Eger - hetilap, 1888
1888-08-14 / 33. szám
261 a jövő csütörtökön, f. lió 16-án lesz, mely alkalommal a nálunk még kevésbbé ismert „Váljunk el!“ a geniális frauczia drámaíró, Sardou egyik legsiikerültebb vigjátéka fog színre kerülni. Kii- kemezei Vilmának a most folyó színi évadban még csak kevés alkalma volt művészetét közönségünknek bemutatni, de e kevés föllépésében is meggyőződhettünk ama rendkívüli haladásról, melyet a t. művésznő pályáján, főkép a naiv szerepekben, pár év alatt elért. Azért nincs kétségünk benne, hogy úgy a jeles színmű, valamint a jutalmazandó művésznő kedves külső megjelenése s magasabb művészi játékának érdekessége is nagy közönséget fog ez alkalommal színkörünkbe vonzani. — Színház köréből. Az e heti műsor a következő érdekes darabokat tartalmazza. Kedden itt másodszor „Az Egér“ fran- czia új vígjáték, melynek első előadása igen nagy tetszéssel fogadtatott az itteni közönség által, bár akkor az intelligens közönség egy nagyrésze nem vehetett részt az előadáson, az e napon tartott kirándulási mulatság miatt; a szellemes franczia finom vígjáték, a budapesti nemzeti színház előkelő közönségének iskedvencz darabja, reményleni lehet tehát, hogy az egri közönség is tömegesen fogja ez este megkeresni a színházat, hogy e finom vígjátékot kitűnő előadásban élvezhesse. — Szerdán harmadszor bérletszünetben a „Nebánts-virág“ bájos zenéjü melodikus dallamú kedélyes meséjü új operette. — Csütörtökön a régi jó operettek egyik legjelesebb terméke — Offenbach mesterműve, az „Orpheus“ adatik, karakteristikus kiállítással. Pénteken kettős érdekű előadás: KükemezeiVilma jutalom játéka és Zilahy Gyula vendégszereplésének megkezdése a budapesti színkörből, a „Váljunk el!“ ismert közkedvességii vígjáték adatik elő. — Kükemezei Vilma k. a. a vígjátékokban a legkellemesebben, mindig változatos és jellemzetes játékával gyönyörködteti a közönséget; Zilahy pedig azon ritka tulajdonú színészek közül való, akik már külső megjelenésükkel is hódítanak, ehhez rokonszenves orgánuma és előkelő, finom jellemzetes pezsgő kedélyű játékával járul. — Szombaton ismét operette lesz : „A király-fogás“ ismétlése. — Vasárnap a régi népszínművek egyik legjelesebb terméke „A két pisztoly“ adatik elő Szigligetitől. — Hétfőn — ünnepnapon, az „Orpheus“ operette ismétlése. Kedden Znojemszki Ferdinand karmester jutalomjátéka „Nap és hold“ operette. — Nyári mulatság. Az egri iparos ifjúság, f. hó 12-én a szépasszony völgyi úgynevezett „Disznófó“ helyiségeiben, a legkedvezőbb idő, s Lojzi prímás bandájának talpalá szóló nótái mellett, rendkívül kedélyes és fényesen sükerült nyári mulatságot rendezett, melynek a kora hajnal vetett végett. A négyeseket 42 pár tánczolta. Részt vettek benne városunk polgár-családainak csaknem valamennyi szépei. A mulatság anyagilag is eléggé sükerült, amennyiben, a költségek levonása után 26 frt maradt föl, *— Nem elégszem meg a pecsételéssel, elviszem a kaszait. — Éhez joga van, szoros bírói zár, átvitellel. — Jézus Ki'isztus, transferiren, az nem lehet. Magamhoz jöttem egy újabb Léni-kiáltásra: — Mit parancsol nagysága? — Várjon csak, mennyivel tartozik a doktor úr? — Hetvenkét forinttal, kiáltott a toporzékoló úr. — No hát édes Léni, menjen haza, ott vannak a ruhám zsebében a kulcsaim és a fiókomból hozzon magával annyi pénzt. Siettem, rohantam kiszabadítani asszonyomat, mert féltem, hogy a dolog árverésre is kerülhet. A törvény urak nem tréfálnak. — Kiszabadította ? — Igen. — S azóta javultak a tyúkszemei ? — Nem biz azok, s hogy többé a tyukszemvágás alatt a kaszniba ne kelljen bújnia, az asszonyom kifizette a doktor adósságát s hozzá is megy. — így hát elveszti a tiz forintot. — Nem én, megfizetik mig élek, csak a titkot el ne áruljam. Nem is mondtam el másnak, csak az urnák. Bor között beszélünk, de tovább nem fecsegünk. Jó éjszakát! Én nem bor között beszéltem el ezt a borkorcsolyát. melyet a rendezőség az egri önk. tűzoltó-egylet javára ajánlott fel, s azt ifj. Gaál Jenő pénztáros a nevezett egyletnek már át is szolgáltatta. A fölülfizetők neveit jövő számunkban fogjuk közölni. — A kápolnai honvédemlék körülkerítése költségeihez az egri és tiszafüredi járási fószolgabiróságok utján újabban 84 kr. küldetett be. Eger, aug. 9. 88. Csiky Sándor, honv. egyl. elnök. — „Masíroznak a katonák!“ Az Egerben állomásozó 60 sz. csász. és kir. Appel-gyalogezred tegnap, hétfőn, f. hó 13-án indult el a miskolczi hadgyakorlatokra. Az ezred zenekara, vasárnap, f. hó 12-én estve, élénk takaródéval vett ideiglenes búcsút városunktól, — A budapesti állami közép-ipariskolában (VIII. kerület, Sándortól* 4 sz.) a beiratások szeptember hó 1-ső napjától 10-ik napjáig tartatnak. — Az állatkertböl. A Szt. Istvánnapi nagy népünnepély legérdekesebb és legkimagaslóbb látványossága az állatkert lesz. Az igazgatóság minden lehetőt elkövet, hogy az ezen alkalomból a fővárosba ránduló vidéki közönség élvezetes órákat tölthessen és jól mulasson az állatkertben s a látogatók különféle érdekes meglepetésben részesüljenek. így Miss Ella Zuila és Miss Lu-Lu ezen világhírű müvészpár bámulatos és hajmeresztő mutatványait naponként kétszer fogja a délutáni órákban bemutatni a nagy közönségnek. — Továbbá számos érdekes, ritkább fajú és nagy értékű állatot is szerzett be az igazgatóság, a melyek mind az ünnepnapokra érkeznek meg. — A világ leggyorsabb gőzöse, a „City of New-York,“ mely a nagyhírű Juman-Line angol hajótulajdonos legújabb személyszállító hajója, f. aug. hó 1-én indult el Liverpool kikötőjéből New-Yorkba, s mint a vele tett próbák után Ítélni lehetett, — már e hó 6-án múlt hétfőn, meg kellett érkeznie rendeltetése helyére, az északamerikai egyesült államok fővárosába. A „City of New-York,“ ez a legújabb óriási hajószörny 650 láb hosszú, tehát csak valamivel rövidebb, mint a hírhedt Great Eastern, melynél azonban a „City of New-York“ sokkal kényelmesebb, s tökéletesebb szerkezetű. Az uj hajó-óriás 10,500 tonnás, és 12,000 lóerejű. Gépezete mintegy 10 kettős kazánból áll, hetven kisebb- nagyobb fűtőkemenczével. Szolgálati személyzete 370 emberből áll, van nyolcz nagy födélzete, s mintegy 1700 utast képes elhelyezni. Tehát a föld kerekségének minden eddigi személyszállító gőzösénél nagyobb, gyorsasága pedig valamennyit fölülmúlja, amennyiben a Liverpool és New-York közötti, több, mint kétezer tengeri-mérföldnyi utat, hat nap alatt volt megfutandó, ama számítás után Ítélve, hogy próbauszása alkalmával óránkint 23 tengeri mérföldnyi, vagyis 42 Va kilométernyi sebességgel haladt. Éddig az „Etruria“ nevű személyszállító gőzös haladt a legnagyobb sebességgel, mely az Atlanti oczeánon át a leverpool-new- yorki tengeri utat 6 nap, 5 óra és 31 perez alatt futotta meg. Két garaboncziás diák találkozása 1888. aug. 2. esti 7 h. 13 p. és 42 m. perczkor az egri délkör 58,4 szélességi fokán. (Rémséges, borzadalmas, duló-fuló, esthajnali viharos esemény, irta Abraham a Scta Clara junior, kinek a vihar még a paraplét is kicsavarta kezéből. A politika és időjárás azon két dolog, mely szegényt és gazdagot, fehér, sárga és fekete bőrűt, öreget és ifjút, nőt és férfit egyaránt érdekel. Nincs, nem volt és nem lesz olyan társaság, melyben egyik vagy másik, vagy, mi legtöbbször előfordül, mindkettő szóba ne jönne. Ért is ám ahhoz mindenki rettenetes módon. Találgat, combinál, jövendői, mindenki a politikai téren, párt- vagy magasabb politikai szempontból Ítélve meg a dolgok folyását (ez utóbbi a zsurnalisták álláspontja, mely elég tág és tisztességes 1 epei a tudatlanság vagy titkos intentiok leplezésére) — az idő-jóslásnál pedig egyik a garabonczás diák theoriát cultiválja, másik a meteorologiai princípiumok alapján akar nézeteinek érvényt szerezni. Mindkét, illetőleg a két tárgyat egybevéve, négy theoria, egyenlő értékű, mert a politikában mint az időjárásnál tönkre tesz egy véletlen esemény minden combinatiót. Végre is Lipcsey Péter barátunknak van igaza, ki a garabonczás diák theoriának a hive s azt mondja, hogy minden theoriának van fundámentoma, s azért, mert áperté nem látjuk a dolgok összefüggését, ő daczára a hires Falb Rudolf professzor földrengési jövendöléseinek, mindig biztosabbnak érzi magát irodájában a szárazon, mint a legnagyobb szélcsendben, a tengeren.