Eger - hetilap, 1889
1889-04-23 / 17. szám
136 Ezt talán magyaráznunk sem kellene. Tagjainak, a mindnyájunk előtt ismeretes direkt czélja ugyan vidám szórakozás mellett a czéllövés, de már azon ügyesség, melyet eme kedvtelésökközben nyernek, észrevétlenül táplálja az önérzetet, kifejleszti az önvédelemhez szükséges bátorságot, és vájjon a bátorság fogalmához nem esik-e közel már egy magasabb fogalom: a honvédelem. a melynek pedig első alapfeltétele a — haza sz ere te tv — Alapszabályaiból olvassuk, hogy e derék társulatnak egyik legfőbb czélja volna az is, hogy tehetségéhez képest jótékonyságot is gyakoroljon; azonban mai állapota mellett ennek már csak azért sem felelhet meg. mivel a változott viszonyok szerint való újabb szervezkedése, helyiségének felépítése is csak az óhajtások sorába tartozik ez idő szerint. Pedig már maga a jótékonyaitgi szempont is elég indító ok volna arra. hogy városunknak ezen legrégibb társulatát a teljes virágzás fokára fejleszszük ; de e 1 ső feladatunk volna ezt m egeiőző 1 eg mindenesetre a társulatot uj haj lékáu ak "felépítésére segít.eni. Hogyan? — fogják talán kérdezni. Erre nézve két mód áll rendelkezésére mindenkinek: egyik a tagok sorába való tömegesebb belépés (tagsági dij 3 frt.), másik pedig szives adományok nyújtása a társulat építkezése részére. (Tudomásunk szerint, e czélra már gyűjtő-ivek is bocsájtattak ki és az adományok gyűjtése szó}) sikerrel folyamatban is van.) Ami a tagok sorába való tömegesebb belépést illeti, végtelenül csalódnak azok, kik talán úgy vélekednek, hogy az egri polgári lövésztársaság tagjai kizárólag ama tisztes öregek, kik egy küzdelmes élet deléig jól megérdemlett kényelemmel szórakoznak ott a „Szavas-kaszárnya“ fölött; mert ez a feltevés nem áll, miután a társaságban a fiatal elem is szépen van képviselve, s ha a társaság létérdekét helyesen fogja fel, úgy azon fog iparkodni, hogy minél számosabb ily elemmel rendelkezhessék. Azok is végtelenül csalódnak, akik az alapszabályokat tartják hagyományosan zárkozott jellegűnek és szigorú természetűnek, s ezen körülmény gátolná a társaságba való belépést, mert nincsen abban sem kor- sem rangszerinti kivételről szó s csak egyetlen egy tulajdonságtól tételeztetik fel, hogy valaki beléphessen, és ez nem más mint — a becsületesség. Miéri nem léphetnének hát be a hivatalnokok számosabban, hogy egészségűk fen tartása érdekében a többnyire négy fal között töltött hétköznapokat a szabad hegyi lég, testedző tekézés; a legnemesebb sport: a lövés, — egyáltalán szólva, a vidám együtt!ét. óráival cseréljék fel; miért nem jelentkezhetnének felvételre az akadémiai polgárok, hisz’ e társaságban mindazt megtalálhatják, a mi szórakozási vágyaikat kielégítheti; de leginkább miért nem léphetnének be nagyobb számmal maguk az iparosok, hisz' ők e társulat iránt bizonyos kegyelettel is tartoznak, hisz' apáik létesítették e társaságot; nekik, mint hálás utódoknak a kegyelet is parancsolja, hogy támogassák, féltékenyen óvják az enyészettől azt, a mit a múltból apáiktól átvettek. Ezen pár sor nem akart reklám lenni a lövesztársaság mellett, hanem a jóakarat nyilvánítása és a mélyen tiszt, közönség figyelmének felhívása azon alkalomból, hogy derék lövésztársulatunk újra megalakult, megnyervén fólövészmesternek közszeretetünknek örvendő h. polgármesterünket: Grónay Sándort; de különösen azon alkalomból, hogy küszöbön álló építkezési tervének kiviteléhez némi szolgálatot tegyen a sajtó is. Ajánljuk tehát a legmelegebben történeti múlttal dicsekvő derék lövésztársaságunkat városi közönségünk becses figyelmébe és támogatásába. Csak a nagy közönség jóakaratától függ, hogy felépítendő csinos uj helyisége állandó szórakozási helye legyen a müveit lakosságnak, s hogy a társaság még századokon át viselhesse homlokán az „egri“ nevet; — kebelében pedig fenntarthassa a —• polgári erényeket. Civis. Különfélék. — Nagy-Csütörtökön délben az összes kebelbeli papság dr. Samassa József egri érsek ő exja asztalához volt hivatalos. Az érseki rezidencziában étkeztek ugyanez alkalommal a lábmosás szertartásánál részt vett egri szegények is, kiknek ebédjénél érsek ő exja, udvari papjaival együtt, személyesen teljesítette az asztali szolgálatot. — Husvétünnepi ajtatosságok, a múlt héten szokott áhitattál folytak le városunk összes lakosságának kebelében, és pedig a főszékesegyházban azon rendben, melyet még lapunk megelőző számában jeleztünk. Nagy-Pénteken délután, a Lamentatiók éneklésében részt vettek: dr. Kerekes Arvéd egri érs. jogakade- miai, dr. Maczki Valér, jogakad. s fogyom, és Sivampel József tanitó-képző int. tanárok. — Nagyszombaton a föltámadási ünnepi szertartást dr. Samassa József egri érsek ő exja végezt.-; ugyancsak érsek ő mlga pontifikáit, fényes papi segédlet mellett, a husvétvasárnapi ünnepi istentisztelet alkalmával is. — Bérmálás. Dr. Samassa József egri érsek ó exja a jövő máj. hó közepe előtt kezdi meg ez idei bérmakörutját, és pedig egyelőre a következő renddel- Máj. 12. 13. 14. az apátfalvi espe- resi kerületben; máj. 19-én Makiáron. máj. 26-án Kereesenden, máj. 30-án Besseuyőn. —Junius havában Szele Gábor püspök ö mlga fogja a Jászság híveit, a bérmálás szentségében részesíteni és pedig jun. 9 — 13-ig Jász-L idáuyban, A1 só-sz.-Györgyön. és Bessenszöghön. mek, azt az iszonyú futást a többiekkel, Nagy-Envedtől Tordáig, csikorgó télben, mezítláb, — s nem veszett oda! Csakugyan isten angyala őrködik a kisdedek fölött. A kis Palikát nyomban ágyba fektettem, s theát főztem neki. De kérdéseimmel most nem zaklattam tovább, hanem azt mondtam neki szelíden, hogy most. már aludjék el csöndesen. Szót is fogadott. Néhány perez múlva mély álomba merült. Másnap aztán részint a Palika elbeszéléséből, részint nagy- enyeii menekülőktől, kik a fiúcskát i-merték, tudtam meg, hogy Palika özvegy Szenténének, egy szegény özvegy asszonynak a fiacskája. Az éjjel az ő házukat is megrohanták a móczok. Amint a cseléd befutott hírül adni a veszedelmet. Szenténé azonnal fölugrott és felkölté gyermekeit, a kis Palit, meg idősb nővérét. Azután eltorlaszolta. úgy ahogy tudta, az ajtót. De hasztalan. A vad móczok szobásokba törtek. Anyjuk a végső pillanatban rajok parancsolt, hogy meneküljenek az ablakon által. Nővére, Boriska. először őt emelte ki az ablakon. Azután maga akart utána menekülni. De mikor visszapillantva, meglátta, hogy anyját egy iszonyú vad oláh mint üti agyon, édes anyja védelmére, ösztönszeriileg rohant vissza; s ő is áldozata lön a vérengző gyilkosnak! A kis Szénié Pali sorsa felül nem kelle sokáig aggódnom. Házi asszonyom, egy jó módú polgárim, kittek egy csinos leánykán kívül nem volt több gyermeke, csakhamar annyira megkedvelte a kis Palikát, hogy fiává fogadta, s szentül megígérte nekem, hogy szerető édes anyaként fogja fölnevelni. Anikó, a leányka is szavát adta, hogy a kis Palit édes testvérként fogja szeretni. Ama néhány nap alatt, melyet még Tordán töltöttünk, bőséges alkalmam nyílt meggyőződni arról, hogy a kis Palit áldott kezekben hagyom, s hogy sorsa biztosítva van. Mert a megnyerő külsejű s vonzó modorú fiúcskát magam is naponkint jobban megkedveltem, mit nagy mértékben fokozott ama határtalan ragaszkodás. melyet a kis tin irányomban oly meglepőn tanúsított, Imgy mikor a parancsot, az indulásra megkaptuk, s én a derék családtól elbúcsúztam, a kis Pali alig tudott, tőlem megválni, s messze a városon túl elkísért, úgy, hogy komolyan kel le őt a visszatérésre utasítanom. Sírva fakadt, s — elment. De, uramfia! mily nagy vala meglepetésem, midőn a déli órákban, egy faluban pihenőt tartva, egyszer csak egyik tüzérem — kezénél fogva vezeti elém a — kis Palit. Csudái Hozásomban alig tudtam szóhoz jutni. Ott állott előttem a fiúcska, remegve, mint amaz emlékezetes éjszakán. — Kérő, esdő pillantásait, mint az áldozatra szánt húsvéti bárányka, alig merte reám emelni. — Hát te hogy mertél velünk jönni ? Mért nem mentél haza? — ripakodtam rá. A kis Pali némán, bünbánólag sütötte le könnyes szemeit, de szó nem jött ajkaira. No már most mi a manót csináljak én ezzel a gyerekkel ? töprenkedém magamban. Vissza nem küldhetem senkitől, mert előttünk is utánunk is mócz hordák ólálkodnak. Küztünk se maradhat, mert itt ez a kegyetlen téli tábori élet, mikor néha három éjen át is födél nélkül háltunk a hóboritott puszta földön, — okvetlenül megöli. No, de üsse kő, majd csak találok még útközben valami módot, hogy, ha másként nem, legalább ideiglenesen elhelyezhetem. (Vége köy.1
