Eger - hetilap, 1888
1888-01-31 / 5. szám
37 Alajos, 1 — 1 frt.; Bablonkai József, 70 krt.; Dutkai Pál, Brü- nauer Ambró, K. A. Tavasy Kálmán, Bucher Gusztáv, Tóth Csepregi Ferencz, Fejes István, Szepesi Mihály, id. Horánszky Imre, Kászonyi Antal, Kassuba Domonkos, Kontra Vazul, Brü- nauer Bálint, Kolin Jágó 50—50 krt; Samassa Gyula 40 krt; Nagy Bernát, Pápai Anna, Müller, József 20—20 krt.: Török Ber- nát 10 krt; Fogadják a nemes lelkű adakozók, valamint Lovag Tóth István úr, ki mintegy 5 frtnyi nyomtatványt volt kegyes adományozni, a hatv. kettős negyed földmives osztályának háláját és legmélyebb köszönetét. Biró István pénztáros, Bodó Antal ellenőr, Peró János jegyző. — Kedélyes házi mulatságot rendezett „Besenyő és vidéke“ fiatalsága f. hó 26-án Besenyőn, Szabó Elemér ur vendégszerető házánál. Hogy a táncz szakadatlan jókedv mellett „kivilágos-ki- viradtig“ tartott, s hogy másnap mindenki — ki ott jelen volt, — egy igen sikerült mulatság édes emlékével távozott, az első sorban a házi asszony, Szabó Elemérné, Czóbell Margit úrnő, fárad- hatlan buzgalmának tulajdonítható, ki háziasszonyi tisztét a leg- szeretetreméltöbban tölté be. E mellett hozzájárult a sikerhez az is, hogy a mulatságban részt vert Besenyő és vidéke előkelőségének és szépeinek nagy része. De beszéljen a névsor. Ott voltak : Dobos Jolán és Etelka és Lokrovics Bella (P.-Hidvég), Vra- tarics Otília és Póta Piroska (Dormánd), Remenyik Juliska, Vass Margitka, kisasszonyok; — Vratarics Lajosné, Szabó Janka (Ve- zekény), Remenyik Józsefné, Szabó Miklósné, Szabó Kálmánná, stb. stb. úrnők. — A garde-des-damesok soraiban özv. Szabó Ágostonná, özv Szabó Frigyesné, Dobos Józsefné, Lakrovicsné, Póta Antalné stb. úrnők. Egy valaki. *** Az egri kereskedelmi csarnok bálja. (Eger 1888. Január 25.) Az elégültség bizonyos nemével léptem be f. hó 25 én az ó-kaszinó csillárok fényétől ragyogó nagytermébe, mert a „Kereskedelmi csarnok“ ez estén lefolyt elegáns, díszes bálja, fényes tanúságot tett arról, mily szép eredményt képes felmutatni egy komoly eszmékért lelkesülő ifjú egyesület pár év alatt, s e körülmény ismét arról, mily magas színvonalon áll kereskedelmi életünk más előbbkelő vidéki városok kereskedelmi életével szemben, s mily szép jövőnek néz még ezután elébe. Már aztán hogy az anyagi siker a szellemivel nem volt teljesen összhangban, azt inkább talán e nagyon is fiatal egyesület ifjúi tüztől hevített egyszerre magasratörő ambitiójának róhatnék föl hibáúl, ha ugyan egyátalán hibának nevezhető egy nagy eredményre szép reményekkel kecsegtető törekvés; mert nem mondhatjuk, hogy a közönség részvétlensége lett volna oka, hiszen ott volt majdnem mindenki, (azért hogy voltak kivételek,) sőt a vidék oly szép számban volt képviselve, a minőre rég emlékszünk. Szép toalettekben sem volt hiány; a mi fő: épen a vidékiek toilette dolgában mit sem engedtek a városiaknak, sőt Jó Bader bátyánk— mint számtalanszor erősité, — magánál erősebb embert még nem ismert, — s ezen állítását a következő esetek elbeszélésével igazolta: írnok korában egy alkalommal Harsányból abaujmegyei Hécze községébe helyeztetett át. Ugyanitt akkor egy szilaj bika az uradalmi szérüskertbe szabadult, s a széna- s lóher-boglyákban nagy pusztításokat vitt véghez. Befogni semmi módon nem sü- került, s már-már elhatározták, hogy e kártékony és veszedelmes állatot agyonlövetik. Baderunk azonban ez eljárást ellenezve, kijelenté, hogy ő kész a bősz állatnak minden erőszakos eszköz nélkül való megfékezésére vállalkozni. Hiába inté őt főnöke: „Jeremiás diák! vigyázzon magára, mert életével játszik!“ - „Oda se neki, princzipális ur! — viszonzá nagy büszkén Baderunk, — s a szilaj állat megfékezését a következő furfanggal kieszelt eljárással hajtotta végre: Maga mellé véve a környék legerősebb hirben álló embereit: Palkó hajdút, meg a gulyást, ezeket, pányvakötelekkel ellátva, lesbe állitá; maga pedig egyik boglyába mélyen befészkelve magát, várta megfékezendő vendégét. A vad állat nem is hagyott soká váratni magára, s mintha csak megszimatolta volna, melyik boglyában rejtőzik Baderunk, egyenesen felé rontott, gyilkos döfésre irányozva hatalmas szarvait; — de abban a pillanatban, mikor a bika a boglyához ért, Bader, villámsebességgel ragadva meg szarvait, egy ügyes csavarintással (mely Kozareknek is dicsőségére válik vala,) a bikát földre tepene. Ekkor elkiáltá magát: „Elé emberek!“ — mire Palkó és a gulyás előrohanván, a letepert vad állatot pány- váikkal megkötözték. azt mondhatjuk: túl tettek rajtuk, s igy teljesen meggyőződtem- ama zsidó lap igazságáról, mely igy nyilatkozott róluk: „táncz- vigalmak és estélyeken Izrael hölgyei, Dávid törzsének királyleányai toilettejük fénye és pompájában tündöklenek.“ *) Csak azt sajnálom, hogy nem vagyok annyira járatos a tüllök, mollok, gazeok, illusionok stb. óriási hazájában, hogy egyiket a másiktól meg tudnám különböztetni, s megmondhatnám, ki mibe volt; de hát az én illusióim inkább a szép szemekben rejlenek. A terem csillárainak apró lángjai kétszerezett erővel iparkodtak elhomályosítani a fényt, mely ez estén Hebron bájos rózsáinak szemeiben ragyogott, de hiába, és ha száz nap vakitó fényével bírnának is, nincs oly vonzó erejük, mint e szemeknek, e tündöklő csillagoknak, melyeknek átható tüze csapongó és megátalkodott vad lelkeket szelidit meg és vonz magához, elfásúlt férfi sziveket gyújt lángra, vagy döf át izzó villámával és hamvaszt el örökre. Nagy előnye volt a bálnak a lady patronesse, mely tisztség elfogadására Rosinger Mór né, úrnő R o s i n g e r Mór tisza-füredi tekintélyes haszonbérlő kedves nejét sikerült megnyernie a rendezőségnek, ki is azt igen szeretetreméltóan töltötte be. Az ő páratlan figyelme — a rendezőség tapintata és ügyességével karöltve — eredményezte, hogy e fényes bál oly kitűnő rendben, mindenki megelégedésére folyt le. Úgy 9 óra lehetett, midőn a bálanya, kedves leányával, Hermina kisasszonynyal megérkezett. A világoskék szalagos rendezőség, élén dr. Kánitz Gyula elnökkel fogadta, és pompás csokrokkal lepte meg az érkezőket. Azonkívül belépés alkalmával minden hölgynek egy-egy csinos tánczrend jutott osztályrészül. — Na! aztán elkezdődött a táncz és folyt . . . úgy vagy hajnali 5 óráig. A tou- rokhoz a helybeli katona-zenekar, a csárdásokhoz Palócz Kálmán muzsikált. — A négyeseket 34—86 pár járta. E díszes co- lonnokban tánczoló hölgyek között ott voltak: Leányok: Adler Malvin (Négyes), Adler Malvin (Tárná szt. Miklós.), Breuer Irma, Buchalter Regina (Heves), Buttermann Lina (Miskolcz), Czeizler Szidon, Engel Szidon (Kömlő), Flaum Matild (Egyek), Gombossi. Aranka, Grüner Laura (Belényes), Kellner Lujza (Puszta-Tenk), Klein Mariska, Neumann Hermina, Neuhausz Zsófia, Reiner Amália, Rosingee Hermina (Tisza-Füred.), Rosenberg Berta, Schvarc Josefin, Sonnenschein Vilma, Weisz Róza. Asszonyok: Ad- lerné, dr. Alföldi Dávidné, Búzáth Lajosné, Brenczné, Czeizlerné, Engel Jakabné, Flammné, Gombossi Mérné, Grünbaumné, Grü- nerné, Kellnerné, Klein Lipótné, Klein Mórné, Kovács Kálmánné, Lázárné, Meisznerné, (Puszta Csák), Neumanné, Polátsíkné, Reiner Mórné, Rosinger Mórné, özv. Rosenberg Miksáné, Spilerné, Schvarczné, Steinfeldné, Strausz Edéné (Bútelek), Schvarcz Szi- lárdné, Schvarcz Sománé (Lelesz.) *) Univers isr. 7. 295; 1867. — Palkó hajdú — beszélte egy más alkalommal Baderunk — oly erős állású ember volt, hogy kiállott bárkinek, és 25 lépésnyi távolból, neki rohanva, senki sem volt képes őt helyzetéből kimozdítani. „Álljon ki hát nekem!“ — kiáltá Bader, — és Palkó kiállván a placzra, Bader bátyánk egy rohamfutással úgy kifordította állásából, hogy Makay Félix express golyója se fordítja ki gyorsabban a „Hanzlit“ az egri lövészházban. Egy alkalommal Sághy Lászlónál időzött Baderunk. Sághy László, dormándi birtokos, tudvalevőleg egyike volt He- vesmegye legbonvivántabb, s legvendégszeretőbb földes urainak. Épen buzamérés volt, s a vendégek közt arról volt szó, ki bírna egy, tisztabuzával telt öt vékás zsákot a bambáéból a padra fölvinni? Baderunk rögtön késznek nyilatkozott azon föltétel alatt, ha a házi gazda neki ajándékozza azt a gyönyörű faragású keresztes tajtpipáját, melyből Baderunk épen akkor szitta nagy élvezettel a szent-andrási pusztán termett finom latakia illatát. — „Nem úgy, öcsém! — kiáltott a jó kedvű házi gazda. — Kettőn áll a fogadás. Ha te nyered, tied a pipa, de ha nem bírod fel a zsákot, egy épen olyan tajtékpipát fogsz metszetni nekem, Budapesten, Adlernál, mint aminőből most fumigálod a világot!“ — „Áll a fogadás!“ — kiáltá Baderunk, s neki esett a zsáknak. Igaz — úgymond, — hogy nagy erőfeszítésébe került, de elvégre is minden segítség nélkül vállára emelte, s a pallásra teremtette az öt véka tiszta búzával tellett zsákot. A pompás tajtékpipa pedig az övé lett. Sajnos, hogy nem látta senki. Pedig érdemes lett volna, hogy barátainak bemutassa a merész fogadásban méltán kiérdemelt értékes nyereménytárgyat. (Vége. köv.)
