Eger - hetilap, 1888
1888-03-20 / 12. szám
92 amar megszüntetné a panasz tárgyát, amennyiben teljesen meg vagyunk győződve, hogy a reáliskola megosztaná a fógymnásium alsóbb osztályainak tanulóit annyival is inkább, mert az újabb szervezetű s a gymnásiumokkal egyenrangú reáliskolák alsóbb osztályaiból, a gymnásium megfelelő osztályaiba való föllépés sokkal könnyebben megtörténhetik, mint a polgári iskola osztályaiból. — Márcz. 15-ike Hatvanban. Márcz. 15-ikének 40-ik évforduló napját, Hatvan város közönsége igen szépen és magasztosan ünnepelte meg. Az ezrekre menő néptömeg, a díszben kivonult önkéntes tűzoltók vezetése mellett, először is a főtéren fölállítva lévő honvéd szoborhoz vonult, hol a tűzoltók énekkara Baranyai Ferencz derék kántor tanítónk vezetésével, Kölcsey „Hymnusát“ elénekelve —- Borhy Ferencz ügyvéd — hatásos beszédben fejtette ki a nagy nap emlékét, s kívánta, hogy márczius 15-ike minden magyar naptárban nemzeti ünnepként jegyeztessék be. — Beszéde alatt a régi honvédek, — kik még 11-en élnek városunkban, a Mész lányi kisasszonyok által készített gyönyörű koszorúval koszoruzták meg a szobrot. — Ifjú Homonnay Szilárd a „Talpra magyar“ költeményt szavalta el. — és innen kivonult a nép a városon kívül lévő sirhoz — melyben a hatvani csatában elesett hősök nyugszanak, hol Ujfalussy István helybeli plebános-helyet- tes, remek beszédben ünnepelte a sírban nyugvó és még életben lévő honvédek emlékét. — Meszlényi Zoltán lelkesítő beszéde s a „Szózat“ — eléneklése után, a nagy ünnephez méltó ünnepi hangulatban vonult be a nép a városba s a községháza előtti térről a legpéldásabb rendben oszlott szét. Este 8 órakor a Kaszinó helyiségben bankett volt, mellyen a városunkban még élő 8 földműves régi honvédek, mint vendégekkel, kerekszámban 48-an ünnepeltük 1848 évfordulóját, — a második fogásnál lsaák Gyula járásunk föszolgabirája poharat emelve, eszmékben gazdag gyönyörű beszédben ünnepelte meg a magyarország szabadságáért küzdött hős honvédek emlékét. — Utánna persze megeredt az elmaradhatatlan toasztok özöne, — s a legderültebb kedvben czigány zene mellett mulatott a társaság éjfélután 2 óráig. Megható volt látni a 8 már meglehetősen elaggott régi honvédek fellelkesülé- sét, és a társaságtóli érzékeny elbucsuzásukat, midőn éjféltájban illedelmesen távoztak. *** A szegedi országos dalversenyen, hol koszorús Dalkörünk is mint. pályázó fog megjelenni, az egri Dalkör pártoló tagjai közűi részt venni óhajtók — mint biztos forrásból értesülünk — Buzáth Lajos gyógyszerész, egyleti pénztárosnál, f. hó 27-ig mint meghosszabbított végleges bejelentési-határidőig még beiratkozhatnak. — Czukorgyár Hatvanban. Az aszódi czukorgyár szánalmas sorsa korán sem riasztotta el hatvani Deutsch Ignácz és fiai, hatvani nagybirtokosokat, kik közelebbről hajlandóknak nyilatkoztak Hatvanban, saját költségükön egy nagyobb szabású czukorgyár fölállítására, ha a vidéki gazdaközönség számukra kellő támogatást biztosítana. Ez ügyben a napokban b. Pod- maniczky Géza a következő fölhívást intézte a vidék birtokos közönségéhez: „Deutsch lg. és fia urak, a Nagy-Suráuyi czukorgyár és finomítónak fórészesei, hajlandók Hatvanban is czu- korgyárat felállítani, azonban ezt természetesen csak azon esetben tehetik, ha a vidéki gazda-közönség által kellő terület répa termelése biztosíttatnék. E végből tisztelettel felkérem, szíveskedjék a feltételek megbeszélése végett Hatvanban márczius 18-ikán, vasárnap, d. e. 12 órakor, a különböző irányból jövő vonatok megérkezése után az indóháznál tartandó értekezleten megjelenni. — Előleges tájékozásul van szerencsém felemlíteni, hogy a felállítandó gyár hajlandó lesz a termesztendő répát a magyar államvasutak Hatvantól elágazó vonalainak Budapestig, illetőleg Losonczig, Miskolczig és Ujszászig eső állomásain, valamint a gömöri vasút állomásain átvenni. Feleslegesnek tartom t. ez. arra figyelmeztetni, hogy a ezukoripar mennyire emeli egy vidék gazdasági viszonyait, és azért kérem mentül nagyobb részvételre, hogy a gyárnak keletkezése, esetleg kielégítő termő te- terület kilátásának hiányában meg ne hiúsuljon.“ Maradam tisztelettel Báró Podmaniczky Géza. Az értekezlet, a múlt vasárnap f. hó 18-án a déli órákban a vidékről összesereglett közbirtokosság tekintélyes számának részvéte mellett, a hatvani pályaház egyik termében nagy érdeklődés mellett folyt le. Eredménye röviden a következő: a vállalkozó Deutsch J. és fia a jelenvoltaknak a következő ajánlatot tette: a répatermeléshez szükségelt magot Deutschék adják 25 krért kgr.-ját; a termést a legközelebbi vasútállomáson, rnéter- mázsánkínt 80 kron veszi át, s minden termelő hold után kész 30 írt előleget adni. E kedvező ajánlatokat a jelenvolt közbirtokosság megelégedéssel vette tudomásul, s a vállalkozó Deutsch- ezég biztosítására kijelentette, hogy egyelőre 80000 holduyi területet fog czukorrépa-termelésre fordítani. Minthogy azonban a czukorgyár fölépítése is időbe kerül, a részvevő közbirtokosság kijelentette, hogy, mielőtt Deutschékkal a végleges szerződést forma szerint megkötnék, egyelőre egy-két, éven át a ezukorrépa termeléssel kísérleteket fognak tenni. A czukorgyár fölállítása e szerint megyénk területén körülbelül biztosítva van, de a hely kérdése, hogy hol fog fölépittetni, ezúttal függőben maradt. — Sport. T. Szerk. ur! Az „Eger“ múlt heti száma hírek rovatában az mondatik, hogy br. Chappon és tanítványai felbuzdulva a Koronában tartott disz-vivóestély sikerén, elhatározták, hogy a dalkör és nőegylet javára liusvét Il-od napján ismét rendeznek ily diszvívó estélyt a kaszinó nagy termében. Az igazság érdekében alulirt, — mint a dalkör mulatságát rendező bizottságnak elnöke — kénytelen vagyok a következő nyilatkozatra: Br. Chappon Samu és tanítványainak soha eszük ágában sem volt nyilvánosan fellépni. Ha a koronában tartott estély némileg a nyilvánosság színezetét hordta is magán, az egylet tagjai azért Udinéba érvé, az olasz finán'czok vizsgáltak volna bennünket, de dicséretükre legyen mondva, nagyon hamar és merő udvariasság között estünk át a vámvizsgálaton. Ezen is átesve, most már ismét nyugalomra hajtottuk fejünket. Amint egyszer felébredek, pokoli sötétségben találom magamat. Csak tapogatódzás utján tudtam meg, hogy társaim is velem vannak. — Megvigasztalódtam. — Czimborám is felébredt, és együtt szidtuk az olasz vasúti directiot, hogy még az éjjeli világítást is megvonja az utasoktól. Később tudtuk meg', hogy valami véletlen folytán aludtak ki lámpáink az egész vonaton. Feltevésünk alaptalanságáról különben mindjárt a következő éjjel meggyőződtünk. Heggel fél négy órakor a szomszéd szakaszból bekiált egy utitál’s: Velenczében vagyunk. Itt a tenger!! — Most már látom — kiáltám örömmel, — ez már az. Akik este látták, azok is siettek az ablakokhoz és velem együtt gyönyörködtek a halvány hold fényénél a nagyszerű látványban. Nem győztünk eléggé csodálkozni, hogy jobbról is, balról is tengert látunk, és pedig már vagy tiz percze. Hogy mehetünk mi vasúton a tengerén? Másnap láttam aztán az eddig csak hallásból ismert nagyszerű mólót azaz a tengerre épített vasúti ludat, melyen Velencze a száraz földdel vasúton közlekedik. Nem sokára megállóit vonatunk és fölhangzott: Gitta Venezia! Én végtelenül örültem, hogy megláthatom a szép Velenczét. Zarándoktársaim legnagyobb része szinte örült, velem együtt a legnagyobb rész úgy is meg akarta nézni visszajövet. Szinte bosszantott mindnyájunkat, mikor jegyesek zúgolódó kifakadásait kellett hallanunk, hogy minek jöttünk mi Velenczébe? Persze ezek már látták Velenczét. Minek? Hát Karácsony napján, a kereszténységnek ezen nagy ünnepén egy jó keresztény ember sem utazik, annál ke- vésbbé illett volna nekünk zarándokoknak, ezen nagy napon mise nélkül maradnunk. Mit mondott volna rólunk a világ?! Mit mondott volna maga a pápa, kinek jubileumára siettünk, ha megtudja hogy mi Karácsony napján utaztunk és misét nem hallgattunk ?! Azért nagyon helyesen cselekedett a bizottság, mikor tudtunkon kívül Velenczébe vitt Karácsony napját ünnepelni. Velencze különben is csendes város, úgy hogy nappal is éjjeli csöndet találsz falai között, hát még éjjel fél négy órakor ? Égy város, melynek utczái vízből vannak. Ezt már addig is hallottam. Ki sem mertem tehát lépni a kocsiból, nehogy valamiképen vizbe essem. Maradtunk a kocsikban legalább mig pitymallik. Amint a reggeli harangszóra az Ave Máriát elimádkoztuk, szedelőzködtünk és siettünk a hajnali pásztor-misére. Elfogult szívvel léptem ki a kocsiból, tűnődve magamban, hogyan fogok éli eljutni e tengerre épített városban a templomba ?! Amint kilépek az állomásról, persze mindig vigyázva, hogy valahol vízre ne lépjek, — egyszerre csak előttem a reggeli deres és holdvilágos szürkületben a velenczei hires Canal grande a maga egész valójában. Szélessége körül-belül fél Duna Budapest között, két oldalán száz meg száz gondola, melyekben lármás gondolások — neszét vevén a mi megérkezésünknek — a csipős hideg daczára torkuk szakadtából kínálták ábrándozásra alkalmas járműveiket. Voltak, kik mindjárt vállalkoztak a nem irigylendő sétára, a zarádokok legnagyobb része azonban, én is, templomot kerestünk. (Folyt, köv.)
