Eger - hetilap, 1889

1889-04-16 / 16. szám

127

És ez az egyik oka a gazdasági egyesületek tespedő állapotának is. Pedig a „gazdasági egyesület“ egyike a legéletrevalóbb intézményeknek; úgyszólván: nélkülözhetlen társulás,

csakhogy oly életre való alapokról kell gondoskodni, melyen az építmény daczolhac az idő — a társadalmi és közgazdasági viszonyokat ostromló, és különösen a mezőgazdaságot lerombolással fenyegető veszélyes elemek — viharaival.

Egy gazdasági egyesületnek nem szabad feloszlani, sőt hanyatlástól sincs mit tartania, ha a társulásba bevonják mind azon elemeket is, melyeknek jólétéért az egyesület úgyszólván emeltetett és alapittatott; de amelyekuek érdekéért az egyesület addig vagy csak nagyon keveset, vagy épen semmit sem tett; értem: a földművelők kisebb gazdaközönségét, — kik az egyesületnek eddig semmi hasznát nem látták, nem is vették; sőt működéséről, talán még létezéséről is alig tudnak valamit.

És ez a második oka az egyesület hanyatlásának.

Ebből aztán önként következett a harmadik és legveszélyesebb ok, hogy az egyesület működésének iránya czélt tévesztett. Mert — számitásból-e ? vagy a véletlen hozta ezt magával, — nem a füldmivelő nép gazdálkodási igényeihez mérten haladt elő a mezőgazdasági művelődés fejlesztésében ; hanem arra törekedett majdnem egyedül, hogy az alapításkor még virágzó nagyobb gazdaságok elismerését megnyerjék; és ezeknek tömjéneztek az által, hogy az ö kívánalmaiknak tetsző, de talán egészen nem megfelelő fogások által, — melyek bár nagyban nem mindig sikerülnek úgy, mint kicsiben, — meglepő eredményeket mutassanak fel, és dicséretet érdemeljenek ki.

Ebben tagadhatatlan volt részük. Es ez ellen nem is szabad panaszt emelni, de nem volt czélszerű e mellett az : hogy a földművelő kis-gazda közönséget, akik talán a kicsiben előállítható meglepő eredményeket önmagok egy fillér befektetés nélkül is csupán szorgalom és munka által megnyerhették volna, ha nem is egészen, de legnagyobb részben mellőzték.

Voltak ugyan községek, melyek mint erkölcsi testületek tagjai voltak az egyesületnek, voltak egyes jobb módú gazdák is tagjai; de ezek mindannyian alig isméiik a gazdasági egyesületet más oldalról, minthogy tagsági dijaikat évenként befizették, és hogy a gazdasági egyesület kertjéből egyet-mást, — mint tagok valamivel olcsóbban — vehettek. De ki megy el azért a tizedik határba! ... A kisebb gazdákat pedig, talán maguk a főintézők sem tartották — nem ugyan érdemeseknek — hanem szükséges tartozékoknak az intézmény fennállásához és felvirágozásá- hoz. Es ezek erősen megbosszulták mellőztet ősüket, tudtok és akaratukon kívül; mert ha az egyesület hivatásának megfelelő utón haladni és emelkedni akar, a megye minden egyes földművelőjét föl kell vennie körébe; és ha működésében ezekről ismét megfeledkeznék, elhanyatlása kikerűlhetlen.

A megyei gazdasági egyesületnek tehát, ha föladatának

szegény ember nem dobja ki a gyermekét, hanem maga viszi el a hittérítőkhöz, hogy vegyék föl ápoló intézeteikbe, s növeljék föl. Az ilyen szülék aztán többnyire magok is a keresztény vallásra térnek.

A kliinai szegény nép közt azonban számosán akadnak olyan furfangos elméjűek is, akik a hittérítő atyákkal alkuba bocsátkoznak. s csak oly föltétel alatt hajlandók a keresztény hit. fölvételére, ha a hittérítők az ö jövendő sorsukról s existencziá- jokról gondoskodni készek. Az ilyenekkel aztán a hittérítők igen óvatosan bánnak. Először hetekig, hónapokig oktatják őket a keresztény vallás tanaiban, s csak akkor veszik fel őket a kath. egyház kebelébe s részesítik a keresztségben, ha ez -idő alatt tapasztalják, hogy nemcsak puszta haszonlesés, hanem jó szándék is vezette őket a keresztény vallás elfogadására. Egyébiránt igy bánnak el a többi jelenkezőkkel is, sőt az általuk ápolt és fölnevelt kisdedeket is csak azután keresztelik meg, midőn már a keresztény hitelvekben bőséges oktatást nyertek, s bízvást föltehető rótok, hogy a kath. egyháznak hű fiai lesznek. Az ilyenek aztán a néppel való folytonos érintkezésük által a legjobb és legbuzgóbb terjesztői lesznek a keresztény vallásnak a khinaiak között.

Egyébiránt a hittérités munkája oly helyeken, hol a keresztény vallás még nem vert gyökeret, s úgy szólván ismeretlen, nem tömeges oktatás, hitszónoklatok stb. által, hanem találkozás, társalgás közben, egyéni kapaczitáczio utján történik. Csak ott, hol a keresztényekké lett benszülöttek már egy kisebb hitközséget alkottak, történik a hitoktatás, vasár- és ünnepnapokon, sőt hétközben is, prédikácziók által, miknek meghallgatására, kivánmeg akar felelni, és állandó virágozását biztosítani kívánja, három fő-czélt nem szabad szem elöl tévesztenie:

1. Összekötő kapocsról kell gondoskodni, mely által a kisebb gazdaközönség is saját érdekei mellett önkénytelenül szolgálhassa az egyesület érdekeit.

2. A megye minden egyes földművelőjét, a nagybirtokost úgy, mint a kis paraszt-gazdát körébe föl kell venni.

3. Működésében a kisebb gazdák helyi érdekeit kell előbb szem előtt tartani és szolgálni; és csak ezek kielégítésével az általános érdekeket is fejleszteni és magasabb színvonalra emelni.

Ha ezeket eléri, pedig igen könnyen elérheti, fejlődésében nem sokára oly magaslatra emelkedhetik, melyen nem egyedül dicséreteket, de melegen érdeklődő rokonszenvet. pártolást és áldozatkészséget is érdemel ki.

Az „összekötő kapocs“ — gondolják sokan — olyan eszköz ám, melyet épen keresnek, de nem találnak. Pedig közel járnak hozzá, csakhogy elmellőzik.

Ne a szolgabiró vagy jegyző agyonbeszélő tehetsége által koldúltassunk a gazdasági egyesület szükségeire pár forintot, hanem az egyesület maga vegye kezébe egész hatalmát, és álljon oly alapra, melyről kényszerithesse szolgálatába lépni a fölt1 mivelő gazda közönség minden egyes tagját; de kutassa ki egyszersmind a módokat és eszközöket, melyekkel nekik viszont szolgálatot tehet.

Az összekötő kapocs megvan minden községben. Ezek a faiskolák. Úgy is sok helyen csak szégyenkezve lehet ezekre gondolni. Ne legyenek ezek többé faiskolák ; hanem gazdasági k e r t e c s k é k, a megyei gazdasági egyesület fiókjai. Foglalja el ezeket az egyesület saját czéljaira, varázsolja egy-egy paradicsomkertté; de úgy, hogy általa a gazda közönség helyi igényeinek szolgáljon.

Ezek mind megannyi életerek lesznek, melyek a szívbe szolgáltatják és öszpontositják a vért, csakhogy a szív azután éltető eleme legyen az egész nagy szervezetnek, ennek éljen és szolgáljon. Bizza a kezelést mindenütt ne csak hozzá értő, de ügyszerető egyénekre, akik tapintatosan kezeljék és vezessék, a minden egyes község igényeinek megfelelő beruházásokat és berendezéseket. Fejlesszék általa a termesztmények nemesítését, és a nemesitettek átalánositásával fokozzák a jövedelem kívánatos emelkedését. Legyen a gazdasági kert egy kis gazdászati raktár, a lionnét a földműves a nemesebb gyümölcsfákat, a nemesebb gazdasági növények magvait, gumóit, ne csak megszerezhesse olcsón, de lássa ott. magát a kertben termesztett nemesebb gyümölcsöt is, megismerkedhessek munkáltatásával és kezelésével. A földművelő aztán nem kerüli el az ilyen gazdasági kertecskét, hanem szükségeiben fölkeresi, pártolja, emelkedését örömmel elősegíti.

Milyen haszna lenne ennek! . . . Mennyire pártolnák ezt a földművelők ! . . Es ha tapasztalni fogja a földművelő, hogy a gazcsiságból, a pogány khinaiak is eljönnek, s ilyenkor gyakran megtörténik, hogy e hallgatóságból számosán megtérnek. Főgondot fordítanak a hittérítő atyák, hogy az isteni tiszteletek bizonyos külső formaságokkal menjenek végbe, miután a khinaiak, kiknél a pogány vallás is sok külső czerimoniákkal van egybekötve, az ilyes külsőségek iránt nagy előszeretettel birnak, s ez is jelentékeny hatással van rajok. Napjainkban már annyira haladt a hittérités munkája Klímában, hogy Ürge Ignácz atya számítása szerint évenkint körülbelül 25—30 ezerre tehető azon khinaiak száma, kik a kath. vallásra térnek.

A protestánsok a hittérités terén csak az ujabb időkben fejtenek ki nagyobb munkásságot.

Érdekesnek tartjuk fölemliteni, hogy a kliinai hittérítők isteni szolgálat alatt se veszik le süvegüket, sőt Ürge Jgnácz atya, midőn városunkban misét mondott, szintén mindig, még Urmutatás alatt is fején viselte a süvegét, valamint a__kis Petőio is a maga tökhaj-alakú sipkáját, midőn gazdájának, Ürge atyának, mise közben rendszerint, ministrált.

A khinaiaknál, — daczára annak, hogy népességük száma mintegy 400 millióra rúg, — alig van több négyszáz családi, úgynevezett vezetéknévnél. Innét van, hogy tömérdek egyforma nevű ember találkozik közöttük. Hogy tehát az eboől származható sokféle tévedést, összeütközést és bajt kikerülhessék, minden egyes családnak van. többnyire a szent könyvekből vett jelmondata, mely a családban űról fi rá száll, s azt a család minden egyes tagjának kötelessége tudnia. Ha tehát egyforma nevű emberek találkoznak egymással, mindegyik elmondja a maga