Eger - hetilap, 1889

1889-03-26 / 13. szám

100

miskodott, hogy a kormánybiztos előadása oly kimerítő és kielégítő volt, hogy a közönségnek semmi kívánsága nem maradt fönn.

— Nagy része a közönségnek látván, hogy a kormánybiztos ezen előterjesztésével az értekezlet is befejezést nyert, eltávozott. Előbb azonban Halász Ferencz, Hevesmegye kir. tanfelügyelője megköszönte a kormánybiztosnak fáradozásait. Örömmel vette

— úgymond — tudomásul, hogy Ferk Miklós szaktanárnak a tanfolyamban követett vezetésével meg van elégedve és egyúttal kéri, hogy ezen eredményről a nmélt. iniuisteriumot is értesítse.

Polereczky csak most látta idején valónak az előbb tett fölszólitás adta jogával élni; és teszi észrevételeit különösen az oktatásra nézve — miután e tanfolyam körülményei mellett ugyan a gyermekek minden tekintetben nyernek kielégítő elméleti oktatást, a főczél azonban, hogy a szőlőművelésnek gyakorlatilag kiképzett munkások adassanak, nem értik el és ezen czél előbb nem is fog eléretni, mig a nyári időben legalább néhány fiatal ember ki nem képeztetik a szőlomunkában gyakorlatilag is, és különösen az ojtásban. Ezek aztán bizonyítványokkal ellátva vin- czelléreküi alkalmaztatván, vagy jobb napszámban részesülvén, idővel maguk után vonnák a többieket is. kik aztán vagy azoktól, vagy az iskolában szívesen tanulnának aztán ingyen is.

A tanfelügyelő is pártolja Polereczky indítványát, hivatkozva Ferk Miklósnak már a felügyelő bizottsági ülésben kért határozatára, hogy az értelmiséget igénylő munkák ezentúl csak a tanuló ifjúságból toborzott napszámosokkal végeztessenek.

Az elnök egyátalában ellenzi az egész elvet, hogy mi ezt a népet pénzért tanítsuk; jön az magától tanulni, ha rá szorul. Kékessytől Gyöngyösön tudja, hogy ott nagy-marosi emberek oj- tanak l/2 krajczárjával darabját pedig úgy, hogy csak a megeredet- tet kell fizetni. Ha ojtásokra szorulunk, hozassunk mi is onnan embereket. — De milyen jó lett volna polgármesternek! Nem kellene ez a drága iskola ide, és a phylloxerát sem kellett volna bevárni, hogy pusztítsa innét a népet, mely nem tanult semmit. Csak be kell népesíteni más okosabb, tanult néppel: nagy-marosi svábokkal, és Eger városa meg van mentve!

Dr. Hubert az elnök ellenében pártolja Polereczky indítványát. hogy 10, 15-16 éves fiú állandón fogadtassák munkásnak;

— a nagy, nehéz munkákat azontúl is lehet rabokkal végeztetni,

— mert nem csak ojtásról van szó; sok más, értelmiséget igénylő munkát is kell végeztetni az itteni néppel.

Az elnök egyéb szőlőmunkákra igen alkalmatosnak tartja az egri embert, csak az ojtást nem tudja. — Ragaszkodik javaslatához. — Polereczky kétségbe vonja, hogy az egriek metszeni tudnak ; ö maga tapasztalta, hogy nem tudnak — és igy az élénk vitát a kormánybiztos figyelmeztetése, hogy a vitában egy kis rend tartassák, kissé megcsendesitette. Egyúttal szivére kötötte a bizottságnak, hogy ily szent czélokkal szemben ne riadjon vissza

az áldozattól, mert az a városnak, s nem csak a munkás népnek főérdeke, hogy minél előbb legyen a lakosságban egy bizonyos törzse az értelmesebb munkásoknak, mert csak igy lesz lehetséges a sükeres védekezéshez hozzálátni. A mi pedig a költségtöbbletet illeti, tegye azt a bizottság magáévá a városnál kieszközölni, meg van győződve, hogy a város ezt megszavazza szívesen, ha a czélról kellőleg fölvilágosítva lesz; különben vannak más jövedelem-források is. Pozsonyban nagyszerű védekezési alapot létesítettek népünnepek és bálok rendezésével, — egyetlen egy mulatság 1200 írt tiszta jövedelmet hozott be.

Még néhány eszmecsere után megbizatotl a tanár, hogy a java-tanuló ifjúságból e czélra alkalmatosakat válaszszon ki és tegye a költséget a költségvetési javaslatba.

S most felállott az elnök, Simonyi Károly; megköszönte a kormánybiztos urnák fáradságát stb. és a szokásos udvariasságok kicserélésével az egész ügy befejeztetett. Befejeztetett a résztvevőkre nézve, mert haza mehettek ebédelni és esetleg néhány éljent kocczintani a fáradhatlan, s a szőlősgazdák boldogi- tásán munkálkodó kormánybiztosra, és néhány abczugot a mindenféle fillokszerára. De azután a vig ebéd után ismét ott találja őket a fillokszerás kaczenjammer

Ilyen előadásokat sokat hallottunk, és sajnálattal kell konstatálnunk, hogy mindig és mindig újat hallunk. A mi még tavai uj és természetesen megdönthetien igazság és egyedül czélhoz vezető és ajánlható volt, azt már az idén egy más jobb, és természetesen ismét megdönthetetlen igazság váltotta fel. De úgy látszik, megállapodás semmiben sincs.

Azt a lugas-szerű művelésnek állítólagos találmányát, azon szempontból, hogy kevesebb szénkéneg, kevesebb tőkeégés, ennek folytán kevesebb költség kell, már harmadéve Dezső Miklós vándortanár a „Borászati Lapok“-ban pengette, de aztán ki is kapott a pozsonyi iskola-igazgatótól, hogy roppant téved, mert nem a tőkék száma, hanem a terület szénkénegezendő — és nem a tőke trágyázandó, hanem a föld; — és azon mértékben, amint a növényi tápanyag veszteséget szenved; — mert a lugas termése ép úgy kihasználja a földet, mint bármelyik tőke ; — tehát ezen érvelést már Dezső M.-sal szemben a főbb hivatalos közegek sem hagyták helyben. — S most jön ismét Guzmann a kúszó mive- léssel, miután már Tliümer báró egész czikksorozatot irt róla a „Pester Lloydsban; — de az egész országban nincs még talán egyetlen egy kúszó tőke sem. Ugyan a mi tanárunk azt állítja, hogy ő azt látta; s inkább elhisszük neki, semhogy polémizáljunk vele, de azt ő is kénytelen bevallani, hogy phyllokszerás világban nem látta. Hajlandók vagyunk azt elhinni, hogy az ojtások úgy könnyebben kezelhetők lesznek, — de bebizonyitottnak nem fogadjuk el.

Hogy a t. kormánybiztos a mi hazai iparunkat segíti, az is csak hazafias törekvéséről tanúskodik, de csak a mi iparosainknak

Az „EGER“ tárczája.

Az első sneff.

Vadász-kaland.

Irta: Aesculáp.

Hárman valának ők, — mind Mars fiai. Kettő közülök a 60. magyar gyalogezred, a harmadik pedig a Lajthán inneni nemzeti hadsereg tisztikarához tartozik. Az egyik városunk legszebb félfiai közé számítható, mi sokat nyom a latban, ha megfontoljuk, hogy mily finom izlésüek egri hölgyeink, kik a harczedzett daliák közül naponkint hódítanak s kényszerítik őket a házas élet csöndes és biztos révébe térni. A másik egy újabb tagja a tisztikarnak, ki nem régen jött az Ígéret földéről. . . Her- czegovinából, hová elmenni senki sem Ígérkezik, de onnan kijönni mindenki szívesen szerelne. Gyér hajzata, hosszúkás arcza, hegybe végződő spanyol szőke szakálla élénken emlékeztet nemzetünket a múlt hetekben mélyen megrendített tragoedia hősére . , . drága koronaörökösünkre. A harmadik közép termetű, hosszú bajuszu, a vívás és toronázás művészetében s egyéb férfias sportban általánosan ismert alak, a hölgyvilág egyik elkényeztetett kedvencze.

Igen is, hárman valának ők, s minthogy a márcziusi lanyha szellő bennök is enyhébb érzelmeket gerjesztett, azt hitték, hogy a huzódó-vonódó madarak legérdekesebbje: a sneff is immár szerelmi légyottra készül; ennél fogva összebeszéltek, hogy a felnémeti határra rándulnak ki puskáikkal, s meglepik a gondtalan enyelgőket, melyek többnyire az esti szürkület beálltával szoktak egymásnak rendez-voust adni.

Dictum, factum, — kimentek. Délután két óra volt. Azért indultak oly korán, hogy el ne mulaszszák a kitűzött időt, persze czivilben. mert a mulatságok s kedvtelések e legnemesbike nem tűri az uniformist.

Az ut nagyon habarékos volt. Ivetten közülök nagyon kímélték csiznrájokat; lábujjhegyen igyekeztek a felnémeti sártengert kikerülni, mely okbói az itt-ott száraz szigetként kiemelkedő kövekre zergemódra ugráltak; — mig a harmadik, a hosszú bajuszos, gondtalanul mérte a kotyvalékot.

Nem sokára,. a felnémeti vouitó és csaholó őrökkel győzel mesen vívott harcz után, az erdő felé tartottak, s széjjel mentek. Másfél órai kóborlás után egy előre meghatározott helyen össze- jövének uzsonázni. Tüzet raktak; pár felmelegitett gulyás-konzerv, és Lädier kassai sonkája, melyet Eger ben készíttet, kitünően ízlett s hamar elfogyott, a vörös bor pedig, mely kulacsaikban locsogott, rózsás hangulatban tartá őket s nem engedé reményüket, a legközelebbi jövőt illetőleg, elenyészni.

Öt óra múlt el; a sápadt napkorong, melybe bátran lehetett szabad szemmel nézni, már a Mátra mögé hátrált, de eltűnése előtt még néhány szánakozó mosolyt küldött a vidékre. Vadászaink is feltörtek s mindenki választott helyén maradt.

Deli termetű főhadnagyunk egy kivágott fatörzs csonkára ült s számlálgatta, — mert a számok titkait jól ösmeré, — a lassan hullani kezdő hópelyheket, figyelemmel kisérte őket s csodálkozott, hogy e fehér csillogó vizecskék esésükben nem ütköz-