Eger - hetilap, 1889
1889-04-02 / 14. szám
14-ik szám. 28 -ik év-folyam. 1889. Április 2-án. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr Félévre . . 2 „ 50 r Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után 6, héiyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. lizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, Megjelenik minden kedden, Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lvceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kit. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Felhívás előfizetésre. Azon t. ügybarátainkat, kiknek előfizetésük niárcz. lió végével lejárt, tisztelettel kérjük előfizetésük idejekorán való megújítására, nehogy lapunk elküldése fünnakadást szenvedjen. Előfizetési föltételek: Egész évre ...... 5 frt. Félévre . . . . . . 2 „ 50 kr. Évnegyedre . . . . . . 1 „ 30 „ Egy hóra ...................................................— „ 45 „ | J5§r* Küzs. jegyzők és néptanítók lapunkra f é 1-á r o n fizethetnek elő. T. gyűjtőinknek minden üt előfizető után egy tisztelet- példán, nyal szolgálunk. Az ,,Eger“ kiadóhivatala. Eger, apr. 2. 1889. Az 1889-ik évi már ez ins 26-i k a egy újabb gyászlapot foglal el hazai történelmünk évkönyvében. E napon szavazta meg a magyar parlamentben jelenleg uralkodó Tisza-párt, a tárgyalás alatt levő véderő-törvényjavaslat végzetes 25. §-át. Egy álló hónapig támadta, s tépte foszlányokra a szakaszt az ellenzék az ékesszólás remekeivel, s a megdönthetien érvek erejével, hogy a 25. §., mely alkotmányunkat, s nyelvünket legsarkalatosabb s legfeltettebb jogaiban támadja meg, s mely műveli, ifjúságunkat, egyenesen kiszolgáltatja az osztrák niilitarizmus ismert durva kényének, oly rendkívül sérelmes alkotmányunkra s nemzetünkre nézve, hogy szintén a hazaárulás bélyegét viseli magán; hasztalanul tiltakozott ellene az egész ország; hiába kértek, rimánkodtak, demonstráltak a választókerületek, hogy kormánypárti képviselőiket a hazafiság- s alkotmányparancsolta kötelességeik teljesítésére indítsák. Mind hasztalan! A Tisza- gái'da megszavazta a 25-ik §-ust, 1889. márcz. 26-án, hogy egy lemoshatatlan szennyfolttal piszkolja be a negyven év előtti m á r c z i u s i dicső napokat! A történelem tanúsága szerint még eddig csupán két eset fordult elő, midőn az uralkodó hatalom, nemzeti jogaink s alkotmányunk sérelmével, nemzetiségünk legfőbb palládiumát: nyelvünket támadta meg. Az első eset II. József császár uralkodására, a második, a 48—49-iki magyar szabadságharezot követő időkre, a gyászos emlékű Bach-uralomra esik, — midőn az absolut hatalom elrendelte, hogy Magyarországon a hivatalos nyelv német legyen, s az iskolákban a magyar ifjúságot németül tanítsák. Nehéz, nagyon nehéz idők voltak ezek. S a magyar nemzet mégis bírt elég erővel s kitartó küzdelemmel, bogy az erőszakoskodó hatalom ellen megvédje nyelvét, nemzetiségét, s alkotmányos jogaiba visszahelyezze azokat. Annál elszomorítóbb tehát, hogy most, harmadizben, azt, kellett megérnünk, hogy az osztrák szoldateszka kedvéért az alkotmányos magyar kormány, s pártja, intézi a támadást nyelvünk ellen, midőn oda kényszeríti á magyar ifjúságot, hogy ha a hadseregben, mely közös, tehát a miénk is, hogy ama hadseregben, melynek minket illető részét maga az alkotmány és törvény is „magyar hadseregnek“ nevezi, — boldogulni, s tiszti rangra akar emelkedni, kénytelen németül megtanulnia, mert másként, tisztté nem lehet; — inig másrészt a magyar királyi közoktatási miniszter egyidejűleg elrendeli, hogy ezentúl a magyar középiskolákban a német nyelv szigorúbban tanittassék, s a németnyelv. mint tar tárgy, a felsőbb osztályokban, német nyelven aclassék elő. Csaknem szórni szóra ugyanaz a rendelet, melyet a Bach-korszak hírhedt vezetői erőszakoltak a magyar középiskolákra. Igaz, hogy a „haza bölcsének“ szavai szerint: a jogot, melyet fegyver vesz el, fegyverrel vissza is lehet szerezni; de amely jogáról a nemzet önként lemond, az csak nagy küzdelmek árán szerezhető ismét vissza. 8 ha első pillanatra úgy látszik is, mintha a nemzet,, a hadsereggel szemben, maga adta volna fel a nyelvét megillető jogot, miután az alkotmányos parlament gyászos többsége szavazta meg a jogfeladó 25 §-t: de a történelem fel fogja jegyezni ama bátor, elszánt küzdelmeket, amaz országos tiltakozást, melyet az elvakult parlamenti többség' ellen, alkotmányos szabadságunk, s nyelvünk jogainak védelmében, a parlamenti ellenzék, s vele együtt az egész ország hazafias közönsége kifejtett. S az utókor e nemes küzdelemből fog magának erőt és bátorságot, meríteni, hogy mihelyt elérkezik a kedvező alkalom, nemzeti nyelvünk most elárult jogait, alkotmányos utón, törvényesen ismét visszavivhassa magának. „A magyar parlament 1889-iki évi márcz 26-iki szavazása egy nagy, és végzetes jellegű politikai esemény, — mondá a képviselőim/, egy messzekimagasló vezérférfia, s szónoka: Apponyi Albert gróf, a parlament márcz. 27-iki ülésében. „Hogy a 25. §. megszavazása mit jelent, a hazára, a nemzeti ügyre nézve, hogy ez a nemzeti ügy, a nemzeti érdek ellen egy meg- bocsáthatatlan bűn, melyet a nemzet a mostani kormánynak és pártjának el nem engedhet soli a, az iránt, sajnos, nincs kétség sehol az elmékben és szivekben, melyekben elfogulatlan, józan Ítélet, s tiszta hazafiság honol. S lm még fonállana — legalább bizonyos főbenjáró esetekre, — az a barbár szokás, mely régenten a nagy bűnösöket megbélyegezte, méltán megérdemlenék azon kormánypárti képviselők, kik a ger- manizáló 25. ij-t. megszavazták, hogy Thaly Kálmán javaslata szerint a 25 §. bélyege homlokukra süttessék. De hiszen a történelem úgy is eléggé meg fogja őket bélyegezni. A magyar történelem eddigelé a „magyar“ nevet, réges- régen, csak egyetlen egyszer volt kénytelen megbélyegezni, midőn a „gyász-ma gyár kákát“ állította pelengére. S azóta, sok századok után, ismét csak most jutott abba a szomorú kény- szerheiyzetbe, hogy a 25. §-t megszavazó Tisza-párt tagjainak neveit, fejükével együtt, az „osztrák-magyarkák“ pelengér- jelzővel örökítse meg. Fájdalmas dolog, hogy ez „osztrák-magyarkák k. k. Abtheilung“-jában oly három férfiú nevét is meg fogja örökíteni Clio vésője, kiket a magyar nemzeti irodalom története bizonyos
