Eger - hetilap, 1888

1888-10-23 / 43. szám

339* választó-kerületekben rendelendő el a választás, u. m. a porosz­lói, kömlői, detki, kerecsendi, erdőtelki, gy.-patai, rhédei, parádi és bodonyi választó kerületekben. Az igazoló választmány szintén e gyűlésen lesz újra ala- kitandó, melynek megtörténte után a ménvizsgáló bizottságok megbízatásának meghosszabbítása iránt is intézkedést kérek. Van szerencsém jelenteni, hogy a megyei tisztviselők nyug­díjintézete már eddig három Ízben volt oly helyzetben, hogy nyugdíjaztatás iránt kellett intézkednie. Nyugdijaztattak pedig a következők: Csernyus Kálmán árvaszéki ülnök, Hering József kiadó és Hermann János rendszerinti Írnok. — Az ekkép meg­üresedett két utóbbi hely kinevezés utján már betöltetett, az üressé vált árvaszéki iilnökség pedig e közgyűlésen fog betöltetni. Az aszód-pásztó-fülek-rimaszombati útnak a megyén átveze­tő részén fekvő Zagyva- és mellette két kisebb hid újbóli elké­szítése érdekében az árlejtés megtartatott; a vonatkozó szerződé­sek jóváhagyás végett be fognak mutattatni. A poroszló-tisza-füredi útvonalon levő csaszlódi tisza-révjog a folyó hó 13-án árverés utján az eddig fizetett haszonbéri összeg­ért az eddigi bérlő Epstein Jakabnak adatott ki. az iratok az árverés jóváhagyása végett ez ülésszak folyamán fognak jóváha­gyás végett előterjesztetni. A mátrai vasúttársaság részére megszavazott 50.000 frt a m. kir. belügyminiszternek leiratával folyóvá tétetni rendeltetvén, az ez évi szeptember hó 13-án tartott rendkívüli törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek 263. szám alatt kelt határozata alapján nyert meghatalmazásom folytán az első hazai takarékpénztártól az 50,000 frt kölcsönt a közmunka-alap terhére felvettem, a mátrai vasuttársulatnak általadtain és ugyanonnan átvett 50,000 frt névértékű törzs-részvényt a megyei pénztárban elhelyeztem. A megyei szolgaszemélyzet ruházatához szükséges anyagnak hazai gyárból kelletvén beszereztetni, annál fogva van szeren­csém felkérni a t. bizottságot, hogy a hajdúk ruházatának házi­lag leendő előállítására a miniszteri engedélyt kieszközölni mél- tóztassék. Van szerencsém jelenteni, hogy Eger város megkeresése folytán a raktárban levő ócska kardokból 8 darabot a városi haj­dúk használatára átengedtem, mire nézve a tekintetes bizottság jóváhagyását kérem. Az elmúlt, évnegyedben nagyobb, a megye nyugalmát rneghá- boritó esemény nem fordult elő, a közcsend, személy és vagyon biztonság nagyobb mérvben veszélyeztetve nem volt, egyes elő­forduló esetekben a törvény szigora vétetett alkalmazásba. Az egészségi viszonyok kielégítők voltak, ragály vagy jár­ványos betegség nem lépett fel. A hasznos házi állatok között ragály nem mutatkozott, egyes betegedési esetek fordultak ugyan elő, de a gyógy és óvintézke­dések késedelem nélkül elrendeltettek s többnyire sikereseknek bizonyultak. A megyei házi, utépitészeti és minden egyéb pénztárak ha- vonkint megvizsgáltattak és mindenkor rendben találtattak.“ A megye közgyűlése az alispáni jelentést egészben véve tudomásul vevén, mindenekelőtt a negyvenes évek kezdete óta folyvást a haladás szolgálatában állott, s hosszas minisztersége ideje alatt a hazai tanügy fejlesztése s a magyar ipar előmozdítása körül annyi érdemeket szerzett Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minister halála fölötti fájdalmas megilletődésének, s kegyeletes megemlékezésének jegyzőkönyvileg is kifejezést ád. Továbbá : e megye közönsége is a legmélyebb hazafiui fáj­dalommal vesz tudomást azon, az egész nemzetet könnyekre indító gyászesetről, hogy az első magyar felelős minisztérium elnöke, a 48-iki nagy eszmék egyik legfőbb képviselője s a szabadságért vértanú-halált szenvedett gróf Batthyányi Lajosnak hozzá oly méltó s öt és benne a hazát hitvesi és honleányi fájdalommal egy hosszú életen keresztül gyászolt szent özvegye bevégezé földi életét. Nemcsak a főváros temetőjében emelt mauzóleum az, hol együtt és egymás mellett nyugosznak ők: együtt és egymás mel­lett fog nevök is mindörökké ragyogni a nemzet történelmének lapjain. Még a legkésőbbi nemzedékek is könnyezni fognak szomorú sorsukon, de lelkesülni is dicső erényeiken. Nem lesz nagyjaink pantheonjában a honszeretetnek fenségesebb és eszményibb hölgy­alakja, kinek nevét büszkébben ejthetnék ki a haza hű leányai, mint gróf Zichy Antóniáé. Ily lélek elköltözése nagy űrt hagy maga után a földön, melyet csak a hazafi szivek fájdalma és kegyelete képes betölteni. De enyhíti fájdalmunkat annak elgon­dolása, hogy emlékének örök dicsőségében mily drága kincsét birja nemzetünk. A fájdalomnak és kegyeletnek jegyzőkönyvbe igtatott ezen szavait, a megye főispánjának egyhangúlag helyeselt és elfogadott indítványa folytán, Hevesmegye közönsége az elhunyt nagy hon­leány egyetlen fiának, Batthyányi Elemér grófnak a következő levélben kívánta tudomására hozni: „Méltóságos gróf Battyhányi Elemér úrnak Budapest, múzeum utcza 5. Méltóságos Gróf Úr! Az egész nemzet legmélyebb fáj­Mellette ül elmerülve, Mint mikor a lőpor fűle, Jó Rapaics ezredes; Most se beszél magyarán még, De szivében magyar láng ég, Szabadságért epedez. Kétségb’esve, komor arczczal Jár — kel, mint egy bukott angyal, A hadbíró ... De ha más Kételkedni mer jövőnkbe, Becstelenség az előtte, A legcsufabb árulás. Hát az é-ző Döme bácsi Ugyan mit főz, mit talál ki ? Mért hallgat, mit rejteget? Nagy a baja, azt restellj, Hogy nem tudja kieszelni ,E‘-ből a Kossuth nevet. „Nem vagy többé magyar . . . német Rád üté a saspecsétet, Oh szegény, jó szűz dohány!“ Kurucz Áront ez gyötörte . . . És pipáját összetörte, Pedig tájt, volt igazán. Ott valának, ott volt mind, mind . . . De nem mondom el egyenkint . . . Hosszú volna a sora; Nagy keservük szóba tör ki, De rablánczuk is azt csörgi: Megvirad még valaha ! Ki, ki most a nagy Tiszára, Hol a füzes s a viz árja Ölelkezve enyeleg! S fecske-könnyű csónakokban Megkerüljük olyan gyorsan, Mint a szél, a szigetet. Mikor partot érünk újra, Már a halász akkor húzza Nyársra a legszebb halat . . . Kész hamar a rőzse lángján . . . Nem is marad a bor árván, Csengenek a poharak. Cseng a szó is — majd beszélve, Majd szavalva, majd zenélve — Hon s szabadság értetek! A hatalom cselédsége Hallgatódzik, de szivébe’ Megrendül s elténfereg. Éjjel a tűz lángja mellett Versenydalul Írnunk kellett — A Tisza gyászénekét; Kemény birák meglatolták, Gyöngéd ajkak eldalolták . . . Eneklik-e néha még? Ah! emlékszem mindezekre . . . De ő, aki úgy szerette

Next

/
Thumbnails
Contents