Eger - hetilap, 1888

1888-09-11 / 37. szám

294

lesznek. Mozgalom indult meg, hogy a kiállítás alkalmából itt időző államtitkár tiszteletére diszebéd adassék.

Színház.

Hétfő, szept. 3. Ven drei Ferencz, a szegedi színtársulat legkiválóbb komikusa- s operette-buffójának jutalomjátéka. — „No, kedves egri publicum! — gondolta magában jó Vendrei, — lia neked sem shakespearei dráma, se klassikus vígjáték, se magyar népszínmű, se komoly zenéjü operette nem kell, majd csinálok én a te magas műizlésednek tetsző olyan komédiát, hogy a füled is kétfelé áll tőle.“ S úgy tőn, amint gondolkozók. — Óriási piros lepedőkön hirdette, hogy hétfőn neki lesz jutalomjátéka, mely alkalommal Láng M. „Szerelem vadrózsái“ ez. bohózata fog színre kerülni. De ez mind csak suviksz ahoz a rendkívüli előadáshoz, mely — minekutána bérlet nincs — bérletszünetben fog pródukáltatni a következő jelentés szerint: Senki által még nem látott és nem láthatott, minden emberi fogalmat fölülhaladó nagyszerű előadás. Fekete Jeremiás igazgatása alatti dráma, vígjáték, népszínmű, operette és operai színtársulat által ebben az esztendőben, ezen a napon, kettős kivilágítás mellett itt először „Jeruzsálem végpusztulása“ és a „csonka török mecset,“ vagy az „emberi szív töprenkedésein alapuló dulságos duladalom és dörgedelmes rettenetes borzadalom.“ — Fényes, merényes, erényes, tekervényes, vitézi szomorú tragoediai vígjáték 6 felvonásban, 6 képben, egy elő-utó és közép-játékkal. Fekete görög tűzzel világítva stb. stb. — És ez este zsúfolásig tölt házat látott maga előtt, a páholyokat, a kör és támlásszékeket az intelligentia szine-java, inig az erkélyzetet a polgárság s alsóbb osztály töltötte meg elannyira, hogy még a geren- dázatra is jutott belőle, és a közönség végig nézte a díszes előadást — valószínűleg nem épen azért, mert talán nagyon tetszett neki, hanem mert úgy volt vele, mint az egyszeri ember a kukaczos túróval, hogy ha már mefizette, hát má, csak megeszi. Nagy kárára volt azonban Vendreinek, hogy nem szerződtetett ez estére egy csepűrágót, meg egy kötéltán- ezost, vagy egy japáni kóklert, mert akkor bizonyára kétszer akkora publikumot csődit vala a színkörbe. Azaz hogy kötéltáncz volt is dróton, mert „záradékúl, az arany légy: La mouche d’or Preciosa Grigolatis a világhírű légkirálynő legyőzője és felülmúlója Kiss Gyurka (Vendrei) úr által előadva“ — mutatta be magát. Ezzel aztán bekoronázta művét, vagyis bemutatta közönségünk magas műizléséhez mért „paprikajancsi“ garasos productióif. Előadás után pedig jót nevetett a markába, a kou- lisszák mögött. S ami a legnevetségesebb ez alkalommal, az. hogy Vendrei maga legjobban röstelte a dolgot, mert másnap reggel szó nélkül el szel len tett vig Eger városából, pedig nem volt

gazdag, azt ne mondjátok rólam, azt nem tűröm el, s ezen ráfo- gás ellen tiltakozom. S aztán tulajdonképen oly rettenetes dolog volna az, ha én gazdag volnék ? Ti, mint látszik, egy embernek szemrehányást tesztek azért, hogy néha egy ezüst forintja akad zsebében, mintha már ez valami gonosz dolog lenne.

— No hát gonoszság éppen nincs benne! — mondja Gábor komolyan. Már az is szerencse valakire nézve, ha kényelmes helyen alhatik, ha nem kell az egész éjszakát azzal a töprengéssel töltenie, hogy hol vesz holnap egy darabka kenyeret, a nélkül, hogy valamit el ne zálogosítson vagy adósságot ne csináljon. Szerencsés az, kinek munkája életét fentaríja, de még szerencsésebb az, ki gazdag, mivel a szegényekkel is jót tehet. Nem roszaság tehát az, ha ön gazdag, — de ön nem tartozhatik többé körünkbe; ön nem úgy élt köztünk, mint mi többiek, ön nem volt őszinte, mint mondók; pedig hát nehezen akarjuk elhinni, hogy pénze volna, mert mi önt úgy szerettük, mint atyánkat. Legyen ön az, ki mindig vidám beszéddel fűszerezi pénzünket, ha mi szégény lények mármár kétségbeesünk, mi, kiknek szerencsénk csillaga még nem ragyogott fel, bár szorgalmasok és munkások vagyunk : akkor szeretni fogjuk önt ezentúl is, mivel zenéje némely szomorú estéink- ket felvidámitja. Nem is akarjuk hinni, hogy ön gazdag s minket csak ámít, jóllehet néha segít is rajtunk. De mégis csak mondja meg nekünk, hol veszi a jénzt, melyet sokszor oly véletlenül mutat elő ?

A vak ember ezalatt egészen visszanyerte nyugodságát s szokott vidámságával mondá:

— Jól van, megvallom hát nektek most, amit ezen titokzatos forintok eredetéről tudok.

rá kényszerülve, mint az a szegény schvarzkünstier, akit pár évvel ezelőtt ártatlanul már már majd kidobott az ó kaszinó nagyterméből a feldühödött egri publikum.

Kedden, szept. 4. „Ripp van V ink le“ regényes operette.

Szerdán, szept. 5. Két kis újdonságot és egy kis operettet mutatott be a szegedi színtársulat. Szigeti bácsi „A kolostorból,“ Dreyfuss A. „Klephta“ 1 felvonásos vígjátékait és Souppé „Szép Galat h eá “-j át. Denique az igazgatóság mindent elkövet, kész drámát operettel összekapcsolni, csak hogy a közönség kedvében járjon, de hiába. — Az elsőben Angyal Ilus, Cora- lie grófnő, a szép kis özvegy szerepében igen kedvesen és sok természetességgel játszott, amihez nagyban járult csinos toilettéje is, mely pompásan állt kedves alakjához; és Csiszér Kálmán Oszkár, a kolostorból még csak az imént, kikerült fiatal grófjában, meglepő élethűséggel adta a világ gyönyöreiről lemondott zárdái fél fiút, kit végre is körülhálóz a kis grófné páratlan szeretetre- méltósága. — A másik, igen szépen s kitünően sikerült kis vígjátékot Folliuuszné. (Amalia) Pálffiné H. Her min (Clair) Vendrei (Prabernau) Csiky László (Fiilöp) és Takács (Antal) tették ügyes, eleveu, természetes felfogástól áradozó játékaikkal és alakításaikkal rendkívül élvezetessé. Kár azonban, hogy ezúttal, a „Szép Galathea“ előadásáról, mely pedig úgyszólván legérdekesebb részét képezte volna ez estnek, nem nyilatkozhatunk annyira dicséróleg, és pedig azért, mert az operette fénypontját képező Kövesi Róza k. a. (Galathea) nem nagyon ra- gyogtatta énekművészetek Hát bizony nem is elég Galatheát csak úgy’ legere futamok és eltusolt figurettákkal nagyjából elnyafogni, oda képzettebb koloratura, gyakorlottabb iskola kívántatik, de még terjedelmesebb hanganyag is, mert hiába — a gixereket még a laikus füle se veszi be. S jóllehet mindez nem a kisasszony hibája, mig egyrészről károsnak találjuk reá nézve ha ilyen nehéz dolgokba belevág, másrészről méltán megillető elismerést érdemel ama szép tulajdonságáért, hogy nap-nap után s a legnagyobb szerepekben mindig csak ő játszik. Angyal Ilus ka szeretetreméltó Ganymed volt, jó alakítás volt a Hunfi Pygma- leonja is, de különösen a Mikéi Mydás műmecenásábm láttunk pompásan mulattató alakot.

Csütörtök szept. 6. Angyal Ilus, a társulat kiváló drámai szendéje és naivája jutalmául „A család öröme“ Bourgeois és Decour kitűnő vigjátéka. Ha volt előadás, pompásan mulattató, azok között, melyeket eddig a szegedi színtársulattól láttunk, úgy ez az volt, pedig ezt is oly kevés számú közönség nézte végig, hogy megolvashattuk volna újjainkon. Jutalmazott kedves művésznőt, ki Cecilt játszotta, mindjárt első kiléptekor zajos tapssal fogadta a kisszámú közönség, mely alkalommal vörös szövettel díszített igen szép koszorút nyújtottak föl neki a zenekarból, az első felvonás után pedig háromszor hívták egymásután

— Rózán kívül mindnyájan hozzáközeledtek s feszült várakozással szólónak :

— Nos halljuk, mi az!

A vak ember csöndesen, titokteljesen és fontos hangnyomattal mondá: „Hát nem tudok semmit.“

Elbámultak mindnyájan e feleletre s az elbámulás újabb kérdő szavakat csalt ajkaikra.

Ekkor Róza az öreg mellé lépett s mondá :

— Hallgassatok rám. kedves barátaim, én tudok mindent s azonnal fölvilágosítalak titeket az egészről.

A fiatal leány igen fel volt ingerülve, mikor ezt mondta, halvány lett s majdnem reszketett.

Mindnyájan hozzá fordultak s meglepetve kérdek:

— Te tudsz mindent, hogy függ ez össze?

Róza aggódó, bátortalan tekintetett vetett Károlyra s aztán vonakodva, zavartan, majd mindig, neki bátorodó szavakkal mondá:

— Igen, szeretteim, én csúsztattam a Béniámin bácsi zsebébe, kalapjába, asztalára, tobákszelenczéjébe a forintos darabokat, mikor szükség volt rá. Láttam, hogy ez csalfaság volt; de hát azt hittem, ezzel nem teszek semmi rosszat. Most már e felfedezéssel kapcsolatban meg kell vallanom azt is, hogy személyemben a szegénység palástja alatt egy gazdag nő lappang köztetek.

Az ámulat e nyilatkozatra még magasabb fokra hágott, de Róza most már zavartalanul folytató:

— Igen, úgy van, s én azért tettettem magamat szegénynek, hogy nálatok lehessek, köztetek éljek s találkozhassam veled Károly, mert szeretlek ... Én gazdag örökösnő vagyok, el-