Eger - hetilap, 1888

1888-07-31 / 31. szám

244

Különfélék.

— A szegény tanulókat segélyező egyesület választmánya, özv. Máj zik Viktor né onagys. elnöklete alatt, a tagok szép érdeklődése mellett, f. évi julius lió 28-án, a megyeház alispáni lakosztályában ülést tartott. Jelen voltak: Elnöknő őnagyságán kivid a választmány hölgy-tagjai közül özv. Erdélyi Józsefné, N á u á sy-Csernyus Amália őnagyságaik; továbbá nsg. és ftsz. Zsendovics József és Györgyényi Ignácz kanonok urak; Halász Ferencz, kir. tanfelügyelő; Kaszap Bertalan, alispán; Zalár József, m. főjegyző; Eliásy Ferencz, egyesül, pénztáros; dr. Molnár Dezső, kir. tanf. toll nők; Ziska Béla, egyesül, gazda; Szőke Sándor, egyesül, jegyző. E gyűlésnek, az üresedésben volt egy elnöki és egyik jegyzői tiszt betöltése s a jövő tanév kezdetén újból esz- közlendő segélyezés czéljaira szükséges adomány-gyűjtés iránti intézkedés levéli tárgya: a harmadik elnöki tisztségre Halász Ferencz, kir. tanfelügyelő úr, az egyik jegyzői tisztségre pedig dr. Molnár Dezső, kir. tanf. tollnok választatott meg egyhangúlag. Az újból eszközlendő adomány-gyűjtés iránt akként határozott a választmány, hogy mielőtt az egyesület tagjaitól a szokott módon eljárója által beszedné az adományokat, elnöknő őnagyságát és ő általa a választmány nemeslelkü hölgy-tagjait kéri fel adomány-gyűjtésre, hogy igy az egyesület nagyobb mérvű érdeklődést kelthessen fel városunk n. é. közönségénél jótékonysági intézményünk iránt és sikeresebben oldhassa meg az adomány-gyűjtés munkáját. A nemesszivü elnöknö és a választmány jelen volt kegyeslelkü hölgy-tagjai odaadó készséggel vállalkoztak ezen nehéz munkára, mely azonban könnyű, biztos és sikeres megoldást fog nyerni az ő kezeikben. Nánás y-C sernyus Amália őnagyságának a könyörület gyakorlati terén szerzett bő tapasztalatai által megokolt indítványára, elhatározta a választmány, hogy f. évi augusztus hó utolsó felében nyári mulatságot rendezend az érsek-kertben, melynek tiszta jövedelméből szintén gyarapítani óhajtja a rongyos gyermekek éhes kaszszáját. A választmány két jegyzője által fel fogja kéretni a helybeli vendéglősöket üzleti helyiségükben leendő egy-egy persely kihelyezése iránt, hogy n. é. közönségünknek közvetlenül és sa- játlagosan városunkat illető ezen humánus ügyet ilyen formán is alkalma legyen előmozdítani. — Tehát örömmel constatálható, hogy a szegény tanulókat segélyező egyesületünk nem csak életben van, hanem tevékenység, szorgoskodás és kitartó munkálkodás bizonyítja életképességét ; csak nemesszivü közönségünknek melegebb érdeklődése szükséges ahhoz, hogy tevékenysége által más városokban is fennálló hasonló intézmények sikeréhez képest minél általánosabb eredményt érjen el. Igaz : vannak városok,

a hol csaknem minden család tagja az ilyen egyletnek, a hol minden néven nevezendő törött lim-lomot és ócskaságot csak a „rongyos egylet“ raktárából kaphat meg a zsibárús, a hol

VII.

Egy év múlva Giillaume és Guillaumette a leggazdagabb bérlők valának a vidéken. Egy nagy, szép bérbirtokuk volt, mely oly kiterjedéssel birt, hogy egy szemhatár nem volt képes magába ölelni. Hogy szegény emberből gazdag leszen, az nem ritkaság ; napjainkban ezen már senki se csudálkozik. De hogy Guillaume és Guillaumetteből jó emberek is váltak, elegen akadtak, akik nem hitték el. Pedig igaz volt. A szegények nővérkéjének rokonai, miután többé se éhséget se hideget nem szenvedtek, ismét megtalálták jó szivöket. Guillaume és Guillaumette összevissza csókolgatták a kis lányt reggeltől estig. Az első napokban megkímélték minden fáradságtól; boszankodtak, ha dologról szólt; könnyen észre lehetett venni, miszerint azt óhajtották, hogy a kicsiből csinos kisasszony váljék, fehér kacsokkal. „Légy büszke, s a többivel ne törődjél“ — mondák neki reggelenkint. De a kis leányka nem hallgatott rájok, meghalt volna bánatában, ha tétlenül kell vala otthon ülnie; gazdagsága nem nyújtott neki szórakozást, egyedül a szorgalmas munka; azért igy felelt az öregek nógatására: „Hagyjatok békével, én jó melegen vagyok felöltözve; több gondom van nekem a háztartásra, mint a piperére.“

S mindezt olyan okosan adta elő, hogy az öregek belátták szavainak igazságát. Nem is ellenkeztek többé vele, s a kicsike, mint azelőtt, ezentúl is minden reggel öt órakor kelt föl, s dologhoz látott, nem mosogatott és súrolt ugyan, mert ehhez gyönge testalkattal birt, de fölügyelt a vászoncselédekre, s nem szé- gyelt azokkal együtt foglalkozni a fejősnél, étetésnél stb. Csakbuza, rozs, kukoricza stb. termények is szerepelnek adományképpen. a hol az egyes jólelkü családok nem is várják már az egyesület megbízottját az adomány átvételére, Innern önkéntesen küldik a törött- vagy ócska voltuk miatt a háztartásban lábat- lankodó tárgyat az egyesületi gazdához; de meg vagyunk győződve, hogy ezen városok lakói sem éreznek melegebben a didergő iskolás gyermekek sorsa iránt, mint mi „egri“-ek; csak idő kell hozzá, hogy városunk nemes érzelmű lakossága is teljesen megismerje egyesületünk czélját és a czél eszközeit. Erősen hisszük, hogy eljön az az idő, a mikor nem képzelnek abban „zsenirozó va!ami“-t a családok, ha ócska holmijokat ezen jótékonysági intézmény rendelkezésére kelletni bocsájtniok. Vajha már a jövő tanévvel érkeznék el ezen idő!

Szőke Sándor, egyesületi jegyző.

— Esküvő. Díszes esküvő színhelye volt, e hó 28-án a közeli Ostoros községe. E napon vezette oltárhoz Petrik János, a község fiatal s már is sok érdemeket szerzett tevékeny, derék jegyzője, Fi ez ere Viktoria kisasszonyt, Ficzere Gusztáv érsekuradalmi kasznár kedves-bájos, müveit leánykáját, városunk s vidéke hölgy-koszorújának egyik szeretetreméltó virágát. Az es- ketési szertartást, az új párhoz intézett szép beszéd kíséretében, a menyasszony nagybátyja, T h ó b e r Ferencz plébános végezte, ki ugyancsak az ostorosi templom oltára előtt adta össze 30 évvel ezelőtt a menyasszony szüleit. A násznagyi tisztet Exin- ger Ferencz főkápt. kasznár és Fekete László mezőkövesdi főszolgabíró urak teljesítették, mig a nyoszolyóasszonyit Fogéi Ágostonná úrnő Egerből sok szeretetreméltósággal töltötte be. Nyoszolyó- leányok a menyasszony nővérei: Ficzere Ilona és Margit, Diviaczky Irma (Puszta-Szikszóról), Dusárdy Etelka (Egerből), Exinger Ilona, és Mátékovits Irénke (Egerből) úrhölgyek; vőfélyek a menyasszony fivére : Ficzere József, Dusárdy István, Frantz Gyula, Kassa Eudre, Lukács Gyula és Szabó Béla urak voltak.

— Gyászhir. Tolnay Mária, az angolkisasszonyok egri intézetének tagja, féléven át példás megadással viselt szenvedés után, élete 24-ik évében, f. hó 26-án az Urban békében elnyugodott. — A boldogult veszprémi születésű volt, 1880-ban az angol - kisasszonyok szerzetébe lépett, fogadalmat 1886-ban tett, s öt éven át volt az angolkisasszonyok egri leánynevelő intézetének buzgó tanitónéja. Temetése, diszes egyházi szertartással, müveit közönségünk tömeges részvéte mellett, múlt szombaton, f. hó 28- kán ment végbe.

— Nyilvános köszönet. Mindazok, akik elhúuyt Tolnay Mária, Krisztusban szeretett testvérünk temetését becses jelenlétükkel megtisztelni, s nagybecsű részvétük kifejezésével fájdalmunkat enyhíteni kegyesek voltak, fogadják az intézet összes tagjai részéről legmélyebb hála-köszönetünket. Eger, 1888. julius 28.

Toldi) Izabella, az angolkisasszonyok egri intézetének főnöknője.

— Gyászhir. Beneschaui Se bei dl Adolf, nyug. csász. és kir. őrnagy, az évek előtt városunkban lakott előkelő Sehe id 1harnar az egész környéken hire is ment, hogy ő a leggazdagabb s legszorgalmasabb lány a vidéken; a legpirosabb arczával, s a legnemesebb szívvel.

Néha-néha azonban a kis lány elszomorodott. Nem tudom, hogyan vette észre, hogy pénzének nem veszi hasznát. A föld megtermetté az élelmi szereket; a nyáj megadta a ruházatot, a húst; szóval a birtok jövedelme bőven födözte szükségleteiket, sőt a szegényeknek is bőven kijutott a fölöslegből, kiknek a kis lány azontúl szívesebben adott természetbeli alamizsnát, nehogy a pénzbeli alamizsnát roszra fordítsák.

E közben azonban pénze annyira fölhalmozódott, hogy alkalmatlanná, sőt unottá lön előtte, s el is határozta, hogy tulád rajta, mert érezte, hogy a gazdagság utóvégre is ártalmára lehet. Azért az idönkint fölgyarapodott pénzből más szegény családoknak is szerzett szükségükhöz képest kisebb majorságokat.

Aztán a bűvös zacskó is nagyon nyugtalanította a szegények nővérkéjét. Meg vala rémülve a hatalomtól, melyet e zacskó adott kezébe, mert szive nagyobb örömet talált az alázatosságban, mint a hatalomban. Be is vetette volna már a bűvös zacskót a folyóba; de attól félt, hogy gonosz emberek megtalálják a fövényben, s roszra fordítják. Megtartá tehát a szegény asszony ajándékát, a kis pénzdarabot, s minthogy ez át vala lyukasztva, kis szalaggal nyakába akasztá, nehogy elveszítse. De mégis aggódott rajta, s mindent elkövetett, hogy a szegény asszonyt, akitől kapta, újra föltalálhassa. Az vala szándéka, hogy megkéri, vegye vissza tőle a bűvös pénzdarabot. S miután hosszas keresés után se bírta feltalálni, már kezdett kétségbe esni.