a Bem törzshadához. *
