Eger - hetilap, 1888

1888-11-27 / 48. szám

379

és többi frakkos társaim örömére és büszkeségére, hogy minden jelen volt hölgy a legjobban mulatott.

És büszkék is lehetünk reá, tánczos fiatalok, mert ez nem mindennapi dolog nálunk, főként ma, mikor ifjaink korai blazirt- sága miatt legtöbb hálózó hölgy a félénkség bizonyos nemével indúl bálba, tartva attól, hogy nem fog úgy mulatni, amint óhajtja. — Nagy szó ez, s én épen ebbe helyezném a jövő hosszú farsang alatt Carnevál herczeg fényes uralmát, ha nem kellene olyan elszomorító dolgokat hallanom, hogy a kilencz hétig tartó farsang alatt a tűzoltó bálon s néhány kisebb mulatságon kívül aligha lesz valami, s hogy nem lesz jogászbál. Hallatlan !

. . . Eger s jogászbál nélkül. — No, ha nem lesz. akkor már csakugyan odavágom az akadémiának, hogy : „Szégyelje magát!“ ...

De volt még valami újszerű e bálon, hogy mi? . . . hát először is az, hogy akadt e farsangra olyan szeretetreméltó czigányunk Balogban, a kinél még a legjobb kedvében sem teremthetett volna az úristen különbet, nemcsak azért mert már most is talp alá huzza (hát még később), hanem azért mert igazán szívvel lélekkel huzza, annyira, hogy bizony már alig emlékszem olyan időre, mikor egy souppée csárdás tiz ujrát ért el a kaszinóban. A katona-zene is kitett magáért, szebbnél szebb

tourjaival, s ami még újszerű volt

...............az a kialudt de újra

l

ángra gyűlő szivekben rejlett. . . . Na de jobb lessz ezt nem bolygatni.

Az istennők, valamennyien képviselve voltak, s uralkodtak^ bájaiknak varázsereje a tizedik égbe ragadta a frakkos faunoknak hadseregét. Legfölüi trónolt a medici vénusét elhomályosító termetű .Tunó, ragyogó napjai észbontó mosolyával s andaluziai barna hajával; közvetlen közelében a nap istennője derült kék egével; amott a sarokban az éj. ábrándra kész, szenvedélyteljes bogár szemeinek égető füzével s a fáncz istennője, a szőke kis Terpsichore, mámoritó eperajkai kellemteljes csevegésével és soha nem lankadó kifogyhatlan kedélyességével,

Es ennyi fény és ennyi báj bűvkörétől övezve s ily gyönyörben úszva, valóban nem csoda, ha magam is elvesztém eszemet, s megtörtént rajtam az az eset, hogy az éden egy részéből kitaszittatva, kiestem egyik szőke angyal kegyéből, hogy miért azt ő tudja legjobban.

S úgy látszik, hogy nem fogom visszanyerni az elvesztett kegyet, a mennyiben már a legelső alkalommal félreismerhetlen jellel igyekezett tudtomra adni. hogy hadi lábra helyezkedett velem szembe amennyiben ki kosarazott. (Ez ugyan nem újság . . . kaptam már én többet is!) Hanem azért lelke rajta, s ha a jó viszony a barátságos államok ama nemzetközi állapotához hasonlóvá fog fejlődni, melyben sűrű és lehetőleg udvarias diplomatiai jegyzékeket szoktak s váltani, mely a háborút rendesen megelőzi, — kijelentem hogy első sorban én fogok hadat üzenni, minek

S nedvét bibor-patakban széteresztve,

A vers, megannyi jól csiszolt edény Felfogja . . . Mig a hős aludni sem hagy,

Mig alkotunk — hol vannak boldogabbak?

De nem soká tart. Oly sok jó baráttól Válunk meg, hogyha kész lesz teljesen,

Megfagy talán a részvétlen világtól ?

Nem érti őt talán meg senki sem?

Futó hajó lámpájaként a távol S köd elnyeli a végtelen vizen ?

Bús sorsra jutnak versim, bár vidámok?

— — Könyvem, szerencsés jó utat kívánok.

Ifigénia.

— Történeti elbeszélés. —

Irta: Végh Kálmán.

(Folytatás.)

A szerzetes engedelmeskedett, és mire a hajnal felhasadt, már fénylettek Laval tornyai, a mint a katonák egy erdei ösvényről kicsavarodva, az ország-útra tértek. A szerzetest visszabo- csátották ; ők pedig ölbe fogva az eszméletlen férfit, magok előtt hajtva a két megkötözött, a hideg, durva kötelék, álmatlanság, méltatlanság, küzdelem, félelem miatt testileg, lelkileg, összetörött foglyot, siettek Laval felé. Egy negyedóra múlva átadhatták a porkolábnak foglyaikat egy börtönné alakított zárdában.

Szomorú képe volt a különben csinos városnak. A pezsgő élet helyét czéltalan bolyongás foglalta el, a lakosok a helyett,

hogy világos jelét adjam, már most azzal kezdem, hogy mint egykor Páris, a szépség aranyalmáját Helénának, úgy én a bálkirálynői méltóságot, — melyre pedig jogosan igényt tarthatna — egy másik ragyogó szemű, s aranyos kedélyű szőke angyalkának ítélem oda, ki minden tekintetben vetélytársa volt. Különben hajlandó vagyok békét kötni.

A négyeseket 28—30 párból álló colonneokban lejtő szépek voltak: Erdélyi Marianna, Fekete Jánosné, Frantz Etelka, Fülöp Berta és Piroska, Gáspárdy Anna és Celeszta, Gröber Anna és Irén, Hosszufalussy Irma (Vatta), Huberth Anna, Isaák Anna és Mártha (Rhéde), Ivády Margit (Ivád), Kalmár Ilona (Mezőkövesd) Kolossy Margit (Homok Teremte), Kóti Lenke (Szűcsi), Majthényi Leona, Marzsó Hermin és Ida, Mészáros Kornélia, Németh Gizella (Csász), Pamlényi Klára (Várkony), Pátz Szidónia, Scheidl Lully (Hatvan), Stand nővérek, Stészel Aranka és Irén (Harsány), Wolff Károlyné stb. stb. úrhölgyek. ö.

Különfélék.

— Szent Cecilia, mint a zenészek védszentjének ünnepét, a múlt, vasárnap, f. hó 25-én, szokásos kegyelettel üllötte meg az egri székesfőegyház ének- és zenekara. Ez alkalomból a reggeli ünnepi istentiszteleten Pánthy Endre székeSfőegyházi apát, éneklő kanonok ő nsga pontifikáit, miközben a műkedvelők s a helybeli katonai zenekar tagjai által is erősbült, székesfőegyházi ének- és zenekar, az uj karnagy Hausmann V. gyönyörű kom- pozicziójú ünnepi miséjét szép szabatossággal adta elő. Betétek voltak: „Justus ut palma,“ Zsasskovszky Endrétől, (Basso Solo, énekkar-kísérettel), s „Ave Maria/1 Bendel K.-tól (Soprano-Solo, — Pfeiffer Irma k.-a., orgona-kisérettel — Hausmann V.) Az egyházi zene védszentjének e kegyeletes ünnepét, délben Pánthy Endre apátkanonok ő nsga vendégszerető asztalánál gazdag lakoma fejezte be, melyre a főszékesegyházi ének- és zenekar kiválóbb tagjai valának hivatalosak.

—• Primiczia. Egri érsek úr ő exja f. hó 16-án szentelte pappá Énekes Jánost, az egri seminárium végzett theologusát, városunk szülöttét, Énekes Gusztávnak, az első magyar ált. biz- tositő-társulat közkedveltségű egri főügynökének derék fiát. A fiatal fölszentelt pap e. f. hó 18-án mutatta be első szentmise- áldozatát az Urnák, az egri irgalmas-nénék templomában, ft. Szűcs József, bessenyői lelkész, az ujmisés jó-akarójának kézvezetése, s díszes egyházi segédlet mellett. Az örömszüléken, testvéreken, rokonokon s a szerető pályatársak és jó barátok díszes csoportján kívül, a hívek köréből is számosán jelentek meg ez ünnepi egyházi szertartáson, hogy részt vegyenek az uj misés áldásában.

hogy munkájok után láttak volna, a város háza előtt tolongtak, lesve minden legkisebb hirt, mely onnan kiszivárgott; a békés polgár felzaklatott kedélye csak az élet megmentésével foglalkozott, s mohón kapott minden hirt, mely tájékoztatta. Nagy tömeg foglalta el az északkeleti kaput, honnan a Párizsból érkező postát, hírnököket várták; piszkos csőcselék gyülekezett a börtönné alakított klastromok előtt és az ember-áldozatok naponkint sőt fél naponkint megújuló jelöltjeit vihogva, gunynval, (csűrbe módra) rajongta körül és szitkok között kisérte a piaczon felállított rettenetes alkotmányhoz, a forradalom méltó találmányához, a guillotinehoz. Az utczákon bódék épültek, hol csak élelmi szereketárultak és vettek s mindjárt helyben el is költötték. Barát nem ismert barátot, rokon nem rokont, emberek voltak csak a városban, kik minden mellettük állótól félthették életüket. Egy rettentő felfordulás, egy rettentő vajúdás, forrongó zűrzavar, mint maga a szép Francziaország mindenütt.

lfigeniát társnőjével együtt egy czellába zárták, hol egy ágy és asztal, meg egy szék volt az összes bútorzat, Kényelmetlen, durva, rövid időre szánt, csak vendégszoba; mert aki e börtönné alakított kolostorba belépett, az nemsokára eltávozhatott hazájába, a hol örök nyugalomra találtatott. A feszület, mely egykor a kopasz falakat drága ékszer gyanánt diszité, eltűnt, még a szegje is kirántva, — szüksége volt, rá a porkolábnak és elvitte.

A két nő-fogoly közül az egyik, ki azon falunak szülötte volt, melyben La-Rochejaquelin megtámadta a köztársaságiakat, mint egyszerű paraszt nő tisztelettel engedte át az ágyat Ifi- geniának.

— Gyere te is, biztatta őt Desille fiatal úrnője, a legne-