Eger - hetilap, 1889
1889-04-02 / 14. szám
109 változik a szerint, amint a nemzet bizalma fordul egyik vagy másik vezető férfin felé; s a parlament sem arra való, hogy egy megunt, tekintélyét, és erkölcsi alapját elvesztett kormányt a nemzet akarata ellen fenntartson. Ezt megkísérelni lehet; de ez a legnagyobb visszaélés a formával a lényeg rovására; s midőn e visszaélés elkövettetik, nagyképü hálálkodások közt kürtölni, hogy ime megmentettük a parlamentarizmust az utczától — mint ezt a Tisza-kormány teszi — legalább is nagy szerénytelenség. Egy további eredménye a véderő-vitának: a hadsereg kérdésének napirendre hozása, nyílt kérdéssé tétele. Már az 1867-iki kiegyezés alkalmával az államadósságok kérdése után a hadsereg közössége és újjászervezése volt az a kérdés, mely a legnagyobb mértékben foglalkoztatta az elméket. Maga Deák Ferencz sem tudott nagyobb érvet felhozni az akkor elfogadott szervezés mellett, mint azt, hogy szakértők véleménye szerint a hadi tudomány mai állásában legczélszerübbnek látszik a javaslóit szervezet. Akkor elfogadta ezt az országgyűlés a körülmények nyomása alatt, az utódoknak hagyván fenn a kiegyezés tárgyainak, ezek között a hadügynek is, helyesebb, a magyar érdekeknek megfelelőbb szabályozását. De a magyar hadsereg eszméjét és elnevezését már ekkor törvénybe igtatták. Azóta semmi sem történt a. hadsereg nemzetiebbé tételére: sőt inkább szorosabbá tétetett az a viszony, mely a közös hadsereg két fele között eddig fennállott. A jelen véderő-javaslat, szerkesztői már elérkezettnek vélik az időt, mikor véglegesíthessék, törvénybe igtathassák azt az abnormis állapotot, mely a nemzet ellenszenve daczára már a gyakorlatban meggyökeresedni kezdett. Ámde csalódtak! A nemzet kilépett tartózkodó közönbössé- gébol az alkotmánya és nyelve ellen intézett vakmerő támadásra, s most már hangosan követeli jogainak érvényesítését a hadseregben is. Nem fog már megelégedni a magyar tiszti vizsgával, hanem követelni fogja a magyar vezényszót, s a magyar hadsereget is. Végül — s ez talán a legnagyobb eredmény — közelebb hozta e vita a két ellenzéket egymáshoz, és ez által nagyban elősegítette egy uj, hatalmas nemzeti párt keletkezését, melynek alkat- elemei a mostani két ellenzékben találhatók fel. s mely egyedül képes és hivatott lesz Magyarország üdvét eszközölni, mely egyedül képes és hivatott, lesz Magyarországnak a monarchiában az őt megillető helyet kivívni, természetes praeponderantiáját érvényesíteni, s nagy missióját a Keleten teljesíteni. A mostani kormány és pártja Magyarország érdekeit jól felfogni nem volt képes, annál kevésbbé tudta általános polit ikáját helyes irányban vezetni. Ezt bizonyítja a legutóbbi 14 év története. Mióta a Habsburg-dynastia Magyarországon uralkodik, talán soha sem volt oly hatalom egy férfiú kezében, s az idők s körülmények talán egynek sem kedveztek ügy, mint épen Tisza Kálmánnak. S mégis egy sem volt, ki a nemzet közérzületéből származó törekvések iránt oly kevés érzéket tanúsított volna s oly keveset tett volna azok megvalósítására, mint épen Tisza Kálmán. És ez a legfőbb bűne; ezért unta meg a nemzet, ezért kell buknia. Vagy fejlesztette-é tovább a dualizmust oly irányban, mint annak nagy alkotója gondolta? Tett-e csak egy lépést is az ország önállósága felé a dualizmus keretén belől ? Nem inkább szorosabbra fűzte-e viszonyunkat Ausztriával oly téren is — a közös érdekű viszonyoknál — hol azt éppen a kiegyezés szellemében tágabbra kellett volna bocsájtania? Ezek mind a jövő uralkodó párt feladatai. És e nagy feladatok érdekében üdvös épen a két ellenzék egymáshoz simulása; mert egymás nélkül nem érhetnek czélt, egymással a hazát felvirágoztathatják. A függetlenségi és 48-as párt a legszebb ideálért lelkesül, mely ideálnak élni kell minden magyar szivében. De a merev negatio terén állván, a mai közjogi alapot el nem ismervén, nem képes az első lépést sem megtenni czélja elérésére. Fel kell tehát e jeles pártnak szabadulni e merevség zsibbasztó hatása alól s az activitás terére lépve, közösen kell munkálkodnia a másik ellenzékkel. Ennek szükségét érzi a párt, mert az erő nem maradhat veszteg, annak működés és eredmények kellenek ; s hogy erre a hajlandóság is meg van benne, mutatja legújabb szereplése. A közjogi alapon álló ellenzék e vitában nagy lépést tett a nemzet szive felé, sokat nyert népszerűségében, mert teljes odaadással védelmezte a nemzet ügyét, megmutatván, hogy rágalom az, mintha e párt nem viselné szivén a nemzet érdekeit, nem volna érzéke aspirátiói iránt, mintha e párt és annak nagynevű vezére még aulikusabb lenne, ha kormányra jutna, mint Tisza és pártja. És e nemes küzdelemben karöltve haladt a két ellenzék, mi a legszebb reményekre jogosít, Zálogát képezi e vita annak a nagy kiegyezésnek, mely a két párt között, előbb-utóbb létrejön, mert létre kell neki jönnie, hogy igy megdöntvén a mostani kormányt és többségét — ezt az agyagbálványt, — közös erővel munkáljanak a haza üdvén, hogy mielőbb bekövetkezzék ama jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajkán. Dr. Csutorás László. — Pompás kedvemben vagyok; azt hiszem, ma nyerni fogok. — Talán a kis Nitouche hűtelen lett? — 0, a világért sem; sőt jobban ragaszkodik hozzám, mint azelőtt. — Honnan gyanítja hát, hogy nyerni fog? — Csak úgy a jó kedvem után következtetem, tisztán a jó kedvem, meg a viszkető bal tenyerem után. — E szavakat Weiden gróf nevetve és oly hangosan ejti ki, mintha azt akarná elérni, hogy valamennyi jelenlevő meghallja. — De nini, épen áproposra érkezik Areas báró és Kobzov lovag; viszonzással tartozom nekik tegnapi veszteségükért. A mostérkezettek iidvözlik Weiden grófot, és hajlandók a tegnap abbanhagyott játék folytatására. — Ki lesz a negyedik? — Kérdi Kobzov lovag felhivóan körültekintve. — Ha elfogadnak uraim, én leszek. —- Ah ön az dúca d’Actis-Romero ? — Szól az igazgató és örömében, hogy a csendet sikerült megtörni, önmaga megy előre asztalt nézni. A játék megkezdődik és a példa csakugyan hat; mert nemsokára valamennyi jelenlevő az asztalok körül csoportosul, még pedig részint játszani, részint nézni a mások játékát, vagy épen tenni is rá. Actis-Romero herezeg kezdetben nyer és a körébe gyűlt, nézők kedvenezévé válik, az ő játékára tesznek; Weiden gróf állandóan vészit, Nem gyöngéd ugyan az észrevétel, de azért valaki mégis megjegyzi: — Ugylátszik, a gróf sejtelme nem igen valósul, folytonosan vészit. — Első vesztés utolsó nyerésre vezet; — válaszol Wehlen változatlan jókedvvel és gyanútlanul. A szerencse csakugyan hamar megfordul: a jókedvű ifjú nyerni kezd. A nézők azonban, nem bízva szerencséje állandóságában, folytonosan Areas báró és Kobzov lovag, de legtöbben Actis-Romero herczeg játékára tesznek. Ezúttal a nézők csalódnak. A szerencse állandóan Weldenhez szegődik és az elnyert bankjegyek nagy halomban hevernek előtte, aranydarabokkal lenyomtatva; a mi azért van igy, mert fiókja már egészen megtelt. A herczeg halott-halovány, izgatott és meggondolatlanul játszik ; néha mereven ráfűggeszti tekintetét a grófra s utána megkétszerezi a tételét. A gróf szinte röstelli már nagy nyereségét ezzel a kellemetlenkedő játékossal szemben, és a legroszabbnak mutatkozó kártyára is tart minden tételt. Egy újabb nyereség után a herczeg ismét rászegezi tekintetét a grófra, azután lassan felemelkedve, hirtelen a szeme közé csapja kártyáit és rákiált: — Comte de Weiden, vous étes un grec ! (Weiden gróf, ön hamis játékos!) Az elszörnyedés pillanatra siri csendet idéz elő, de a következő pillanatban már a herczeg arczát vér borítja el, mit a fején szétzuzódó pohár fakasztott. II. — Kedves gróf, — beszél marchese della Campagna Weldenhez, — siettem, hogy megelőzzem Areas bárót, a kit ön magához kéretett és a kinek ön bizonyára megbízást akar adni. — Tehetek-e másképen ? — Nem; és én mégis siettem, hogy megelőzzem a bárót, mielőtt önnek a lakására érkeznék. — Talán ön lenne hajlandó segédkezni?
